Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-10 / 41. szám
nénk, ott is éppen déli 12 óra lenne. Sebességünket megtartva a Nap állása nem változnék, s mi állandóan déli 12 órakor utaznánk. Megállt volna tehát az idő?! Föltéve, hogy a technikai körülmények zavartalanok, a dátumválasztó vonalat átlépve mégiscsak öregednénk egy napot, mert ott egy napot ki kellene hagynunk. Egyébként változatlanul déli 12 órakor utaznánk tovább, de a dátumvonal legközelebbi átlépésekor megint csak lapoznunk kellene a naptárunkban .. . Ha egész napokra nem is, kisebb időnyereségekre igenis szert tehetünk a mai fejlett repülő technika jóvoltából. Lapunk 1968. évi 45. számában olvashattuk a szovjet TU—144-es szuperszonikus gépről szóló ismertetésben, hogy a Habarovszkból Moszkvába tartó utas a reggelizés után indulva három óra alatt, tehát még a moszkvai reggelizés ideje előtt a fővárosba ér, és így ott egy teljes nap áll a rendelkezésére. Ha a térképünkre pillantunk, látni fogjuk, hogy a gép hat időzónát repül át, így tehát a gép utasai valóban sok időt nyernek. Persze, mihelyt visszautaznak keletre, ellenkező előjelű jelenség következik be: időelőnyüket elveszítik. Az óra és a délkör A földrajzi hosszúság mérése nem egyéb, mint időmérés. Az idő és a hoszszúság szoros kapcsolatából következik, hogy ha ismerjük két pont ugyanazon fajta idejének a különbségét, akkor ismerjük a pontok földrajzi hosszúságbeli különbségét is. Egy ismeretlen helyzetű pont helyi idejét (s itt elsősorban a csillagidőre* gondoljunk!) pedig csillagászati megfigyelésekből lehet levezetni, és ezt a csillagászati évkönyvekben megadott csillagkoordináták teszik lehetővé. A hajózásban a földrajzi hosszúság meghatározása régen úgy történt, hogy a hajó fedélzetén végzett időmeghatározásból kapott helyi időt összehasonlították egy ismert meridiánhoz (rendszerint a greenwichihez) tartozó helyi idő szerint járó órának az idejével. Az időkülönbség megadta a hosszúságbeli különbséget az ismert ponthoz képest, és ezáltal a meghatározandó pont földrajzi hosszúsága ismertté vált. A nagy fölfedezések korában még óriási nehézséget jelentett a bátor utazók számára az, hogy a hosszúság meghatározása nagyon bizonytalan volt. Jogosult a kérdés: vajon miért volt annyira pontatlan a hosszúság meghatározása még az újkor elején is, holott a csillagászat már az ókorban is nagy fejlettséget ért el? Valóban, a csillagászat fejlett volt. Ezért tudtak már az ókorban is meglepően jól szélességet mérni. Ehhez ugyanis kizárólag csillagászati mérésekre van szükség. Ezeket a nagy felfedezések korának hajósai is elvégezhették a hajó fedélzetén, jó időben bármikor, mégpedig az egész hajóút során mindig azonos pontossággal (hiszen sem az évkönyvekben közölt csillagkoordináták, sem a szögmérő műszer pontossága nem változott). Merőben más a helyzet a hosszúságméréssel. Igaz ugyan, hogy a megfigyelési pont helyi idejét ugyancsak csillagászati mérésekből kell megállapítani, s ezeket megfelelő pontossággal ugyancsak el lehetett végezni a hajó fedélzetéről, csakhogy ez az időmeghatározás mit sem ért egy ismert meridiánhoz tartozó helyi idő szerint járó nagyon pontos óra nélkül! Enélkül ugyanis nincs meg a viszonyítási alap. A hajó indulásakor tehát a fedélzetre kellett vinni egy ismert helyi időben járó pontos órát. És éppen ez volt a nehézség! Olyan tökéletes szerkezet kellett volna, amely a hajóút viszontagságainak és az időjárási szélsőségeknek kellően ellenállva hosszabb idő múltán is pontos marad. Ilyen szerkezet azonban sokáig nem létezett. Márpedig, ha a hajóóra csak tizenöt percet is sietett vagy késett, ez már például a 45°-os paralel körön mérve — mintegy plusz-mínusz 300 km-es bizonytalanságot jelentett (alacsonyabb szélességeken még nagyobbat). Ráadásul az utazási idő előrehaladásával a bizonytalanság egyre nőtt. Az angol admiralitás a XVI. században pályázatot írt ki a földrajzi hosszúság meghatározásához szükséges pontos kronométer megszerkesztésére. A pontosság feltétele ez volt: hathetes tengeri utazás után legalább harminc tengeri mérföldnyi (mintegy 55,5 km-es) biztonság. A feladat nehézségeire jellemző, hogy csak a XVIII. század közepe táján sikerült valakinek elnyernie az igazán csábító összegű jutalmat. A helymeghatározásbeli sok nehézség és bizonytalanság már mind a múlté. Napjainkban bizonyos csillagvizsgáló intézetek rendszeresen végeznek időmeghatározásokat stabil felállítású műszerekkel, és az általuk meghatározott időt bizonyos rádió-adóállomások meghatározott rendszer szerint (időjelekkel) sugározzák ki. Dr. Rozslay György