Élet, 1939. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1939-07-02 / 27. szám
szót. Visszafojtott, vihar előtti csend ül most Belgiumon. De ha kitör egyszer a vihar, mi lesz akkor ? Ki tudná megmondani. Egyelőre azonban vidáman hangzik fel a kis zenecsarnokból a Brabançonne, a belga nemzeti induló. A Brabançone után apróbb-nagyobb darabok következnek, belga és francia szerzők művei. Katonazenekar játszik, aztán különféle polgári egyesületek zenekarai. Száll a muzsika s lassan sötétedik. Nézegetjük sorban a céhházakat és visszaálmodjuk magunkat a középkorba. A szatócsok háza homlokán az igazság szobra és védszentjüké, Szent Miklósé. A hajósok házának oromzata egy hajó orrát mutatja, az íjászok házán Romulus és Remus szobra során az arany főnix, a lakatosok háza, a nyomdászoké, majd a pékek háza következik, ahol kis kupola tetején lebeg a Hír szárnyas alakja. A szemközti oldalon a festők, szabók, mészárosok házai, aztán a zászlók, a fehér rózsa és a gólya háza s az, amelyben Victor Hugó lakott. Milyen más világ volt akkor, mikor mindenki, mint egy nagy családhoz, a maga céhéhez tartozott, s nem egyedül kellett megvívnia harcát a megélhetésért az egész ellenséges világgal szemben. Mióta «felszabadították» az embert a tradíciók, kötöttségek alól, mindenki szabadon pusztulhat el az életért való harcban. Mennyivel előkelőbb volt ezeknek az embereknek a lelkivilága, mint a mienk ! Azok az iparosok, akik ezekbe az aranyozott jelképekkel ékes kis palotába jártak ügyeiket egymással megvitatni, a műveltség, a kultúra zászlóvivői voltak. Látókörük tág, az ország sorsának éppen úgy hordozói, mint a grófok és hadvezérek, s nem a proletárok tengerében elpattanó buborék az életük. Tradícióik vannak és védőszentjük, aki többnyire az ő mesterségüket végezte, míg a földön járt, mint Szent Liborius, az aranyműves és Szent Nevolon, a cipőkészítő. Az Isten szemében minden ember és minden munka egyenlő, s az Egyház mindig megtalálta a módját annak, hogy a munkát megszentelje s ezzel a munkást felemelje. De nincs az a szép és felemelő dolog, amelyet az ember el ne tudna rontani. A középkor mélyértelmű és gazdag életéből oly sikerrel kitermelte az emberiség a mi századunk sivár kenyérhajszáját ! Ide jut a világ, ha száműzik belőle az Istent. Egyszerre elveszti minden értelmét. Bruxelles: A városház-tér 4