Élelmezési Dolgozó, 1974 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám

A szakszervezeti döntési jogkör érvényesülése Jelentős eredmények, további tennivalók Szakszervezetünk elnöksége pénzügyi politikájának kialakítása, vitele során két okból is megkülönböztetett figyelmet fordít a jóléti, szociális, kulturális, sport és üdülési alapok felhasználására. Egyrészt azért, mert a döntési jogkör érvényesítése, eredményes alkalmazása elsődleges politikai feladat, másrészt a jóléti eszközök és az ún. vállalati segélyalapok összegszerűsége meghaladja (1973. évi várható tényleges felhasználás 42 millió forint) a teljes tagdíjbevételt, illetve kétszerese az alapszervezeteknél közvetlenül jelentkező 50 százalékos tagdíjalap-részesedés öszszegének. Országos méretű témavizsgálatot tartottunk a kérdés jobb megismerése céljából, hogy az eltelt időszak értékelése mellett az elkövetkezendő évek teendőit is körvonalazhassuk. A megyebizottságainkkal közösen szervezett helyszíni, felmérő, értékelő ellenőrzéseket 150 alapszervezetnél végeztük el, itt található az élelmezésiparban foglalkoztatottak 70 százaléka, mintegy 120 000 dolgozó. A kapott kép a vártnál pozitívabb. Ugyanakkor számos probléma megoldása merült fel fontos és sürgető kérdésként. A jóléti, szociális keretek és — továbbiakban nettó fixnek jelölve — a segélyek, mint ismeretes az 1967. év bázisszintjén garantáltan minden gazdálkodó egységnél biztosításra kerültek, függetlenül az adott gazdasági év nyereségalakulásától. Az élelmezésiparban 163 000 dolgozó után számolva 10 millió forint segély, 12 millió forint szociális alap, vagyis 1 főre esően 60, illetve 73 forint a garantált rész. 1972-ben (és azóta is) a létszám ennél magasabb, a vizsgált 1972. év viszonylatában 181 000 fő. Tehát ha csak a garantált, illetve fixált keretek álltak volna rendelkezésre, úgy mind a segélyezési, mind a szociális, kulturális, sport, üdültetési — továbbiakban jólétinek jelölve — keretek 1 főre visszaszámított átlaga csökkent volna. Az előbbieknél 54 forintra, utóbbiaknál 66 forintra. Más szóval a dolgozók szociális-anyagi ellátottsága e vonatkozásban csökkenést mutatna. Ez a tény egyértelműen jelzi az 1967. évi bázisszint elégtelenségét. A közgazdasági szabályozók 1975. január 1-i módosítása során ez várhatóan megoldásra kerül. Az elemzések és a számszerű összesítések országos átlagban a jóléti öszszegek örvendetes emelkedését mutatják. Az 1972. évi tényleges felhasználás ezen a címen elérte a 32 millió forintot, azaz az egy főre eső átlag 176 forint. Alapvetően tehát megállapítható, hogy vállalataink illetve alapszervezeteink jelentős része a nyereségből komoly összegekkel egészítette ki a F fixet. Ugyanakkor probléma, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol a nyereségkitermelő készség valamilyen okból csökken vagy nem a kívánt mértékben emelkedik, ott nem oldható meg a jóléti keretek emelése. Más esetekben, bár volna rá anyagi fedezet, de a vállalati szakszervezeti tanács, illetve a vállalatvezetés különféle indokkal nem él a fejlesztés lehetőségével. E vonatkozásban tehát az általánosan kedvező kép problémákat is takar. Például az egy főre eső jóléti átlag az élelmezési ipar egy-egy ágazatában elérte a 360, illetve 309 forintot, ugyanakkor található nagy létszámú iparág 123, illetve 128 forintos egy fős átlaggal is. A vállalati segélyalapok vonatkozásában 1972-ben a tényleges felhasználás 12 millió forint volt, ami egy főre vetítve 66 forintos átlagnak felel meg. E vonatkozásban még az átlagos kép is kedvezőtlen. (E témakör problematikáját az Élelmezési Dolgozó decemberi számában érintettük, így ezúttal e vonatkozásra ismételten nem térünk ki.) " A témavizsgálat alapján megállapítottuk, hogy alapszervezeteink döntő többsége kollektív szerződésekben szabályozta a jóléti és segélyek együttes összegét. A pénzeszközök felhasználására azonban sok helyen nem készítenek részletes felhasználási tervet, vagy ha készítenek is, azt a dolgozók, a szakszervezeti tagság nem ismeri kellően. Év közben nem egyszer a felhasználásban rögzítettektől eltérő célokra használnak fel összegeket, másutt a célszerű és mozgalmi értelemben vett hatékonyság kritériumát nem veszik kellően figyelembe. A kulturális, szociális, sport és üdültetési tevékenység vonatkozásában szinte teljesen hiányzik még a hosszabb távra (2—3 évre) kidolgozott konkrét elképzelés. Sok esetben nem adottak a szakszervezeti döntési jogkör kellő érvényesülésének kisebb-nagyobb tárgyi feltételei (például vállalati számlakeret tagolása nem egyezik a tervelőirányzat bontásával, stb.), valamint nem eléggé biztosítottak a szubjektív személyi feltételek. Ez utóbbiaknál gondolunk többek között — egyre csökkenő esetben ugyan — egyes, gazdasági vezetők nem megfelelő viszonyulására, más esetekben a szakszervezeti választott testületek, illetve azok vezetőinek nem eléggé következetes ez irányú tevékenységére. A felhasználások között, ha nem is jelentős volumenben, de találhatók még a jóléti alapot nem terhelhető kifizetések is, így például költséges külföldi utazások, kisebb-nagyobb reprezentációs kiadások, valamint olyan költségtételek, melyek egyértelműen egy R-alapot vagy vállalati költséget kellene, hogy terheljenek. Nem megoldott a felhasználások ellenőrzése sem, így végső soron bizonyos anyagi ráfordítások akarva nem akarva kikerülnek a munkahelyi kollektíva kontrollja alól. A jóléti alapokból nem a kívánt mértékben terveznek és használnak fel öszszegeket többek között az ismeretterjesztésre, szakköri tevékenységre, az oktatásra, klubmozgalomra. Az üzemi könyvtárak, kulturális vetélkedők, folyóiratok beszerzése, a művelődési otthonok tartalmi munkája, a kultúrcsoportok, a minőségi és a tömegsport céljaira a pénzügyi fedezet nem egyszer elégtelen, labilis alapon nyugszik, mert ez irányú előkészítő, bonyolító és ellenőrző tevékenység, politikai és pénzügyi szempontból nem eléggé következetes. A témavizsgálat néhány vonatkozásban a felső szintű szabályozás kiegészítésének, pontosításának igényét is felvetette, melynek megtörténte után minden bizonnyal a ma még mutatkozó problémák jelentős része csökkenthetővé, vagy elkerülhetővé válna. Ugyanakkor szükséges az alapszervezeteknél az eddigieknél még következetesebben élni a kormány és a SZOT elnöksége által eddig is biztosított döntési joggal, mert ezt igénylik, várják a dolgozók. Ehhez a munkához a szakszervezet közép- és felsőszintű szerveinek és valamennyi tisztségviselőjének hatékony segítséget kell nyújtani. Dr. Szilágyi László A Kaposvári ÉDOSZ Művelődési Ház életéből Amatőr képzőművészek megyei kiállítása Huszonketten vettek részt az amatőr képzőművészek I. Somogy megyei kiállításán, melyet Pap János, az SZMT kulturális bizottságának vezetője nyitott meg. A zsűri hatvan különböző értékű festményt, grafikát, szobrot tartott alkalmasnak a bemutatásra. Csoportosan most jelentkeztek először amatőr képzőművészek ilyen jellegű kiállítással. A kezdeményezésnek örömmel adott helyet az ÉDOSZ Művelődési Ház, ahol a hivatásos művészek kiállításai havonként követik egymást, hogy közelebb vigyék a művészeteket a munkásokhoz. Élménnyel szolgál Csikós Nagy Márton, aki a paraszti életből vette faszobrainak témáját. Szépek Somogyvári József üzemi dolgozó akvarelljei, Klingl József szobrai, Barabás Ferenc grafikái, Kovács József érmei, Büki Imre, Tibor László festményei. Egy réteg művelődési irányításának feladatait hordozza magában ez a kiállítás, melyre az illetékesek máris felfigyeltek. A megyei tanács művelődésügyi osztálya a bélatelepi alkotóházban akarja megteremteni a feltételeket az amatőr képzőművészet fejlesztéséhez. Ez a kiállítás is bizonyítja, hogy, igazán megérdemlik. A kiállítást, mely egész nap nyitva van, sok élelmezésipari munkás, vezető látogatja. Szakmunkásnak lenni szép, megtisztelő feladat Államunk és társadalmunk számtalan törvényt alkot, rendeletet hoz, melyek mind a dolgozó ember érdekeit szolgálják. Az emberi életút döntő fontosságú szakasza a gyermek és az ifjúkor határa, amikor is el kell dönteni, melyik pálya áll legközelebb a fiatal felkészültségéhez, tudásához, rátermettségéhez. Ehhez a nehéz, de fontos problémához akart segítséget nyújtani az ÉDOSZ Somogy megyei Bizottsága, a KISZ Somogy megyei Bizottsága, a Pályaválasztási Tanácsadó és az ÉDOSZ Művelődési Ház tíznapos, közös pályaválasztási akciója, tanácsadása. November 14-én kb. 300 felnőtt és gyermek jelenlétében, ünnepélyes keretek között nyitottuk meg a kéthetes programot művelődési házunkban és az élelmezésipari üzemekben. A művelődési házban kiállítottuk és osztogattuk azokat a propagandakiadványokat, melyek a munkahelyeket népszerűsítik, ismertetik és melyeknek célja megkönnyíteni a fiatalok pályaválasztását. A folyosókon tablók, fényképek dokumentálták az élelmezésipari üzemekben dolgozó fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit, az ösztöndíjak mennyiségét, az anyagi-erkölcsi, kulturális gondoskodást, az elméleti és gyakorlati tantermek, műhelyek felszereltségét, a jó tanulás jutalmát, pihenést, üdültetést, szórakozást. A kiállítás hűen tükrözte mottóját: „szakmunkásnak lenni ma és holnap szép, megtisztelő feladat.” A kiállítást több mint 600 felsőtagozatú általános iskolás fiú és leány tekintette meg. A kiállítással egyidőben — klubhelyiségünkben — hangos kisfilmeket vetítettünk a különböző szakmákról. Ilyeneket, mint Tejmar; Munka vagy hivatás; 100 nap a magyar szalámi körül; Kitűnő munka; Az eladás művészete. Intézményünk szobahangszóróin kekeresztül magnószalagról is népszerűsítettük a termékeket, szakmákat, a termelés, az élelmezésipar népgazdasági fontosságát. November 14. és 23. között a város általános iskoláinak 7., 8. osztályos tanulói látogathatták az üzemeket, ott közvetlenül megismerhették a munkát, a technológiákat, gépeket. Az eredményekről, a gondokról beszélgethettek a munkásokkal, vezetőkkel. Ugyancsak ezen idők alatt a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet pszichológusai délutánonként fogadóórákat tartottak a munkásszülők és a fiatalok számára művelődési házunk klubjában. A tíznapos akciót az élelmezésiparban dolgozó mintegy száz fiatal tanácskozása fejezte be, ahol igen aktív vita alakult ki. Mintegy 15 felszólaló számot adott saját területéről, az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatairól, eredményeiről, hiányosságairól. A tanácskozás napján egy nagyon szép kiállításon képviseltette magát megyénk összes élelmezésipari vállalata. Reméljük, a közös akciónak meglesz az eredménye. Minden évben találkoznak Nemrég a Somogy megyei Szikvíz- és Ásványvízipari Vállalat kilenc 5—5 fős szocialista brigádja vetélkedett az ÉDOSZ Művelődési Házban. A brigádok igen jó felkészültségről tettek tanúságot. Tíz témakörből folyt a vetélkedés: a X. pártkongresszus anyagából, film, zene, irodalom, sport, ismerd meg hazádat (földrajz, történelem) gazdaságpolitika, szocialista munkaverseny, újítás, munkaszerződés-törvényesség, munkavédelem, szikvíz- és üdítőital-gyártás, technológia szakmai kérdések. Végeredményben első a kaposvári Latinka Sándor, második a siófoki telep Április 4., harmadik a kaposvári Tyereskova szocialista brigád lett. A vetélkedőn mint megfigyelők részt vettek Baranya, Fejér, Veszprém és Zala megyék Szikvíz- és Szeszipari Vállalatainak vezetői. Mindegyik megye a kaposvárihoz hasonlóan saját vállalatán belül megrendezi a vetélkedőt, s megyénként a két legjobb brigád 1974. III. 30-án összeméri erejét Kaposváron. A megyék képviselői megegyeztek abban, hogy a kaposvári kezdeményezést folytatják, és évről évre más-más megyében rendezik meg a szocialista brigádok vetélkedőjét. Sikeres felkészülést, jó versenyzést, jó eredményt kívánunk. G. T. Ki hány pontot gyűjtött eddig? Vetélkedő a művelődési házban. 4 ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ Mert megállni nem lehet A tv egyik dokumentumműsorában, az 1972. novemberi pártállásfoglalásra emlékező dokumentumműsorban, néhány pillanatra megjelent a képernyőn Kuti Józsefné, a Budapesti Csokoládégyár könyvtárosa. A szöveg szerint május óta kezeli társadalmi munkában a szakszervezeti letéti könyvtárat, s azóta 120-ról 153-ra emelkedett a nyilvántartott látogatók száma. Enynyit tudtunk meg a tv-ből. Azt, hogy kellemes megjelenésű, kedves fiatalasszony, millió ember láthatta. De arra, hogy tulajdonképpen milyen ember, erre a villanásnyi időben a tv nem adhatott választ. Mi sem vállalkozunk erre, adjuk át a szót Rutinénak. • Az olvasók száma nem teljesen reális. Valóságos olvasónk ugyanis jóval több van. A könyvtár szerződést kötött a szocialista brigádokkal. Nem minddel, a 80 brigád közül 71-gyel van szerződésünk. Nem az egész brigád, csak egy-két tag iratkozott be a könyvtárba, de a kivett könyvet kézről kézre adják, s rendszerint megbeszélik az olvasottakat. Hogy honnan tudom? Ismerem az embereket. 1958-ban ipari tanulóként kerültem az üzembe, azóta itt dolgozom, itt lettem szakmunkás, s 1968-ban innen érettségiztem az Élelmezési Technikumban. Két éve meós vagyok. Azóta különösen sokat járok az üzemben, az emberek között. El-elcsípek egy-egy brigádértekezletet, tudom, miről beszélnek, miről hogyan vélekednek. Meg aztán magam is beszélek egy-egy könyvről. Mert én is nagyon szeretek olvasni. Mit? Főleg szépirodalmat, útleírást. Szeretem Moldovát, Szabó Magdát, Sánta Ferencet, Fejes Endrét, tehát általában a mai írókat. Azt hiszem, ez természetes, hiszen ebben a korban élünk. Miért olvasok? Hát miért is olvas az ember? Talán azért, hogy bővítse ismereteit. Van egy 5 és egy 3 éves kisfiam. Ide hordom őket a gyári bölcsődébe. Máris rengeteget kérdeznek. Ha én nem rendelkezem ismeretekkel, nem tudok nekik megfelelően válaszolni. Pláne később. Különben sem mindegy, milyen művelt az ember. Az olvasással azért mindenkire ragad valami. Lehet, hogy egészen csekély, de mégis... S az ember mindig több akar lenni. Az első könyvnél talán még maga sem veszi észre, hogy több lett, hogy gyarapodott. Csak az jár a fejében: jaj, milyen jó könyv volt! És utána felkeres, megkér, ajánljon valami hasonlót — és én igyekszem, hogy ne okozzak csalódást. És hát a könyv szórakoztat is, az olvasás kikapcsolódást is nyújt és ez sem csekély dolog. Úgy veszem észre, az üzemben adnak a szavamra, tudom, vagy inkább érzem, kinek mi fog tetszeni, mit ajánlhatok neki. De erre sokszor egyáltalán nincs szükség. Többen határozott kívánsággal jönnek. Ha nincs bent a könyv, feljegyzem magamnak, s amikor visszahozzák, szólok. Ha pedig a mű hiányzik a könyvtárból, megszerzem az ÉDOSZ központi könyvtárából, ahol mindig szolgálatkészek, igyekeznek segíteni. Néha azonban nem tudok mindenkinek a kedvére tenni. Itt van például az Izgalom, Németh László regénye. Mindössze két példányom van belőle. De, amikor a tv-adás ment, legalább 40 igénylő volt egyszerre, így volt ez a Fekete várossal is. — Szívesen csinálom a könyvtárat. Hetenként kétszer 1 és fél órával korábban jövök be és később megyek haza. A férjem — itt főművezető — megért engem. Ő is szereti a könyvet. Már 4—500 könyvünk van otthon. Nálunk inkább én vásárolok. De olvasni együtt olvasunk. Vagyis együtt beszéljük meg az olvasottakat. Együtt olvasunk, együtt tanulunk. Férjem tavaly végezte el a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemet, most a szakosítón tanul tovább. Engem előfelvételivel vettek fel. Most KISZ-szemináriumot vezetek és készülök. Jövőre elkezdem az esti egyetemet. Megállni nem lehet. — Megállni nem lehet — mondja a könyvtáros, a kultúra terjesztésének szerény közkatonája. „Tiszteljétek a közkatonákat ...” A könyvespolcra ajánljuk E rovatban havonta néhány könyvet ismertetünk, újakat és régebben megjelenteket, amelyeket mindenekelőtt a szocialista brigádoknak ajánlunk. Vállalati dolgozók kézikönyve A kézikönyvet üzemi munkások, vezetők, szakszervezeti tisztségviselők, társadalmi munkások, kiváltképpen a szocialista brigádok vezetői haszonnal forgathatják. A szó szerinti értelemben forgathatják, mert a szerzői kollektíva nem olvasmánynak szánta, amelyet egységből „kiolvasnak”, hanem ügyes elrendezésben, áttekintően, kérdés-felelet formájában dolgozták fel a vállalati szervezés, a termelés, a társadalmi szervek munkájának különböző kérdéseit. Bőven foglalkoznak a dolgozók jogaival, kötelességeivel, a jövedelemelosztással és a bérezéssel, a munkaviszonnyal és a munkavédelemmel, a szociálpolitikával és a mindennapok gyakorlatában felvetődő egyéb kérdésekkel. A kézikönyv roppant előnye, hogy a sokszor bonyolult jogi kérdésekről nem a nehezen követhető szaknyelven, hanem világos fogalmazásiban, közérthetően tájékoztat. Minden kérdést a dolgozók szemszögéből közelít meg. S ez az üzemi, vállalati demokrácia szempontjából is figyelemre méltó. Vonatkozik ez egyébként a könyv húsz forintos árára is. Aligha van a munkahelyen felvetődő olyan jogi kérdés, amelyre a 320 oldalas könyvből ne kapnánk a lényeget magában foglaló rövid választ. Mutatóba csak az utolsó három fejezet címét idézzük: „A dolgozók panaszainak intézése, Emberi kapcsolatok az üzemben, Az állampolgári jogokkal kapcsolatos tudnivalók”. Ez utóbbi többek között a választásokkal, a külföldi utazás lehetőségeivel, a családi eseményekkel kapcsolatos sok-sok tudnivalót dolgozza fel. Egy-egy válasz csak ritkán haladja meg a fél oldalt. Henry Ford, az „Isten“ Az amerikai autókirály legendás karrierje megbűvölte az egyszerű amerikai és nemcsak az amerikai kisembereket. Nevétől elválaszthatatlan az autóipar fellendülése, amely a századforduló táján még a legrészletesebb kimutatásokban sem szerepelt, s alig harminc év múlva gazdasági súlyát és persze profilját tekintve az első iparágak közé emelkedett De milyen áron? A lengyel szerző, Alfred Scebfeld könyve szemléletesen mutatja be, hogy a „saját erejéből” magasra emelkedett vállalkozó, az amerikai sikerember, milyen módszerekkel, semmitől vissza nem riadó módszerekkel, s hogyan ért a csúcsra. E szédületes ívelésű pálya többek között a kiterjedt kémhálózatra épült, amely az alkalmazottak minden lépéséről, sőt a vezető állami tisztviselőkéről is tudott. Ügynökei még az élelmiszerboltokban, vendéglátóhelyeken, játéktermekben, klubokban, sőt a templomokban folytatott beszélgetések tartalmáról is tájékoztatták. Másik módszere az a brutalitás, amellyel elfojtotta a munkásság minden kísérletét a szervezkedésre, az érdekvédelemre. Rendészeti osztálya, magánrendőrsége az Államok legsötétebb alakjaiból verbuválódott, s a történelem egyik legszennyesebb feladatát látta el, teljesen kézben tartva a gyár belső életét.