Élet és Tudomány, 2014. január-június (69. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-04 / 14. szám
ben érzékszerveink a legfőbb segítői. Ezeken keresztül kapunk információt környezetünkről és a környezetünkben zajló eseményekről. Látás, Hallás, tapintás A pályán mindent látunk, de nem mindent veszünk észre. Ilyenkor agyunk a fölöslegesnek tartott információkat nem elemzi. Csak a célunkra koncentrál. Ezzel az adatszelektálással kíméli magát és minket. Játék közben csak alapvető információkat gyűjt be, mint például: elsődleges nemi jellegre utaló jelek vagy kevesebb színt különböztet meg, mint nyugalmi helyzetben. Nem veszteget időt és energiát arra, hogy meghatározza, milyen árnyalatú társunk testpólója. Csak arra koncentrál, hogy hol a labda és persze, hogy kinél. Az apró eltéréseket sem dolgozza fel ilyenkor, például azt, hogy játék közben a testnevelő tanár elhagyta a tornatermet. Általában akkor vesszük észre, hogy valami változott, amikor visszajön és becsukja maga mögött az ajtót. Nem is csoda, hiszen adott esetben nem ez volt fontos a számunkra. Annál, hogy mit nem látunk, persze fontosabb, hogy mi az, amit tényleg észreveszünk. Társaink finom mozdulatait is észleljük. Agyunk azt fürkészi, hogy vajon mire készülhetnek. Figyeli a testtartást és a szemeket is. A lehető legaprólékosabban megfigyeli a potenciális áldozat minden mozdulatát. Ennek köszönhetően meg tudjuk állapítani, hogy az előlünk menekülő célpont milyen messze lesz a következő pillanatokban, és azt, hogy irányt változtat-e, mielőtt elérné a dobásunk. Ez természetesen fordított esetben is ugyanilyen pontossággal működik. Felmérjük ellenségünk erejét. Ehhez használjuk mindazt, amit már tapasztaltunk és azt, amit most látunk. Megállapítjuk, hogy fáradt-e, vagy sem. Erősebb-e nálunk? Vagy talán gyorsabb? Ezekre a kérdésekre rögtön választ kapunk anélkül, hogy feltennénk azokat. Ilyen gyorsan változó környezetben a hallás háttérbe szorul. Ennek egyszerű oka, hogy nagy a hangzavar körülöttünk, amely zavarhat bennünket a koncentrálásban. Ugyanakkor ez a szelektív hallás az alapvetően fontos információknak szabad áramlást biztosít. Ilyen például, mikor a zsivajban is meghalljuk, ha a nevünket kiáltják. Vagy ha valaki fájdalmasan feljajdul. Biztosan tapasztalták már, hogy egy alapvetően zajos közegben párbeszéd közben nem hallanak mást, csak a partnerük hangját. Aztán mikor a beszélgetés befejeződött, meglepődnek, milyen nagy zaj is van körülöttük. Sokan nem is tudják, milyen fontos ez az érzék a mindennapokban. A példánkban mind a támadás, mind pedig a védekezés folyamán fontos érzékként van jelen. Ezáltal észleljük a kapott találat helyét és erejét. Fontos következtetéseket vonhatunk le belőle a támadó fél technikáját illetően. Ezenkívül a labda fizikai tulajdonságait ezzel az érzékszervünkkel határozzuk meg a leggyorsabban. A veszélyhelyzetek felméréséhez — a jelen példánkban fontos szerepet nem játszó szaglással kiegészülve — négy érzék szükséges. A számító agy A négy érzékünk által szolgáltatott információkat feldolgozva, azokat összehasonlítjuk múltbeli tapasztalatainkkal. Ezek összegzéséből még mindig rengeteg lehetőség állna előttünk. Akkor mégis mi alapján döntjük el, hogy mit is fogunk cselekedni? Ez már sokkal inkább pszichológiai és nem pedig fiziológiai kérdés. A reakciónkat alapvető személyiségjegyeink határozzák meg. Ezek állandóan változó tényezők, hiszen nem kész személyiséggel születünk, jellemünk folytonosan formálódik. Minden szituációban a számunkra vagy egy számunkra kedves, esetleg idealizált személy számára legelőnyösebb helyzet kialakítására törekszünk. Ez az alkalmazkodó képesség vezetett bennünket a tápláléklánc csúcsára. A példánkban a játékban maradás a célunk. Személyiségünktől függően játszhatunk védekező vagy támadó stratégia szerint. A stratégia kiválasztása az „üss vagy fuss” alapvető döntésen alapul. Erre a kérdésre az alapján adunk választ, hogy menynyire fontos ez a cél számunkra, fontosabb-e saját személyes sikerünk másénál. Ezeket már a játék legelején tisztázzuk magunkban. A nem várt tényezők, például ha többen összefognak ellenünk, komplexebbé teszik a döntéshozatal folyamatát. Ez a helyzet újabb állapotfelmérést von maga után. Az előzetes ismereteink alapján (miszerint egyenként ismerjük társainkat) a csoportos együttműködésükről is könnyebben állítunk fel elméleteket. Döntéshozatal Miután agyunk az elemzéseket és számításokat elvégezte, átvált a megvalósítás szakaszába. Ilyenkor már a végtagoké a főszerep. Az agyunk által aprólékosan kidolgozott mozdulatsor végrehajtása következik. Számunkra egyáltalán nem megterhelő mozdulatok a dobás, ugrás, lépés. Sokkal megterhelőbb lenne, ha mindent tudatosan kéne számításba venni. Lássuk be, ha így működnénk, kihaltunk volna. Az idegeken keresztül agyunk elektromos impulzusokat küld az izmoknak, melyek ettől összehúzódnak, illetve hiányukban elernyednek. Ezen impulzusok folytonossága a kulcsa mozdulataink egységességének. Agyunk a feldolgozott információból következtetést szűr le, és mivel minden akciót reakció követ, így agyunk is válaszol a környezetből érkező ingerekre. Legtöbb esetben valamilyen mozdulattal. A mi esetünkben ez lehet félreugrás vagy bármilyen helyváltoztató mozgás. A mozdulatok elindításához szükség van a „jövőbelátás” képességére. Evolúciós szempontból ez a képesség fennmaradásunk alapköve lehetett. Kovács László András Az írás a Nemzeti Agykutatási Program, a Magyar Idegtudományi Társaság és lapunk Cogito ergo sum cmű esszépályázatán második díjat nyert. Élet és Tudomány ■ 2014/14 ■ 433