Irodalmi Ujság, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-13. szám)

1953-01-01 / 1. szám - Devecseri Gábor: A hazaszeretet énekese és katonája (1. oldal) - Jorge Amado, Anna Seghers, Pablo Neruda, Jean-Paul Sartre, Mao Dun, Aragon, Elsa Triolet, Zalamea, Jaroslav Iwaszkiewicz, Konsztantyin Fegyin, Mulk Raj Anand: Felhívás a világ íróihoz (1. oldal) - Kuczka Péter: Mint a harangot (1. oldal)

IV. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. A HAZASZERETET ÉNEKESE ÉS KATONÁJA Petőfi, a ma már százharmincesztendős, ne­­m mindörökre március költője marad. Csípős jel lobogtatja a zászlókat a házfalakon, s potólásra, lobogásra biztatja a avasznak még lZesodort apró zászlócskáit­,a rügyeket a bök­ik ágain. Lobogtatja az ürnqtelyre menő isko­­lagyerekek hajfürtjeit is. Megyek az éemibe, lejemen kokárda, fejemben vKbkorica Jancsi,­­luska, Tün­dérország képe. Aj­«­ion a „Talpra magyar” verssorai. Gyerekek, mndenünnen gye­rekek sietnek a dohos, savanyt<zagú épületek felé, amelyekben a még fürészpaps tornatermek frissem áko­t dobogójáról egy­ ed fennkött tan­­térfiú mon­dja nekik (és közben egyáltalán nem gondol rájuk): „Ti vagytok a jölendő”. Petőfi­ről beszél, de a gyerekek nem gondolna­k, nem gondolhatnak rá, mert az igazgat­ úi beszéde mélységesen idegen tőle; azt várják, mikor me­h­einek már el, s az igazi ünnepén­­ ott és sikátor kezdődik, amikor kitódulhatnak Vgre a még csalóka napfénybe. 6 újra Petőfi márciusának szele kap bele a gesztenyeszín -A szőke für­tökbe. De köröskörül sötétség, irda*a sötétség­ S ezt a gyerekek még nem tudják, ha érzik sem értik. Ebben az időben, az én isoláséveim, a huszas évek kezdetén. Horthy-Makarország sűrűsödő sötétségében az­ iskolák i­tt faragták, bemázolták, torzították a szülői házba a gyermek­­szivekiben hozott Petőfi-képet. Nem mi,ha nem szóltak volna a hazáról. Minduntalan úrról b­e­­széltek. De mélységes­ mélyre akarták dasni. » ásták is az iskolai szónoklatokkal, a Iir­ogat­ás alattomos munkájával s az irodalmi táraságok, az Akadémia professzorainak körmönfont kom­mentárjaival a költő intő szózatát: „Haza csak ott van, hol jog is van. — ő a népnA nincs jogar ! Nőttek a gyermekek , egyre jobbai ér­tették az igazi Petőfinek sötét országban szik­rát csiholó szavát. A költő, mint szik­­a bőrövbe zárt óriás, döngette a törpe kór falait. Il­yik végső, már a szabadulást jelző döngetése­­ felt, ami­ko­r 1942-ben a­ párt legjobb fiai s a IV­­­gellenségi Front az ő nevével az ő szobra mi­­lett tüntetett a fasizmus öTtésíT 0 k^.tkxar»-*­­nak és példájának erejével. De akik vég­kép szétzúzták a Petőfire is rakott bilincseket, azok­­ felszabadító harcosok voltak. Horthy-Magyar­­­ország kényszeredett Petőfi-kultuszának önma­­gából logikusan következő végső állomása volt­ az az istálló, melyet a költő kiskőrösi szirő­­házában a hátráló hitlerfasiszták rendeztek be! S a felszabadított ország felszabadult Petőfi­kul­tuszának első jelképes és nemcsak jelképes megnyilvánulása volt az a díszőrség, amelyet ugyanez előtt a nádfedeles ház előtt, még har­cok zajában, a szovjet katonák álltak! A hazá­val, a Petőfi megálmodta a hazával együtt ő maga is, műve is szabad lett. Kerek egy évszázad Petőfi-hamisításának mérges felhőit szétfújja a szabadság lehelete. Tanulóifjúságunknak már nem kell Petőfi szellemét másutt keresnie, mint saját közösségében: levegős, világos tantermek tízezré­ben a költő valódi képe kel életre. Iro­dalomtörténészeinknek egy évszázad gyalázatos vétkeit jóvátevő munkája egyre tisztább fény­ben mutatja­ meg Petőfit, „korálnak bolsevikiát”. S a fel­derülő képen egyre erőteljesebb vonások­kal mutatkozik meg Petőfi, a katona, ai hon­védelem költője, a szüntelen cselekvő hazasze­retet költője és harcosa. Nemcsak az a harcos, aki pályája kezdte­­tón, irodalmi küzdelmekben, olyan szívesen fo­lyamodott katonai hasonlatokhoz, aki nem vé­letlen­ül nevezte verseit a szabadságért küzdő „rongyos vitézek”-nek , hanem a valóban harcmezőn, napokig tomboló ütközetekben helyt­álló honvédtiszt, Bem hadsegédje, s a felszaba­­dított helységekben Bem forradalmi politikájá­nak részese és végrehajtója. Petőfi számára­­ a forradalom és szabadság­­harc ideje a régen áhított cselekvés esztendeje. Negyven­nyolc -negyvenkilencben minden­­ tette egy-egy régebbi versének, vagy vers csoport­já­nak tételét váltja valóra; legtöbb verse válasz is régebbi kérdéseire, folytatásai régi álmainak, de immár a tettek fényében. Ezek a tettek, a forradalmat szervező és a szabadságharc kato­nájaként küzdő Petőfi tettei arra irányulnak, hogy a forra­da­lom hadserege erősödjék, egysé­ges és összetartó legyen. Sokszor és joggal ne­vezték kora bolsevikjén­a­k­ . Katonai szervező munkája, katonai pályájának története, Bem melletti küzdelme feljogosít arra is, hogy­ kora politikai tisztjének nevezzük. Kora politikai tisztje a­ sereg öntudatának, harcos szellemének erősítésében. Akkor­ is, amikor arra van­­ szükség, hogy az újoncoknak a szabadságharc célját vi­lágítsa meg és akkor is, amikor arra (mint ezt Illyés „Két férfi” című, Petőfiről és Bemről szóló könyvében szép jelenetben mutatja be), hogy Szászsebesen Bem ingadozó, már-már megfutamodó Éisztjeit visszatérítse a becsület útjára Katon­a költő­. Csatadalokat ír, Bem had­seregének kiáltványait fogalmazza. De a forra­dalom zászlaját ekkor is az egész ország elött emeli magasra. Gyújtó versekkel kíséri az or­szágos eseményeket , és a verseknek erejét megsokszorozza az, hogy aki írja őket, az nem­csak „verseivel csatázik” általában, hanem része van egyes ütközetekben. Aki legelőször közvet­len harcostársait lelkesíti. De legel­sősorban nemcsak őket, hanem éppen az ő példájuk fel­mutatásáva.s az egész hazát — azonnali­ cselek­vésre. S az egész ország, példájával, a hatá­rokon túl i­s, minden népet. Fölismeri és hirdeti a magyar szabadságh­a­rc világtörténelm­i jeten­­tőségét: „Emelje ez föl lelkeinket, — Hogy mi vagyunk a lámpafény. — Mely amidőn a többi alszik, — Ég a sötétség éjjelén." Bizakodik ez fej- forradalmi föllendülésben: „Elő, elő a zász­lóval kezedben! — Egész Európa teulánad jő: „ Te vagy, hazám, most a világ vezére. — Ily nagy szerep, milyen lelkesítő!” Ezeket az ilóbbi sorokat már Bem katonájaként, az er­­döyi győzelmek közepette írja. Ütközetek har­cod harcon krónikása. A közvetlen harcostár­sa «[tetteit az országnak mutatja meg, a „síkra lép Arabs­zol­ganépek ’ ’ - nek is, és a jövendőnek is! Andor éveinek koplató korában az egész or­szága ismerte meg apróra, ezért tudta mindig, mindé egyes verssorában az egész országot megsir­al­tatni. Ebben az esztendőben pedig, 1848 septemberétől 1849 júliusa­g, haláláig, kői teszek, intő és gyújtó műve az egész had­­sereggel gazdagodottt. Petőfi bejárta­ ezt a sere­get is. Ami régebben az egész ország minden tájairól, most a forradalmi hadsereg minden ígységéről szólhatott úgy, mint aki a­ legszemé­­l­esebb vaWlást teszi. Ez a sereg az ő köl­­t­sz­etében lényegéről vall. Nem egy hadsereg, hanem a forradalmi sereg, Európa hallgatásakor él> szózat, 1 sötétségben láng. E láng forrá­sába csap felénk utolsó nagy mozgósító versé­­be is, melyben a mindenütt harcoló költő, szo­­káához hívean­ kétfelé címzi mondanivalóját: az ellenséghez és a barátokhoz, testvérekhez, bori társakhoz.­­ Mi­klós cárnak kezet csókoló Ferne Józsefhez így szól: „Álkas király, érez­ted hát — Vesztedet, — Az ördögnek, hogy mem­entsen. — H­ ediad lelkedet.” A nemzet­hez pedig így: „Minden ami szent előttünk, — Korán van, — Ha a világ látnád is meg. — Gyölünk kell e csatákban, — Ha milliomnak el kd veszni, — Vesszen el! — Ki fogna most fukarodni — Életével, vérivel?" Az életével, vérével nem fukarkodó Pe­tőfi éltéből sokat, nagyon sokat tanulhatunk mi m­agyr költők­ — s a legtöbbet éppen utolsó észredésből, a mű­vekben tollal és tettel egy­szerre szolgálta a hazát. Minden költeménye közve­n cselekvésre kíván indítani — és ered­ményes címzettek. a feltámadott nép s később a hoinédek cselekedetein színre hajszálpontosan lemérhő. A „«Nemzeti dal” nem az első és tá­volról em az utolsó ezek között a versek kö­zött. „Inkei századá”-t nemcsak azért magaisz­­talja. Így méltó em­­léket ál­íítson hazafias cse­­lekedetnek, hanem elsősorban azért, hogy pél­­­dájával még sok ilyen századot lelkesítsen azon­nali csekedetre. Az olasz segély ellen írt ver­sét mélyvé­etlenül írj­a a legelterjedtebb ti­zen­egyszótagos népdalsorokban. Azt akarta­, hogy maguk a katonák énekeljék s nyomban énekel­jék. De azt is akarta, és elsősorban azt, hogy az egész nemzet hallja meg költője ajkáról sa­ját sikolyát és harci dalát, a belső bitangok ellen feszengőt, a­z éberségre, helytállásra hívót: „Legyen olyan minden ember, mintha — Zrínyi Miklós unokája volna. ■— Harcoljon úgy min­den ember mintha — Egyedül rá támaszkod­nék honra!” „A nemzethez” című költemény minden szakasza világító példája annak, hogyan hív fel­ a költő messzeható hangon a veszélyek föl­ismerésére és a velük szembeni elszánt helyt­áll­ásb­a — és hogyan ad egyben erőt ehhez a helytálláshoz a­ jelen legdöntőbb kérdésének föl­tevésével és a hősi múlt megelevenítésével. Petőfi minden gondolatát és csele­­ kedetét a haza szolgálatába állítatta. ..Haza és szabadság, ez c­ két szó, melyet — Először tanuljon dajkától a gyermek, — És ha a csa­tában a halál eléri. — Utószor e két szót mondja ki a férfi!" A költő, akinek hazaszere­tete egy a népek feltámadott tengerének szere­­tetével, még „álmaiban” is „­rabnemzetek bi­lincseit tördeli”. Jelleméből következik, hogy ő, aki arról írt, hogy szerelméért a­z életet, sza­badságért szerelmét kész föláldozni, ilyen vá­laszút elé soha nem kerülhetett. Nemcsak a for­radalom zászlaját varró feleségéhez címzett­­ verse beszél erről, nemcsak a szerelmet és hon­szerelmet együtt árasztó sorai, naplójegyzetei. Régebbi verseiben sem véletlenül állítja egymás mel­é a kettő képét és foglalja a zsarnokságon erőt vevő emberiség harcainak kereteibe. Egyik kezemben édes szendergdm Szelídeden hullámzó kebele. Másik kezemben imakönyvem: a Szabadságháborúk története! Vérpanoráma leng elő­.tem H. A jövendő kor jelenései. Saját vérök tavába fúlanak bé A. szab­ídsármak eHm?ér­ei! Egy kis mennydörgés szivem dobogása. S villámok futnak által fejemen, S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik kis feleségem mélyen, csendesen. A Petőfi-megálmodta hazában élő és író magyar költőnek alig lehet olyan kérdése, amelyre ő a maiga példájával ne adna meg­fejthető feleletet. Milyen hatalmasan felel az ő hangja évszázadnyi távolból is, ha töprengés­ről, öramarcangolásról kérdjük! Holgyan törpül el élete példája előtt, cselekvő esztendei előtt magas a kérdés is! Hazát teremteni, a haza teremtésében és védelmében résztvenni —­ így hangzik Petőfi parancsa mai is, hozzánk, mai magyar költőkhöz. Mi felett töprenghetünk, mi foglalkoztat? Hallgassuk őt: „Miért kísérsz minden lépten-nyomon. — Te munkás hazasze­retet? ... — Úgy is látlak, ha behunyom sze­memSzerelmi vallomás ez! A honszerelem­, Petőfi soha nem alvó múzsája, súg ars poeticát a mai magyar költőknek, akik gyermekkori márciusok és januárok felemás Petőfi-ünnepélyei mellett immár arra emlékezhetnek: hogyan be­szél róla és hogyan követi őt a kulturális for­radalmában is győzelmes ország; hogyan sza­valják és­­ vallják őt magukénak is a költő á­l­mainak első valóraváltói, a­ szovjet emberek; hogyan folyik egymásba jelképesen a Rákosi- és Gottwald-kép közötti Petőfi-arckép alatt két nemzet zászlajának vörös csíkja; és hogyan hangzik el a segesvári csatatéren a Petőfire em­lékező magyar dolgozók ajkáról románul, a ro­mánokéról magyarul Petőfi örökségének élte­tése. S akik elé egy, a János vitéz Tündérorszá­­gánál szebbé épülő éber és harcoló ország tűzi a növekvő feladatokat. Petőfi március szabad­ságához a nagy nap estéjén így fordult napló­jában: „Jó éjszakát, szép csecsemő... nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályá­don, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmas­kodni! ... ha elalszom, jelenj meg álmaimban úgy a milyen leszesz férfikorodban, a m­ilyen nagynak ragyogónak,­ a világfát tiszteltnek én reméllek!” A százharmincéves Petőfi serkentő öröksége mai magyar költők számára: a boldo­gító gond, hogy hozzá méltóan szóljunk a talpraállt nemzethez s e nemzet nevében min­den néphez. Ho­gy egységes elv­, harcot vívjunk együtt, nemcsak az elnyomók, a népnyúzók el­len, hanem a tétovázók, a meghátrálók, a lom­hák ellen is. Hogy a házát úgy szeressük mint ő: megismerve és serkentve. Hogy „Zrínyi Mik­lós unokájává” tehessük minden harcosát, s Petőfi megbélyegezte „koronás haramiák” utó­daival, a vérengző tőkés imperialistákkal szem­ben. Hogy részeken diadalmaskodó erejét szívé­ből sarjadó versek is növelhessék a békéért ví­vott gyönyörű küzdelemben, Petőfi márciusának férfikor­áb­an, Devecseri Gábor­ Barabás Miklós festménye 1848-ból I Felhívás a világ íróihoz Mi — a következő nemzetek írói: Albánia, Anglia, Argentina, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bolívia, Brazilia, Bulgária, Bur­ma, Csehszlovákia, Csile, Egyiptom, Equador, Fi­­l­ip­pi-szigetek, Finnország, Franciaország, Gö­rögország, Haiti, Hollandia, India, Irak, Izrael, Jama­ica, Kína, Kolumbia, Korea, Kuba, Len­gyelország, Magyarország, Mexikó, Mongol Népköztársaság, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, San­ Domingo, Szovjetunió, Thai­föld, Uruguay, Ve­nezuela, akik összegyűltünk Bécsben a Népek Békekon­gresszusára, felemeljük szavunkat! Mi, akik hiszünk az írott szó hatalmában, akik­nek az a mesterségünk, hogy tanúságot tegyünk önmagunk és mindazok előtt, akik hozzánk ha­sonlóak, az igazságról — elhatároztuk, hogy minden művünket békeakaratunk szószólójává tesszük, és kijelentjük, hogy harcolni fogunk a háború ellen írásainkkal. Hogyan és milyen mértékben, azt kiki maga döntse el. Ámde túl a vallási, filozófiai, politikai és irodalmi néze­teink különbözőségén, mindnyájan egyek va­gyunk abban, hogy leleplezzük a háború előké­szítőit bármilyen álarc mögé rejtőzzenek is, s még ha az irodalomban bújnak meg, akkor is, — és egyek vagyunk abban, hogy tanúskodjunk a szenvedőkről, s hogy megmutatjuk a béke út­ját, hogy megerősödjék hitünk az emberben. Tiszta szívvel reméljük, hogy ez a határozat visszhangra lel majd más íróknál is, szerte az egész világon. javasoljuk: 1. Olyan kezdeményező nemzeti bizottságok szervezését, amelyek előkészítenék az írók nemzetközi találkozóját; 2. írók utazásainak szervezését, amelyekből a béke­ megtartásáért küzdő művek születhetnek; 3. olyan írók találkozóit, akik előbbre vihetik a népek kölcsönös megértésének ügyét; 4. írók együttműködését — amennyire lehető­ségeinktől telik — avégre, hogy kicserélhessük és terjeszthessük minden országban a békét szolgáló írásokat, s azokat megjelentessük a különböző országok irodalmi lapjaiban. A kongresszuson részvevő százhárom író ne­vében: JORGE AMADO, ANNA SEGHERS, PABLO NERUDA, JEAN-PAUL SARTRE, MAO DUN, ARAGON, ELSA TRIOLET, ZALAMEA. JA­­ROSLAV IWASZKIEWTCZ, KOSZTANTYIN FEGYIN, MULK RAJ ANAND. Kiozka Péter: MiNt a hARANGot Mint a harangot súlyos nyelve, döngeti mellemet szivem, daloló bronzként, fölserkenve népem igazát hirdetem, ezét a drága, barna népét, mely évek felhői alatt szántott, vetett, ontotta vérét, verítékét s a dalokat. Túrta a földet és a bányát, szült és siratott gyermeket, nehéz jég verte el kalászát, harc ölt le nemzedékeket; de hogyha Dózsát tüzes trónon ölték meg az ordas urak, lecsöppent vére csoda-módon termett ezer Dózsa-fiat. Golyó hiába ritkította, mindig tömött fal volt a sor, s a lakatlanná perzselt puszta benépesült mindannyiszor. Mikor hazája földjén vérzett, vagy idegenben bujdosott, választott csillagára nézett, és ez a Hadak Krtja volt. Hadsereg! Szabad népünk kardja, békevágy s erő gyermeke, állj a végeken magasodva, és, ki szóból nem értene, és fegyvert szorítana ökle, hogy megtámadja e hazát, annak, aki hazánkra törne, add a fegyverek válaszát.

Next