Élelmezési Dolgozó, 1998 (41. évfolyam, 1-5. szám)
1998-01-01 / 1. szám
ÉDOSZ állásfoglalás Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége január 15-i, csütörtöki ülésén úgy határozott: az egyes szakágazatok teljesítő képességét és bérelmaradását is figyelembe véve, az alapbérek növekedésének mértéke 1998-ban nem lehet alacsonyabb 16%-nál. A Szövetségi Tanács azt is szükségesnek tartja, hogy az átlagkeresetek növekedése január elsejétől számítva éves szinten minimum 20%-ban valósuljon meg. A testület fontos feladatként jelöli meg a tagszakszervezetek számára, hogy érjék el: a munkáltatóknál a szociális célokra elkülönített összegek legalább az inflációs előrejelzések szerinti mértékben növekedjenek, és ami még ennél is fontosabb: az élelmiszeriparban teljes munkaidőben senkit se foglalkoztassanak 20 ezer forintnál alacsonyabb bérért. Az előbbiekben megfogalmazott követeléseket az ÉDOSZ Szövetséghez tartozó tagszakszervezetek minden, az alkotmányos keretek között lehetőségükre álló eszközzel ki kívánják harcolni. „Nálunk mindig történik valami" - Somogy megyei tudósítások - Lapunk munkatársa Somogy megyében járt. Részletes tájékoztatót kapott Svajda Józseftől az MSZOSZ képviselőjétől, a szakszervezeti munkáról. Végh István a Kaposcukor Rt. szb-titkára, az iparág állapotáról beszélt, míg Németh György a Pini Hungary Kft. szakszervezeti tanácselnöke a konszolidálódott viszonyokról számolhatott be. (Tudósításaink a 89. oldalon.) Svajda József , Németh György *s| Végh István Ismerős január A legjobb hír, amit közölhetek önökkel, tisztelt polgártársak, most, 1998 januárjában, hogy ez az év nem szökőév, tehát ez is 365 napig tart. Ez jó hír, mert az utóbbi hét nyolc évben minden nap számít, s már az is könnyebbség, ha egy nappal kevesebb gond szakad a nyakunkba. Máskülönben, mint azt mindannyian tapasztalhatták, ez az év is a szokott módon kezdődött: áremelésekkel. Drágább lett az áram, a gáz, a víz, a csatornadíj, a közlekedés, a távközlés, a posta, a benzin, ebből kifolyólag a szállítás, a gyógyszer, a tej, a kenyér, egyszóval minden. Januárban az lesz majd a meglepetés, ha nem emelkednek az árak, de erre még jó ideig várni kell, legalább az infláció öt százalék alá csökkenésére, vagyis legalább még négy-öt évig. Feltéve persze, ha nem jön közbe semmi, a gazdaság erősödik, az évi 4-5 százalékos növekedés folytatódik, amit remélni lehet, biztosan tudni nem, mert benn sodródunk a világgazdaság érvényes folyamában: elég egy távol-keleti tőzsdepánik, hogy abba most már Európa, s így hazánk is beleremegjen. Tény, hogy a tavalyi, 4-5 százalékos növekedésre senki sem számított, sem a kormány, sem a gazdasági szakértők és madárjósok, ám nagyobb csalódás ne érjen senkit ez évben ebben az országban. Nyilvánvaló, hogy csak a folytonos gazdasági növekedés biztosíthatja a reálbérek emelkedését, amire szükség is lesz, méghozzá folyamatosan. És nemcsak az eddig sokat tűrt lakosság miatt. Nem, hiszen az Európai Unió egyebek közt azt is elvárja tőlünk, leendő tagjaitól, hogy az átlagbérek az EU-beli átlagokhoz közelítsenek, nehogy Közép-Kelet-Európa immáron „szabad" népei egy modern népvándorlás keretében elárasszák a nyugati munkaerő-piacot, ahol évek óta nem tudnak mit kezdeni a tíz-tizenegy százalékos munkanélküliséggel. A statisztikák szerint mi már náluk is jobban állunk e tekintetben, mindössze az a bökkenő, hogy a statisztikákban csak a nyilvántartott közel félmillió munkát kereső szerepel, a másik, elkallódott félmillióról hivatalosan semmit sem tudni. Vagyis az Unióban szó sincs kitárt ölelő károkról, ha rólunk, vagy várományos társaink csatlakozásáról tárgyalnak, annál inkább félelemről (Ausztriában, hogy jönnek a magyar vendégmunkások Spanyolországban és Portugáliában, hogy miattunk csökkennek a többiektől eddig kapott támogatások, elszántság az NSZK- ban, Franciaországban, hogy ezután sem adnak többet a közös kasszába, mint eddig. S tegyük hozzá, hogy nálunk se csekélyek a tennivalók, hiszen az Unióban létező 35.000 (harmincötezer) oldalnyi jogszabályt, előírást, szabványt stb. jórészt még le sem fordították magyarra, nemhogy alkalmazkodni kezdtünk volna hozzájuk. Itt van aztán a magyar mezőgazdaság, (úgy is, mint az élelmiszerfeldolgozó ipar alapja) melyet az előző kormányzat szövetkezet szétverése tönkretett, melyet most a volt kormányzatból lett ellenzék jól működő családi gazdaságok összességeként képzel, amihez annyi föld kellene, amennyinek a töredéke, ha megvan, s a mezőgazdaság mai helyzete, szerkezete és állapota ellentmond ezeknek a vágyálmoknak. S a mezőgazdaság, ha továbbra is fennmaradnak a jelenlegi állapotok, amelyekben a szövetkezetek nem vásárolhatnak földet, s így nem fejlődhetnek, modernizálódhatnak, vereségre ítélten kerülne be az Európai Unióba. S hosszú távú tervek kellenek, politikai akarat, elszántság, és temérdek pénz a megvalósításhoz. Van, és lesz itt még tennivaló bőven. Választások éve is lesz az idei, a választási kampány fű alatt már elkezdődött, s bár vannak olyan vélemények, hogy mindegy, milyen politikai alakzat kerül kormányra, mert a magyar gazdaság, külpolitika meghatározott vágányokon halad, s ugyanoda tart akkor is, ha a mozdonyvezető változik - a munkavállalók számára mégis tétje van a választásoknak. Nem mindegy, hogy olyan elkötelezettségű, szociálisan érzékeny kormány vezeti át az országot a harmadik évezredbe, amelyik eltökélt, és képes arra, hogy a gazdasági helyzet javulásának gyümölcseit azoknak juttassa, akiktől korábbi szándékai ellenére, gazdasági kényszerek miatt elvett és nem adott, mely a szakszervezeteket egyenlő partnereknek tekinti, véleményüket igényli és figyelembe veszi vagy egy olyan politikai alakzat, amelynek eszméit az idő túlhaladta, mivel gyökerei valahová a század első negyedébe nyúlnak vissza. Itt kapitalizmus van, amely sehol a világon éppen nem szelídül, nem osztogat, hanem visszavesz, s melynek mohóságát csak erős szakszervezetek korlátozhatják, a legszélesebb tömegek gondjaira érzékenyen figyelő politikai háttérrel. Persze, megélni addig is kell, munka kell, szervezettség kell, amikor a munkavállalóknak mindössze 30 százaléka szakszervezeti tag, tennivaló akad bőven. Az elnyomottakat nem vigasztalni kell, hanem felkészíteni őket a napi és a hosszútávú küzdelmekre. Az új év, kilátásba helyezett reálbérnövekedéseivel könnyebbnek ígérkezik a tavalyinál. De, hogy valóban az legyen, az ígéretek betartása, mindannyiunk tennivalója. Boldog újévet csak ennek tudatában kívánhatunk másoknak és magunknak. Györk András