Irodalmi Ujság, 1953. július-december (4. évfolyam, 14-26. szám)

1953-07-04 / 14. szám - Mesterházi Lajos: Han Szer Ja a koreai irodalomról (4. oldal) - Leon Kruczkowski: A mai lengyel drámairodalom problémái (4. oldal) - Desmond Buckle: Az afrikai kultúra feléledéséről (4. oldal)

4 Irodalmi Újság Han Szer Ja a koreai irodalomról Sokezer kilométerre törünk s mégis oly testvéri közelben hozzánk vívja három év óta az egész világot bámulatba ejtő hősi harcát a koreai nép. A világ minden békét akaró, becsületes embere lélegzet visszafojtva figyeli ezekben a napokban a koreai tárgyalásokat , a provokátorok aknamunkája ellen folyó állhatatos küzdelmet. Várja a hírt, hogy véget ér a hároméves rettenetes pusztítás, véget ér asszonyok, gyermekek borzalmas szenvedése s a hősi áldozat meghozza gyümölcsét: a nagyszerű koreai nép hozzáfoghat hazája újjáépítéséhez, békés, boldog jövője megalapozásához. Ennek a népnek küldötteként érkezett hozzánk Han Szer Ja elvtárs, a koreai Írók Szövetségének elnöke, az új koreai irodalom egyik megalapítója, akinek könyvein és személyes példáján Koreában az íróknak új nemzedéke nevelkedett. Han Szer Ja hatvan éven felüli szikár, ősz férfi alakja, mozgása, de még a hangja is kicsit a mi Szabó Pálunkra emlékeztet. A koreai események — mondja — mindenki előtt világosan megírni látják, hogy a nemzetek közötti konfliktusokat meg lehet oldani fegyverek nélkül, a nál!, — amint ezt tárgyalóasztala béke hívei évek óta hirdetik és követelik. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a feladata a béke fenntartása és biztosítása volna. Az elmúlt években azonban úgy tapasztaltuk, hogy ezt a feladatot nem tölti be, sőt, sok esetben inkább a konfliktusok kiélezéséhez járult hozzá. Áll ez Korea esetében, de áll Vietnam, Malaja, Németország, Japán és sok más nyitott és u. n. kényes esetében is. Éppen ezért, kérdés mindazok, akik a békét, a boldog életet, gyerekeik mosolyát és jövőjét szívükön viselik, feszült figyelemmel követik a Koreából érkező híreket. A tárgyalások eddigi eredménye kétségtelenül népünk négy győzelme. Ezt a győzelmet a testvéri kínaii nép segítségével arattuk, de nagy segítségünkre volt az a mozgalom, amely száz és százmilliós tömegek egyre aktívabb bekapcsolódásával világszerte folyik a békéért a háborús uszítók ellen: „El a kezekkel Koreától!" „Korea a koreaiaké!” Ezek és hasonló jelszavak olvashatók a házak falán, felvonuló tömeget zászlain és tábláin országaiban éppúgy, a béketábor mint Párizsban, Londonban, sőt magában az Egyesült Államokban is Tudnunk kell, hogy az amerika imperialisták nem akarják a békét. Nézzük csak meg, hogyan reagál a newyorki tőzsde az utóbbi hetek eseményeire! Li Szir Man eszeveszett provokációi mögött kétségkívül jelenős súlyú idegen érdekek húzódnak meg. • A béketábor ereje az, amely a fegyveres megoldás helyett ; tárgyalások jelszavát adta annak a Nehrunak szájába, ak egyébként az ENSZ-ben ismételten az imperialistákkal szavazott, s még annak a Churchillnek szájába is, aki az elvenünk folyó rablóbaidonynak egyik kezdeményezője volt. Tudnunk kel azt is, hogy egyezmény sem a fegyverszünet jelenti még ; megnyugtató teljes megoldás népünk problémáira. Nem hozza el népünk egységét és függetlenségét. Béke Koreában, végleges biztos béke, nem lehet addig amíg az állam területén idegen csapatok vannak, nem lehet addig, amíig országunk, népünk függetlensége, ennek következtében, vitás. „A koreai irodalom és művészet feladatai — tér a Han Szer Jai elvtárs az újául kérdésre — a legszorosabban összefüggnek ezekkel a népünk előtt álló politikai és országépítő feladatokkal. A mi irodallunk évszázadok óta az idegen elnyomók elleni harcban fejlődött. A mi irodalmunk igazábón mindig a nemzeti ellenállás , a szabadságharc irodalma volt Kétségtelen, hogy a japán megszállás utolsó évtizedeiben hangot kaptak Koreában is a Külön-féle dekadens, reakciós, kozmopolita irányzatok. Ezekne az irányzatoknak képviselői nem a nép, hanem a japán elnyomó érdekében vettek kezükbe tollal A szamuráj hódítók méltányolták is tevékenységüket, a től azonban elszakadtak. A nép koreai olvasóközönség nem kívánta műveiket. Annál visszhangja lett annak nagyobbz a főként fiatal írókból álló irányzatnak, amely első műveivé 1925-ben és az azt követő években jelentkezett. Ezek a fiat írók ismerték a koreai népet, ismerték a nép életét. Ismerte Marx és Lenin tanításait. Olvasták Gorkij műveit, amelyek kölkülönösen az „Anya" és az „E jeli menedékhely” váltott ki író és olvasók körében egyaránt valóságos forradalmi hatást. Ő ismerték és olvasták az és nyugati klasszikusokat, orosz kor haladó irodalmát. A koré költők legjobbjai már ebben időben Majakovszkijt tekintetté a példaképüknek. Nagy jelentőség volt annak is, hogy a fiatal real írók körében elterjedtek kb . orosz forradalmi demokrati kritikai tanulmányai. Olvasták és tanulmányozták különösen Be ilinszkij műveit. Mindezek a tanulmányok s a koreai nemzeti irodalom szabadságharcos hagyományai együtt alkották ennek s a több mint negyedszázaddal ezelőtt elindult új irodalmi irányzatnak ideológiai talaját. Az új művekben megjelent hősként a dolgozó ember, ai-ma- ’ ga valóságos problémáival. S I ezekre a művekre igen élénken válaszolt az az olvasóközönség, amely a megírt hősökben magam ra, a megírt történetekben a magas tulajdon életére ismert. Az első művek közt különösen Li Gi 1 Jen „Haza" című regénye, Szong Jen „Agitátor” című elbeszélése váltott ki nagy hatást. Ezeket követte 1928-ban az én „Alkonyat” című regényem. A „Haza” a koreai parasztok nehéz sorsát, ösztönös lázadásait, harcait írja le földesuraik ellen. Az „Agitátor” az üzemi munkások életéről, ezen belül különösen a haladó értelmiség szerepéről beszél. Az „Alkonyat" a koreai munkásmozgalom hőskoráról, az első, még ösztönös mozgalmi ] a eseményekről, majd a pártnak és tudatos marxista-leninista harcnak első lépéseiről számol be. A japán megszállók életrehalálra üldözték ezeknek a műveknek szerzőit. Sokévi börtönt kellett az íróknak elviselniük. Volt, akit megtörtek a szenvedések, aki kiejtette kezéből fegyverét, a tollat. Sokan küzdöttek elemi létfenntartási problémákkal: cselédnek, napszámosnak álltak be, alkalmi munkákkal tartották el magukat és családjukat. De élt bennük a legnehezebb időkben is a győzelem biztos hite. Amikor az üldözés különösen vadíjá i lett, a haladó írók a burkolt, allegorikus termákhoz fordulták, hogy népükben a szabadság reményét, a nemzeti ellenállás tüzét ébren a 1 1 tartsák.” Közbevetett kérdésünkre Han Szer Ja elvtárs elmondja, hogy a forradalmi íróknak egy ideig legális lapjuk is volt. Igen ki csiny lap volt az. Műveik terjesztésének fő formája az illegális nyomdákban történt sokszorosítás volt és illegális szervezet juttatta el a műveket az olvas sókhoz is. „1945 után — folytatja Han Szer Ja elvtárs — amikor a ’ Szovjet Hadsereg elhozta a szabadságot hazánk északi felébe,n a húsz éven át illegálisan harcoló nemzeti forradalmi irodalom kiléphetett a napfényre. Elenyésző azoknak az íróknak a száma — de különösen jelentősége és minősége — akik délen maradtak és tollukat dollárért »erbe a diák. A koreai irodalom és művészet minden számottevő értéke a mi szervezetünkben tömörült. Az ideológiai kérdések körül persze még sok vita, s szenvedélyes irodalmi harc folyt ezután és folyik ma is. Vannak még íróink, akik például a formát előbbrevalónak tartják a tartalomnál. A l’art pour Tart, a reakciós kispolgári hatások , nem egy ízben hangot kaptak _ és kapnak. A vitát lényegében _ az olvasók döntik el és igazában már el is döntötték. A koreai olvasóközönség szenvedélyesen keresi azokat a könyveket, amelyek az ő, elsősorban _ mai életéről vagy múltbeli harcairól szólnak. Olvasóközönsé_ günknek igen nagy szerepe van „ egész irodalmi életünk irányításáiban és íróink nevelésében. Elmondhatjuk, hogy a l’art pour l’art, a kispolgári nemcsak az irodalmi irányzatok vitákban, hanem már a könyvesboltokbani ] is megbuktak: a koreai közönség nem szereti, nem olvassa, s. nem vásárolja ezeket a könyveket." Az imperialisták támadása, 1950 júniusában, egy sze rben megváltoztatta a koreai irodalom hangját, de megváltoztatta az írók magatartását is. Pártállásra, irányzatra való teikintet nélkül mindenki megérti tette, hogy itt most a nép életéről vagy haláláról, itt most itt Korea szabadságáról, nemzetie fennmaradásáról van szó. A szövetség írói osztályának kétsz száznegyven tagja van. Negy,kven író esett el három év alatt a fronton. A koreai írói nemcsak a tollal, hanem fegyverrel a kézben is harcoltak, az eszmék mellett, amelyeket könyveikben hirdettek, vérükkel hitet tettek. A súlyos vérveszteség azonban nem jelenítette szervezetünk meggyengülését. Tucatjával támadtak tehetséges, új íróik a katonák közül, munkások közül, az egyetemi hallgatók közül. Egész sor új drámaíró és rendkívül tehetséges pairaisztköltő tűnt fel. A harcban eszmeileg és szervezetileg is megerősödtünk, nagy nevelője volt íróinknak és nak ez a küzdelem.”Irodalmunk„A háború három évében évente mintegy kétezer irodalmi alkotás született. Ennek mintegy fele vers volt. Igen fellendült a dráma, különösen a rövid drámai műfajok, amelyek tárgyukat elsősorban a katonák életéből, a front eseményeiből vették. A három év alatt négy nagy regény is megjelent.“ „A háború — mondja ezután — mindannyiunk számára megrázó hatással volt. Élményeinket most fogjuk nagyobb alkotásokban gyümölcsöztetni, és felhasználni a népünk előtt álló további harcokban.’1 Kérdésünkre elmondja Han Szer Ja elvtárs, hogy a részéről szeretné befejezni ma főKim Ir Szenről szóló nagy regényét, amelynek első része már megjelent. Az a törekvése, hogy a nagy politikust és hadvezért a nép fiaként, kiváló emberi tulajdonságaival együtt ábrázolja. Ezt követően belefog a koreai háború regényébe. Szeretni megírni a koreai nép nagy hősi eposzát, széles kompozíciója, sok figurát mozgató műben, feltárni a háború hátterét,mozgatórugóit, s elsősorban megalkotni azt a nagyszerű hősi alakot, akinek ereje, halált megvető bátorsága, önfeláldozása a szabad koreai népet legyőzhetelenné tette. „Tudnunk kell — mondja befejezésül Han Szer Ja elvtárs és ennek bizonysága a világ békemozgalmának sodró ereje, bizonysága volt a Béke-Világtanács budapesti ülésszakának minden megnyilánulása is: az apolitikus ember típusa eltűnőben van a világon; ugyanígy az apolitikus olvasóé, aki a könyvben csak könnyed szórakozást, valamilyen fajta „kikapcsolódást” keres. Az apolitikus irodalom világszerte talaját veszti. Nem véletlen, hogy a szovjet írók olyan népszerűek, nemcsak a béketábor országaiban, hanem mindenütt, az imperialista országokban is, ahová műveik csak eljuthatnak. És nem véletlen egy Aragon, Neruda, Amado vagy Howard Fast hallatlan népszerűsége, nemcsak a maga hazájában, hanem messze hazája határain túl is. Ugyanakkor, amikor a különböző „harmadik utas” írók sorra kikopnak, amikor az imperialista uraktól minden reklámmal támogatott dekadens, ópium-irodalom szerzőinek nevét még a saját gyér és egyre gyérsílő olvasóik sem jegyzik meg. S még valamit: vannak még íróik, akik valamiféle „magas irodalom ürügyén tartják távol magukat a néptől, amely szerintük erre a „magas irodalomra” még „nem érett meg”. A nép, amely a szabad országokban mindenütt megismeri — és magáénak i meri — sorra a világirodalom minden maradandó értékű, klasszikus alkotását magasabb igénnyel lép fel legmaaz élő irodalommal szemben is. De ami ma a magasság ürügyén idegen a néptől, az idegen marad száz év múlva és évszázadok múlva is. Ami ma formalista, kozmopolita, dekadens, az formalista, kozmopolita, dekadens marad száz év múlva és évszázadok múlva is. Csak a való élet ábrázolásával, csak a legfejlettebb ideológiának tükrében megvizsgált valóság talaján, csak a szebb jövőben, az emberiség békéjében, boldog, szabad életében rendületlenül hívő és ezt hirdető optimizmus talaján születhetnek meg korunk igazi nagy írói alkotásai.” Mesterházi Lajos 1953 július 4. A mai lengyel drámairodalom problémái írta: Leon Kruczkowski * A DRÁMAIRODALOM jelen legi nehézségei és problémái Lengyelországban hasonlók azokhoz, melyeket a többi népi demokrácia most születő új drámairodalma s egy idő óta szovjet dramaturgia is átél. Ennek a jelenségnek tehát általánosabb jellege van és olyan okai, melyek alighanem mindenütt hasonlóak. Másfelől azt tapasztaljuk, hogy a mai tárgyú regényirodalom helyzete sokkal jobb. Nem beszélve szovjet íróknak ezen a téren elért komoly és állandó eredményeiről, a népi demokratikus országokban is minden év új, figyelemreméltó s gyakran magas értékű műveket is hoz, új jó könyveket a szocializmust építő nemzetek életére . Tehát a nehézségek, melyekrő, szó van, szemmel láthatóan magával a drámairodalomnak, mint önálló irodalmi műfajnak a formájával kapcsolatosak s annak különösen szigorú és zárt szerkezetével, mindenekelőtt pedig azzal, ami a színpadi mű alapját képezi: a konfliktus kérdésével.. Mint köztudomású, éppen ezzel a kérdéssel foglalkoztak főleg a Szovjetunióban lefolyt, ismert nagy drámai vták. AMI A LENGYEL DRÁMAIRODALMAT illeti, az elmúlt néhány évben egész sor aktuális tárgyú mű született, ezek közül azonban egyetlenegy sem aratott komolyabb sikert a színpadon. Éppen az volt a hibájuk, hogy híjjával voltak a lényeges, mélyebb és valóban drámai konfliktusoknak, melyek megmozgatják és felrázzák a közönséget. Természetesen a konfliktusok hiánya ugyanakkor az élő emberek, élő színpadi alakok hiányai is. A látszatkonfliktus, vagy alárendelt jelentőségű, mellékes konfliktus papir alakokat szül, melyek híjjával vannak a jellemnek és szenvedélynek, bár politikailag elvontan helyes, de halott, racionalizált sémák szerint vannak felépítve. Szélsőséges, de jellegzetes eset volt az a falusi tárgyú darab, melyben a szerző alakját, a szereplők jegyzékében, a birtokukban lévő föld holdjainak mennyisége szerint határozta meg, úgy vélekedvén, hogy ilyen módon élő emberek jellemét és drámai funkcióját jelöli meg ... Az új, mai tárgyú drámairodalom határozott sikertelenségének — ami Lengyelországban különösen az ilyen típusú darabok két évvel ezelőtt rendezett fesztiválján mutatkozott meg — következménye „tervszerű visszavonulás volt az egész fronton” ettől a tárgykörtől. A drámaírók a történelmi múltba menekültek, valamint bizonyos mértékben a jelenkori „külföldi" tematika felé fordultak. (Arra a néhány amli imperiafeta leragyei darabra gondolok, amelynek cselekménye Franciaországban, Amerikában, sőt az Egyesült Nemzetek Szervezetének területén játszódik le.) Természetesen semmi kifogásunk nincs azok ellen a nagyon fontos darabok ellen, melyek az egész világon folyó békeharcról szólnak s ami a kapitalista országokban nem egyszer nagyon drámai jelleget ölt. Hasonlóképpen nincs semmi kifogásunk az ellen sem, hogy a drámairodalom történeti témát dolgozzon fel, a nemzeti felszabadító harc történetével vagy munkásmozgalmunk történetével fogalkozzék. Nyugtalanítók azonban e jelenség méretei, nyugtalanító az a tény, hogy az utolsó két év lengyel színpadi irodalmában csak egy — s az is igen közepes — időszerű lengyel tárgyú darabunk volt, ezzel szemben jelentős volt a nem egyszer jó és értékes történelmi tárgyú darabok számai — tegyük hozzá: főleg nemzeti kultúránk és annak nagy alkotói történetéből. (Jelen pillanatban három olyan új darabot játszanak Lengyelországban, melyeknek hősei kiváló XVI. századbeli lengyel írók és költők!) Sok jel mutat azonban arra, hogy ez a helyzet nem tart sokáig. Az aktuális tárgyhoz vezető úton elszenvedett első vereségek után, azon korszak után, amikor a lengyel drámaírók történelmi tárgykörben kerestek támaszt, egyre jobban szomjaznak maguk is az aktuális tárgykör után. S ugyanezt kezdik érezni a színházak is! A NÉPI LENGYELORSZÁG megalakulásának jövő évre eső tizedik évfordulójával kapcsolatos, nemrég kitűzött színdarab pályázat aktuális tárgyköre nagyszámú írót mozgósított, arra hogy újból megkísérelje legyőzni a színműírói alkotással kapcsolatos nehézségeket, melyek — ellentétben a regényirodalommal — abban állnak, hogy a dráma gyobb korlátokat szabja a legnaaz alkotó számára, szoros, szigorú válogatást kíván az élet anyagából, a legmesszebbre menő sűrítést és minden egyes részlet, minden egyes alak és minden egyes epizód célszerűségét. A pályázattal kapcsolatos reményeink nemcsak íróink ideológiai fejlődésén s egyre újabb tehetségek megjelenésén alapulnak, hanem tapasztalatainkon is, valamint annak lehetőségén és szükségességén, hogy az eddig elkövetett hibákból tanulságos következtetéseket vonunk le. A szocialista realista alkotás kemény és szigorú iskola Hisszük, hogy ebben az iskoláiban idővel olyan eredményeket érünk el, melyek méltók a mút haladó irodalmának legjobb eredményeihez. Az afrikai kultúra feléledéséről írta: Desmond Buckle Ahol csak emberek közösségben élnek, énekeket és történeteket, legendákat és szólásmondásokat, szobrokat és képeket akainak. Ezek, így vagy úgy, az őket körülvevő világot tükrözik — síkságaikat vagy hegyeiket, reléiket vagy erdeilek, mocsaraikat vagy sivatagjaikat. Afrika ebben a tekintetben nem különbözik Európától vagy Ázsiától vagy Amerikától. Az afrikai világrész, amely az egyenlítő és a két trópus felett Észak és Dél mérsékelt övezetéig terjed, változatos éghajlatú. Afrikában sokféle faj, nép és törzs él Ezek a társadalmi fejlődés különböző fokain állanak s ezenkívül a nyelvek és szokások roppant sokasága választja el őket. De közel száz esztendeje közös rabságban tartja ezeket a népeket az imperializmus. És nemzeti törekvéseik elfojtása elkerülhetetlenül kultúrájuk elnyomatását is jelentette. Az idegen elnyomókat csak az érdekli, hogyan használják fel Afrika olcsó és hatalmas munkaerőtartalékát a kontinens természeti kincseinek kirablására. Számukra a leigázott nép kultúrája valami olyat jelent, amit el kell taposni. Mert ha nem tennék, a kultúra a nemzeti önkifejezés erőteljes eszköze maradna. Így aligha okozhat meglepetést, hogy a nép iskoláztatásával oly keveset törődnek. Sőt a kormány ezt a kérdést ellenségesen kezeli, különösen akkor, ha valamelyik terület népe maga kezdeményezi az iskolák építését. Tdézzük például Kenya esetét. Az elmúlt évben Kenya kormánya 100 font sterlinget kötött minden európai telepes iskolás gyemekére. Az összeg, amelyet egy afrikai iskolásra költöttek, 2 font. Kenyában az iskoláskorban lévő afrikai gyerekek aig egynegyede tanul, de ezeknek is csak a fele részesül két iskolaév után további oktatásban Mi történik a másik felével és azokkal (ez a többség), akik sohasem láttak tantermet belülről? Ezek a gyerekek a fehér telepesek birtokain találhatók meg, szülém mellett dolgozva, szerencsés esetben napi két A penny bérért ... kenyai- afrikaiak iskoláztatás utáni vágyódását csak az A vágy múlja felül, hogy az imperialisták által elrabolt földjüknek legalább egy részét visszaszerezzék. A kenyai afrikaiak világosan látják, ha csupán a hivatalokra bíznák, hogy azok gondoskodjanak az oktatásról, örök időkre iskolák nélkül maradnának s ezért vették saját kezükbe a kezdeményezést. Kenya legnagyobb lélekszámú népének, a Kikuyu népnek vezetői, 1939-ben megalapították a Független Kikuyu iskolák Társaságát A szegény parasztok önkéntesen adták pennyjeiket a Társaságnak, és amikor a brit imperialisták tavaly októberben kihirdették az úgynevezett ostrom-álapotot, a Társaság felügyelete alatt már 400 iskola volt, amelyben kb. 62.000 afrikai gyermek neveltetéséről gondoskodtak. Az iskolaépületek némelyike igen szegényes volt, a felszerelés a majdnem tejesen legtöbb esetben hiányzott. De a gyermekeket olymódon tanították, hogy tekintettel voltak az afrikai népek szabadságvágyára. A brit imperialisták azt állították, hogy ezek az iskolák az ál Utólagos Mau Mau terrorizmusra nevelés központjai, hogy a gyermekeket a fehér emberek gyűlöletére tanították, akik elragadták elődeik földjét. A kenyai kormány azt javasolta, hogy ezeket az afrikai iskolákat helyezzék a fehér gyarmatosítók ellenőrzése alá. A Társaság vezetői függetlenek akartak maradni s felháborodva visszautasították a kormány javaslatát. Ezért mind a Társaság, mind az iskolák működését betiltották. lás földrészekhez hasonlóan ■‘TXAfrikának is gazdag történelme van. Sajnos, ennek a történelemnek nagyrésze megíratlan, így az imperialistáknak abban a néhány iskolában, am“’yet ők gondoznak nem nehéz az afrikai történelemnek a karikatúráját tanítani Ashanti és az Aranypart iskolásgyermekei nem tanulhatnak nagy királyaikról, akik a tizenhetedik század közepétől a tizenkilencedik század végéig Nyugat-Afrikában hatalmassá és kiválóvá tették az Ashanti nemzetet Nem tekinthetik hőseiknek Ősei Tutut, Kori Karikarit, Prempehet és más királyaikat és katonai vezetőiket, akik több mint 75 évig ellenálltak az ország leigázására törő brit imperialistáknak. A Dél-Afrikai Unióban, a hajdan büszke népet, a zulukat arra kényszerítik, hogy túlzsúfolt rezervációs területeken éljenek, ahonnan fiataljaikat a szegénység és a fejadó robotja hajtja a fehérek birtokaira és bányáiba. A hittérítők, akik a zulu gyermekeknek iskolákat tartanak fenn nem hagyják, hogy Chakaról, Dingaanról és Cetwayoról kérdezősködjenek. Ezek a katonai vezetők ugyanis egykor súlyos vereséget mértek a hazájukba tolakodó fehérek re. A gyermekeknek tilos dicsőségüket idéző dalkat énekelni. A brit nak — és imperialisták uralkodahol ők uralkodnak, alattvalóiknak a „Rule Britanniát" kell énekelniük. A megkeresztelt fiatal afrikaiaknak az hittérítők eltiltják népük táncait. Azt mondják nekik, hogy ezek a táncok pogány szertartásokkal függnek össze és ezért keresztény-ellenesek. Az afrikai kutúrai azonban az imperialisták törekvései ellenére sem halt meg. Számtalan falu őrzi s fennmarad az erdőkben hegyekben, völgyekben rejtőzve. Az imperiaisták világgá kiáltják, hogy Afrikának nem volt kultúrája, mert Gerald Sekotonak, a délafrikaii festőnek Párizsba kellett menekülnie, hogy valahogy megélhessen; mert kevés afrikainak van módja könyvet megelentetni; mert Benin maszkjaiért és szobraiért nem adnak dollárokat. Afrikai most ébred hosszú álmából. A népek felkelnek, hogy lerázzák az idegen uralm igáját, s hogy a jövőben szabad emberekhez méltó életet éljenek, Afrika népei újra felfedezik önmagukat. Az Elefántcsont parton ai kisgyermekek épp úgy, mint a politikusok Bernard Dadié költeményeit szavalják. A guineai költő és folklórista Keta Fodéba művészetét egész népének hősi küzdelme gazdagítja. A Kenya hegy környékén nemsokára nemcsak az ormon lakó istenekről fognak szólni legendáink, hanem igaz történetek kapnak szárnyra az egyszerű emberekről, akik ma ellenállnak a brit imperializmusnak. Afrika útban van a szabadság felé. És ősi kultúrája, amely kiemelkedett imperializmus ásta sírjából, jelentős szerepet fog játszani ennek a harcnak az ihletésében