Élet, 1921. október-december (12. évfolyam, 1-6. szám)

1921-10-09 / 1. szám

FI­FT NEMZETI IRODALMAT! Az Élet újra beáll a csatasorba. A magyar gondolat örök szabadságharcából hiányzott mostanában. A kemény harcost annak idején leterítette a pestis és évek múltán állhatott csak talpra a nemzeti irodalom, a keresztény kultúra e bátor zászlótartója. Az elsők között volt az Élet ama intézmények, lapok sorában, amelyeket barbár kézzel elpusztított, megfojtott a forradalmak tatárja. Sikerének tetőpontján megszakadt dicsőséges munkája. Az Élet nehéz időkben, mostoha viszonyok között úttörő munkát végzett. A legendás magyar király hitével a sziklát törte, amelyből csodás forrást fakasztott. Mikor az irodalmat, művészetet eliszapolta az idegen szellem, az ő lapjain a magyar szépségek kristályvize patakzott. A mentsvára, a lelkiismerete volt a nemzeti irodalomnak. A magyar nép feltámadt sírjából és új élet útjain, új viszonyok, küzdelmek között keresi, teremti meg nemzeti létének alapjait. A világ politikai, kulturális és gazdasági naprendsze­rébe beleépíti újra a magyar világot. Ez a teremtőmunka azonban folytatása, újabb állo­mása csak világtörténelmi küldetésének. Az Élet is tűtszikra ebből a nemzeti lélekizzásból, szellemi, irodalmi láncszem a magyar élet jogfolytonosságából, mely a nemzeti irodalom hithirdetőit mindenkor munkára, harcra, már­­tíromságra kötelezi! A feltámadás erejével, diadalmas öntudatá­val vállaljuk mindezt az új pálya, az új élet küszöbén. Minket is igazolt az a sorsdöntő idő, mely új kinyilatkoztatások szavával szol­gáltatott igazságot a keresztény kultúrának, a feltámadott magyarságnak. Nemzeti élet nélkül nincs állam, nincs társadalom ; nemzeti irodalom nélkül pedig nincs nemzeti élet. Ezt az igazságot képviseltük a múltban az úttörő munka maradandó eredményeivel, irodalmi alkotásaival és ezt fogjuk munkálni törhetet­­len hittel ezután is. Most már a mi progra­munk hitvallása lett az egész magyarságnak. Ez a nagyszerű diadal megacélozza erőnket, fokozza lelkesedésünket, de ugyanakkor meg­sokszorozza feladatainkat, kötelességeinket is. Már nem a régi elszigetelt nyilvánosságnak hirdetjük az igét, hanem a nagy magyar kö­zönségnek írjuk, gyűjtjük a nemzeti irodalom és művészet igaz értékeit. Irodalmi kultúránk legjobbjai, régi és új munkásai fognak össze e lapokon, hogy meddő kritika helyett teremtő erőket, szépséget, művészetet, több értéket állítsanak a dekadenciával szembe. A turáni őserő forrásait nyitjuk meg gazdag változat­ban. Az Élet megindulása: a keresztény írók és művészek vérszerződése új szellemi hon­foglalásra. A múltak és jövendők, a napi kérdések és örök célok világpartjait csak nagy hit, nagy erő kötheti össze. A magyar gondolat szel­lemi sugarai a halhatatlanságba ívelnek. A magyar lélek hitkarjai a csillagokba nyúlnak. Sorsunk, jövendőnk, a nagy hit, a szikla­­repesztő akarat kérdése most is. Ég alatt, föld alatt dantei mélységek zúgnak. Nem érzitek-e lehelletét, viharát az új világterem­tésnek ?­­ A káoszból most formálódnak az új korszak világpartjai. Emberek, magya­rok, csak a földet, a csillagtalan pusztaságot adjátok oda a nemzeti irodalomnak, művé­szetnek. Ott is fel fog épülni a magyar gon­dolat csodavilága. Mi adjuk a tüzet, a fényt, a világosságot. . . Anka János XII. évf. 1. SZ. 1921 október 9

Next