Élelmezési Dolgozó, 1996 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

A TARTALOMBÓL „Két éves kemény munka volt a gyár felépítése, be­üzemelése, s most létrehoztunk egy másik csapatot, melynek meg kell valósítania az elképzeléseket. A Ma­gyarországon megszokotthoz képest kevesen üzemel­tetjük a gyárat, igazgatóval, takarítónővel együtt hatvanöten. Büszkék vagyunk arra, hogy hazánk egyik legmodernebb üzemében dolgozhatunk." 4. oldal „A számítógépekkel dolgozók körében egyre többen panaszkodnak fejfájásra, látási zava­rokra, gerincbántalmak­­ra, neurotikus jelenségek­re. Hazai és külföldi vizs­gálatok bebizonyították, hogy a panaszok oka el­sősorban a slamposan ki­alakított munkahelyek­ben kereshetők." „A bizonytalanság fe­szültséget teremt. Senki nem tudja, mi lesz a sor­sa. Lapátra kerül vagy maradhat. Sokan vala­miféle csodavárás álla­potában élnek. Nehezen hiszik el, hogy esetleg év­tizedek után most az ut­cára kerülnek innen, mert az a probléma, hogy rendszerint 45-50 évesek az elbocsátottak, akik évtizedek óta dolgoznak a cégnél." 9. oldal 13. oldal / Steer Lajosné, az EDOSZ alelnöke: Csapatmunka a javából! H­ogy rohan az idő! Már megint eltelt egy év, az 1995-ik. Ahogy közeledik az év vége, s kez­dődik az új, az ember ösz­tönösen visszatekint, szám­ba veszi: milyen dolgok történtek személy szerint vele, családjával, és minő­sít: jó, sikeres, szerencsére túl vagyunk rajta, megúsz­tak. Valóra váltak-e a terve­ink és reményeink? A vála­szok változatosak, mint ahogyan az is, hogy mit vá­runk, várhatunk az új, most kezdődő esztendőtől, köny­­nyebb vagy nehezebb lesz az előzőnél. Hallottam olyan véle­ményt, amelyben nagy igazság van, hogy az a leg­fontosabb: béke volt, hi­szen nagyon közel volt a veszély, hogy elveszítjük azt. Milyen volt a szakszerve­zetek életében az elmúlt év? Azt nem lehet monda­ni, hogy eseménytelenül telt volna el a múlt eszten­dő akár az alapszerveze­tekben, akár a szakszerve­zetek, szövetségek szintjén. Gondoljunk csak arra, hogy megválasztottuk, majd felmentettük, és még év vége előtt újraválasztot­tuk az MSZOSZ elnökét. Az ÉDOSZ Szövetség év elején megválasztotta elnö­két és ősszel, mély fájdal­mat kiváltó hirtelenséggel eltávozott közülünk, elnök nélkül maradt a szövetsé­günk. Május végén orszá­gosan, és ágazati szinten, döntő fölénnyel megnyer­tük az üzemi és közalkal­mazotti tanács választáso­kat, ezáltal eldőltek a szak­­szervezeti vagyon tulaj­donlásának arányai. Ezen eseményeken, az ál­talunk keletkezett többlet feladatokon túl zajlottak a napi események, jelentkez­tek a megoldásra váró fe­ladatok. Az alapszerveze­tekben a helyi, tagsági ér­dekek képviselete, ütközte­tése, megoldása, az orszá­gos szinten az érdekegyez­tetések elmaradása és kö­vetkezményei, majd a tár­gyalások sorozata a meg­egyezés reményében - az év végéig eredmény nélkül. Saját szakmáink, az élel­miszer-feldolgozó ágazat területén sem egy a sok kö­zül az 1995-ös esztendő. Tovább folytatódott a gaz­dasági társaságok privati­zációja. Bár az állami va­gyonkezelő intézmény át­szervezése miatt lassabban, de a gazdasági társaságok mintegy 80%-a magántu­lajdonba került. A legkü­lönbözőbb tulajdonosi struktúra alakult ki az egyes gazdálkodóknál, a 100%-ban magántulajdon­tól a kisebbségi vagy több­ségi állami tulajdon meg­maradásáig. E helyzetnek a helyi érdekképviseleti, ér­dekvédelmi munkára jelen­tős, meghatározó hatása van. A tulajdonosváltás fo­lyamata sok-sok - a meg­különböztetett szakszerve­zeti erőfeszítések ellenére is - feszültséggel, érdekellen­tétekkel, egyéni tragédiák­kal járt és járhat együ­tt. E néhány, felvillantott mozzanat volt a szak­­szervezeti tevékenység ge­rince. Milyennek értékelhe­tő az elmúlt év? Egyetlen szóval nem lehetséges a minősítés. Amit felelősen el lehet mondani: a szövetség és tagszervezetei - a törvé­nyes lehetőségek szűk ke­retein belül - mindent meg­tettek annak érdekében, hogy a tagságuk érdekeit eredményesen képviseljék, védjék. Jelentős és többsé­gében sikeres erőfeszítések történtek a kollektív szer­ződések megkötéséért, mó­dosításáért, a bérekért, a szociális vívmányok meg­tartásáért, értékvesztésé­nek megállításáért. Az erőfeszítések sikeré­hez hozzájárult, és elisme­réssel kell szólnunk a mun­káltatók azon többségéről, akik jó partnernek bizo­nyultak. A többségük felis­merte a kölcsönös érdeke­ket, a mindkét fél számára előnyös megállapodásban rejlő lehetőségeket. Bízunk abban, hogy a kisebbség szembenálló magatartását szívós, meggyőző munká­val megváltoztathatjuk. Úgy érzem, hogy összes­ségében elégedetten tekint­hetünk vissza az elmúlt év­re, az elvégzett csapatmun­kára. Mert csapatmunka volt a javából. Ezért itt és most ragadom meg az al­kalmat, hogy minden elis­merésünket és nagyrabe­csülésünket fejezzem ki minden tisztségviselőnek, a testületek tagjainak, ki­emelten azoknak, akik a kenyérkereső munkájuk mellett felvállalták és vál­lalják a kisebb-nagyobb dolgozói közösségek, szak­­szervezeti tagjaik érdekei­nek képviseletét, védelmét. Köszönet hozzátartozóik­nak, családjaiknak, akiknek támogatása nélkül nehe­zebb lett volna a tagság bi­zalmának megfelelniük. Milyen lesz az új eszten­dő? E­gyfelől látszik mind­az a feladat, amit kö­zösen meg kell oldanunk, folytatnunk kell a megkez­dett utat, melynek sikere rajtunk múlik. A legfonto­sabbnak az elérhető, a lehe­tő legjobb kollektív szerző­dések és bérmegállapodá­sok megkötését tartom. A megállapodások, majd a felkészülés az új megálla­podásokra, módosításokra a szakszervezetek folyama­tos feladata a világnak azon részében, ahol fejlett piacgazdasági viszonyok működnek. A nemzetközi tapasztalatok hasznosítását ha más nem, csupán az is indokolja, hogy a magyar élelmiszeriparban 20 multi­nacionális cég szerzett je­lentős tulajdont. 1996-ban össze kell hívni az MSZOSZ és az ÉDOSZ Szövetség rendkívüli kong­resszusát. Az MSZOSZ kongresszusának a politi­kához, a pártokhoz való vi­szonyba vezetési struktúra és más kérdésekben kell a szükséges döntéseket meg­hoznia, az ÉDOSZ Szövet­ség rendkívüli kongresszu­sának elnököt kell választa­nia, az Alapszabály módo­sítását kell elvégeznie. (Folytatás a 2. oldalon)

Next