Élet, 1944 (35. évfolyam, 1-35. szám)
1944-01-02 / 1. szám
Nevet keresnek a szülők az újszülöttnek. Odahajolnak a kis öntudatlan arcocska fölé. Minek nevezzük? Szerelmük kivirágzása, közös gondolataik és vágyaik élő gyümölcse fekszik előttük, boldogságból és fájdalomból született új ember. Nevet keresnek számára, melyet százszor és ezerszer el fognak mondani büszkén és mosolyogva, szeretettel és feddően. Ezzel a névvel ébred majd éntudatára nyíló kis értelme. Édesanyja imáiba foglalja és apja ehhez a névhez kapcsolja büszkeségét és reményeit. Elkopik idővel a mindennapi használatban és mégis számukra mindig más lesz, mint a többi János és Péter, Mária és Ilonka. Az egyetlen János, Mária lesz. De mi is legyen a neve? Tudat alatti biztonsággal olyan név után kutatnak, melyben benne csengenek ízlésük és emlékeik, kedves számukra. Nevet választ Isten is Fiának a földi életre. Nevet, mely megfelel az isteni ízlésnek, gesztusnak, tervnek, gondolatnak. Kifejezi mindazt, amit az örök Atya ettől a betlehemi Kisdedtől vár, amit rábíz és egyúttal jelenti mindazt a várakozást és vágyat, mely évezredek emberi tapogatózásából feléje sóhajt. Nevet talált az Isten: Jézus-Megváltó. Megváltás, üdvözülés, ez sír az emberlelkek mélyéből feléje. Megváltani az embert saját alacsonyságától és minden elesettségétől, megszabadítani az elmúló időtől és a múló anyagtól, megmenteni a gonoszság, zseniális testi és lelki csapdáitól — ez Isten könyörülő jóságának vezető dallama. Megváltó, Jézus: benne cseng ebben a névben Isten atyai törődése, lehajló jósága az ember felé, akit egyedül tett hasonlóvá magához az egész teremtett világból. Ne legyen a gyermek neve «Szent», «Örökkévaló», se «Király», «Fölséges», hanem csak ennyi: «Megváltó». Ezzel a névvel lép a világba, rangrejtve, mint az álruhában járó királyok, hogy megtapasztalja az emberi nyomorúságot és megkönyörüljön rajta. Megváltó, csak ennyi és ebben benne van minden, elrejtve mégis átcsillan az isteni mindenhatóság, mely még a bűnt is jóvá tudja tenni, Isten létére szenvedni tud és engesztelni, s képes az emberi szabadakarat meghagyásával helyrehozni a szabadakarat legszörnyűbb tényét: a bűnt. Jézus-Megváltó, megszabadít az ürességtől, tartalmat ad az elröppenő időnek, boldogság-dallamok örök variációit hozza életünkbe. Tartósságot ad a jónak, maradandóságot az elröppenő boldogságnak és örökkévalóságot a szeretetnek. A szomjúság bizonyítja a víz létezését, kiolthatatlan boldogság-szomjunk a Boldogság létezését. Ő pedig éppen az örök vizek forrásaitól jön és élő vizet hoz számunkra! Megváltó, Üdvözítő, Jézus: olyan mint a víz, vagy a napfény számunkra. Egyszerű és mégis benne van minden szín; ott fénylik ebben a névben mindaz, amire igazán vágyunk és szükségünk van! Új esztendőt kezdünk. 1944. Vágyakkal és reményekkel, aggodalommal és szorongással állunk meg az új év kapujában. Megtaláljuk-e ott bent, ami után vágyódunk, nem elátkozott helyre lépünk-e? Az elveszett paradicsomot siratjuk és keressük, de vájjon nem Kain földjén vezet-e majd az új év kanyargós életútja? Háromszázhatvanhat napon át fog kísérni bennünket ez az év rábízhatjuk-e magunkat, nem válik-e reményeink és boldogságunk alattomos gyilkosává? Ó, új esztendő, ha angyallá válnál mellettünk, mint Tóbiás kísérője az úton! Milyen nevet adjunk az új évnek, kísérőnknek és vezetőnknek a pirosbetűs ünnepeken és szürke hétköznapokban? Szerencsés és jó nevet akarunk választani, jó ómen legyen, védjen meg a sötétség hatalmai ellen. Nevet keresünk ennek az évnek is, nevet, melyben benne cseng minden vágyunk és reményünk, de békés harangzúgásként forró kívánságaink teljesedése is. Megkereszteljük hát az új évet: Jézus, ez álljon homlokzatán. Megváltás, üdvösség! Jézus, az év minden napjából a te megváltó arcod tekintsen ránk, ezért már az első napot rólad nevezzük el! Szenvedő arcodra is szükségünk van, mert mi lesz velünk, ha az Ecce homo tekintete nem kísér a szenvedésben?! De mégis győzelmes és föltámadt arcod is mosolyogjon felénk az új év napjaiból. Légy Megváltónk a háború borzalmaitól, a gonoszság uralmától, kibékítője égnek és földnek és embernek. Hozd hírül nekünk Isten gondolatait és add Isten erejét. Megváltás, ez kell nekünk mindig újra és újra, ezért ezt írjuk az új év homlokzatára: Jézus, Megváltó. És bizakodva lépünk be a ragyogó arany név alatt a jövő homályos kapuján. Hiszen nem az évek homályos kapualja és szürke folyosója a mi otthonunk, hanem minden kanyargós folyosó és meredek lépcső csak az igazi Otthon felé vezet. XXXV. ÉVF. 1. SZÁM 1944. JAN. 2