Élet és Tudomány, 1997. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 1. szám
Egykori írásos emlékek tanúsítják, hogy az erdélyi ,,aranynégyszög”-ben már a rómaiak is viszonylag fejlett és közigazgatásilag szintén jól megszervezett aranybányászatot honosítottak meg dáciai uralmuk idején (Kr. u. 106-270). Az erdélyi vidékeknek aranyban és kősóban való gazdagságáról először a XIII. század eleji Anonymus-gesztán emlékezik meg. A Kárpát-medence másik legfontosabb , ,arany termő” (egyúttal „ezüst- és réztermő”) vidéke a szintén vulkanikus eredetű Magyar-Érchegységben (a mostani Szlovák-Érchegységben), a Garam folyó vidékén, a későbbi Selmecbánya, Körmöcbánya és Besztercebánya körzetében volt. E régiót a honfoglalás előtti évtizedekben morvák uralták, s ők a keleti frankok támadásai miatt a magyarokkal szövetkeztek, így megalapozott az a föltevés, hogy eleink már akkor, a frankok révén jól ismerték az imént említett „arany” vidéket. Az arany- és ezüstlelőhelyek (a vas, a színesfém- és a sóbányákkal együtt) fejedelmi tulajdonba, majd az Árpád-házi királyok kezébe kerültek. A legfőbb bányászati központokat ők szervezték meg (ezek egynémely körzetében még napjainkban is folyik a bányászat). Közülük a legfontosabbak: a már említett — Trianon után Romániához csatolt — erdélyi „aranynégyszög”, továbbá a szatmári bányavidék: Nagybánya, Felsőbánya, Radna, a mai Szlovákiában Körmöcbánya, Selmecbánya és Besztercebánya. A mai Magyarország területén pedig Telkibánya és Rudabánya tartozott a királyi bányavárosok közé, míg Nagybörzsöny egyházi földesúri bányaváros volt. A központi bányászati és pénzverői szervezetek (bánya- és pénzverőkamarák stb.) létrehozása Géza fejedelemnek, majd még inkább fiának, Szent István királynak a nevéhez kapcsolható. III. Béla 1185. évi kimutatása szerint a királyi bevételeknek körülbelül az egynegyede bányászatból és pénzverésből származott. Az aranytermelés nagyobbrészt az erdélyi, a nyitrai és a gömöri folyók meg patakok aranymosóiból származott. Ezek emlékeit őrzi máig a sok Aranyos (előtagú) patak- és helységnevünk. Magyarország a maga évi 1000 kilogrammos aranytermelésével a XIII. században az európainak több mint 80 százalékát adta. Károly Róbert, felzárkózva az európai A FÉMEK KIHALTA Élénken csillogó sárga színe, korrózióállósága, kiváló alakíthatósága és az, hogy a természetben csak elvétve fordul elő, már az ókorban a legértékesebb nemesfémmé, a fémek királyává avatta az aranyat. A savak közül is csak a királyvíz a tömény salétromsavnak és sósavnak 1:3 térfogatarányú elegye oldja. Az aranymosást már az ókori egyiptomiak is ismerték; e fizikai dúsító eljárás az aranynak és kísérő kőzeteinek nagy fajsúlykülönbségén alapul. Ezt korszerűbb formában -például hidraulikus osztályozással, az úgynevezett szereléssel - napjainkban is alkalmazzák az ércelőkészítésben. Ősi módszer (egyiptomi rajzokon jól felismerhető): a folyami homokot vagy a zúzott, őrölt ércet vízzel lassan egy ferde favályúra öntötték rá, a zagy a vályú túlfolyóján lefolyt, az aranyszemcsék pedig visszamaradtak a vályú fenekén vagy - a középkortól kezdve - az alsó keresztléceken. A szemcsés - a kőzetszennyezéseket is tartalmazó - aranyat folyamatokhoz, a pénzgazdálkodásunkat is korszerűsítette. Az addig szokásos ezüstpénzek (dénár) helyett - Firenze, Anglia és Velence után - aranypénzt (aranyforintot) veretett 1325 táján a fiorillo d’oro firenzei mintájára (innen a mi forint szavunk). A magyar aranyforint az akkori Európának egyik legjobb és legszárdabb valutája volt. Az ország bányáiból az „Kis Nap” az olvasztótégelyben Abraham Eleazar metszetén,a NEM ROZSDÁSODÓ, FÉNYLŐ FÉMET A LEGTÖBB kultúra a Nappal hozta ÖSSZEFÜGGÉSBE időnként külön gyűjtötték az amalgámozáshoz. A római Plinius által már leírt amalgámozáskor (foncsorozáskor) a mosott aranyat, illetőleg az őrölt ércet higannyal keverték, gyúrták öszsze. A szilárd aranynak és higanynak így keletkező ötvözetét, az amalgámot elválasztották a kőzetszennyeződésektől. Az amalgám hevítésével a higany elgőzölgött és visszamaradt az arany. Mivel ez utóbbiban ötvözőként rendszerint ezüst is van, a két nemesfémet bonyolult tűzi, majd a középkortól - nagyrészt - kémiai eljárásokkal választották el egymástól. Az amalgámozás szerepét az 1890-es évektől egyre inkább átvette a sokkal korszerűbb lúgozó (alkáli cianidos) nemesfémkioldó eljárás. (Újabban mikrobiológiai - baktériumos - lúgozási módszereket is kezdenek bevezetni.) Az oldott aranyat előbb aktív szénen megkötik, dúsítják, majd az aktív szénről leoldják, végül az oldatból a nemesfémet általában elektrolízissel vonják ki. B. D. ARANY! ARANY? ARANY. .. KINCSES ÉVSZÁZADAINK A recski Lahóca-hegyben egy ausztrál tulajdonú cég tavalyi próbafúrásai szerint - legkevesebb 31 tonna arany rejtőzik. A nemesfémbányászatra kiírt koncessziós pályázat eredményei szerint Telkibányán egy angol, Füzérradvány térségében pedig egy magyar-angol vállalkozás kezdheti meg a nemesfémek kutatását. Ezredvégi aranyláz? Az alapos geológiai taglalás előtt mindenesetre pillantsunk vissza azokra a hajdani időkre, amikor a történelmi Magyarország vezető szerepet töltött be Európa aranybányászatában. Élet és Tudomány ■ 1997/1 ■ 3