Irodalmi Ujság, 1952. július-december (3. évfolyam, 14-26. szám)

1952-07-03 / 14. szám - Frantisek Kubka: Pestis Fontainebleau-ban • széppróza (2. oldal) - Roger Vailland: Foster ezredes bűnösnek vallja magát • széppróza • Fordította: Laczkó Géza (2. oldal)

t j ► Irodalmi Ujság 1952 júlfius 1 Walter H. Crazy nekiderült: „A biológiai háború számunkra a leggazdaságosabb. A baktériumok el­lenséges területre szállítása minimális költséggel jár. Az ellenség ellenálló­képességét a legnagyobb mértékben meg lehet törni és győzelmet lehet fe­lette aratni anélkül, hogy megsemmi­sítenénk iparát. Az atombombával, vagy más robbanó fegyverrel ellentét­ben, a biológiai háború csak emberek ellen irányul, de nem­ semmisíti meg az épületeket és gépeket. Az ember el­len és ami táplálékot biztosít neki, a jószág és gabona ellen irányul. Az emberek elpusztulnak, mi azonban be­vonulunk érintetlenül maradt gyáraik­ba és használatba vesszük a sértet­lenül maradt gépeket. A biológiai há­ború új kísérlet a természeti erők fel­tárására és az erők ellenőrzésére Amerika érdekében!“ A tábornokot, aki Eisenhower tá­bornok főhadiszállásának meglátoga­tására érkezett Fontaineb­eau-ba, han­gosan megtapsolták. Eisenhower éppen nem volt jelen. Előbb Görögországot látogatta meg és most az Egyesült Államokba utazott. De Fontainebleau­­ban székel egész vezérkara, a gyalog­ság és légierők tábornokai, páncélosok és tüzérek, technikusok és teoretikusok, a biztonsági és felderítő s­zolgálat vezetői, intendánsok és összekötők, a legkülönbözőbb rangú és számos ki­tüntetéssel rendelkező szárnysegédeik­kel együtt. Jelen volt lord Edmond Bentley is a brit vezérkarból. Crazy tábornok előadására nem kapott meg­hívót.­ Megjelent az amerikai hölgyek egész csoportja, vadonatúj széles kala­pokban, magas derekú, bő, virágos szoknyákban. Walter H. Crazy tábornok egyenesen a marylandi Camp­ Detricből érkezett, ahol négyezer bakteriológus, laboráns és repülő foglalkozik a bacilusok kórokozó hatásainak fokozásával és an­nak tanulmányozásával, hogyan le­hetne a megfertőzött állatokat és ro­varokat a legtökéletesebben, minél na­gyobb területre ledobni. A legfőbb munkatárs ott Walter Schreiber, Hitler tábornoka és a japán Isii Siro, aki csak egy hajszállal menekült meg a háborús bőnösök habarovszki pere elől. De éppen ezért Walter Schreiberrel és Percy Nathansonnal együtt ékes bizonyítékát adják annak, hogy háborús célok szolgálatában álló bak­a­teriológia kozmopolita ügy. C­razy tábornok úgy vélte, helyes lesz orvostudományilag is meg­­ismertetni hallgatóságát a járványos betegségekkel. Mégis­ csak meg kell magyaráznia, hogyan is fest volta­képpen a klasszikus pestis vagy kolera. „A pestis, latinul pestis­entia, nem­csak emberi betegség: eredetileg v­a­sk­és házi rágcsálók, mezei egerek, mormoták, patkányok betegsége volt. Ezektől kapta meg a betegséget az ember. A fertőzést állatok és embe­rek között a bolha terjeszti.“ „Kutatásunk”, mondotta Mr. Crazy, ,,természetesen nem szorítkozik csak a pestis és kolera terjesztésére. Be­hatóan foglalkozunk a tífusz, fekete­himlő és hasonló betegségek háborús felhasználásával. Csak természetes, hogy a bakteriológiai háború felettébb emberséges, mert hiszen megrövidíti a háborút. Igazságos is, mert nemcsak a fegyveres csapatokat érinti, hanem az egész lakosságot. A totális háború ismert fogalma alá tartozik, mert min­denki ellen irányul. A háború ugyanis, hölgyeim és uraim, nem játék, ha­nem az ellenség pusztítása. Ha meg akarom semmisíteni az ellenséget, ak­kor a lehető legnagyobb mennyiség­ben meg kell ölnöm. A mi békénk csak olyan helyre teheti be a lábát, ame­lyet totálisan megtisztítottunk az élő ellenségtől. Ezért a bakteriológiai háborúban az igazi civilizációnak a legmagasabb, legtökéletesebb eszközét látjuk.” A fontainebleaui kastély a Párizs melletti erdőkben van. Olyan, mint egy múzeum. Gyönyörű termek vannak itt, Napoleon hálószobája, tanácstermek, a királynő budoárjai, az udvarhölgyek szalonjai, Diana ga­lériái, fogadószalonok. Itt található de Maintenon asszony öt szobája, II. Henrik galériája és azok a fényűző helyiségek is, amelyekben a fogoly VII. Pius pápa élt. Ebben a kastély­ban kísérelte meg az öngyilkosságot I. Napoleon és később itt írta alá le­mondását. A fülkék és vitrinek tele vannak kincsekkel, arannyal, elefánt­­csonttal és drága üvegecskékkel. A kas­tély igazgatósága a vitrineket lég­mentesen elzárta, a ’’fülkéket kiürítette, a legértékesebb tárgyakat eltávolította­, nehogy izgassák az amerikai gyűjtő­­szenvedélyt. A hölgyek szeme amúgyis elborult, amikor a csiszolt üvegen át olyan szépséget kellett szemlélniök, amelyeket orruk előtt zártak el amelyeket nem vihettek magukkal.és Ezért Crazy tábornok igen megle­pődött, amikor az előadást követő har­madik nap reggelén elefántcsont do­hányszelencét talált az éjjeliszekré­nyén. Művészi faragvány volt és fedele kék krizantémhoz hányszelence mellett hasonlított._ A ho­kis papírszelet­két talált, amelyen gépelt betűkkel ezt olvasta: „Pour tói, mon général!” Egy idegen kéz ajándékot hozott ágyához. Talán Diana de Poitiers, II. Henrik szeretőjének lelke — akinek ágyában Crazy tábornok most olyan nagyszerűen aludt. Kinyitotta a do­hányszelencét, hogy megnézze, mit is tartalmaz. A szelencében barna dohány volt. De ez a dohány hirtelen nyúj­tózkodni kezdett és egy pillanat alatt néhány száz megzavarodott bolha ug­rott ki belőle. Vad ugrásokkal és bátor bukfencekkel vetődtek Diana ágyára, Mr. Crazyre és szétrakott ruháira és szétugráltak a szőnyegeken. Utánuk hosszú oszlopban hosszúlábú, szürke pókok meneteltek ki a dohányszelencé­ből, amely közben a tábornok kezéből a tigrisbőr szőnyegre hullott. Kicsinyek és kissé nyomottak, amint a szelencé­ben a bolhák alatt szorongtak. A mennyezet és az ajtó felé siettek. A tábornok megdermedt a rémület­től. Bakteriológiai támadás! De meg­őrizte lélekjelenetét. Nem futhatott ki, mert hiszen úgy állt itt, ahogyan ki­jött a fürdőszobából. Telefonon fel­hívta az őrszobát:­­ „Azonnal hirdessék ki a helyi rádió útján a légitámadást. Bakteriológiai támadás a fontainebleaui kastélyra!” Az őrszobában a szolgálatot telje­sítő francia megcsóválta a fejét: „Ezek az amerikaiak őrültek! Ahová az ördög nem tud elmenni, oda ameri­kait küld!” — gondolta magában. A parancsot azonban teljesítette. A franciáknak egyáltalában teljesíteniük kell minden amerikai parancsot! A rádióban megszólalt a sziréna és a portás jelentette: „Mindenki azonnal keljen fel! Bak­teriológiai támadás! Crazy tábornok parancsára keltem fel önöket!“ A folyosókon és a lépcsők vörös szőnyegein zavar­­ támadt. Fel­öltözött és fel nem öltözött tábornokok rohantak ki szobáikból, a hölgyek pi­zsamában és hálóingben, fésületle­nül és kifestetlenül futkároztak ide-oda a szőnyegen és egymástól kérdezték, hogy mi történt? Mások viszont a szo­bákba rohantak az ékszerekkel teli bőröndökért. A tábornokok a pénztár­cákért és aktatáskákért siettek, majd ismét mindenki kivonult a folyosóra. Valaki elkiáltotta magát: „Orosz légi­támadás!" !,.... . . b­.., „A pincékbe! A pincékbe!” vezényelt Sidney Warren tábornok. Lord Ed­mond Bentley is ott állt pizsamában és pipára gyújtott. Vakarni kezdte a lábát. „Godhead!” — kiáltotta Warren tá­­­­­­bornokné. — „Engem csíp valami!” „Engem is!” — sivította Macintosh J ] tábornok lánya. „Fuj!” —­ visított Mrs. Allen, a fő- j 1 intendáns kövér neje —, „pókok! Lát­­ játok? Tapossátok agyon őket. A sző­­­nyegen! A földszintre rohannak! Segít­ 3­ség!” De fent, a lépcső tetején állt Wal­­­­­ter H. Crazy és ordított: „Ki, ki innen! Elárasztottak ben­­­­nünket baktériumokkal!”­­ A francia portás közben már­ megtette állampolgári köteles­­­ségét: ha már megfertőzték Fonta­­i­nnebleaut, akkor a pestis itt marad­t Fontainebleauban és nem vis­zik to­­­­vább Párizsba — gondolta —: „Nem­ mennek sehová sem!” Telefonált a meluni orvosnak. A dok­ ] 3­tor ezt telefonálta neki vissza: „A történteket azonnal­­ jelentem a ]­­ hadseregnek. Fontainebleaut saját ha­­­­tásköröm alapján ragályos betegséggel 1 megfertőzött területnek nyilvánítom.] Lakossága köteles vesztegzáron be­­­­lül maradni. Azonnal khívatom a Jár­­­ványintézet orvosait Párizsból. Sen­­­­kit se engedjen ki a kapun!” De monsieur Henri, annak elle­­­nére, hogy huszonöt éve portás és a­­ legkülönbözőbb társaságokat már Fontainebleauban — még láttál SS-­­ embereket is — ilyent még nem látott.­­ Mindnyájan, ahogy voltak a tisztek , alsónadrágban, a tábornokok háló­ < igre húzott köpenyben, a hölgyek pi­­­­zsamában és hálóval a hajukon, fér­­­­fiak és nők, a félelemtől sápadtan, át­­o­kozva az egész világot, rohantak az­ autókhoz, amelyeket a sofőrök már­­ kihoztak a garázsból. Monsieur Henri­k nem akarta kinyitni a kaput. Hangoz­­­tatta, hogy amúgy sem juthatnak mész­­­szb­e, mert az orvosok vesztegzárat­ rendeltek el és a katonaság senkit sem­­ engedhet át. De Eisenhower helyet­­­­tese, Warren tábornok rákiáltott:­­ „Fütyülünk a maguk francia katona­­i ságára, maga hülye!” És elindultak...: Az erdőkön át a nyugodt Szajna­­ mentén kanyarodó fontainebleau—: melun—párizsi országidra. Melun előtt azonban katonaságba­ ütköztek. Egy tiszt felemelt jobbkezé­­­­vel megállította őket: „Szíveskedjenek visszafáradni! A hadügyminisztérium parancsa!” „Köpünk a maguk minisztériu­maira!” A kapitány örült, hogy kellemetlen­séget okozhat az amerikaiaknak: „Bocsásson meg, tábornok, az ön kijelentését nem hallottam. De paran­csom van megállítani önöket, akár erőszak segítségével is.” A francia katonai kocsikat az ame­rikai autók sem ugorhatták át. Káromkodtak egyet, sírtak egy ki­csit és minthogy nem maradt más hátra , szépen visszafordultak. A portás kinyitotta a kaput: „Hát nem­ megmondtam?" — szólt oda megelégedetten a sofőröknek és nevetett. — „Csak várjanak itt tü­relmesen. Koreából vagy Kínából sem futhatnak el az emberek, ha éppen valami bol­­a jelenik meg a láthatá­ron!” A sofőrök szemmel láthatóan jól szó­rakoztak. Az urak és hölgyek azon­ban egyáltalán nem. „Kihűl a testem!” — zokogott Ir­ving őrnagy. „Kékül az orrom!” — sóhajtott Ritche, a légierők kapitánya. „Meghalunk!” — jelentette ki ün­nepélyesen az binson tábornok,egybegyűlteknek Ro­„Meghalunk” — ismételgette szo­morúan és az ágyába bújt várni a halált, ahogy az egy amerikai had­­ vezérhez illik. D­élelőtt tíz órakor kitört a pestis Fontainebleauban. De kitört a ko­lera is. A férfiak közül elsőnek Crazy tábornok, a Camp-Detric parancsnoka betegedett meg. Zúgott a feje, reme­gett az egész teste. Szédült. Meg­mérte a lázát. A lázmérő nem muta­tott semmit. Lehet, hogy a pestisnek valamilyen francia válfajáról van szó.­ De hogy ez pestis, az bizonyos! A bolhák terjesztik. Halálra várt az egész fontainebleaui kastély, Henri úr a kapus, felesége és a sofőrök kivételével, akik a pincében Whiskyt ittak és pókereztek. Tizenegy órakor megérkeztek Zim­mermann, Bouisson és Charcutier professzorok. Velük jött Andrew dok­tor az amerikai katonai sebész. Mögöt­tük egy egész sereg ápolónő lépe­getett. Öt erős férfi nagy zajjal fertőt­lenítő készüléket cipelt. A professzo­rok és az ápolónők fehér köpenyben, gumikesztyűben és bekötött szájjal érkeztek meg. A professzorok komoly arccal felsiettek az első emeletre. A kastély kapuja előtt egy férfi állt, fekete ruhában, kerek kalappal a ke­zében. Mosolygó arccal érdeklődött a kapustól, nincs-e véletlenül szükség a temetkezési vállalat szolgálataira. Bouisson­ professzor kiadta az pa­rancsot az ápolónővéreknek: „Leg­alább három bolhát és két pókot kell fogni!” Az orvosok némán járták a terme­ket. A főnővér nyitogatta előttük az ajtókat. Megvizsgálták a betegeket, nyomogatták a gyomrukat, megnézték a szemüket és a nyelvüket, megta­pintották az orrukat és fülkagylóikat. Rájuk parancsoltak, hogy mutassák meg székletüket és újjal fenyegették meg a betegeket, amikor azok azt fe­lelték, hogy a széklet normális volt vagy egyáltalán nem is volt. „A legközelebbit félretenni!” mondta pa­­rancsolóan Zimmermann professzor. A másik három professzor helyeslően bólintott. Aztán csóválták a fejüket. Nem szóltak egy szót sem. Lassan haladtak a lépcsőn lefelé. Bouisson odaszólt a nővéreknek: „Hé, megvannak már azok a bolhák?” „Megvannak Három bolha és há­rom pók!” „Elég két pók is! A harmadikat ta­possák agyon!” A fertőtlenítő készüléknél ülő és zajongó embereknek pedig odaszólt: „Fertőtlenítsék alaposan az egész há­zat. A ház lakói addig kimennek az udvarra!” M­indenkinek el kellett hagynia ágyát és le kellett mennie az ud­varra. A nyugágyak már vártak rájuk. Kétségbeesetten néztek egymásra. Mr. Crazy görcsökben vonaglott és sírt. A hölgyek kezüket tördelték, a hasu­­­­kat és fülüket tapogatták és agyon­ csípett combjaikat mutogatták. A tábornok urak jelenléte egyáltalán nem zavarta őket. Lord Bentley le­ment a portáshoz és egy kis jó whisky után érdeklődött. Vett egy üveggel és inni kezdett. A fiatal szárnysegédek is iváshoz láttak. Ki nem mehetnek, főzni ma már úgysem fognak, tehát mi mást lehet tenni? Inni és meghalni! Tizenkét órakor Bouisson professzor telefonon diktálta a portásnak: „Megvizsgáltam az előterjesztett bolhákat és pókokat. A pókok eredetét bizonyos valószínűséggel a követke­zőképpen lehet meghatározni: valahol a pincében fogdosták össze őket. A bolhák eredete m­ár nem ilyen vilá­gos. A Clarisszák­ zárdájából, vagy a munkanélküliek menhelyéről származ­hatnak. Egyes bolhák ugyanis kövé­rek, mások soványak. Pestist vagy kolerát előidéző bacilusokat nem ta­láltam. Közölte a kastély lakóival, hogy holnap hosszabb látogatásra és konzultációra megyünk. Bouisson.” A portás a helyi rádió útján ki­hirdette az üzenetet. De ezzel az embereket nem nagyon vigasztalták meg. Láza azonban senki­nek sem volt és a fájdalmak sem fo­kozódtak. Megéheztek. De enni nem kaptak semmit. A szép napsugaras időben elszunnyadtak. Aludtak egész délután. Csak este­ vonultak be a bűzlő kastélyba. Szürke árnyakként vonszolták magukat a folyosókon. Az éjjeliszekrényen, amelyen Crazy tábornok kokkal teli reggel a bolhákkal és pó­dohányszelencét találta, most lepecsételt boríték feküdt. A címzése ez volt: „Walter H. Crazy tábornoknak, sajnos Fontainebleau­­ban”. Remegő kézzel nyitottal ki a borítékot. Gépírással ezt írták benne: „Vége a pestisnek Fontainebleauban, még pedig azért, mert el tudunk bánni veletek másként is, Kínában se, nálunk és Koreában és mindenütt a világon!” Az aláírás teljesen érthetetlen volt Mr. Crazy számára. Egyszerűen csak annyi volt: „A népek.” FRANTISEK KUBKA: PES­TIS FONTA­INEBL­EA­U­ BA­N ! ] Roger vailland Postevezredes bűnösnek val A francia kormány — mint a sajtójelentesekből ismeretes — rendőri intéz­kedésekkel próbálta megakadályozni, hogy a haladó, harcos francia író, Roger Vailland szava eljusson a közönséghez. Először nevetséges, „tűzrendészeti okokra” való hivatkozással akarták megtiltani, hogy a párizsi Ambigu színház­ban műsorra tűzött színdarab, a „Foster ezredes bűnösnek vallja magát” színre kerülhessen, majd a teljesen bárgyú kifogás összeomlásai után néhány nap múlva minden „demokratikus” látszatot elvetve működésbe lépett a faisiszta cenzúra. Az itt közölt részlet a darabból ízelítőt ad, miért rettegnek a koreai gyilkosok és francia ügynökeik Foster ezredes vallomásától, az igazságot hir­dető irodalom erejétől. ^ A cselekmény egy kis délkoreai vá­rosban játszódik le 1950 júliusában. ELSŐ FELVONÁS. V. jelenet. ►­­ Foster, a Koreában harcoló amerikai­­ expedíciós hadsereg ezredese, a „láz­­>min" ezredparancsnokság vezetője —­­ Jimmy Mac Allan főhadnagy — Paga- I­nel őrmester, rádiótechnikus — Lya j So Aodi Yang, koreai előkelőség 20­­ éves leánya, testre szabott európai [kosztümben — Másán, koreai, kommu­nista mozgalmi harcos, kék kezes-lábas­­ ruhában, 30—40 éves, magas, testes ■— j Sve, koreai szolga, fehér ruhában — ► t Joe közlegény — Foglyok, rendőr.) (Lya megpillantva a jobbról belépő lfoglyokat, rendőrt és Sve-t, amint a­­szín mélyén balra tartanak, pillanatra­­ megtorpan, aztán elszántan megy s­­ leül az írógép elé.) ► JIMMY (diktál): Nyolc órakor­­.hadosztályparancsnokságtól azt a­z ér­a­desítést kaptuk, a konvoj áthalad...hogy a „Fülemile" F MÁSÁN (gúnyosan odaveti): Nem [ F fog áthaladni. (A rendőr Masanra veti magát s tar­­ kónvágja géppisztolyával. Másán nem ► es­ik el, de visszahőkötve megáll. Fos­­zter a rendőrnek ront, kitépi kezéből a ►­­ géppisztolyt s messze hajítja.) FOSTER: Nem tűrhetem, hogy meg­­bilincselt foglyot ütlegeljenek. (Masan­­*hoz): Kiváló szerencsém, hogy maga­m tud angolul. Mindig is szerettem volna »egyszer szabadon elvitázni egy kom­­­munistáva­l. Beszélhet egész nyíltan, »fiam. úgy szólunk egymáshoz, mint a férfi férfihoz. t MÁLÁN: A maga keze szabad, az fenyémen bilincs, így hát nem szólha­ttunk egymáshoz, mint férfi férfihoz. I FOSTER: Igaza van. Vegyétek le er­­ről az emberről a bilincset! LYA (a rendőrhöz): Az ezredes azt parancsolja, hogy vedd le a bilin­cset Masanról.­­A rendőr megy, fölszedi géppiszto­lyát, majd félve leveszi Masanról a bi­lincset. Masan ekkor a szín közepén áll, keze-lába szakad, karjait keresztbe­fonja mellén s mögötte félkörben, a ren­dőr, rászegezett géppisztolyával, Joe rászegezett karabéllyal, Jimmy, aki revolvertáskáján nyugtatja kezét. Foster szemben Masonnal, Lya Foster mögött. Paganel fölkelt s úgy figyel talpon állva.) FOSTER: Készséggel elismerem, hogy maga szintén egy eszmét védel­mez. Legalább is azt hiszi. Ami min­ket illet, hibákat követünk el, így pél­dául nem értek egyet azzal az eljárás­sal, hogy a polgári lakosságot tömege­sen lebombázzuk. Vegyük szemügyre kölcsönösen tévedéseinket: ez kész vi­taanyag. MÁLÁN: A betolakodott dúlókkal csak akkor vitatkozunk, ha kikergettük őket. FOSTER: Magatartásában, nem mondom, van valami nagyvonalúság. Többre becsülöm, mint némely előkelő­ség cinizmusát, akik azt állítják ma­gukról, hogy szövetségeseink, sőt sze­retném tudni, helyes és igazságos-e a hatalmat megha­gyni ezeknek az embe­reknek a kezében. Ebből láthatja, hogy messzire megyek ... MÁLÁN: Menjen még messzebb­ haza. Majd mi magunk egyedül is ki­magyarázkodunk ezekkel a So Aodi Yang-okkal. s FOSTER: ... de én katona vagyok engedelmeskeden fölötteseimnek. Szabad polgára vagyok egy szabad országnak, amely szabadon választja meg kormányát, s én engedelmeske­dem országom kormányának, még ak­kor is, ha mint magán­személy nem ér­tek egyet politikájával. Helyesen já­rok el? Nem akar válaszolni? MÁLÁN: Egy amerikai katonának manapság csak fegyverrel a kezemben válaszolhatok. FOSTER: Nem tud válaszolni. Vallj* * be, hogy fölöttesei tiltják. Maga mejt erősít abban a meggyőződésemben, hogy kommunistákkal lehetetlen bármit is megvitatni. Vegye hát tudomásul, hogy egy amerikai polgárnak mindig megvan a joga szabadon vitázni... PAGANEL (félre): Feltéve, ha nem kommunista. LYA: Igaza van, Foster ezredes. Én azonban tudom, hogyan gondolkoznak ezek az emberek. Ha nem volna olyan csökönyös fejű, mint az öszvér, azt válaszolná ma­gának, hogy, ha az ame­rikai nép tudná, mi az igazság, nem viselne háborút Korea ellen. Kétségte­lenül abszurdum ... FOSTER: Nem egészen. (Macanhoz) Megengedem, hogy rendszerünk javí­tásra szorul s hogy azt a rendszert, amelyet Dél-Koreába­n bevezettünk, tö­kéletesen újjá kell alakítanunk. De miért öldököljük ezért egymást? Ha a vörösöket kikergettük, új intézmé­nyeknek vetjük meg alapját Koreában, új választásokat tartatunk ... LYA: Igaza van, Foster ezredes, vörösök azonban jobb szeretnek jelen­­ lenni itt. Kétségtelenül abszurdum ... FOSTER: Nem egészen. (Masan­­hoz) Abszurdum a csökönyösségük. Szétrombolnak egy tankot, jön helyébe száz más és jobb páncélzatú ... JIMMY: Tönkrelapítjuk magukat, mint egy úthengerelő. FOSTER: Az Egyesült Államok egy­magában több acélt gyárt, mint a vi­lág többi része. A maguk Sztálinja azt mondta, hogy a legutóbbi világháború a motorok háborúja volt. Százszor annyi motort gyártunk, mint a Szovjet­unió s ezerszer annyit, mint Korea. Miért makacsodnak meg ebben a kilá­tástalan küzdelemben? LYA: Igaza van, Foster ezredes. Én azonban tudom, hogyan gondolkoznak ezek az emberek. Azt fogja felelni magának, hogy e­gy népi hadsereg az ellenségtől zsákmányolt fegyverekkel fegyverzi fel magát, s hogy partizán­jaink az amerikaiakat az amerikaiak-

Next