Élet és Tudomány, 1962. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1962-08-26 / 34. szám
ÁLLATOKAT GYŰJTÖTTÜNK A FEKETE-TENGEREN ... Az Állatkert 1955-ben újjáépített nyilvános tengeri akváriumának állatállománya — ez év májusáig — nagyon szegényes volt. A gyűjtemény példányait, alkalomszerűen, magyar tengerészek, búvárok, vagy külföldön járt turisták hozták ajándékba vagy cserébe. Évről évre sürgetőbbé vált a tengeri akvárium utánpótlása, egy tengeri gyűjtőexpedíció megszervezése. Tervezgetésünket szerencse is kísérte: 1961 nyarán Állatkertünk vendége volt A. Valkanov bolgár professzor, a várnai Tengerkutató Állomás és Akvárium igazgatója, ő hívott meg bennünket gyűjtőútra Várnába, a Fekete-tengerhez. A szíves meghívást örömmel elfogadtuk. 1962. április 18-án érkeztünk meg Varga László főápolóval Várnába. Vendéglátóinkkal először a tengeri akváriumot tekintettük meg. Itt találkoztunk első ízben a Fekete-tenger élőlényeivel, különféle halakkal, rákokkal, csigákkal, virágállatokkal. . . Ilyeneket akarunk mi is gyűjteni! Már az első napokban munkához láttunk. Hálókkal és húsz literes bádogkannákkal „felfegyverezve” jártuk a várnai tengerpartot, hogy próbafogásokkal kideríthessük , mit , hol lehet a legjobban kézrekeríteni. Megismerkedtünk a tengeri halászokkal, s amikor megtudták, hogy tengeri állatokat gyűjtünk a budapesti Állatkert számára, felajánlották segítségüket. Megbeszéltük az éjszakai találkozót, a halászok ugyanis hálóikat csak éjfél után vetik ki, mert ilyenkor legkedvezőbb a halászszerencse. Évszázados tapasztalat, hogy éjszaka tömegesen vonulnak — a legkülönfélébb halak — a part közelében. Éjfél lehetett, amikor a megbeszélt helyen megjelentünk. Halász barátaink a tűz körül ülve beszélgettek. Mi is letelepedtünk melléjük. Egy óra tájban ketten felálltak és a partra húzott csónakhoz mentek. Hívásukra velük tartottam, bár úticéljukat nem ismertem. Beültettek a csónak orrába, majd a nyílt tenger felé eveztek. A sötétségből elővillantak a távoli Várna kikötőjének fényei. Már egy kilométerre lehettünk a parttól, amikor egyikük odajött mellém és fürkészve nézte, kémlelte a vizet. Néhány perc múltán ezüstösen csillogó halvonulásra hívta fel a figyelmemet. Tengeri „csónakázásunk” tehát annak érdekében történt, hogy megállapíthassuk , merre húznak a halak. Gyorsan visszatértünk a partra. A csapat rögtön 800 méteres hálót rakott a csónakba, majd a jelzett irányba „beetették”. Ezután kezdődött a tulajdonképpeni munka — a nehéz háló kihúzása. Tizennégy ember négy órán keresztül megfeszítve dolgozott, míg végre partra vonszolták a súlyos terhet. A háló zsákjából először kifordították a zsákmányt, majd viharlámpa fénye mellett megkezdődött a válogatás. A halak súlyát jóval felülmúlta a hálóba akadt több mázsányi tengeri alga. Mielőtt még mi is bekapcsolódhattunk volna az osztályozásba, a halászmester alig arasznyi halat emelt ki a haltömegből — a farkánál megragadva. Jól nézzék meg ezt a fenevadat — mondotta —, mert ez a ten .Vagy tarisznyánk Tengeri halászok viszik a hálát