Élet és Tudomány, 2014. július-december (69. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-31 / 44. szám
zője. „ Ezzel szemben nekünk sikerült benne egy kis szezonális változást kimutatnunk, amely legkézenfekvőbb módon a Napból a Földhöz érkező axionokkal magyarázható.” A kutatók erre a felfedezésre az ESA immár 15. éve pályán keringő XMM—Newton röngenyrobszervatóriuma teljes, eddig összegyűjtött adatbázisának elemzésével jutottak. Korábbi modellszámítások éppen a megfigyelthez hasonló jellegű szezonális változást jeleztek előre, amennyiben a Nap belsejében a fotonokból az erős mágneses térrel való kölcsönhatásban keletkező axionok a Föld mágneses terével kölcsönhatásba kerülve röntgen-fotonokká alakulnak. A számítások szerint az axionok és a földi mágneses tér kölcsönhatásából eredő röntgensugárzás a magnetoszférának a Naphoz közelebbi részén a legerősebb. A brit Királyi Csillagászati Társaság elnöke (a Leicesteri Egyetem csillagászprofesszora), Martin Barstow nyilatkozatban üdvözölte az eredményt, amely „ha beigazolódik, az első közvetlen kimutatása lesz a rejtélyes sötét anyag részecskéinek.” (PhysOrg) kilométeres elmozdulásokat kellett volna megfigyelnünk, ehelyett azonban ennek mintegy a dupláját, 6 kilométeres elmozdulásokat észleltünk.” A kutatók ebből arra következtettek, hogy a kis hold belső szerkezete a feltételezettnél bonyolultabb lehet. Az újabb feltételezéseken alapuló 3D-modellszámításaikból az adódott, hogy a megfigyelések kétféle belső szerkezettel magyarázhatók: a Mimas belseje vagy egy szilárd, de szabálytalanul elnyúlt, rögbilabdához hasonló kőzetmagot rejteget, vagy a jégkéreg alatt egy cseppfolyós óceán húzódik meg. A Mimas átmérője 400 kilométer, kötött pályán kering (azaz Holdunkhoz hasonlóan mindig ugyanazt az oldalát fordítja bolygója felé). A kéreg alatti óceánréteg vastagsága a számítások szerint 25 és 30 kilométer közötti lehet. Maga a hold feltételezések szerint vagy egy, a bolygó körüli törmelékgyűrű apró szemcséinek lassú összesűrűsödésével jött létre, vagy a bolygóval egyidejűleg, egy vele közös anyagkorongból csomósodott össze. (ScienceDaily) Kelta harci szekérre bukkantak Brit régészek egy, a Kr. e. Ill.II. századból származó kelta harci szekér bronz alkatrészeinek maradványait tárták fel a leicestershire-i Burrough Hill vaskori erődítményének közelében. A Leicesteri Egyetem kutatói, Jeremy Taylor és John Thomas vezette régészcsoport a már régebb óta kutatott régészeti feltáróhelyen egy ház maradványaihoz közeli mély gödörben először csak egy réginek tűnő bronzlemezre, majd rövidesen egy teljesebb leletegyüttesre bukkantak, amelynek darabjai könnyen felismerhető módon egy kelta harci szekérhez tartozhattak. A bronzelemeken látható gazdag díszítőmotívumok és a gondos megmunkálás alapján a kutatók úgy vélik, a harci szekér hajdani tulajdonosa egy jómódú nemesember vagy harcos lehetett. A gazdag díszítőmotívumok közül is kiválik egy pompás triszkelion motívum — egy pontból három irányba kifutó hullámvonal -, amely a kelta hitvilág egyik ismert látványos szimbóluma, s máig fennmaradt például Man-sziget címerében. A nyomok alapján úgy tűnik, a bronz alkatrészeket eredetileg egy dobozban helyezték el, majd pelyvából rakott máglyán valamilyen rituális szertartás során elégették. A tűzáldozat bemutatása után a maradványokat hamu- és salakréteggel borították be, amely a mostani feltárásig bolygatatlanul őrizte meg a leletet. A kutatók úgy vélik, a tűzáldozat talán egy új évszak beköszöntéséhez kapcsolódó vallási rituálé lehetett, vagy a közelben lévő ház elhagyásához, lebontásához kötődhetett. A bronz alkatrészek körül szétszóródva különféle vastárgyakat is találtak, közülük az egyik erősen emlékeztet egy mai lóvakaró eszközre, és a többi tárgy is valószínűleg a lovak ápolását szolgálhatta. A fellelt bronz- és vastárgyakat alapos tisztogatás után hamarosan kiállításon is bemutatják a nagyközönségnek. (Sci-News) A harci szekér kerekének rögzítésére szolgáló bronz tengelyszög három nézete, végein a bonyolult díszítő motívumokkal, köztük egy triszkelionnal A lovak hámjához tartozó gyűrűk és egyéb darabok KÉPEK: UNIVERSITY OF LEICESTER Élet és Tudomány • 2014/44 ■ 1403