Élelmezési Dolgozó, 1994 (37. évfolyam, 1-6. szám)

1994-01-01 / 1. szám

Élelmezési DOLGOZÓ Agrárszövetség Az élelmiszeripar „hordozórakéta" lehet Interjú Nagy Tamás elnökkel A politikai pártokat bemutató sorozatunkban ezúttal az Agrárszövetsé­get ajánljuk olvasóink figyelmébe. Csöppnyi elfogultsággal és várako­zással. Hiszen ennek a pártnak a pályaíve esik legközelebb az élelmi­szeriparhoz. Ezért is faggattuk érdeklődéssel Nagy Tamás elnök urat, aki korábban (1991. szeptember) egyszer már megtisztelte lapunkat az álláspontja kifejtésével. ■ Az időközi választásokon az Ag­rárszövetség megmérette magát: a fő­próba Kunszentmiklóson sikerült, Ön a parlamentbe került. Mit kínálnak az ország szavazópolgárainak 1994. májusában? ■ Az Agrárszövetségről ma már szé­les körben ismert, hogy egy ideológiai kötöttségektől mentes, pragmatikus po­litikai erő, más kifejezéssel egy modern polgári agrárpárt. Gyakorlatias felfogá­sunkból következik, hogy minden olyan társadalmi és gazdasági kérdés­sel foglalkozunk, amely az embereket is foglalkoztatja. Tevékenysé­günk fókuszában azonban a falu és a vidék modernizációja áll. Mindig szem előtt tartva az ag­rárügyet! Mi azt gondoljuk, hogy 1994- ben - a politikai rendszerválto­zás után - Magyarországon gaz­dasági rendszerváltozásnak kell bekövetkeznie. Ebben a folyamat­ban nagyon fontos, hogy a mo­dernizációs politikában érdekelt politikai erők jussanak szerephez az ország kormányzásában. Meg­ítélésünk szerint ugyanis Ma­gyarország egész modernizáció­ja megvalósíthatatlan a falu és a vidék modernizálása, az egész­ségesen fejlődő agrárvilág nélkül. Az Agrárszövetség maradékta­lanul elkötelezett a demokráci­án, a szabadságon és a tradíció­kon alapuló társadalmi rendszer mellett, mert ez biztosítja a ha­tékony gazdálkodás feltételeit, a polgárosodás javainak háborítat­lan élvezetét, a polgárok nyugodt életét. Arra törekszünk, hogy a falun élő emberek minden tekin­tetben polgárokká váljanak. Eb­ből az is következik, hogy miközben a falu, a vidék mellett szólunk, nem a vá­ros ellen politizálunk, nem akarjuk el­lentétté fokozni az egyenlőtlenségeket. Ellenkezőleg! A magyar vidéknek ele­mi érdeke, hogy a főváros mint felve­vőpiac, mint a legfontosabb gazdasági centrum és európai színvonalú kulturá­lis egység, minél hatékonyabban mű­ködjön. Hangsúlyozom: nem agrárius párt va­gyunk, akiknek bármiről csak a mező­­gazdaság jut eszébe. Ha például holnap az egyházakról lesz szó, arról is van véleményünk, de - a beállítottságunkat illusztrálva - jobban érdekel bennünket a falusi kispap helyzete, mint az érsek úré. ■ Ha jól értem, akkor a munka­­vállalók számára is van mondaniva­lójuk. Milyennek látják a dolgozó em­berek helyzetét? ■ A „csata” végül majd a hátrányos helyzetű vidékek felzárkózásával dől el. Egy ilyen típusú politizálás friss gon­dolatokat hozhat a munkanélküliséggel, gazdasági reménytelenséggel küzdő tér­ségekben, hiszen mi preferáljuk ezek­nek a kérdéseknek a megoldását. Ami pedig a kérdés lényegét illeti: jó lenne, ha nem csapnánk be magunkat. Ne hitegessük egymást azzal, hogy ez egy vállalkozói Magyarország lesz, tíz millió vállalkozó országa. A nagy ka­pitalista országokban a munkaképes la­kosság húsz százalékát sem teszik ki az igazi vállalkozók. Azt mondani a mun­kavállalóknak, hogy te holnap vállal­kozó leszel, ugyanolyan becsapása az embereknek, mint egykor az „arccal a vasút felé” jelszó volt. Mi egyetértünk azzal, hogy 1994-ben szülessen egy társadalmi-gazdasági szerződés, amely rögzíti a kitörési pon­tokat a munkaadók és munkavállalók számára. Ha ugyanis a politika a mun­kavállalókat a gondjaikkal együtt egy­szerűen magára hagyja azzal a gyaláza­tos hátsó gondolattal, hogy majd csak történik velük valami, akkor kezelhe­tetlen folyamatok gerjednek ebben a tár­sadalomban. Természetszerűen az Ag­rárszövetség is fontosnak tartja a vál­lalkozások gyarapodását, de minde­nekelőtt azért, mert a születő és meglé­vő vállalkozások munkalehetőséget te­remtenek olyan emberek számára, akik boldog bérmunkásként szeretnének él­ni. Ebben az országban pedig a többség ők lesznek. Érdekes a szövetkezeti tagok helyze­te, akik magántulajdonossá váltak, de a mai napig munkavállalónak érzik ma­gukat, hiszen az ő tulajdonlásukból csak annyi valósult meg, hogy van egy cé­dulájuk róla. És a státusuk sem nagyon változott, sőt, egy kicsit talán romlott. ■ Amiről Ön beszél, az a mainál szorosabb egyeztetést feltételez a po­litikai pártok, ha úgy tetszik, a min­denkori kormányzat és az érdekkép­viseletek között.­­ A jelenlegi kormányzati magatar­tás, amelyre az a jellemző, hogy akkor sem beszélünk az érdekképviseletekkel, ha már nagyon kellene, a jövőben tart­hatatlan lesz. Erőltetettnek tartom a napjainkban folytatott vitát arról, hogy helyes-e, ha érdekvédelmi vezetők a parlamentbe ke­rülnek. Magam, mint az közismert, a Az agrárreformkörök 1989 májusában bontottak zászlót, s alakultak meg országszerte. Cél­juk elsősorban az volt, hogy a mezőgazdasági termelők kezde­ményezéseit támogassák az ag­rárválság leküzdésében. A gyor­san szerveződő mozgalom veze­tői, Agrárszövetség néven válasz­tási pártot alakítva megjelentek a politikai küzdőtéren. 1990 ta­vaszán az országgyűlési választá­sokon, a vidék képviseletében föl­lépő, s a fővárosban jelölteket sem állító Agrárszövetség nem kapta meg a parlamentbe jutás­hoz szükséges szavazatokat. Bár az Agrárszövetség jelöltjeként Vargáné Piros Ildikó, támogatá­sával pedig Wekler Ferenc (SZDSZ) mandátumhoz jutott, 1991-ben tartott I. kongresszu­sán az Agrárszövetség politikai párttá alakult, 1992 decemberi kongresszusán pedig meghatároz­ta programjának fő elemeit. Köz­ben növekedett a párt társadal­mi támogatottsága, amelyet az is jelzett, hogy az időközi parlamen­ti választásokon a párt elnöke, Nagy Tamás - az Agrárszövetség és a Köztársaság Párt közös je­lűjeként - Bács-Kiskun megye 4. választókörzetében elnyerte a szavazók bizalmát, s bevonulha­tott az Országgyűlésbe. Az Agrárszövetség az 1990. évi választási eredménye alapján ál­lami támogatásban részesül. Ter­vek szerint 1994-ben a párt az or­szág minden választókörzetében állít jelöltet. MOSZ elnöke is vagyok. Véleményem szerint, amíg Magyarországon nem lesz kétkamarás parlament, addig szembe kell nézni azzal, hogy az érdekképvise­letek ilyen vagy olyan politikai köntös­ben megjelennek a parlamentben. Mi­lyen megfontolásból kellene kizárni on­nan éppen a szakszervezetek képvise­lőit? Az Agrárszövetség éppen egy tárgya­lási sorozat előtt áll, s külön érdekünk fűződik ahhoz, hogy az élelmiszer-ipari szakszervezetekkel egyeztessük állás­pontunkat: milyen úton is kell haladni az 1994-98 közötti években. Úgy látom, hogy majd minden párt igyekszik szak­­szervezeti vezetőket megnyerni képvi­selőjelöltnek, ez alól mi sem vagyunk kivételek. Természetesen elsősorban az élelmiszer-gazdaságban otthonosan mozgó személyiségeket vesszük számí­tásba. Elmondhatom, hogy az Agrárszö­vetség és az ÉDOSZ kapcsolata nem mai keletű. Azt hiszem a politikai pár­tokat vizsgálni lehet abból a szempont­ból is, hogy egy-egy kritikus pillanat­ban milyen viszonyt alakítottak ki a szakszervezetekkel. A MOSZ és az Ag­rárszövetség 1991 júniusában szolidaritást vállalt az ÉDOSZ sztrájkra készülődő tagságával. Azóta különösen közel állunk egymáshoz. Úgy tudom, hogy élelmiszeripari dolgozók is meg­jelentek a mi szeptember 14-ei, parlament előtti demonst­rációnkon. Figyelemmel kísérjük egymás törekvéseit és a külön­böző fórumokon számíthatunk egymás támogatására. Én ezt rendkívül nagyra értékelem. ■ Az Agrárszövetség a par­lament kapui előtt áll, a szak­értelmét senki sem vonja két­ségbe. Ezért az élelmiszer-ipar­ban dolgozók számára nagyon fontos, hogyan látják Önök az iparág helyzetét és jövőjét. ■ A gazdaságban a kitörési pontokat meg kell jelölni. Az Agrárszövetség álláspontja sze­rint egy új gazdaságpolitikában az élelmiszer-gazdaságnak prio­ritást, előnyt kell kapni. Szak­mai meggyőződésünk, hogy a termelési feltételek, a szakmai felkészültség, a piaci lehetősé­gek is biztosítottak ahhoz, hogy ez a terület exportbevételekhez juttassa az országot, és munkalehetősé­geket teremtsen sokak számára. A szövetkezetek átalakulása, az élel­miszeripar privatizációja a közeljövő­ben lezárul. A termelés, a feldolgozás, a kereskedelem jelentőségét egyaránt hangsúlyozzuk, s azt is, hogy az egész agrárvertikum érdekei érvényesüljenek. Ha prioritást kap az élelmiszergazda­ság, mint igen jelentős felhasználó, il­letve fogyasztó, nagyon kedvező hatást gyakorolhat más ágazatokra is. Egy prosperáló élelmiszeripar jó például az ózdi munkásnak is, mert felhasználója az általa gyárott eszközöknek, de foly­tathatom a sort a vegyiparral, a közle­kedéssel stb. Tehát egyszerűen van egy olyan „hordozórakéta”, amelyre sok­mindent fel lehet rakni. Ahogy a prog­nózisok kinéznek, az elkövetkezendő tíz évben ennek a területnek vannak olyan előnyei, amelyeket ki lehet használni. Közben pedig felnőhetnek más nemzet­­gazdasági ágazatok. Én nem ismerek más területet, amely hasonló sanszot kí­nálna az országnak. ■ A külpiacokat is beleértve? ■ Az élelmiszer-gazdaságot illetően nagyon sok teendője van a gazdasági diplomáciának. Az Európa Közösség­hez való csatlakozásunk kifejezi azt a szándékot, hogy a vezető versenyzők­höz akarunk igazodni. Ebből engedni nem lehet. Bizonyos ellentmondásnak látszik ma, hogy az állatállomány visszaesése, a gyenge terméseredmények miatt ese­tenként a megszabott kvótákat sem tud­juk kitölteni, miközben engedményeket, támogatást, előnyösebb feltételeket kell kicsikarnunk. Szükség lesz persze egy komoly beszélgetésre majd az új pia­cok felosztásáról. Ugyancsak érdemes volna megvizsgálni azt is, hogy az Eu­rópa Közösség országai milyen gazda­sági manővereket hajtottak végre ná­lunk. Esetenként nekünk csak le kelle­ne másolni ezeket a lépéseket a szom­szédainknál, vagy a FÁK országaiban, akikkel szemben előnyben vagyunk. Elég talán, ha csak példaként megemlí­tem, hogy a szovjet adósságok fejében, - MíG repülőgépek helyett - élelmiszer­kereskedelmi láncokat is vehettünk vol­na. - Köszönjük a beszélgetést. Horváth László Két évvel ezelőtt nagy sikerrel ren­dezték meg a budapesti vásárvárosban a FOODAPEST-et, az első élelmiszer, ital, és élelmiszer-gépipari szakkiállítást. Olyan magas színvonalú volt az akkori bemutatkozás, hogy újabb igények alap­ján az idén, tehát 1994 november 23 és 26 között megrendezik a második nem­zetközi élelmiszer-ipari szakkiállítást. Mivel az érdeklődés a látványos nép­szórakoztató seregszemlékről a szakki­állítások felé fordul, a rendezők első­sorban a szakemberek, vállalatok igé­nyeit elégítik ki, de egy napot a nagy­­közönség számára tartanak fenn. A kiállítás fő célja annak bemutatá­sa, hol tart élelmiszeriparunk, milyen lehetőségeink vannak a fejlesztésre, az európai piacokra való bejutásra. Ezt tá­masztja alá, hogy a rendezők díszven­dégként az Európai Közösséget hívták m­eg. Kiemelt téma lesz a FOODA­­PEST-en az élelmiszer-gépipar bemu­tatása. Számos szakmai fórum, termék­­verseny is kíséri a kiállítást, a konfe­renciák a legégetőbb kérdésekkel fog­lalkoznak, mint például az élelmiszer­marketing, vagy a magyar mezőgazda­ság harmonizálása az ÉK szabályaihoz. A jelentkezések már megkezdődtek, május végéig fogadják el azokat a Hung­­expó Agrostúdiójában. A hazai kiállító­kon kívül a két évvel ezelőtti külföldi kiállítók - 18 országból voltak itt - zöm­mel jelentkeztek, sőt két újabb ország, Izrael és Törökország is jelezte már részvételét. A mi vállalatainknak, vál­lalkozóinknak, szakembereinknek is so­kat nyújthat ez a nemzetközi, szakmai kiállítás és megmérettetés. (L. V.) Az 1994. január elsején hatályba lé­pett munkavédelmi törvény a munka­­vállalók részére lehetővé teszi­, hogy minden olyan munkáltatónál, ahol a fog­lalkoztatottak létszáma a 10 főt, illetve a döntően nem fizikai jellegű tevékeny­ség esetén a 20 főt meghaladja, érdeke­ik képviseletére munkavédelmi képvi­selőt választhatnak. A munkavédelmi képviselők válasz­tására, létszámára, visszahívására, mű­ködési területére a Munka Törvény­­könyvnek az üzemi tanács választására vonatkozó előírásait kell alkalmazni. A törvény rendelkezéseinek figyelembevé­telével a megválasztandó képviselők számát praktikusan a munkahely tagolt­sága, veszélyessége és az ott dolgozók száma szerint kell meghatározni. Arra kell törekedni, hogy a munkavédelmi képviselő feladatának ellátáshoz minél kevesebb mozgásra és munkaidő-ráfor­dításra legyen szükség, különös tekin­tettel arra, hogy a képviselt dolgozók­kal napi kapcsolatot kell kialakítania. Naponta meg kell győződnie az illeté­kességi területének munka- és egészség­­ügyi biztonságáról. Három, vagy annál több munkavédelmi képviselő megvá­lasztása esetén munkavédelmi bizottság hozható létre. Célszerű, ha a bizottság saját tagjai közül vezetőt választ, aki a munkavállalók összességét érintő kér­désekben - a bizottsággal való egyezte­tés alapján - egy személyben gyakorol­ja a képviselői jogokat. A munkavédelmi képviselők a válasz­tott szakszervezeti tisztségviselőket megillető munkajogi védelemben része­sülnek. A munkavállalók elemi érdeke azt kí­vánja, hogy a szakszervezetek az üzemi tanácsokkal összefogva a választások le­bonyolítását haladéktalanul kezdjék meg. A megválasztott képviselők oktatását 1994. II. negyedévben központi szerve­zéssel megkezdjük. A munkavédelmi képviselőt megille­tő jogok: - Egyetértési joga van a munkavédel­mi szabályzat kiadásához. - Részt vehet a munkáltató azon dön­tései előkészítésében, amelyek hatással lehetnek a biztonságos és egészséges munkavégzés körülményeire, ide értve az új munkahelyek létesítésére vonat­kozó döntéseket is.­­ Működési területén munkaidőben bármikor ellenőrizheti a munkahelyek biztonságát, a balesetek megelőzésére tervezett intézkedések végrehajtását, az egyéni védőeszközök biztosítását és használatát, a dolgozók munkavédelmi oktatását és annak eredményességét.­­ Részt vehet a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések körülmé­nyeinek kivizsgálásában, javaslatot te­het a hasonló esetet megelőző intézke­dések végrehajtására. - Tájékoztatást kérhet a munkáltató­tól minden olyan kérdésben, amely a biztonságos munkavégzéssel kapcsolat­ban van. - Indokolt esetben szakértőt vehet igénybe. - Munkahelyi munkavédelmi program elkészítésére tehet javaslatot az 5/1993. (XII. 26.) MVM rendelet 11. paragrafu­sa szerint. A választások szervezésével és lebonyolításával foglalkozó üze­mi tanács és az szb tagjai, vala­mint a munkáltatók munkavédel­mi vezetői részére 1994 február 8-án egynapos országos konzul­táció lesz az ÉDOSZ Szövetség­ben. A konzultáción jelen lesznek az Országos Munkavédelmi Főfelü­­gyelősg, a Népjóléti Minisztéri­um, a Munkaügyi Minisztérium és a MSZOSZ illetékes vezetői, szakemberei. Kocsis István munkavédelmi szakértő Privinese 2. A privatizációs történetek majdani almanachjába ajánljuk az alábbi kis esetet. Történt, hogy egy jó nevű külföldi vállalat megvásárolt egy ugyancsak jónevű magyar gyárat. Birtokon be­lül kerülve, az új tulajdonosnak első dolga volt, hogy a fölöslegesnek ítélt munkaerőtől megszabaduljon. Ezzel a nemes feladattal a gyár megszerzésé­ben fölülmúlhatatlan érdemeket szer­zett, a piszkos munkában járatosnak bizonyult magyar főnököket bízta meg, hadd bizonyítsák a hűségüket. A vezérigazgató természetesen to­vábbgördítette a feladatot a munka­ügyisre, akinek a szakszervezeti funk­ciójához, úgy gondolta, úgyis jól illik az ilyenféle feladat. Nem is kellett sok idő hozzá, több száz ember hamarosan a kapun kívül került. A jól kimért végkielégítés fe­jében sokan nem is bánták a munka­helyük megszűnését, sőt akadtak, akik a szakszervezeti bizalminál protekci­­ózták fel magukat az elbocsátandók listájára. A létszámleépítés ment, mint a karikacsapás. Nem is maradt el a jutalom: a munkaügyi bürokrata ka­pott egy kényelmesebb, jó kis zsíros állást, háromszor annyi fizetéssel. Fu­totta a felszámolt munkahelyekkel megspórolni vélt pénzből. Váratlanul azonban új piaci lehetőségek bukkan­tak fel, s emiatt vissza kellett venni az elbocsátott dolgozók jelentős há­nyadát. Közben a tulaj úgy gondolta, eljött az ideje, hogy a magyar vezér­­igazgatót külföldi szakemberrel vált­sa fel. Az új főnök első nyilatkozatá­ban nagyon rossz döntésnek minősí­tette az elhamarkodott elbocsátá­sokat és a követett személyzeti politi­kát. Történetünk hősét mindez nem za­varta, szépen meghúzta magát jól fi­zető állásában, mígnem egy csendes reggelen a gyárkapu előtt súlyos po­fonokkal „betakarták”, nehezen tit­kolható nyomokkal. Természetesen esze ágában sem volt a rendőrségre szaladni, az irodájába érve azt is el­feledte, hogy kikkel esett ez a súlyos találkozása. A dolog persze kitudó­dott. A cégnél azóta is találgatják, hogy a derék embert azok közül ver­ték-e meg valakik, akiket elbocsátott, vagy azok közül, akiket nem bocsátott el, s így elestek a jó kis végkielégí­téstől, netán olyanok ,,cirógatták meg ", akik felvették a végkielégítést, de a visszavételből kimaradtak. Va­lószínű az igazságot sohasem tudjuk meg, eggyel több titok leng a honi privatizáció körül, amiről nem szól a Privinfó. Csak a privmese. (horváth)

Next