Élelmezési Dolgozó, 1992 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1992-01-01 / 1. szám

XXXV ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1992. JANUÁR DOLGOZÓ Figyelmeztető decemberben Jelentős napja volt a hazai munkavállalói érdekvédelemnek 1991. december 17-e. A Szak­­szervezetek Egyesített Sztrájkbizottságának fel­hívására több mint kétszázezer dolgozó figyelmez­tető sztrájkkal adott nyomatékot a szakszerveze­ti követeléseknek. Az élelmezésipari szakszerve­zetek egy része is közvetlen részt vállalt az akció­ban, több vállalatnál az adott időben letették a munkát. Számos helyen munkásgyűléseken, aláírások gyűjtésével és a demonstráció külön­böző formáival fejezték ki egyetértésüket a Ma­gyar Szakszervezetek Országos Szövetsége által megfogalmazott követelésekkel. Addig is, amíg az ÉDOSZ Szakmaközi Sztrájkbizottságának átfogó értékelése elkészül, helyi beszámolókkal, in­formációkkal segíti lapunk a tájékozódást. Figyelmeztető sztrájk a Kőbányai Sörgyár esztergályos üzemében - Fejér Zsuzsa felvétele. Az élelmiszeripar a kormány gazdaságpolitikájában A Földművelésügyi Minisz­térium megjelentette „Az agrárágaza­tok gazdaságpolitikája 1992-ben” című anyagát. Az abban foglaltakat a minisz­térium vezetői - novemberben - élőszóval is közzé tették azokon a tájértekezleteken, amelyeket az Élelmi­­szerfeldolgozók Országos Szövetsége a Mezőgazdasági Termelők és Szövet­kezők Országos Szövetségével közösen rendezett az agrárágazatokban dolgozó termelőszervezetek vezetői számára. Nézzük, mi is az anyag lényege. Az élelmiszeripar termelési, értékesítési mutatói 1991-ben viszony­lag kedvezően alakultak, hiszen a ma­gyar ipar mintegy 15 %-os termelés­­csökkenésén belül az élelmiszerek ter­melése csak 6 %-al mérséklődött. Nem volt fennakadás a belföldi ellátásban, az export pedig előzetes adatok szerint elérte a 2,5 milliárd dollárt, ami ugyan­úgy rekordnak számít, mint az ebből származó 1,7 milliárdos kiviteli többlet is. Az élelmiszerek fogyasztói ár­szintjének növekedése is (24%) alacso­nyabb volt az átlagosan 36 %-os inf­lációnál. Nagy árat kellett fizetni az eredményekért A körülményekhez képest jónak mondható naturális mutatószámok azt igazolják, hogy az élelmiszeripar annak ellenére is rendeltetésszerűen végezte a dolgát, hogy nagy árat kellett ezért fizetnie. A pénzügyi folyamatok ugyanis katasztrofálisan alakultak. Az ipar eredménye az előző évi 13 md. Ft­­tal szemben - előzetes adatok szerint - mindössze 3 md Ft-ot ért el. Egyidejű­leg 10%-ot meghaladó volt a létszám­­csökkenés, a foglalkoztatottak jövedelemszintje pedig egyre jobban lemaradt más nemzetgazdasági ágaza­tokhoz viszonyítva. A minisztérium tényszerű megállapításaihoz hozzá kell tennie, hogy az élelmiszeripar helyzetének ilyen nagymértékű romlása nem az ott dol­gozók hibájából következett be. Az annak következménye, hogy az ipart a piacvesztés, a támogatások drasztikus megvonása és a pénzügyi kondíciók ugrásszerű romlása (kamatterhek növekedése) halmozottan - minden más ágazatot meghaladóan - terhelte. Mi várható 1992-ben? A kormány azzal számol, hogy 1992-ben folytatódik a tulajdon­­viszonyok és a termelőszervezetek áta­lakulása. Ennek legfőbb módja a kár­pótlás és a privatizáció lesz. Az élelmi­szeripar privatizációjánál kiemelt figyel­met szentelnek a külföldi tőkének, amelytől megfelelő beépülés esetén a piacok megtartását, majd bővítését és a pénzügyi helyzet javulását várják. Azt is szorgalmazzák, hogy a kárpótlási jegyekkel az alapanyag termelők szerez­zenek tulajdont a feldolgozóiparban. Az élelmiszeripar sorsát nagy­részt a piaci helyzet alakulása határoz­za meg. A kormány 1992-ben az inf­láció mérséklődésével a fogyasztás sz­inten maradásával és külső piacaink bővülésével számol. Ez utóbbinál re­ményteljesnek tartja az Európai Közösséggel megkötött társulási szer­ződést, amely javítja a térség országai­ba való piacrajutás feltételeit. Ez így igaz. Azt is meg kell azonban jegyezni (amiről sokkal kevesebb szó esik) hogy a viszonosság elve alapján a mi pia­caink is jobban megnyílnak az EK országok élelmiszerfölöslegei számára, s ezzel belföldön is versenytársai lesznek a nehéz helyzetben lévő honi élelmi­szeriparnak és mezőgazdaságnak. Azért, hogy ebben a versenyben a hazai ter­melőszervezetek ne legyenek a külföldi cégeknek kiszolgáltatva, a kormánynak sürgősen ki kell alakítani egy korszerű iparvédelmi rendszert - nemcsak az élelmiszeriparra, hanem egyetemleges érvénnyel. A piaci szereplők maga­tartásának szabályozására az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény lesz hivat­va, melyet a kormány év elején szándékozik a Parlament elé terjeszteni. Ebben az agrárpiac jogi intézményi kereteit és működési mechanizmusát kívánják szabályozni. A szabályozásra nagy szükség van, sajnálatos, hogy már jelentős késésben van. Miért nem kapunk meggyőző választ? A pénzügyi szabályozás, il­letve a várható pénzügyi kondíciók saj­nos nem tartalmaznak kedvező el­mozdulást a kormány gazdaságpoli­tikájában. Az élelmiszeripar számára pedig ez a döntő fontosságú terület, hiszen a piaci szereplés is azon áll vagy bukik, hogy megfinanszírozható-e a ter­melés vagy sem. Ezen a ponton válik érthetővé, hogy a novemberi tájértekez­letek résztvevői miért nem osztották a minisztériumi vezetők optimizmusát. Akkor pedig még nem is voltak ismertek azok a kormányzati elképzelések, ame­lyekről a Parlament december utolsó napjaiban döntött. A munkavállalók betegszabadságának a finanszírozása, az üzemanyagok árának nagymértékű emelése, a gépjárműadó stb. A kérdés egyre nagyobb kérdőjellel fogalmazódik meg: mitől csökken az infláció, mitől lesz ked­vezőbb az élelmiszertermelők helyzete, hogyan teremthető meg a hazai élel­miszerek ellátásbiztonsága 1992-ben. A szóban forgó kormányzati anyag erre sajnos nem ad meggyőző választ. K.I. Szimpatikus és jól felkészült szakszervezeti vezetőkkel ismerked­hettünk meg, amikor a szövetségi tanács vezetői véleményt cseréltek a finn kollégákkal. A finn élelmezési szakszer­vezet húsz évig volt elnöke, Jari Lund és az őt váltó jelenlegi elnök, Rita Savt­­shenko volt a két vendég. Az iránt érdeklődtünk tőlük, hogyan készítik elő a kollektív szerződéseket és a sztrájk körülményei miként alakulnak a finn élelmezési szakszervezetben? Jarl Lundtól megtudtuk, hogy alapos előkészítő munka után kötik meg az ágazati kollektív szerződéseket. „A mi tagságunk nagyon harcos, nekünk ehhez kell igazodnunk. A bér és munkaidő, a szociálpolitika és a betegbiztosítás egyaránt szerepel a kollektív szerződés­ben, melyeket általában négy évre kötünk. A februárban lejáró szerződéseket már novemberben elkezdjük előkészíteni és januárban benyújtjuk a munkavállalókhoz a követeléseinket, s ezután kezdődik az egyezkedés.” A finn szakszervezeti vezetők részletesen beszámoltak a náluk alkal­mazott sztrájk módjáról. A sztrájkalapot ők is tagdíjból teremtik elő. A szakszer­vezeti tagok bruttó jövedelmének 1,4 százaléka a szakszervezeti tagdíj, amelyet a munkaadók levonnak és bankon keresz­tül eljuttatják a szakszervezet központjá­ba. A levont összeg 0,38 százaléknyi része a munkanélküli alapba kerül. A marad­vány (1 százalék) 12 százaléka vissza­kerül az üzemi alapszervezetekhez. A többiből pedig megfelelő arányban a köz­pont működtetésére, illetve a szolidaritási alapba, a kongresszust működtető fedezet­be, a központi sztrájkalapba kerül a pénz. A sztrájkalap megtérül Jelenleg a finn élelmezési szak­­szervezetek pénztárában annyi pénz van, hogy három hétre elegendő lenne a sztráj­kolók megsegítésére. Ez jelenleg napi száz finn márkát jelent fejenként. Ha totális sztrájk lenne, úgy két hétig tudnák ebből finanszírozni a sztrájkolókat. Mint megtudtuk, egy sikeres sztrájk után - mint például az 1976-ban szervezett megmozdulásnál - ugyancsak kiürült a kassza, akkor 3 millió márkába került a sztrájk. Ám egy év sem telt el, hogy újra feltöltődött az alap. A bérharc ugyanis olyan sikeres volt, hogy a munkavállalók jövedelme erősen növeke­dett és így a befizetett tagdíj is több volt, mint korábban. Erős munkaadóktól többet követelnek Hogy a követeléseket miként állítják össze, arról Rita Savtshenko szólt. A bérharcoknál azt is nézik, hogy az adott ágazat, vagy vállalat milyen erős gaz­daságilag. Amennyiben eredményes a vállalat, joggal követelhetnek nagyobb béreket a munkaadóktól, hiszen az ott dolgozók tevékenységének is köszönhető a fellendülő gazdasági munka. Az­ új elnökasszony elmondta: eredetileg újságíró, hét évig szerkesztette a szakszervezet lapját. Egyébként is kö­­zel áll a szakszervezeti munkához, hiszen korábban a Finn Demokratikus Uniónak volt a szakszervezeti titkára. Arról, hogy Magyarországon jól érezte-e magát, nem is kellett kérdezni, mert találkozásai - akár üzemben vagy a szövetség vezetőivel - őszinték és meggyőzőek voltak. Hangsú­lyozta, hogy érzékelték az átalakulással kapcsolatos súlyos helyzetet. A terhekről az emberek mindenütt szóltak. Jártak a Budapesti Húsipari Vállalatnál is, ahol két munkavállalói csoporttal beszélgettek, őszinte légkörben, hamar megtalálták a közös témát. Különösen tetszett az el­nökasszonynak az a tájékozottság, a gyár ügyeiben való jártasság, amelyről Vincze Lajosné, a BHV szakszervezeti titkára tett tanúbizonyságot. Vanek Béla főtitkár hasznosnak értékelte a mgyar-finn szakszervezeti találkozót. L.V. Régi keletű barátság Finn vendégek jártak nálunk Levél a Viharsarokból MAGYAR KÖZTÁRSASÁG MINISZTERELNÖKE Antall József Úrnak BUDAPEST V. Kossuth tér 1-3. TISZTELT MINISZTERELNÖK ÚR! A Sarkadi Cukorgyár Szakszervezeti Bizottsága a mai napon szolidáris a kétórás figyelmeztető sztrájkban résztevő különböző szakmai ágazatokkal. Mi sztrájk formájában nem tudunk résztvenni, mert azt a kenyeret, amely a kezünkben volt, a Kormány elvette. Ma már csak „egy szelet" van, amelyet szeretnénk megtartani és sztrájkkal csak a szeletből veszünk el. A cukoripar az élelmiszeripari ágazat része. Ez az ágazat megkapta amit nem kért. Magára maradt. Egy kötelességünk van, fizetni a költségvetésbe. A vállalat az adóterheket, a dolgozók a jövedelemadó ter­heket. De csak addig, míg van munkalehetőségünk. Ez ma már kétséges. Dolgozóink félnek a holnaptól, nem látják a jövőt, nem látnak kivezető utat, nem éreznek kapaszkodót, ami bizalmat adna cselekvő munkájukhoz. Értetlenül állunk az előtt a tény előtt, hogy miközben az életviszonyok rohamosan romlanak, az elszegényedés, a munkanélküliség katasztrofális mértékben nő, az Ön által vezetett Kormány maximálisan önteltséget mutat. Tisztelettel felhívjuk figyelmét, hogy ha a kormány nem tud a nemzet egészében gondolkodni és megnyugtatóan cselekedni, MONDJON LE! Mi már csak a tettekben bízunk és nem a szavakban, az üres frá­zisokban. Sajnálatos az a tény, hogy nyugdíjasainknak, akik felneveltek, felépítettek és megtartottak egy gazdaságot, ma segélyből, könyörado­­mányból kell élniük. Ma a munkavállalók, akiknek van munkája, már csak fizetéstől fizetésig élnek. Sajos a szíve, hogy pályakezdő gyermekén nem tud segíteni. Az MSZOSZ követelése a mi követelésünk. Ezen követeléseknek eleget tenni nem egy gesztus értékű cselekedet, hanem kötelesség. A szakszer­vezetekben emberek, állampolgárok tömörültek, akik a társadalom részei. Ön Miniszterelnök Úr ezt a véleményt nem veszi figyelembe. Ma nem tu­dunk sztrájkolni, de holnap, amikor már vesztenivalónk nem lesz, a szelet kenyerünket is elveszik, akkor ....! Bízunk abban, hogy Miniszterelök Úr belátja dolgozóink nehéz és kilátástalan helyzetét, a szakszervezetekkel folytatott érdemi tárgyalásokon megállapodások születnek. Sarkad, 1991. december 17., 11.05 óra Tisztelettel: a Sarkadi Cukorgyár Szakszervezeti Bizottsága és 536 aláíró nevében: Bende Sándor szb-elnök, Hőgyes István szb-titkár, Kovács Imre szb-tag, Tobai Lajos szb-tag Várkonyi Zoltán szb-tag

Next