Élet, 1922 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1922-05-14 / 10. szám
226 GRÓF MAILÁTH GUSZTÁV KÁROLY PÜSPÖKI SZENTELÉSÉNEK 25-DIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁVAL igen előkelő családból származott. Ősei között sok kiváló vezéregyéniség volt. Nagynevű atyjának tragikus halála után, szíve vonzalmát is követve, a papi pályára lépett, mely pályáján aztán gyorsan haladt előre. Ő is — mint főpapjaink legtöbbje — a bécsi Pázmányintézetben végezte hittani tanulmányait s tanulmányai végeztével, élete 23-ik évének betöltése után, pappá szentelték. Nemsokára az esztergomi érseki papnevelőintézet tanulmányi felügyelője lett. Harmincegy éves korában a komáromi plébánia adminisztrátori állását töltötte be, majdnem két éven át, de ezen rövid idő alatt is feltűnt azon hármas irányú munkásságával, mely a hitéletre, az iskolaügyre és a jótékonyság gyakorlására terjedt ki. Ezen szívós, következetes és lankadást nem ismerő hármas tevékenységének kezdésével, pappá szentelésének tizedik évében, foglalta el az erdélyi püspöki széket. Püspöki kinevezésének híre országszerte feltűnést keltett. Egyfelől azért, mert a püspöki székben elődei nem idegen, hanem többször a nagy kiterjedésű erdélyi egyházmegye egyházi férfiai voltak, másrészt azért, mert az aránylag fiatal egyházfejedelemnek a püspöki székbe jutását legtöbben csak előkelő családjának az udvari körökkel való összeköttetéséből magyarázták. Pedig az a körülmény, hogy a főúrnak született oly korán püspöki széket foglaljon el, az egyházi hierarchiában nagy szerepet játszó demokratikus elvvel szemben, ha sokak előtt érthetetlennek is látszott, negyedszázados püspökségével mégis fényesen beigazolta azt, hogy mindenben megfelelt hivatásának, miért is e részben sem az udvari köröket, sem a demokráciát gáncs nem érheti. S ha talán kezdetben csupán fiatal kora, az egyházi szolgálatban előzőleg rövid időn át kifejtett tevékenysége miatt sokan nem vélték benne felismerni nem egy nagynevű erdélyi püspök neves utódát, negyedszázados püspöki, apostoli munkássága után a sokak részéről támasztott kétely eloszlott, mert magasztos hivatásának betöltéséhez a szülői háztól nem egyedül fiatalságát és előkelőségét hozta magával, hanem az évszázados, igaz meggyőződésen megszilárdult hitet, ebből a hitből kisarjadt egyházi- és vele kapcsolatos iskolaügy iránt való szeretetet és mindenki iránt minden időben tanúsított határtalan jótékonyságot. Már komáromi rövid munkásságával is jó emléket hagyott maga után. Iskolát építtetett a sajátjából és megalapította a katholikus legényegyletet. A szegények, árvák iránt tanúsított sok névtelen adománya közül itt csak az az egy nem maradhatott titokban, mikor a plébánia előtt megjelent koldusok között egy hidegben didergő szegényt saját takarójával ajándékozott meg. S amit Komáromban megkezdett, azt folytatta mindvégig a nagy kiterjedésű erdélyi egyházmegyéjében is. És ez nem volt könnyű feladat, kivált, ha meggondoljuk, hogy Erdélyben sok tennivaló várt rá az egyházi hitélet, az iskolaügy fejlesztése és a jótékonyság terén. S hogy ezt a hármas feladatát sikerrel végezhesse, különösen kezdetben, sok akadállyal kellett megküzdenie. Még jóformán le sem csendesedtek a püspöki székének „utódlási jog nélkül“, vagy „utódlási joggal“ járt hullámai, máris nemsokára élénk izgalmat keltett országszerte az, hogy a történelmi megállapításhoz híven, úgy hivatalos pecsétjében, mint aláírásában csakis az „erdélyi püspöki“ cím használatát vette fel. Aztán, mint ilyen, teljes erővel fogott hozzá az apostoli munkához. Hogy mit tett a hitélet terén, azt részletesen felsorolni nehéz feladat lenni. De hogy sokat tett, arról mindenkor tanúbizonyságot fognak tenni: az új hitélet, melyet egyházmegyéjében felébresztett; a templomok, melyeket felépíttett vagy újjáalakíttatott; az apácazárdák, melyeket elhelyezett; a kegyhelyek, melyeket felélesztett és mindazon feljegyzések és emlékek, melyek e részben fennmaradnak. Hitéleti működéséből — mert sokak szemeláttára történt — leírok egy napot bérmaútjáról, melynek éppen szemtanúja voltam egyik erdélyi kis városban. Egyik ködös októberi napon az esti órákban érkezett meg kíséretével a városba s a plébániai lakásban levő szállására. Innét nemsokára a szomszédos templomba ment. A templom zsúfolva volt híveivel. Alighogy a templomba érkezett, felment a szószékre s onnét a másnapi bérmálási ünnepre vonatkozó tudnivalókat és az ünnepély programmját hirdette ki azzal, hogy mivel értesülése szerint annyi a bérmálandó, hogy mind nem fognak elférni a templomban, a kimaradottakat a templomot körülövező bekerített szabad helyiségben fogja bérmálni. Aztán kihirdette, hogy most szeretne híveivel a temetőbe menni, minthogy azonban a temető messze van, a halottakért tartani szokott imádságokat most fogja a templomban elvégezni. Ezután papjaival együtt gyóntatni fog mindaddig, amíg csak jelentkező lesz. És felhívását gyermekek, fiatalok és aggastyánok örömmel teljesítették, még a késői éjjeli órákban is. Másnap reggel, a bérmálási ünnep végeztével, személyesen felkereste a városban levő többi katholikus templomokat, iskolákat, árvaházakat és kórházat, majd az országos fegyintézetet. S mikor a körülötte egybesereglett fegyence-