Élelmezési Dolgozó, 1995 (38. évfolyam, 1-9. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Élelmezési Dolgozó: Az érdekvé­delem feladatait sok tekintetben meghatározza, hogy milyen a gaz­dasági helyzet, hogyan alakul a tár­sadalmi-gazdasági környezet. Az élelmiszeripar nagyon sok válto­zást élt meg az elmúlt években, mi­lyen folyamatokra, jelenségekr hívnátok fel a figyelmet? Sóki Gyula: Az elmúlt öt évben az élelmiszeripar helyzete a priva­tizáció és számos gazdaságpolitika intézkedés következtében folyama­tosan rosszabbodott. Megítélésem szerint a jelenlegi kormányzat sem teremtette meg — a deklarációkon túl — azt a fordulatot, amit az élel­miszeripar, mint stratégiai ágaza joggal elvárna. Azok a kedvezmé­nyek, amiket beígértek a pártok nem valósultak meg, a támogató jó, ha reálértékben a korábbi szin­ten maradt. Érdekvédelmi szempontból kita­pintható, hogy a megváltozott tu­laj­don­viszonyok között megnehe­zült az érdekek érvényesítése. A törvénykezés szintjén semmiféle érdemi előremozdulás nincs, lásd : Munka Törvénykönyv módosításá­nak előkészítését, a privatizációs törvény tervezetét vagy a társadal­mi-gazdasági megállapodás elhú­zódását. Ebben benne van a sajá munkánk gyengesége, de benne van az az elégedetlenség is, ami a vá­lasztások idején keltett reményeke mára kioltja, így vergődünk. A sütőiparban törekvések tapasztalhatók, hogy felmondják az eddig elért közép­szintű megállapodásokat. Egyes munkaadók kísérletet tesznek arra hogy kibújjanak a megállapodások hatálya alól. Hosszú ideje nem le­het elérni a KSZ kiterjesztését. Együtt sírunk a mezőgazdasággal Menczer Tibor: Egyetértek Sok kolléga elemzésével, tényleg a pri­vatizációból kell kiindulni. Raskó György volt államtitkár a közel­múltban kijelentette: az MDF meg­változtatta a mezőgazdasági politi­káját, mert rájöttek, hogy szétver­ték a működő termelőszövetkezete­ket. A működő élelmezésipart is szétverték és gyakorlatilag koncep­ció nélkül privatizálták. Mi a mezőgazdasággal együtt sírunk Hozzáteszem, hogy ez elsősorban az ÉDOSZ hagyományos szer­veződési területeire vonatkozik. Je­lentek meg itt zöldmezős beruházá­sok, új iparágak, fagylaltgyártás salátaöntet-, meg chips-gyártás, de ha a nagy ágazatokat vesszük, mint a tejipar, hűtőipar, gabonaipar húsipar, akkor tulajdonképpen e piacvesztés mellett a privatizáció okozta problémákkal kell szembe­néznünk. Az emberek meg vannak félemlítve, nem mernek felsorakoz­ni a szakszervezeti követelések mö­gött, az új munkahelyeken szak­szervezetet sem mernek alakítani esetenként még a törvénysértő ren­delkezéseket is tudomásul veszik. Steer Lajosné: A legnagyobb gondot én ott látom, hogy ebben a folyamatban, ami itt évek óta zaj­lik, a dolgozó ember sehol nem je­lent meg. Sok mindenkit kárpótol­tak, sok átalakulást, koncepciót vagy annak hiányát végigéltünk, de az ember mintha nem is lenne része egy gazdálkodó szervezetnek mintha az emberi tudás, ismeret tapasztalat, a szakmai hozzáértés nem is lenne a palettán. Félnek az emberek Azt mondjuk, hogy félnek az em­berek. Igen, új helyzet van. Az áta­lakulás után a saját sorsukra bízott emberek tömegével állunk szemben és csodálkozunk, hogy nem ismeri­ fel saját érdekeiket. A szakszerve­zet is csak keresi, hogy mit kell ten­ni egy ilyen szituációban. Elég nagy a tanácstalanság. Az érdekvédel­met érintő törvényekről tudjuk hogy milyen céllal és okkal szület­tek, miért lettek olyanok, amilye­nek. Hogy megosszák azt a kevés reflexszerű összefogást, ami imitt­­amott fellelhető volt, hogy az em­berek nem verték szét saját szerve­zeteiket, együtt maradtak, együtt próbálkoztak. Legyen a szakszer­vezet mellett üzemi tanács, innen vegyünk el jogokat, oda tegyük! Ez csak fokozta a kaotikus helyzetet. A szakszervezeti tisztségviselő ugyanolyan dolgozó egy adott munkahelyen, mint bárki más, ért­hetően egzisztenciális problémái lehetnek. Ilyen körülmények között nem meri a szavát hallatni, ezt én teljesen természetesnek tartom. Mindez egy akkora bonyolult, zűrzavaros csokréta, hogy ha nem is ér föl egy háborús állapottal, de azért túlzás nélkül mondhatjuk, hogy csendes háború folyt éveken keresztül ebben az országban. Élelmezési Dolgozó: A második kérdés — részben már érintettétek is az elmondottak során —, hogyan alakult tapasztalatotok szerint a munkaadók, illetve a kormányzat magatartása, milyen feltételei alakultak ki az érdekegyeztetésnek? Menczer Tibor: Az egyik alapvető problé­ma, hogy Magyarorszá­gon a munkahelyeken van klasszikus munka­adó, aki vagy tulajdo­nosként, vagy a tulaj­donos megbízottjaként működik. Középszinten és országosan viszont nem jelennek meg a munkaadói szerveze­tek. Ez jellemzi az ag­rár­érdek­egyeztetés helyzetét is. A Földmű­velésügyi Érdekegyez­tető Tanács tulajdon­képpen egy középszin­tű érdekegyeztető fó­rum, ahol a minisztéri­um, a kamarák, a mun­kavállalói szervezetek és a hivatásrendi szer­egyesületek­ képviseltetik magu­kat. A munka világát érintő kérdé­sekről nehéz tárgyalni, hiszen ah­hoz a kormányzat mellett tényleges munkaadókra és munkavállalókra van szükség. A mi oldalunkon eh­hez a feltétel adott, mert hiszen széleskörűen vannak képviselve szakszervezetek. Munkaadói szer­vezetek, a maguk pontos szerepfel­fogásában viszont nincsenek. Túltesznek a legvadabb kapitalistán Steer Lajosné: Tibor helyesen mondja, hogy gyakran nagyon ne­héz meglelni, hogy egyáltalán ki a munkaadó. A munkaadó a mi fo­galmaink szerint az, akivel nekünk —­ értem alatta a szakszervezetet — a gazdálkodó szervezetnél a part­neri együttműködést ki kell alakí­tani, tehát aki a munkáltatói jogo­kat gyakorolja. Ez fejben így kön­nyen követhető, bár a valóságban nagyon színes, mert például a tej­iparban, ahol a vállalatok döntő többsége állami tulajdonban van, a tulajdonos, meg a munkáltató elvá­lik. Az állami cégeknél az ÁVÜ a tulajdonos, és van egy kinevezett vezető, aki helyben a munkáltató. Gyakran gondot okoz, hogy a kine­vezett munkáltató, igazgató, vezér­­igazgató elhárítja a kezdeményezé­sünket, mert neki azt mondták fönt­ről, hivatkozik az ÁVÜ-re, hogy az adott lépést nem teheti meg, nem tud bérmegállapodást kötni. Van olyan munkaadó is, aki egyben tulajdonos is, hát ő nem mutogat­hat, hogy neki a tulajdonossal meg kell beszélni. Az ilyen munkaadók, főleg a magyar állampolgárságú tu­lajdonosok, túl akarnak tenni a leg­vadabb kapitalistán is. Ahol több tulajdonos van, a részvénytársasá­goknál általában meg kell várni, amíg igazgató tanácsa összeül, vagy meg kell várni annak a követ­kező ülését. . . Sóki Gyula: A munkaadók ma­gatartását megítélésem szerint ugyanazok a rendezetlen, kialaku­latlan viszonyok jellemzik az ese­tek döntő többségében, mint ami az egész gazdasági átmenetet. Amíg egy piacgazdaságban a munka­adóknak is érdeke megegyezést kötni, összefogni, tárgyalni, addig nálunk egyéni túlélések vannak munkaadói oldalon is. Ezt azért mondom el, mert itt jönne az állam és a kormányzat szerepe és fe­lelőssége, hogy ezt az átmeneti időszakot olyan jogszabályi háttér­rel biztosítsa, hogy a munkaadók és a munkavállalók mint érdekképvi­seletek egymásra találjanak. Nehéz kategorizálni a munka­adókat, hogy jó, vagy rossz, kö­zepes. A dolog rákfenéje ott van, hogy ma az a valós vagy vélt érde­ke, hogy semmiféle megegyezés ne legyen, mert akkor szabadon tud a piacon mozogni. A sütőiparban a kis pékeknek csak a töredéke, még a fele sem tagja a pékek ipartestü­letének, mert nincs érdekeltsége, hogy bármiféle megegyezésben benne legyen. Élelmezési Dolgozó: Seperjünk a saját házunk táján. Milyennek le­het minősíteni a munkavállalói ér­dekvédelem helyzetét? Itt hangsú­lyozottan nem a szervezetek álla­potáról, hanem a munkavállalói ér­dekvédelem helyzetéről szeretném, ha elmondanátok a véleményete­ket. Hogy áll ma az érdekvédelem a vállalatoknál, az ágazatban és or­szágos szinten? Steer Lajosné: A munkavállalói érdekvédelmet ettől a valóságtól, amit itt egyfajta aspektusból felvá­zoltunk, nem lehet elvonatkoztatni. Az érdekvédelem is keresi azokat a módszereket, szervezeti formákat, amelyek ennek a helyzetnek legin­kább megfelelnek. Magunknak kell kitaposni az utat, ami az elmúlt időszakban eredménnyel, meg ku­darccal is járt. Eredménynek tar­tom, hogy a szakszervezetek egy ki­csit ziláltan, megtépázva, de mégis­csak élnek és működnek. Lehet, hogy óriási eredményeket nem tud­nak felmutatni, de egy-két esetben sikerült eredményesen érdeket ér­vényesíteni, beleszólni, és bizonyos folyamatok azért nem teljes mér­tékben a munkavállalók kiszolgál­tatottsága mellett zajlottak. Mi ez­zel nem vagyunk elégedettek, mert az elégedettség visszatartó erő. Rengeteg a feladat. A frontvonal az alapszervezet. Az alapszervezeti érdekképviselet pedig nagymérték­ben attól függ, hogy az adott tiszt­ségviselő, aki az alapszervezet élén áll, hogyan tudott a körülmények­hez alkalmazkodni, hogyan tudta a tagsággal a kapcsolatot tartani. Ahol ez jól sikerült, ott stabil, erős tisztségviselőről és jó érdekérvénye­sítésről van szó. Helyenként szétzi­lálódott a szakszervezet, van, ahol meg is szűnt. Közép- és felsőszinten a munkavállalói érdekérvényesítés már egy kicsit másképpen alakult, de a feltételeket meghatározta, hogy az alapszervezetek mennyire voltak stabilak. A felsőbb szervek­nek az utóbbi időszakban a tagdíj­­bevételből kell a feladatokat megol­dani, ezek a források pedig csök­kennek, ami nyilvánvalóan nem hagyja érintetlenül a szakszerveze­tek, illetve egyes szövetségek pro­duktumát sem. Hát eléggé takarék­lángra kellett helyezkedni az elmúlt időszakban, de az a lényeg, hogy még ég ez a láng. Menczer Tibor: Az elmúlt négy évnek tényleg elévülhetetlen „érde­me”, hogy sikerült a szakszerveze­teket eléggé lehetetlen helyzetbe hozni, és ebben tényleg benne van­nak az anyagi problémák is. A ma­gyar tradícióktól idegen üzemi ta­nácsrendszert törvényi erővel beve­zették. Ideje lenne most már ki­mondani, hogy - legalábbis az én véleményem szerint - ott, ahol rep­rezentatív szakszervezetek működ­nek, nincs szükség üzemi tanácsra. Mindannyian nagyon keservesen éltük meg, hogy a Munka Törvény­­könyve jelentősen csorbította a szakszervezetek jogait, és meg kell mondanom, hogy a törvény módo­sítására vonatkozó elképzelések, amit mi eddig megismertünk, azok sem sokat javítanak a helyzeten. Úgy gondolom, ahhoz, hogy az alapszervezetektől az ÉDOSZ Szö­vetségig javuljon az érdekvédelem helyzete, valamiféle függetlenséget kellene teremteni. Az egyik nagy, ha úgy tetszik, harci követelésünk, hogy a munkaidőalap anyagilag is megváltható legyen, hiszen ezzel az alapszervezeteknél a munkáltatótól független tisztségviselők lehetné­nek. Azzal vitatkoznék, hogy az alapszervezet a „frontvonal”. Sze­rintem a felaprózódással egy kicsit följebb kell hogy „csússzon” az ér­dekvédelem. Fontos lenne a közép­szintű megállapodások rendszeré­nek bevezetése. A tervezett társadalmi-gazdasá­gi megállapodás elég lenne, ha két pontot tartalmazna, vagy akár egyet: Magyarországon kötelező középszintű kollektív szerződést és bérmegállapodást kötni és ezt ma­ga az érintett munkaadó nem mondhatja föl. Az ÉDOSZ túltagolt Sóki Gyula: A jelzett bizonyta­lanságok szintenként másként je­lentkeztek. Az MSZOSZ-nél csapó­dott le a politikai csatározások minden negatívuma és azt hiszem, hogy ott volt érzékelhető a legjob­ban, hogy a munkavállalók a szak­­szervezeti célkitűzések mögé tevőlegesen nem sorakoznak fel, hanem csak az elvárásokat fogal­mazzák meg. Az ÉDOSZ-ra a strukturális gondok, a túltagoltság nyomta rá a bélyegét, ez gyengítet­te le az egyes szakágazatok munka­­feltételeit is. Ehhez is idő kellett, mikorra rájöttünk, s messze egye­tértek Menczer kollégának azzal a felvetésével, hogy a középszintű ér­dekvédelem felerősödik. A decentralizált privatizáció kö­vetkeztében az élelmiszeripari szakágazatok többségében leépül­tek a nagyvállalatok, ezzel az alap­szervezetek működési köre, feltéte­le jelentősen megváltozott. De tar­talmilag ennél is fontosabb, hogy a munkaviszonyban lévő tisztségvi­selőink kiállása és érdekérvényesí­tési képessége az új tulajdonviszo­nyok között nagyon legyengült. Egyszerűen nem tud ütközni, mert a tulajdonosnak megvan minden eszköze, hogy a tisztségviselőt elle­hetetlenítse. Ezért tényleg „feltoló­dik” az érdekvédelem középszintje, és talán most jutunk el oda, hogy ezt a középszintet erősíteni tudjuk. Egyetértek azzal, hogy a Munka Törvénykönyvben kellene azokat a feltételeket megteremteni, amelyek ezt a folyamatot erősítik. Ez ma lóg a levegőben. Én úgy látom, a szak­­szervezet fordulóponthoz jutott, el­jött az ideje, hogy rendezzük sora­inkat. Élelmezési Dolgozó: Néhány hét választ el bennünket az ÉDOSZ kongresszusától. Kérem, mondjá­tok el, hogy milyen esetben tarta­nátok sikeresnek ezt a kong­resszust? Mit vártok a kongresszus­tól? Az elkövetkezendő néhány hét­ben milyen feladatokon dolgoztok? Menczer Tibor: Én a magam ré­széről akkor tartanám sikeresnek a kongresszust, ha azt mondanák a küldöttek, és sikerülne a szakszer­vezeti munka minden szintjén is el­hitetni, hogy érdemes szakszerve­zeti tagnak, ÉDOSZ-tagnak lenni, mert ez a szakszervezet kiáll a tag­jai érdekében. Ebben a rövid időben, mint megbízott főtitkár, igyekszem mindent megtenni, hogy sikeres legyen a kongresszus. A szakági feladat, ami előtt ál­lunk: szeretnénk az ágazati kollek­tív szerződést és bérmegállapodást megújítani, és az első negyedév fo­lyamán sikerre vinni, befejezni. Úgy néz ki, hogy a gabonaiparban van készség ennek a megkötésére a munkaadók részéről is. Két irányzat van Steer Lajosné. Úgy gondolom, azt lehet és kell célul tűzni, hogy egy működőképes struktúra létre­hozásában vállaljon kulcsszerepet a kongresszus. Itt a működőképes­ség hangsúlyozása fontos. A megol­dást illetően konszenzus még nincs, mert legalább kétféle vélemény van napirenden. Egységes szakszerve­zet létrehozása, ahol a szakmák mint tagozatok jelennének meg, vagy pedig a mai szövetségnek egy javított kiadása. Ami a szakmai feladatainkat il­leti, a másfél éves fennállásunk alatt megindultunk egy úton, van elfogadott programunk, annak a végrehajtására kell koncentrálni, mert nagyon sok erőt, energiát el­vittek a megújulási vajúdások. Én nagyon fontosnak tartom a területi jelenlétünk valamilyen úton-mó­­don való megvalósítását. Fontos feladatunk az szb-titkárok egzisz­tenciális helyzetének megoldása, il­letve a szakszervezeti tisztségvi­selők felkészítése a munkára, a megváltozott körülményekre. Sóki Gyula: Én alapvetően opti­mista vagyok, mert egy rendhagyó kongresszus köztes időszakában vagyunk. A kongresszus első fordu­lója óta eltelt két hónap számos po­zitív tapasztalatot, közeledést ho­zott. Ha meg tudjuk határozni azo­kat a feladatokat, amiben egysége­sen kell tevékenykedni, képviselni és fellépni, akkor az ÉDOSZ szint­jén óriási lépést teszünk előre. Ha a belső viták, - amelyek elsősorban anyagi okok miatt folynak - meg­szűnnek, mert meghatározzuk a feladatot és a finanszírozási kérdé­seket is, akkor túljutunk a holtpon­ton. Az egységes fellépés, az egysé­ges munkavégzés híve vagyok, de a munka tartalmát kell közelíteni, és nem deklaráció kérdése az egység. Ha elérjük, hogy az egyes szakága­zatok munkája közelítsen egymás­hoz, akkor idővel deklaráció nélkül is létrejön az egység. Nagyobb gon­dot látok abban, hogy a személyi feltételek oldaláról hogyan tudjuk ezt megoldani. Menczer Tibor: Azt hiszem, mindannyiunk reményét és várako­zását fejezem ki, hogy az MSZOSZ kongresszusnak is választ kell adni a tagság jogos elégedetlenségére és meg kell felelni annak a várakozá­sának is, hogy a kormányváltás után egy hatékonyabb szakszerve­zeti munka, a politikai oldalról pe­dig megfelelő fogadókészség ala­kuljon ki. H. L. Fordulóponton az érdekvédelem Eljött az ideje a sorok rendezésének Kerekasztal-beszélgetés szakági vezetőkkel Várhatóan 1995 február 23-24-én tartja záróülését az ÉDOSZ Szövetség 49. kong­resszusa. Arra kértünk három szakági vezetőt, Steer Lajosnét, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének titkárát, Sóki Gyulát, a Sütőipari Dolgozók Szak­­szervezetének elnökét és Menczer Tibort, a Gabona és Malomipari Dolgozók Szak­­szervezetének elnökét, megbízott főtitkárt, hogy válaszoljanak kérdéseinkre. Sóki Gyula, Menczer Tibor és Steer Lajosné az asztal körül

Next