Élet és Tudomány, 1964. július-december (19. évfolyam, 27-51. szám)

1964-07-03 / 27. szám

A „HOLD-ILLÚZ­­­Ó” MEGOLDÁSA „MIÉRT OLYAN NAGY A HOLD MA ESTE?" Csilagfényes, langyos májusi este egy ifjú pár sétál kézen fogva a csendes folyó­parton. Nyilván életbevágóan komoly dolgokról beszélgetnek. Ekkor egyikük hirtelen felkiált: „Nézd a Holdat! Milyen óriási ma este!” „Valóban — hangzik a válasz — ilyen nagynak még sohase lát­tam!” Néhány pillanatig nézik a kelő Hold vérvörös korongját, majd tovább sétálnak. A látványnak vége, hamarosan el is felejtik az egészet. Az efféle jelenet minden bizonnyal olyan régi, mint maga az emberiség. Már az i. e. II. században Ptolemaiosz görög csil­lagász és geométer kereste a „Hold-illúzió” jelenségének magyarázatát, vagyis annak megfejtését, hogy miért tűnik nagyobbnak a Hold (vagy a Nap) a látóhatár közelében, mint a fejünk felett. Ő úgy vélte: ennek oka az, hogy a horizonthoz közeli égitestet távolibbnak, s ezért nagyobbnak érzé­keljük. Ez a látszat — tanította — olyan­kor keletkezik, amikor az égitest fénye földi „tereptárgyak” között érkezik sze­münkbe. Ptolemaiosz álláspontját erről a csaknem mindennapos jelenségről egészen a leg­utóbbi időkig senki nem tudta sem iga­zolni, sem megcáfolni. Az persze nyilván­való volt, hogy nem a Hold valódi nagy­sága változik mozgás közben. Sőt, ha kissé utána gondolunk kiderül, hogy elvben a látóhatáron levő égitest felé — éppen egy földsugárnyival — távolabbról nézünk, mint a zenitben delelőt felé. Emiatt tehát a látóhatáron tartózkodó Hold —­­bár­ ez az ok a látszó átmérőt csak fél ív­perccel, tehát jelentéktelenül csökkenti — még valamivel kisebbnek is látszik. A „Nap-illúzió” esetében a helyzet még bonyolultabb, mert a Naptól mért távol­ság reggeltől délig vagy déltől estig 7000 km-rel is változhat annak következtében, hogy a Föld ellipszis-pályán kering a Nap körül és ősszel közeledünk a Naphoz, tavasszal pedig távolodunk tőle. Ez a jelenség azonban csak szemmel nem érzé­kelhető mértékben befolyásolja a Nap látszó átmérőjét, vagyis megállapíthat­juk, hogy geometriai okok nem játszhatnak szerepet a Hold- vagy a Nap-illúzió ma­gyarázatában. A látszólagos nagyságvál­tozás okozója nem lehet légköri fénytö­rési jelenség sem (mint az alak deformá­­lódásáé), hiszen a fényképfelvételeken egyforma nagyságú a kelő és a delelő Hold képe. Ezek szerint valamiféle pszichikai jelenséggel van tehát dolgunk. Lélektani kísérleteket azonban tudományos szinten csak viszonylag rövid ideje, alig egy év­százada folytatnak. Elsőnek említsük meg Edwin G. Boring nevét, aki a Harvard egyetemen — hogy ellenőrizze Ptolemaiosz elgondolását — megkérdezett néhány embert, hogy mi­kor érzik a Holdat távolabbinak, akkor-e, amidőn a látóhatáron tartózkodik, vagy amikor a fejük felett jár. A megkérdezet­tek a várakozással ellentétben az utóbbi esetben érezték távolabbinak a Holdat. Ebből Boring arra következtetett, hogy másféle okot kell keresnie a jelenség ma­gyarázatára. Így állította fel azt az elmé-

Next