Élet és Tudomány, 1964. július-december (19. évfolyam, 27-51. szám)
1964-07-03 / 27. szám
A „HOLD-ILLÚZÓ” MEGOLDÁSA „MIÉRT OLYAN NAGY A HOLD MA ESTE?" Csilagfényes, langyos májusi este egy ifjú pár sétál kézen fogva a csendes folyóparton. Nyilván életbevágóan komoly dolgokról beszélgetnek. Ekkor egyikük hirtelen felkiált: „Nézd a Holdat! Milyen óriási ma este!” „Valóban — hangzik a válasz — ilyen nagynak még sohase láttam!” Néhány pillanatig nézik a kelő Hold vérvörös korongját, majd tovább sétálnak. A látványnak vége, hamarosan el is felejtik az egészet. Az efféle jelenet minden bizonnyal olyan régi, mint maga az emberiség. Már az i. e. II. században Ptolemaiosz görög csillagász és geométer kereste a „Hold-illúzió” jelenségének magyarázatát, vagyis annak megfejtését, hogy miért tűnik nagyobbnak a Hold (vagy a Nap) a látóhatár közelében, mint a fejünk felett. Ő úgy vélte: ennek oka az, hogy a horizonthoz közeli égitestet távolibbnak, s ezért nagyobbnak érzékeljük. Ez a látszat — tanította — olyankor keletkezik, amikor az égitest fénye földi „tereptárgyak” között érkezik szemünkbe. Ptolemaiosz álláspontját erről a csaknem mindennapos jelenségről egészen a legutóbbi időkig senki nem tudta sem igazolni, sem megcáfolni. Az persze nyilvánvaló volt, hogy nem a Hold valódi nagysága változik mozgás közben. Sőt, ha kissé utána gondolunk kiderül, hogy elvben a látóhatáron levő égitest felé — éppen egy földsugárnyival — távolabbról nézünk, mint a zenitben delelőt felé. Emiatt tehát a látóhatáron tartózkodó Hold —bár ez az ok a látszó átmérőt csak fél ívperccel, tehát jelentéktelenül csökkenti — még valamivel kisebbnek is látszik. A „Nap-illúzió” esetében a helyzet még bonyolultabb, mert a Naptól mért távolság reggeltől délig vagy déltől estig 7000 km-rel is változhat annak következtében, hogy a Föld ellipszis-pályán kering a Nap körül és ősszel közeledünk a Naphoz, tavasszal pedig távolodunk tőle. Ez a jelenség azonban csak szemmel nem érzékelhető mértékben befolyásolja a Nap látszó átmérőjét, vagyis megállapíthatjuk, hogy geometriai okok nem játszhatnak szerepet a Hold- vagy a Nap-illúzió magyarázatában. A látszólagos nagyságváltozás okozója nem lehet légköri fénytörési jelenség sem (mint az alak deformálódásáé), hiszen a fényképfelvételeken egyforma nagyságú a kelő és a delelő Hold képe. Ezek szerint valamiféle pszichikai jelenséggel van tehát dolgunk. Lélektani kísérleteket azonban tudományos szinten csak viszonylag rövid ideje, alig egy évszázada folytatnak. Elsőnek említsük meg Edwin G. Boring nevét, aki a Harvard egyetemen — hogy ellenőrizze Ptolemaiosz elgondolását — megkérdezett néhány embert, hogy mikor érzik a Holdat távolabbinak, akkor-e, amidőn a látóhatáron tartózkodik, vagy amikor a fejük felett jár. A megkérdezettek a várakozással ellentétben az utóbbi esetben érezték távolabbinak a Holdat. Ebből Boring arra következtetett, hogy másféle okot kell keresnie a jelenség magyarázatára. Így állította fel azt az elmé-