Élelmezési Dolgozó, 1996 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
1996. JANUÁR ÉLELMEZÉSI DOLGOZÓ 3. OLDAL Szakszervezeti kaleidoszkóp Válaszok villámkérdésekre A munka világában ma éles harcok, sorsfordító folyamatok zajlanak. A szakszervezeti szövetségek derekas küzdelmet folytatnak azért, hogy tagjaik s a dolgozók élete, munkakörülményei tovább ne romoljanak. Az alábbiakban hét szakszervezet ágazati vezetői vázolják röviden az elmúlt évben történteket. A sorokból talán kiderül, hogy bizonyos kérdésekben nem csupán kormányintézkedésekkel és a munkaadók képviseleteivel állnak szembe, de több okból nehéz az egységes szakszervezeti fellépés és együttműködés megvalósítása is. A Bokros-csomagról Grosszmann Tibor, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének titkára: „A csomag megjelenésével az általánosnál jobban megszorított szakmáink helyzete még elviselhetetlenebbé vált. Ennek okai: a korábban is igen alacsony, most 26 ezer forintnyi bruttó átlagkereset miatt a reálbérek visszaesése még tetemesebbé vált, a szociális megszorítások a zömmel nőket foglalkoztató üzemekben még jobban megnövelték a családanyák kiadásait. Az egész szakma nagy emberi nehézségekkel küzd és jóformán védekezni sem tud, hiszen a munkavállalók kiszolgáltatottabbak, nincs lehetőségük ellenlépésekre, nem tudják megkerülni például az adójogszabályokat. Megélhetési gondjaik tulajdonképpen a helyi tüntetésekkel nem oldhatók fel, hiszen kormányzati tényezőkkel szemben kellene fellépniük. Azután mára már sok a kisebb üzem, ahol kisebb a bátorság. A bérharc a felszámolás előtt álló helyeken erősödhet, de mindent megelőz a munkahely megtartásának fontossága, hogy legalább az a kevés pénz se vesszen el, különösen, ha a házastárs netán már a munkanélküliek sanyarú sorsára jutott. Sajnos bizonyos, hogy az ár-, bérmegállapodás meghiúsulása miatt szakmánkban az átlagkereset távolsága az ipari átlagtól még nagyobb lesz." Nehéz tagszervezés Csorvási József, az Építőipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. „Nem felel meg a valóságnak az építőipari fellendülés híre. Adataink szerint a termelés a tavalyihoz képest 1-1,5 százalékkal esett vissza. Egész ágazatok veszteségesek, a tíz házgyár nem működik, a privatizáció elhúzódik. Nálunk volt először ágazati kollektív keretszerződés, de sok új, főként külföldi tulajdonos nem hajlandó új szerződések megkötésére. Legfájóbb pontunk, hogy a foglalkoztatottak mintegy 40 százalékának nincs bejelentett munkahelye, s a meghirdetett ellenőrzés még csak kezdeti stádiumban van. A szabályos körülmények között alkalmazott munkások száma állandóan csökken, s ez rányomja bélyegét a szakszervezeti taglétszámunkra is. Valószínűleg nem tett jót közös harcunknak, hogy a kölcsönös bizalmatlanság miatt a korábban egységes szakszervezeti szövetségünk négy külön ágra bomlott, és a ma már mintegy 40 ezer alkalmazottnak csak mintegy fele tagja szakszervezeteinknek. Mi, magasépítők 12-13 ezren vagyunk. Nyitr fellépésünket, tiltakozó megmozdulásunkat gátolja a munkamegrendelés csökkenése, a nagy cégek tönkremenetele és az, hogy az emberek ma elsősorban munkahelyük megtartásában érdekeltek." A bányászat jövőjéről Rabi Ferenc, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke: „A bányászat jövőjéről reálisan csak úgy lehet beszélni, ha az egyes ágazatoknak jelenét vesszük szemügyre. Néhány külfejtéses bánya már megszűnt, vagy rövidesen megszűnik, de az erőművekhez kapcsolt bányák jövőjét gazdasági tervek biztosítják. A mélyműveléses bányák esetében a munkahelyek megőrzéséhez komoly erőfeszítés szükséges. Az olaj- és földgázvagyon kitermelésére változatlanul, s a jelenlegi mennyiségű bauxit kitermelésére 15 évig még szükség van. Az alumíniumiparban jelenleg konjunktúra mutatkozik. A kő- és kavicsipar jövője az infrastrukturális, közlekedési, út- és vasútépítési piaci megrendelésektől függ. A recski érclelőhely erős külföldi érdeklődést vonz. Az ásványbányászatban a privatizálás során el kellett dönteni, milyen vevőkört létesítenek előnyben. Az uránbányászat sajnos 3 év múlva befejeződik, mert a világpiac nem érdeklődik iránta. Helyén hulladéktárolásra nyílik majd lehetőség. A kérdésre elfogadom a világhírű Zámbó professzor jövendölését, aki szerint amíg ember lesz a földön, bányászatra mindig szükség lesz." Az egyszerűsített privatizáció Mátraházi István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetsége ügyvivője: „A kereskedelem privatizációja a végefelé tart. A folyamat során a nagyobb tőkeerős külföldi cégek egyre nagyobb szerepet játszanak, de rajtuk kívül 100 ezernyire tehető a kisvállalkozások száma. A most még állami kézen lévő egységek kis része még viszonylag jó állapotban van, de nagyon sok a felszámolás, végelszámolás előtt álló cég elhanyagolt bolthálózata. Amennyire az eddigi privatizáció során kevéske információt kaptunk, úgy ebben a mostani egyszerűsített technikában jóval kevésbé adnak módot érdemi érdekérvényesítésre. Amíg a korábbi technikában véleményt mondhattunk például a foglalkoztatási és szociális ügyekben, bepillanthattunk a pályázati kiírásokba, úgy most szinte semmi közünk a folyamatokhoz. Jelenleg csak a pénz nagysága dönt, s akinek a tulajdonos személye nem tetszik, mehet az útjára. A dolgozók hangulata e helyeken természetesen igen bizonytalan. Hát még ott, ahol helyben nincs szakszervezeti aktivista." A kórházi ágyak csökkentéséről Szabó Katalin, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Pest megyei elnöke: „A kórházi ágyak átszervezésével egyetértünk, de a csökkentés mostani gyors ütemezésével már nem, hiszen az előzetes tárgyalásokon azt ígérték, öt év alatt hajtják végre. A cél az, hogy a hosszabb idejű ápolásra szorultak elhelyezését biztosítsák, együttműködve a szociális otthonokkal. A kórházi ágyak gyors csökkentése jelenleg szerencsére nem jár a szakszemélyzet elbocsátásával, hiszen korábban inkább hiány volt körükben. Az orvosok esetében nagyobb a gond: az összevonásokkal, s egyes osztályok megszüntetésével elég sokan maradnak munka nélkül, ugyanakkor átképzésük más szakokra még el sem kezdődött. Még nem bocsátották el őket, ám sokan állás után szaladgálnak, esetleg magánpraxist folytatnának, de ehhez anyagiakkal kevesen rendelkeznek. Háziorvosi gyakorlatot is folytatnának, ám ebben a körben üresedés nem nagyon történik. Szóval túl gyors a változás, amihez a humánszférában nem teremtődnek megfelelő feltételek." A vasutas sztrájkról Dr. Bíró Tibor, a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének alelnöke: „Minden ellenkező híreszteléssel szemben, a vasutasok nem keresnek jól: a hozzánk tartozó 40 ezer szakszervezeti tag átlagbére a tavalyi 12 százalékos emeléssel együtt mára bruttó 37 ezer forintot tesz ki. Ha elfogadnánk a MÁV megajánlott jövő évi béremelését, az átlagos reálbér mindössze 6-7 százalékkal növekedne. A jelenlegi tárgyalásokon igen lassú az előrehaladás, de reménykedünk, hogy december 20-ig az egyeztető ülésig, sikerül megoldást találni. Ehhez mi is újabb elképzeléseket dolgozunk ki. De ha választmányi ülésünkig nem történik megegyezés, úgy mi is csatlakozunk a másik két vasutas szakszervezet már meghirdetett sztrájkjához. Úgy látjuk, a MÁV most lebegteti a tárgyalásokat, arra hivatkozva, hogy mi mindig magasabbra srófoljuk követeléseinket, ami nem felel meg a valóságnak. Ezt, a talán sugalmazott, rossz taktikát nem helyeseljük." (Mint ismeretes, azóta a megállapodás megszületett. A szerk.) Az MSZOSZ-SZEF megállapodásról Vadász János, a Magyar Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke: „Szakszervezetünknek nem volt módja arra, hogy az MSZOSZ-SZEF együttműködési megállapodást előzetesen tanulmányozza, s a Szövetségi Tanács egyeztető tárgyalásán sem kapott szót eltérő véleményének kifejtésére. Emiatt ott lemondtam ügyvezetői tisztségemről és bejelentettem, hogy felfüggesztjük SZÉF tagságunkat, amíg országos testületünk e kérdésben nem dönt véglegesen. A fejleményt fájlaljuk, hiszen a SZÉF létrejöttét mi kezdeményeztük. Elnökségünk álláspontja szerint ugyanis a megegyezés nem csupán az eddigi helyes tartalmi együttműködés folytatása lesz, hanem bizonyos fokú szervezeti összekapcsolódás is, márpedig mi nem kívánjuk a volt SZOT-típusú egységes szakszervezet ismételt létrejöttét." Csáki János