Élet, 1942. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1942-01-04 / 1. szám
Sokszor felmerült már a gondolat, hogy a naptár hétfővel és ne vasárnappal kezdje a hetet. Első pillanatra van is jogosultsága ennek a beosztásnak, hisz tudjuk, hogy hat nap verejtékes munkája után az Úr elpihent, így mi sem tehetnénk mást, mint hat nap fáradtsága, izgalma, gondja után megpihenjünk vasárnap, megszenteljük az Úr napját. Talán, ha felületesen nézzük a dolgokat, ez a beosztás felelne meg az egyházi év szellemének is. De tekintsünk mélyebbre — az egyházi év a hétfőt seria secundának, azaz második napnak nevezi s a vasárnapot az elsőnek, a hét fejének, a hét kezdetének. Mély és csodálatos igazság van ebben. Mertnem az a fontos, hogy hat nap munkája után vasárnap gondoktól, tülekedéstől távol megpihenjünk. Nem az a fontos, hogy átadjuk magunkat az elernyedésnek, a szemlélődésnek. Hanem igenis, az a fontos és az a szép, ha munka előtt töltekezünk lelki erővel. Ha a hetet vasárnap kezdjük és lelki erőtartalékot gyűjtve a hét első napját életadóvá, örömkeltővé avatjuk. Ez az Egyház szép és mélységes gondolata. Legyen a vasárnapunk életadó ünnep a hét bajai, gondjai előtt. Úgy kezdjük nehéz életünket hogy egy napig előbb az Úr szemléletébe merültünk, vasárnap az Ő Testét láttuk vagy vettük magunkhoz, úgy kezdjük az életünket, hogy szívünkben ott visszhangozzanak az evangélium szavai, fülünkben pedig ott zengjenek az ősi népénekek varázslatos dallamai, így megfürödve a Lélekben, induljunk neki a szürke hétköznapi életnek, s akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy megszenteltük a vasárnapot, mert az élet elviselésére szenteltük fel s nemcsak elmélyedésre vagy az izmok elernyesztésére használtuk fel az Úr napját, hanem éppen ellenkezőleg: elmélyedésre és az izmok megacélozására. Acélos lélekkel és acélos testtel kezdve a hetet örömünk lesz benne nekünk és öröme lesz Annak, akiért minden történik itt s földön velünk és körülöttünk, Istennek. Ha a trópusokon jártam, mindig megragadta a figyelmemet a forró égöv alatt élő emberek halálos fáradtsága. Mert ilyen fáradtak, ilyen latargikusak? — kérdeztem tűnődve. A levegő tikkasztó forrósága teszi ezt? A hőség, a fullasztó párák oldják meg izmaikat? Vagy más, nagyon is természetben, égövben rejlő oka van a letaglózottságuknak? S akkor, egy alkalommal, Indiában rádöbbentem e szörnyű fáradtság okára: ezek az emberek nem ismerik a vasárnap fogalmát! Egész éven át szüntelenül dolgoznak, minden nap egyforma a számukra, egymásután telnek el a hónapok anélkül, hogy egy pillanatnyi megtorpanás akadna. Alig egyszer-kétszer áll meg ez a monoton, már-már lélektelenné váló, fáradt munka, az új év ünnepén vagy az első eső ünnepén, máskülönben lélektelen munkanapok összemosódó szövetévé válik az egész esztendejük. Az egész életük ... Ezek az emberek állandóan dolgoznak, de ha munkájuk mélyére nézünk, megdöbbenve látjuk, hogy nem vezetik őket ambíciók, nem akarnak kitörni sorsukból, magasabb rendeltetések felé szárnyalni, dolgoznak, de csak azért, hogy az életüket fenntarthassák. A vasárnap megszentelésének, igazi értelmének kiemelését tűzte ez idei programmjának élére az Akció Katolika is. A mozgalom célja az, hogy szebbé, nemesebbé tegye mindenki a vasárnap megszentelésével a hétköznapokat, hogy a lélek megteljék erővel, keménységgel céltudatossággal, öntudattal, hogy a vasárnap tartalmi szépségéből, értékéből adjon igazi, bensőbb értelmet a munkának. Boldogabbá akar tenni ez a törekvés, boldogabbá, mert elénk tárja életünk ünnepnapjainak magasrendűségét, vezető erejét és az Istenben elmerült lélek pihent akaraterejének megszentelő értékét. Azt mondja ez a mozgalom nekünk: nagyon boldogok vagyunk mi katolikusok, mert megadta Isten, hogy ünneppel kezdjük a hetet és ünneppel kezdjük az esztendőt. Forrjunk eggyé az Akció Katolika kezdeményezésével, tegyük magunkévá a gondolatot: megszentelni a vasárnapot! Vegyünk erőt ebből a boldog birtoklásból minden hét munkájára és vegyünk erőt a most fakadó 1942. esztendő ezer megpróbáltatásaira. Ne kérdezzük, milyen lesz ez az esztendő, vérben-vasban telik-e el, mint az előzők, ne törődjünk a talán ránk váró bajokkal, hanem töltsön el mindannyiunkat annak a boldogsága, hogy az esztendő forgását is ünnep szentelte meg számunkra, és ezen az ünnepen erőt merítettünk minden megpróbáltatáshoz. Erdősi Károly XXXIII. ÉVF. 1. SZÁM, 1942. JAN. 4