Élelmezési Dolgozó, 1995 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1995-01-01 / 1. szám
Élelmezési Dolgozó: Az érdekvédelem feladatait sok tekintetben meghatározza, hogy milyen a gazdasági helyzet, hogyan alakul a társadalmi-gazdasági környezet. Az élelmiszeripar nagyon sok változást élt meg az elmúlt években, milyen folyamatokra, jelenségekr hívnátok fel a figyelmet? Sóki Gyula: Az elmúlt öt évben az élelmiszeripar helyzete a privatizáció és számos gazdaságpolitika intézkedés következtében folyamatosan rosszabbodott. Megítélésem szerint a jelenlegi kormányzat sem teremtette meg — a deklarációkon túl — azt a fordulatot, amit az élelmiszeripar, mint stratégiai ágaza joggal elvárna. Azok a kedvezmények, amiket beígértek a pártok nem valósultak meg, a támogató jó, ha reálértékben a korábbi szinten maradt. Érdekvédelmi szempontból kitapintható, hogy a megváltozott tulajdonviszonyok között megnehezült az érdekek érvényesítése. A törvénykezés szintjén semmiféle érdemi előremozdulás nincs, lásd : Munka Törvénykönyv módosításának előkészítését, a privatizációs törvény tervezetét vagy a társadalmi-gazdasági megállapodás elhúzódását. Ebben benne van a sajá munkánk gyengesége, de benne van az az elégedetlenség is, ami a választások idején keltett reményeke mára kioltja, így vergődünk. A sütőiparban törekvések tapasztalhatók, hogy felmondják az eddig elért középszintű megállapodásokat. Egyes munkaadók kísérletet tesznek arra hogy kibújjanak a megállapodások hatálya alól. Hosszú ideje nem lehet elérni a KSZ kiterjesztését. Együtt sírunk a mezőgazdasággal Menczer Tibor: Egyetértek Sok kolléga elemzésével, tényleg a privatizációból kell kiindulni. Raskó György volt államtitkár a közelmúltban kijelentette: az MDF megváltoztatta a mezőgazdasági politikáját, mert rájöttek, hogy szétverték a működő termelőszövetkezeteket. A működő élelmezésipart is szétverték és gyakorlatilag koncepció nélkül privatizálták. Mi a mezőgazdasággal együtt sírunk Hozzáteszem, hogy ez elsősorban az ÉDOSZ hagyományos szerveződési területeire vonatkozik. Jelentek meg itt zöldmezős beruházások, új iparágak, fagylaltgyártás salátaöntet-, meg chips-gyártás, de ha a nagy ágazatokat vesszük, mint a tejipar, hűtőipar, gabonaipar húsipar, akkor tulajdonképpen e piacvesztés mellett a privatizáció okozta problémákkal kell szembenéznünk. Az emberek meg vannak félemlítve, nem mernek felsorakozni a szakszervezeti követelések mögött, az új munkahelyeken szakszervezetet sem mernek alakítani esetenként még a törvénysértő rendelkezéseket is tudomásul veszik. Steer Lajosné: A legnagyobb gondot én ott látom, hogy ebben a folyamatban, ami itt évek óta zajlik, a dolgozó ember sehol nem jelent meg. Sok mindenkit kárpótoltak, sok átalakulást, koncepciót vagy annak hiányát végigéltünk, de az ember mintha nem is lenne része egy gazdálkodó szervezetnek mintha az emberi tudás, ismeret tapasztalat, a szakmai hozzáértés nem is lenne a palettán. Félnek az emberek Azt mondjuk, hogy félnek az emberek. Igen, új helyzet van. Az átalakulás után a saját sorsukra bízott emberek tömegével állunk szemben és csodálkozunk, hogy nem ismeri fel saját érdekeiket. A szakszervezet is csak keresi, hogy mit kell tenni egy ilyen szituációban. Elég nagy a tanácstalanság. Az érdekvédelmet érintő törvényekről tudjuk hogy milyen céllal és okkal születtek, miért lettek olyanok, amilyenek. Hogy megosszák azt a kevés reflexszerű összefogást, ami imittamott fellelhető volt, hogy az emberek nem verték szét saját szervezeteiket, együtt maradtak, együtt próbálkoztak. Legyen a szakszervezet mellett üzemi tanács, innen vegyünk el jogokat, oda tegyük! Ez csak fokozta a kaotikus helyzetet. A szakszervezeti tisztségviselő ugyanolyan dolgozó egy adott munkahelyen, mint bárki más, érthetően egzisztenciális problémái lehetnek. Ilyen körülmények között nem meri a szavát hallatni, ezt én teljesen természetesnek tartom. Mindez egy akkora bonyolult, zűrzavaros csokréta, hogy ha nem is ér föl egy háborús állapottal, de azért túlzás nélkül mondhatjuk, hogy csendes háború folyt éveken keresztül ebben az országban. Élelmezési Dolgozó: A második kérdés — részben már érintettétek is az elmondottak során —, hogyan alakult tapasztalatotok szerint a munkaadók, illetve a kormányzat magatartása, milyen feltételei alakultak ki az érdekegyeztetésnek? Menczer Tibor: Az egyik alapvető probléma, hogy Magyarországon a munkahelyeken van klasszikus munkaadó, aki vagy tulajdonosként, vagy a tulajdonos megbízottjaként működik. Középszinten és országosan viszont nem jelennek meg a munkaadói szervezetek. Ez jellemzi az agrárérdekegyeztetés helyzetét is. A Földművelésügyi Érdekegyeztető Tanács tulajdonképpen egy középszintű érdekegyeztető fórum, ahol a minisztérium, a kamarák, a munkavállalói szervezetek és a hivatásrendi szeregyesületek képviseltetik magukat. A munka világát érintő kérdésekről nehéz tárgyalni, hiszen ahhoz a kormányzat mellett tényleges munkaadókra és munkavállalókra van szükség. A mi oldalunkon ehhez a feltétel adott, mert hiszen széleskörűen vannak képviselve szakszervezetek. Munkaadói szervezetek, a maguk pontos szerepfelfogásában viszont nincsenek. Túltesznek a legvadabb kapitalistán Steer Lajosné: Tibor helyesen mondja, hogy gyakran nagyon nehéz meglelni, hogy egyáltalán ki a munkaadó. A munkaadó a mi fogalmaink szerint az, akivel nekünk — értem alatta a szakszervezetet — a gazdálkodó szervezetnél a partneri együttműködést ki kell alakítani, tehát aki a munkáltatói jogokat gyakorolja. Ez fejben így könnyen követhető, bár a valóságban nagyon színes, mert például a tejiparban, ahol a vállalatok döntő többsége állami tulajdonban van, a tulajdonos, meg a munkáltató elválik. Az állami cégeknél az ÁVÜ a tulajdonos, és van egy kinevezett vezető, aki helyben a munkáltató. Gyakran gondot okoz, hogy a kinevezett munkáltató, igazgató, vezérigazgató elhárítja a kezdeményezésünket, mert neki azt mondták föntről, hivatkozik az ÁVÜ-re, hogy az adott lépést nem teheti meg, nem tud bérmegállapodást kötni. Van olyan munkaadó is, aki egyben tulajdonos is, hát ő nem mutogathat, hogy neki a tulajdonossal meg kell beszélni. Az ilyen munkaadók, főleg a magyar állampolgárságú tulajdonosok, túl akarnak tenni a legvadabb kapitalistán is. Ahol több tulajdonos van, a részvénytársaságoknál általában meg kell várni, amíg igazgató tanácsa összeül, vagy meg kell várni annak a következő ülését. . . Sóki Gyula: A munkaadók magatartását megítélésem szerint ugyanazok a rendezetlen, kialakulatlan viszonyok jellemzik az esetek döntő többségében, mint ami az egész gazdasági átmenetet. Amíg egy piacgazdaságban a munkaadóknak is érdeke megegyezést kötni, összefogni, tárgyalni, addig nálunk egyéni túlélések vannak munkaadói oldalon is. Ezt azért mondom el, mert itt jönne az állam és a kormányzat szerepe és felelőssége, hogy ezt az átmeneti időszakot olyan jogszabályi háttérrel biztosítsa, hogy a munkaadók és a munkavállalók mint érdekképviseletek egymásra találjanak. Nehéz kategorizálni a munkaadókat, hogy jó, vagy rossz, közepes. A dolog rákfenéje ott van, hogy ma az a valós vagy vélt érdeke, hogy semmiféle megegyezés ne legyen, mert akkor szabadon tud a piacon mozogni. A sütőiparban a kis pékeknek csak a töredéke, még a fele sem tagja a pékek ipartestületének, mert nincs érdekeltsége, hogy bármiféle megegyezésben benne legyen. Élelmezési Dolgozó: Seperjünk a saját házunk táján. Milyennek lehet minősíteni a munkavállalói érdekvédelem helyzetét? Itt hangsúlyozottan nem a szervezetek állapotáról, hanem a munkavállalói érdekvédelem helyzetéről szeretném, ha elmondanátok a véleményeteket. Hogy áll ma az érdekvédelem a vállalatoknál, az ágazatban és országos szinten? Steer Lajosné: A munkavállalói érdekvédelmet ettől a valóságtól, amit itt egyfajta aspektusból felvázoltunk, nem lehet elvonatkoztatni. Az érdekvédelem is keresi azokat a módszereket, szervezeti formákat, amelyek ennek a helyzetnek leginkább megfelelnek. Magunknak kell kitaposni az utat, ami az elmúlt időszakban eredménnyel, meg kudarccal is járt. Eredménynek tartom, hogy a szakszervezetek egy kicsit ziláltan, megtépázva, de mégiscsak élnek és működnek. Lehet, hogy óriási eredményeket nem tudnak felmutatni, de egy-két esetben sikerült eredményesen érdeket érvényesíteni, beleszólni, és bizonyos folyamatok azért nem teljes mértékben a munkavállalók kiszolgáltatottsága mellett zajlottak. Mi ezzel nem vagyunk elégedettek, mert az elégedettség visszatartó erő. Rengeteg a feladat. A frontvonal az alapszervezet. Az alapszervezeti érdekképviselet pedig nagymértékben attól függ, hogy az adott tisztségviselő, aki az alapszervezet élén áll, hogyan tudott a körülményekhez alkalmazkodni, hogyan tudta a tagsággal a kapcsolatot tartani. Ahol ez jól sikerült, ott stabil, erős tisztségviselőről és jó érdekérvényesítésről van szó. Helyenként szétzilálódott a szakszervezet, van, ahol meg is szűnt. Közép- és felsőszinten a munkavállalói érdekérvényesítés már egy kicsit másképpen alakult, de a feltételeket meghatározta, hogy az alapszervezetek mennyire voltak stabilak. A felsőbb szerveknek az utóbbi időszakban a tagdíjbevételből kell a feladatokat megoldani, ezek a források pedig csökkennek, ami nyilvánvalóan nem hagyja érintetlenül a szakszervezetek, illetve egyes szövetségek produktumát sem. Hát eléggé takaréklángra kellett helyezkedni az elmúlt időszakban, de az a lényeg, hogy még ég ez a láng. Menczer Tibor: Az elmúlt négy évnek tényleg elévülhetetlen „érdeme”, hogy sikerült a szakszervezeteket eléggé lehetetlen helyzetbe hozni, és ebben tényleg benne vannak az anyagi problémák is. A magyar tradícióktól idegen üzemi tanácsrendszert törvényi erővel bevezették. Ideje lenne most már kimondani, hogy - legalábbis az én véleményem szerint - ott, ahol reprezentatív szakszervezetek működnek, nincs szükség üzemi tanácsra. Mindannyian nagyon keservesen éltük meg, hogy a Munka Törvénykönyve jelentősen csorbította a szakszervezetek jogait, és meg kell mondanom, hogy a törvény módosítására vonatkozó elképzelések, amit mi eddig megismertünk, azok sem sokat javítanak a helyzeten. Úgy gondolom, ahhoz, hogy az alapszervezetektől az ÉDOSZ Szövetségig javuljon az érdekvédelem helyzete, valamiféle függetlenséget kellene teremteni. Az egyik nagy, ha úgy tetszik, harci követelésünk, hogy a munkaidőalap anyagilag is megváltható legyen, hiszen ezzel az alapszervezeteknél a munkáltatótól független tisztségviselők lehetnének. Azzal vitatkoznék, hogy az alapszervezet a „frontvonal”. Szerintem a felaprózódással egy kicsit följebb kell hogy „csússzon” az érdekvédelem. Fontos lenne a középszintű megállapodások rendszerének bevezetése. A tervezett társadalmi-gazdasági megállapodás elég lenne, ha két pontot tartalmazna, vagy akár egyet: Magyarországon kötelező középszintű kollektív szerződést és bérmegállapodást kötni és ezt maga az érintett munkaadó nem mondhatja föl. Az ÉDOSZ túltagolt Sóki Gyula: A jelzett bizonytalanságok szintenként másként jelentkeztek. Az MSZOSZ-nél csapódott le a politikai csatározások minden negatívuma és azt hiszem, hogy ott volt érzékelhető a legjobban, hogy a munkavállalók a szakszervezeti célkitűzések mögé tevőlegesen nem sorakoznak fel, hanem csak az elvárásokat fogalmazzák meg. Az ÉDOSZ-ra a strukturális gondok, a túltagoltság nyomta rá a bélyegét, ez gyengítette le az egyes szakágazatok munkafeltételeit is. Ehhez is idő kellett, mikorra rájöttünk, s messze egyetértek Menczer kollégának azzal a felvetésével, hogy a középszintű érdekvédelem felerősödik. A decentralizált privatizáció következtében az élelmiszeripari szakágazatok többségében leépültek a nagyvállalatok, ezzel az alapszervezetek működési köre, feltétele jelentősen megváltozott. De tartalmilag ennél is fontosabb, hogy a munkaviszonyban lévő tisztségviselőink kiállása és érdekérvényesítési képessége az új tulajdonviszonyok között nagyon legyengült. Egyszerűen nem tud ütközni, mert a tulajdonosnak megvan minden eszköze, hogy a tisztségviselőt ellehetetlenítse. Ezért tényleg „feltolódik” az érdekvédelem középszintje, és talán most jutunk el oda, hogy ezt a középszintet erősíteni tudjuk. Egyetértek azzal, hogy a Munka Törvénykönyvben kellene azokat a feltételeket megteremteni, amelyek ezt a folyamatot erősítik. Ez ma lóg a levegőben. Én úgy látom, a szakszervezet fordulóponthoz jutott, eljött az ideje, hogy rendezzük sorainkat. Élelmezési Dolgozó: Néhány hét választ el bennünket az ÉDOSZ kongresszusától. Kérem, mondjátok el, hogy milyen esetben tartanátok sikeresnek ezt a kongresszust? Mit vártok a kongresszustól? Az elkövetkezendő néhány hétben milyen feladatokon dolgoztok? Menczer Tibor: Én a magam részéről akkor tartanám sikeresnek a kongresszust, ha azt mondanák a küldöttek, és sikerülne a szakszervezeti munka minden szintjén is elhitetni, hogy érdemes szakszervezeti tagnak, ÉDOSZ-tagnak lenni, mert ez a szakszervezet kiáll a tagjai érdekében. Ebben a rövid időben, mint megbízott főtitkár, igyekszem mindent megtenni, hogy sikeres legyen a kongresszus. A szakági feladat, ami előtt állunk: szeretnénk az ágazati kollektív szerződést és bérmegállapodást megújítani, és az első negyedév folyamán sikerre vinni, befejezni. Úgy néz ki, hogy a gabonaiparban van készség ennek a megkötésére a munkaadók részéről is. Két irányzat van Steer Lajosné. Úgy gondolom, azt lehet és kell célul tűzni, hogy egy működőképes struktúra létrehozásában vállaljon kulcsszerepet a kongresszus. Itt a működőképesség hangsúlyozása fontos. A megoldást illetően konszenzus még nincs, mert legalább kétféle vélemény van napirenden. Egységes szakszervezet létrehozása, ahol a szakmák mint tagozatok jelennének meg, vagy pedig a mai szövetségnek egy javított kiadása. Ami a szakmai feladatainkat illeti, a másfél éves fennállásunk alatt megindultunk egy úton, van elfogadott programunk, annak a végrehajtására kell koncentrálni, mert nagyon sok erőt, energiát elvittek a megújulási vajúdások. Én nagyon fontosnak tartom a területi jelenlétünk valamilyen úton-módon való megvalósítását. Fontos feladatunk az szb-titkárok egzisztenciális helyzetének megoldása, illetve a szakszervezeti tisztségviselők felkészítése a munkára, a megváltozott körülményekre. Sóki Gyula: Én alapvetően optimista vagyok, mert egy rendhagyó kongresszus köztes időszakában vagyunk. A kongresszus első fordulója óta eltelt két hónap számos pozitív tapasztalatot, közeledést hozott. Ha meg tudjuk határozni azokat a feladatokat, amiben egységesen kell tevékenykedni, képviselni és fellépni, akkor az ÉDOSZ szintjén óriási lépést teszünk előre. Ha a belső viták, - amelyek elsősorban anyagi okok miatt folynak - megszűnnek, mert meghatározzuk a feladatot és a finanszírozási kérdéseket is, akkor túljutunk a holtponton. Az egységes fellépés, az egységes munkavégzés híve vagyok, de a munka tartalmát kell közelíteni, és nem deklaráció kérdése az egység. Ha elérjük, hogy az egyes szakágazatok munkája közelítsen egymáshoz, akkor idővel deklaráció nélkül is létrejön az egység. Nagyobb gondot látok abban, hogy a személyi feltételek oldaláról hogyan tudjuk ezt megoldani. Menczer Tibor: Azt hiszem, mindannyiunk reményét és várakozását fejezem ki, hogy az MSZOSZ kongresszusnak is választ kell adni a tagság jogos elégedetlenségére és meg kell felelni annak a várakozásának is, hogy a kormányváltás után egy hatékonyabb szakszervezeti munka, a politikai oldalról pedig megfelelő fogadókészség alakuljon ki. H. L. Fordulóponton az érdekvédelem Eljött az ideje a sorok rendezésének Kerekasztal-beszélgetés szakági vezetőkkel Várhatóan 1995 február 23-24-én tartja záróülését az ÉDOSZ Szövetség 49. kongresszusa. Arra kértünk három szakági vezetőt, Steer Lajosnét, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének titkárát, Sóki Gyulát, a Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének elnökét és Menczer Tibort, a Gabona és Malomipari Dolgozók Szakszervezetének elnökét, megbízott főtitkárt, hogy válaszoljanak kérdéseinkre. Sóki Gyula, Menczer Tibor és Steer Lajosné az asztal körül