Élet és Tudomány, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-11 / 10. szám
meg, a skálára még a tizedfok (6 szögperc) is felvéshető volt. A párhuzamosan futó, kettős Wernderskála azonban a leolvasás pontosságát a hatvanszorosára növeli, további segédberendezéssel pedig egy szögmásodpercnyi mérési pontosságot — a teljes körkerület milliomodrészénél is kisebb szögnek a megmérését! — is el lehetett érni. Hasonlóan gondos kivitelű a két kisebb „mozgó kvadráns”: 3, illetőleg 2,5 láb (93 cm és 78 cm) a körsugaruk. E műszerek — egy vízszintes és egy függőleges tengely körül forgatva — az égbolt bármely pontjára beállíthatók. A kisebbik egyúttal térképészeti mérésekre is használható. Az észlelő távcsövek objektív lencséit a híres angol optikus, John Dolland (1706—1761) fia, Peter készítette : ezek a kétféle üvegből összetett, színhibáktól mentes (akromatikus) lencsék akkoriban még újdonságnak számítottak. (A régebben használatos egyszerű lencsékkel ellentétben az akromatikus objektívak élesebb, színezéstől majdnem mentes képet adtak.) Ilyen lencsékkel volt fölszerelve a toronytető forgatható kupolája alatt elhelyezett nagyobb „egyenlítői” (ekvatoriális vagy parallaktikus) távcső. Ennek a műszernek az egyik tengelye a földtengellyel párhuzamosan állt. Ilyen eszközöket használtak például a halvány égitestek megkeresésére vagy a gyenge fényű üstökösök követésére. Ugyancsak tökéletesített lencsékkel volt ellátva két egyszerűbb szerkezetű, de nagyobb méretű műszer. Ezek, 3 m-nél hosszabb gyújtótávolságukkal és csaknem 10 cm-es objektívlencse-átmérőjükkel az akkori idők legnagyobb lencsés távcsövei közé tartoztak. Az 53 m magas torony Amíg a műszerek készültek, Egerben javában épült az egyetem, valamint a hatalmas barokk épülettömböt kellemesen megszakító, 53 méter magas torony. E torony legfelső emeletének két óriási termében kaptak helyet a mérőműszerek, de a könnyebb eszközöket szükség esetén a toronytető teraszán is felállíthatták. A terasz közepén egy kisebb építmény tetején foglalt helyet a nyitható réssel ellátott, körbeforgatható, mintegy három méter átmérőjű kupola. Kétoldalt, a kupola mellett két kisebb szobácska nyílik: az egyikben egy kis időmérő eszköz — az „átmeneti” műszer —, a másikban egy jellegzetes barokkos játékszer, a panorámatávcső működött. Ez utóbbi egy mozgó tükörnek és egy jókora lencsének a segítségével a sötét szobácskába vetíti a környező táj képét. A kis forgó kupolát Hell Miksa tervei szerint Fazola Henrik készítette. A kupola maga új típusú, a régebbieknél kényelmesebben kezelhető szerkezet volt. Hasonló kupolát tervezett Hell a budai és a krakkói csillagvizsgálók számára; az utóbbiért Szaniszló Ágost lengyel király aranyéremmel jutalmazta. A csillagásztorony — vagy „nézőtorony”, ahogyan akkoriban nevezték — a régebbi obszervatóriumépületeknek és a korszerűsödő csillagvizsgálóknak érdekes átmenete. Az első nagy csillagdák (Párizs, Koppenhága, Greenwich) műszereit egy-egy hatalmas méretű teremben, egy-egy nagy „észlelőablak” mögött helyezték el. Csak a XVIII. században jelentek meg azok a műszerek, amelyeket forgó kupola alatt kellett elhelyezni. Az egri csillagdában még uralkodott a két nagy észlelőterem. Ezeknek öt-öt nagyméretű ablakán minden irányban szabad kilátás nyílt. Ilyen rendszerrel épült valamivel korábban a prágai és a mannheimi „Specula” is, a XVIII. századból fennmaradt obszervatóriumépületek közt azonban alighanem az egri a legjellegzetesebb. A nyugati észlelőteremben, a fali kvadráns helyiségében jelölték ki a pontosan észak-déli irányban húzódó meridiánsávot, a „linea meridionalis”-t. A termet átszelő — lecsapható deszkalemezekkel védett — márványsáv fölött egy vékony huzalt feszítettekki, s ennek pontos irányát finom csavar szabályozta. A meridiánsáv nemcsak a csillagvizsgálón átmenő földrajzi hosszúsági kört jelölte ki, hanem napóra- Tittel Pál Az észak-déli vonalat kijelölő márványsáv, a meridiánvonal J. Dolland nagy lencsés távcsöve az 1770-es évekből az egri csillagvizsgálóban