Élet, 1919. január-április (11. évfolyam, 1-14. szám)

1919-01-05 / 1. szám

semleges író, ki nagyobb tanulmányt akar írni Magyarországról, azt a kérdést intézte hozzánk, hogy kik képviselik a nemzeti szel­lemet, a magyar kultúrát a magyar irodalom­ban ? A külföld is lám Széchenyi szempont­jából vizsgálja kultúrmunkánkat. A magyar irodalomnak pedig legjellemzőbb sajátsága mindig az eszményiség kultusza volt. A különböző irodalmi formákban, a maga korának nyelvén az ideális magyar lélek revelálódott. Rákóczi a vértanú szabadság­hőst képviselte a nemzeti történelemben, Kossuth az ideális nemzeti politikát, Deák Ferenc a bölcs hazafiságot, Apponyi a nem­zeti hitet; nagy költőink, nagy íróink is ezt az ideális magyar lelkivilágot virágoztatták ki a nemzeti irodalomban. Petőfi lírája, Kemény Zsigmond zordon pszichológiája, vagy Jókai tündérfantáziája a magyar lelki kultúra megnyilatkozása volt. A lelki nemesség ütötte az irodalomtörténeti fémjelzést, hogy a többi magyar talentumokat ne említsem, Gárdonyi munkáira is. Sőt Ady Endre és Babits Mihály modern költészetének is az egyéniségből ki­sugárzó magyarság a maradandó értéke. A magyar irodalom azzal léphet újra a tör­ténelmi mösgyére, hogy az eszményiség kul­tuszát viszi bele alkotásaiba. A magyar lelkét, temperamentumát fejezi ki, mely ősi ösztönei­ben is a nemes fém aranycsengése. Itt újra bekapcsolódhatik kultúrhivatásával, politikai hatásával a küzdelmes nemzeti életbe. A jövő azon a csapáson indul el, melyen századokon át élet-halálharc között vergődtünk. A jövő­ben szegény, elnyomott, nemzeti létében ve­szélyeztetett ország leszünk. Az országépítés munkáját szinte élőbről kell kezdeni. Bent az idegen szellem zsarnokságával kell megvívnunk a szabadságharcot, kifelé pedig az irredentiz­mus tigriskarmaival kell harcolnunk. Ezután nem a forma, a szavakkal való mű­vészi játék a fontos, hanem az, amit a tartalom­mal mondunk. A művészi öncélúság elmélete megbukott. Az élethez, az emberhez, a poli­tikai, társadalmi küzdelmekhez, az eleven való­sághoz kell visszatérni, ha vissza akarjuk fog­lalni a magyar irodalom számára a magyar földet. A korszakos földrengést előbb-utóbb megérzi az irodalmi kultúra is. Nekünk ettől a fordulattól nem kell fél­nünk. Mi eddig is ezen az úton jártunk. Az Élet fennállásának, munkásságának tizedik év­fordulóján a magyar irodalom nemzeti rene­szánszában a maga irodalmi hitvallásának igazolását, győzelmét köszönti. Eddig a de­kadens, nemzetietlen iránnyal szemben a katholikus jelzővel hangsúlyoztuk magyarsá­gunkat, nemzeti programmunkat, ezután pe­dig propaganda jelszó nélkül is az egyetemes nemzeti irodalom felvirágoztatásán dolgozunk. A mi mozgalmunk is, mint a világon az ura­lomra jutott politikai kisebbségek, a lelkek felszabadulásával a jövőt jelenti az irodalmi fórumon. A keresztény magyarság öntudatra ébredése felszabadítja, győzelemre viszi a ke­resztény kultúra körülzárt táborát is. Egykor a görög bölcs a pogányság fény­korában felismerte az egy-isten fogalmát, mely később az igazság erejével átalakította a világot. Mi is még az irodalmi pogányság fénykorában megláttuk azt a nagy igazságot, mely most új utat, új horizontot mutat a magyar irodalomnak. Ez az Élet dicsősége és irodalmi jelentősége. Erős harcokat vív­tunk a létünkért, nemzeti meggyőződésünkért, de nem tettük hiába. Andor József sírját még egyszerű fakereszt jelzi, de már győzel­mes húsvéti érzéssel ünnepeljük emlékét a tízéves évfordulón. A keresztény irodalmi s kulturális intézmé­nyek is a fergeteges idő dacára szilárdan, a biztos jövő öntudatával állhatnak a helyükön. Eddig keserű munkával védgátakat építettek, ezután gazdag termést arathatnak a magyar földön. Az idők változását, a magyar lélek pálfordulását érzik ők is. Már serényen dolgoz­nak a jövő kiépítésén. Elsősorban egyik legna­gyobb múltú kulturális intézményünk, a Szent István Társulat siet beleállani a nemzeti kultúr­­munka versenyébe. Örömmel, elismeréssel üd­vözöljük azt az irodalmi programot, mely a társulat eddigi sikeres munkásságát még szé­lesebb irodalmi vágányokra tereli. A Szent István Társulat az idén is irodalmi kiadványok egész halmazával bizonyította be, hogy minden erkölcsi és anyagi erejével a keresztény­ szellemű irodalom nagy ügyét szol­gálja. A pangás idején is tervszerűen dolgo­zott. A múltban sokszor más terekre esett te­vékenységének súlypontja, néha a kritika is sürgette a szépirodalom nagyobb mérvű tá­mogatását, de az új időkben a vezető szere­pet vállalja irodalmi téren. Újabb könyveiről érdemük szerint máshol számolunk be, itt

Next