Élet és Tudomány, 1962, január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-07 / 1. szám

XVII. ÉVF. 1. SZÁM IM2. MASHIÁR 7. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT HETN­­­APJA — A TARTALOMBÓL: Szántottak-vetettek­-e a honfoglaló magyarok? — A tenger és az ősvilági rák — A magyarországi televízió adóhálózata — Haditudósítások egy szíriai szikla­falon — A Kárpát-medence különleges időjárásáról — Hogyan öltözködjünk hidegben? — A tudomány világa —----------. _ ----------------------------------— Szántottak-vetettek-e a honfoglaló magyarok? Tbn Ruszta és Gardizi arab utazók, akik találkoztak a honfoglalás előtti magya­­■*- fokkal, a következőket jegyezték föl elődeink gazdasági tevékenységéről: a magyaroknak sátruk van, és együtt vonulnak a takarmánnyal, valamint a zöld növény­zettel. Azt is följegyezték, hogy télen a folyók közelébe húzódnak, ott halászattal fog­lalkoznak, s hogy a magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben, földjük nedves, sok a szántóföldjük. Egy másik arab szerző, Maszudi közleményében ez az érdekes megállapítás olvasható: a magyarok részben nomádok, részben megtelepedett életmódot folytatnak. Ellenben a magyaroknak a honfoglalás utáni, X. századbeli gazdaságáról Bíborban­­született Konstantin „A birodalom kormányzásáról” című­ munkájában arról tájékoz­tat bennünket, hogy a magyarok nomádok. A régészeti emlékek is—csekély kivétellel— a magyarok nomád állattenyésztő gazdálkodására utalnak. Most pedig vegyük szemügyre azt, hogy e megfigyelésekkel kapcsolatosan mit vallanak nyelvünknek a szántó-vető tevékenységet jelző kifejezései. Az eke, sarló, tarló, kéve, kepe, szőrű, szőr, búza, árpa, szőlő, szűr, őr (őröl) szavunk mind hon­foglalás előtti türk, azaz török eredetű szó, ellenben szláv eredetűek a borona, a barázda, a rozs, a répa, a szalma és a széna. Ez utóbbiak zömét minden jel szerint a honfoglalás idején itt élt szláv népek hagyományozták őseinkre. íme, ezek a nyers tények, s akár pontot is tehetnénk írásunk végére. Bizony, ezekből az adatokból senki ember fia soha meggyőzően nem tudja sem azt bizonyí­tani, hogy a IX—X. század magyarjai ismerték a szántást-vetést, sem azt, hogy nem ismerték. Bárhogyan forgatja is az ember e forrásadatokat, ezek szinte reménytelenül ellentmondanak egymásnak. " De fontos-e számunkra egyáltalán, hogy ezer évvel ezelőtt mivel foglalkoztak eleink? Vajon mi következtethető abból a IXI X. századbeli magyar társadalom egészére és népünk történeti sorsára, hogy annak idején űzték-e a földművelést vagy sem? Van-e tehát e kérdés tisztázásának valaminő jelentősége? Ts e­rre csak azt felelhetjük: van is, meg nincs is! A tudomány megállapítása­­­i szerint a IX—­. század magyarsága történelmi válaszút elé került: vagy to­vább halad és fejlődik a feudális, hűbéri társadalom útján, vagy megreked fejlődésé­ben, és a pusztulás vár rá, mert aki megáll, az elmarad, aki pedig elmarad, elbukik. Nos, ez a tanulság nagyon is időszerű a kései utód számára, aki elé a történelem a XX. század közepén szintén a gyors ütemű gazdasági és társadalmi átalakulás feladatát állította. A IX—X. században, amikor a hűbéri társadalom megszilárdítása jelentette a haladást, a földművelés azért volt fontos, mert a történelmi tapasztalatok tanúsága szerint szilárd feudális viszonyok csakis ennek alapján alakulhattak ki. Ezért kell tudnunk, hogy a honfoglaló magyarok ismerték-e a földművelést, vagy sem. Ámde ' 8

Next