Élet és Tudomány, 1969. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-12 / 37. szám
TUDUNK MAAN Ha egyszer közvéleménykutatást végezne valaki arról a kérdésről, hogy a Holdon kívül melyik az az égitest, amely a leginkább érdekli az embereket, valószínűleg a Mars bolygó kerülne az első helyre. 1877 óta, amikor Schiaparelli (ejtsd: szkiaparelli) olasz csillagász első ízben számolt be a Mars felszínén mutatkozó különös vonalas képződményekről, az úgynevezett csatornákról (1., 2., 3., 4. ábra), valóban számos tudományos könyv és fantasztikus regény foglalkozott e bolygóval. Schiaparelli úgy vélte, a csatornákat a marsbeli élőlények építették avégett, hogy a pólusok vidékéről vizet szállítsanak a vízben szegény egyenlítői területekre. így kapcsolódott a Mars-csatornák problémájához a marsbeli élet kérdése. Ma már tudjuk, hogy a Marson nem élnek emberszerű, értelmes, alkotásra képes élőlények, de okunk van annak föltevésére, hogy valaminő kezdetleges növényi (és talán állati) élet lehetséges ott. Másrészt a csatornákról kiderült, hogy létező képződmények, de a természet formálta őket. 1956-ban, amikor a Mars földközelben volt, sikerült olyan fényképfelvételeket készíteni e bolygóról, amelyeknek alapján világossá vált, hogy vonalas elrendeződésű alakzatok valóban léteznek az égitest felszínén. Az ezeket felépítő önálló alkotóelemek nagyjából egy egyenes vagy egy gyengén hajló ív mentén sorakoznak egymás után. Tehát azt már teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a csatornák nem optikai csalódás szülöttei. De vajon milyen lehet a valóságos természetük? A Mars felületén általában világosabb és sötétebb területek különböztethetők meg. A legújabb radarmérésekből kitűnt, hogy a Mars sötétebb területei magasabb szintben helyezkednek el, mint a világosabb részek. Ez éppen fordítottja annak, amit a Föld és a Hold esetében tapasztalhatunk! Ha a földi óceánok medencéjéből eltűnne a víz, a medencék aljzatát borító bazalt sötétebb árnyalatúnak látszana, mint a szárazföldek területe, amelyeket elsősorban világosabb kőzetek, főként gránitok alkotnak. Ugyanígy a Hold mélyebben fekvő medencéit is sötét bazalt borítja, és az ottani „kontinensek” szintén világosabb kőzetekből épülnek fel. A Mars sötét színű kontinensei a legújabb mérések szerint helyenként 17 kilométerrel (!!) magasodnak a medencék aljzata fölé. Magasságuk tehát jóval túlszárnyalja a földi óceánok medencéje és az átlagos hegyláncok tetőszintje közötti különbséget. A csatornák (maradjunk meg most már ennél a kifejezésnél) többnyire a világos vidékeken találhatók. Hosszuk több száz, esetleg néhány ezer kilométer, szélességük 50—100 kilométer. A rövid csatornák majdnem mindig egyenesek, a hosszúak azonban valamely gömbi főkör mentén húzódnak. Gyakori eset, hogy több csatorna egy nagyobb, sötétebb foltban fut össze. Ezek az „oázisok” HEGYHÁTAK? A Mariner—4 amerikai űrhajó készítette fényképfelvételek alapján vált ismeretessé, hogy a Mars felszínét kisebb-nagyobb kráterek sokasága lepi el. Néhány csillagász régebben már gondolt erre a lehetőségre, de bizonyosat senki sem tudott mondani addig. 1. ábra. Sötét és világos részek a Mars felszínén. Jelenlegi ismereteink szerint a világos részek medence-területek éppen ellenkezőleg, mint a Föld és a Hold esetében (fénykép alapján készített rajz) 2. ábra. A kép jobb szélén és alján csatornaszerű képződményeket látunk. Szembetűnő, hogy ezek a világosabb részeken, vagyis a medencéken futnak keresztül (rajz)