Élet és Irodalom, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1960-11-18 / 47. szám - Béládi Miklós: Tehetség válaszúton • könyvkritika • Tímár Máté: Hajnal hasad, fényes csillag ragyog… (Gondolat) (10. oldal) - Vihar Béla: Elégia az Önbizalomról • vers (10. oldal) - Csoóri Sándor: Oroszlánok piros mezőben (10. oldal)
Tehetség válaszúton Tímár Máté: Hajnal hasad, fényes csillag ragyog... ELSŐ KÖNYVÉT elismerés fogadta. A teljes névtelenségből fölbukkanó író Majoros Ádám krónikájában a paraszti múlt kitűnő megfigyelőjének mutatkozott. Könyve nem regénynek volt nagyszabású: a külső leírásra mindig nagyobb súly esett, mint a belső jellemzésre. Cselekmény és szerkezet is az élet „szabályos”, évről évre haladó, krónikázó menetéhez igazodott. Dokumentum erejében rejlett legfőbb értéke, a békési földtelen cselédek, kisparasztok sorsának gazdagon részletezett leírásában. Emlékezete kimeríthetetlennek látszott: bőséggel ontotta a régvolt, ferencjózsefi kor agrárszegénységére jellemző eseményeket, fordulatokat. Majoros Ádám krónikája a háború végéig vezet, a Hajnal hasad... az őszirózsás forradalom kitörésétől a felszabadulásig tartó évtizedek történetét nyújtja. A két kötet együtt teljes képet akar adni nemcsak a legsötétebb nyomorba szorított életekről, de forradalomról, harcról, parasztság mozgalmairól, Tanács-Magyarország továbbsugárzó hatásáról. Nem kevésre vállalkozott Tímár Máté amidőn azt tűzte célul maga elé, hogy a mozdulatlannak hitt szegény parasztságból előhívja a munkásforradalom mozgósító erejéről és fennmaradó emlékéről számot adó bizonyítékokat. A HAJNAL HALAD... HŐSEIT a Krónikából már ismerjük. Most, a második kötetben léptek át igazán a férfikorba. Ezek a napszámosok és kevés földűek járnak falujukban a mozgalom élén, a balra tartó forradalom vezetői és helyi kiharcolói. De a forradalom viharzásában is napról napra szólítja őket a család eltartásának a gondja. A regény magja a Hajnal hasad... -ban is egy család története, Majoros Ádám családjáé. Majoros Ádám vállát még több teher nyomja, mint másokét: a fronttól feleségé, temetésére érkezik. Ezzel a gyásszal, két árva gyermekét hagyva otthon, indul el társaival a lelakatolt munkáskört kinyitni. Az író sem itt, sem másutt nem aknázza ki az ilyen egyéni drámákban rejlő lehetőségeket. Könyvében nem juttat nagyobb szerepet a lélektani, egyéni indoklásnak. Mert vizsgálhatná azt is, hogy a sebzett lélek hogyan veti magát a történelem föltoluló hullámaira, s a félbeszakadt élet mint keresi elégtételét a közösség küzdelmeiben. A Hajnal hasad azonban nagy társadalmi freskónak készült, amely a táradalom mélyében végbemenő folyamatokat örökíti meg. Az emberi dráma csak része lehet ennek a képnek egésze viszont nem tragédiát rajzol ki. A múlt mögöttük ereszkedő évtizedeit a a jelen kilátópontjáról szemléli, s a még oly sok egyéni tragédiával terhes idők végül elértek a felszabadulásig, a szenvedés értelméig. Az egyéni sorsok ebbe a nagy folyamatba illeszkednek. Mindez az író szemléletét is magyarázza: Tímár optimista krónikát írt, a szegényparasztság felemelkedését mondta el. Hiába a nagy nyomorúság, Majoros Ádám s az endrődi kertek hozzá hasonló szegényeinek a forradalom alatt szárnyat kap az élete. A MÁSODIK RÉSZ azonban csak egy-egy részletében folytatja sikerrel Majoros Ádám krónikáját. A gyermekkor: aranybánya az írónak. S valóban: az első kötet az „életszerű dokumentumok” gazdag rétegeit tárta fel. A folytatás már az író kevesebb felfedezéséről ad számot. A múltból nem csupán tiszta anyagot hoz fel ritkábban, de egyszer-másszor megelégszik alig valamit érő utánzattal. Mi okozhatta a Hajnal hasad. .. elsorvadását, színeinek elfajulását? Kevés lenne magyarázatnak, hogy a gyermekkor hálásabb témája az írónak: árasztja az önkéntelen költőiséget. Azért nem lenne találó ez a magyarázat, mert Tímár első kötetében is nagyobb súllyal a társadalmi környezetet szerepeltette: a világ nem egy emberi sors, lélek tükrében bukkant föl, hanem tárgyias „életszerű dokumentumok” mozaikjainak sokaságából tevődik össze. Az okot máshol kereshetni: az írói szemlélet zavaró, visszás ellentmondásaiban. Volt ennek jele már az első kötetben. Az írói szervezet betegsége ott azonban még lappangott, a stílus népies ékítményeiben bukkant olykor felszínre. A Hajnal hasad... mutatja: a lappangó betegség kitörőben van. A paraszti forradalmasodás ábrázolásának tiszta kiteljesítése elé az író „népies szemlélete” emel akadályt. TÍMÁR MÁTÉ ELVESZTETTE STÍLUSÁBAN a mértéket: a stílus kezdi elnyomni az ábrázolást. Nem elégszik a tájnyelvi sajátosságok takarékos felhasználásával. Nyelvi eredetiségre tör, ami végül eredetieskedésbe vezet. Ahelyett, hogy stílusát csak megfelelő mértékben tenné „láthatóvá” és módjával élne a nyelv szótári anyagában, szólam és szóláskészletében megőrzött helyi jellegzetességekkel, határt nem ismerve hajszolja a táji különlegességeket. A Hajnal hasad... azonban nem egyszerűen a Békési-tiszántúli tájnyelvet emeli át az irodalomba. Ezt teszi minden bizonnyal a nyelv szótári anyagában. De nem a stílusában. Feltűnő különbség van a békési élő nyelvszokás és a könyv stílusa között. Ebben a „népies” stílusban idejétmúlt díszítő hajlam túlzása ütközik ki. Olyan hímzésre hasonlít, amely a cifrázatok szaporításával véli elérhetni a népi díszítések lelkét s épp a túlszínezéssel válik hamissá. A szertelen ékesítés, az öncélúan elburjánzott dekoratívitás a szecesszió hibája volt: a sok díszítés akkor is inkább elcsúfította mint szépítette az írást. Tímár kicirkalmazott, köntörfalazó stílus bűvöletébe esett. Ez a hang ma már jobbára a humor és a szatíra nyelvi forrása, ő azonban teljes komolysággal adja elő. A közvetlen kifejezést kerülgető, felékesített mondatainak útvesztőiből a gondolat botorkáva, sokszor megcsúfolva kerül elő. Szólamok és szólások, helyi kifejezések, szókapcsolatok, példabeszédek a nyelvi teketóriázás avult hatását idézik fel. Nem tömörségre törekszik — ez például Móricz stílusában a népi jelleg fő jegye —, hanem a körülírásokat halmozza. Tímár stílus népiessége, a tájnyelv végletes stilizálása, a körülírások mesterkélt ornamentikájában kifejeződő ,,új szecesszió”. Az író szem elől vesztette, hogy ma már a népnyelv csak színezője az irodalmi nyelvnek. Az irodalmi nyelvet jogaiból kiszorítani aligha lehet: a tájnyelv elemei csak ebbe az alapanyagba épülhetnek. De úgy is csupán a stilizálás, nyelvi jellemzés bizonyos határai között. (Móricz mellett másféle példát nyújt Tamási Áron. „Külön nyelvet” teremtett is, de a szavak és mondatok „elcsavarásával” a félig mesei történeteket vagy a mókázó adomákat, agyafúrt hősöket szolgálta. Újabb műveiben a nyelvi stilizálás egyébként is visszaszorulóban van.) A „NÉPIES” SZEMLÉLET nem egyedüli stíluskérdés. Többet jelent annál, minthogy ez a stílus nem juthat összhangba a mű forradalmi tárgyával. Paraszti „különállást” is sugalmaz: az irodalmi fejlődés semmibevételét, a „táj-haza” elrekesztését a nagyobb világtól. A „népiesség” értékes irányzatát ma sem, de már tegnap sem a kuriozitásban való szándékos megrögződés mutatta, hanem a kitörés minél tágasabb szemhatárokhoz. Nem különös ezek után, hogy Tímár kissé a paraszti forradalmiságot is elrajzolja. Nagyobb számban olyan hősöket szerepeltet, akik a munkásosztállyal szövetséges forradalmi eszme hordozói. A nem forradalmárokat, közömbösöket vagy a más megoldás híveit jelentéktelen mellékszerepben, futó epizódokban villantja fel, többnyire gúnyosan. A kommunista mozgalom az endrődi parasztok között is csak a legmesszebb látók kisebb csoportjában élt elevenen — olyan közegben, amelynek árnyalatai a rokonszenvezéstől az ellenséges értetlenségig terjednek, sokféle fokozatban. Érezteti ezt ugyan az író, de soha nem kellő erővel. Tehetséges író Tímár Máté. Nem eshet áldozatul saját nyelvi mámorának. Kiküzdheti a fordulatot, ha kilép a rosszul felfogott „hagyományőrzésből” , ma is eleven áramlatok sodrására bízza magát. (Gondolat.) BÉLÁDI MIKLÓS ii-----iti NOSZIY TOTH IV. MARIVAL Bemutató: november 24. Mikszáth Kálmán regényének új magyar filmváltozata 10 éven alul nem ajánlott Széles változatban is - 1« - VIHAR BÉLA: Elégia az Önbizalomról Hol hagytál cserben először? No, hol? — Egy vizes árok átugrásakor. Elillant lábamból a lendület, s a túlsó partról mily szamárfület mutattak felém gyermektársaim. Azóta is hányszor hurkolt e kín szaggató gúzsba, — felsajgott sebem, mint hajdanában is, hét évesen. Lám, miattad volt annyi galiba, sűrű dzsungel a matematika. Hát még a kamasz udvarlás során, ó, önbizalom, jámbor kis komám, de megszeppentél, — hangom elakadt, s nem szerelem, csak félszeg mozdulat futotta, nem több, — s ti régen mamák, egykori lánykák, Márták, Ibolyák, bocsássatok meg szép csillagszemek, amit magamnak nem bocsájtok meg. Vagy felidézzem bús példa gyanánt, azt a szorongó, suta délutánt, hónom alatt tán kétszáz költemény, s Babits Mihály lakása küszöbén borzas diákként álltam, — szólt a csengő mint sikoltás... üdvösségért csengő... Még hallottam közelgő lépteit, a Mester jó, nem, Isten közelít, s én tántorogva, be sem vártam őt, megfordultam és az árnyam előtt haladt roskadtan az önbizalom, velem ballagó néma fájdalom. Mi ez a görcsös, már-már szkizofrén, most is kísértő, látszatra szerény magatartás, mi valójában gőg (jól ismerik ezt mind a szenvedők). Örökség, gének, szegénység sebe, az idegpályák emlékezete? Kérdésre kérdés, — megint mily komor elemzésekbe sodró ködgomoly. Mit ködgomolygás, borongás, — elég! Villan az ablak, a hajnali ég körülhordozza ezüst lángjait, és az eszmélés titkára tanít bennőm nagy csendje, — fellobog a Nap — , annyit gyarapszol amennyit magad lényéből juttatsz, s vele a világ visszaragyogja arcod sugarát. — S ama árkon, melynek neve élet, úgy emeljen át engem a lélek, hogy felette bátor és szép ívben az igazság két szárnya repítsen, s nekifutván immár férfi lábbal, a mélységen az lendítsen által: egy üzenet parancsszavát hordom. Meghallják-e? Már nem az én dolgom. Oroszlánok piros mezőben Fáradt voltam, kimondhatatlanul fáradt. Úgy zuhantam bele az ágyba, ahogy a kidöntött fa eldől. Körül se néztem az idegen szobában, ahová barátaim bevezettek. Csak arra emlékszem, hogy az ágy fölé hajló éjjelilámpa papírbúráján egy ellátott szájú kínai sárkány fogai szikráztak. Hamarosan elaludtam. Zavaros nehéz álmom volt. Egy katonával találkoztam a falunk alatti erdőben. Rücskös törzsű fa mögül lépett elő és rám kiáltott. Állj! Nem lehet tovább menni! Az erdőben halottakat temetnek, nem tudhatod meg, kik azok, s hová temetik őket. Megfenyegetett, ha elmozdulok, ráfizetek. Maradtam. S most is, mint annyiszor már, nagyon örültem, hogy megreggelezett. Kimerültem s talán fáradtabb voltam, mint este, lefekvéskor. Miféle buta félelem kígyója ijesztgeti napközben az embert, hogy éjszaka ilyeneket álmodik? Miféle gyengeség, megalázkodás előzi meg az ilyen álombéli meghunyászkodásokat? Még mindig a háború? Hogyan lehetne már egyszer természetesen élni? Nappal dolgozni, éjszaka pihenni? Mi győzhetné le ezeket a szorongásokat? Lassacskán kivilágosodott. A tegnap esti szoba egyszerre megtelt fénnyel. Ekkor láttam, hogy a sárkánydíszű falilámpa csak egyetlen darab a többi kínai tárgy közt, melyek a szobát, a falakat, a könyvtárpolcot és az asztalt díszítették. A jobboldali falat egy kék selyemszövésű faliszőnyeg borította, hátraívelt nyakkal aranykakasok kukorékoltak rajta a nap közelében, szinte hallani lehetett a hangjukat. Csőrük érzéki szétnyílása a kiáltozás isteni örömét hirdette. A szivárvány hét színe hömpölygött alattuk. Szemben velem, szintén selyem alapon, piros mezőben oroszlánok ugrándoztak. Az első odapillantásra mosolyognom kellett. Közelebb léptem a tüzes faliképhez. Az egyik oroszlánnak olyan volt a feje, mint grimaszokat és különböző pofákat vágó kamasznak, a másiké meg olyan volt, mint mongol nevelésű nagyapámé, aki sokat lovagoltatott a térdén, a harmadik pedig egy cirkuszi bohócra emlékeztetett. Mindegyiket megnéztem külön-külön. Testük egyforma volt és jelentéktelen, farkuk imbolygott, mintha szél játszadozott volna velük. De arcban egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. A közös talán csak az volt bennük, hogy derűsek voltak, jókedvűek. A nevetés, a pajkosság ott futkosott szemükben, szájuk bohócos nyílása körül. Rosszkedvem hirtelenében elpárolgott. A művészet nagybukfencét láttam magam előtt. Az elvarázsolás hatalmas képességét. Úgy éreztem, hogy a hajdani, kínai népművész,aki ezeket a vadakat ideterelte ebbe a gyönyörű, piros mezőbe, azzal győzött rajtuk, hogy megnevettette őket. Kiűzte belőlük a szörnyeteget. Álltam a faliszőnyeg előtt s fütyültem már a zavarodott éjszakára. Valami olyasmit bizonyított nekem a kép, amit eddig is tudtam, de amit ritkán sikerült ilyen példázatszerűen látnom. Az ember mindig rettegett valamitől. Tűztől, özönvíztől, ártó szellemektől, atomháborútól, de mindig igyekezett legyőzni magában a félelem gomolygását, a poklot. Ha másképp nem ment, megszelídítette a piros mezőbe terelt oroszlánokat. Csoóri Sándor Végkielégítés Hogy az özveggyé vált Főméltóságú Asszony hány pengőnyi juttatásokból tengette életét, azt a gyengén informált tömegek merészen szárnyaló képzeletére bízzuk. De pontos adatokat tartalmaznak azok a levelek, amelyeket egyéb, nem főméltóságú háborús özvegyek kaptak 1944-ben a kormányzói kabinetirodától: „Értesítjük, hogy a hősi halált halt Kormányzóhelyettes Urunk VÍZSZINTES. (Kétbetűsek: ZA, KN.) 1 1. A levélrészlet első része. 12. Eleged van belőle. 13. A barátjával együtt poharazó. 15. Szabályozó készülékek, gépeken. 17. Daloló. 19. Araszt. 21. Lehet-e kapni belőle? 22. A Rajna mellékfolyója. 24. Per, peres ügy, latinul: özvegye . Főméltósága az ön részére, mint... 1. VÍZSZINTES, 14., 16., 38. és 41. FÜGGŐLEGES.” (A rejtvény öt sorában elrejtett levélrészlet megfejtését kérjük beküldeni, lehetőleg levelezőlapon. Határidő: 1960. november 26. ( A megfejtők között tíz példányt sorsolunk ki KOSSA ISTVÁN: „A Dunától a Donig” című dokumentum naplójából.) 25. A veszett fejszéé nem sokat ér. 27. Infinitivus, rövidítése. 29. Rövid, tréfás cikk. 31. Bántalmazza. 33. Névelővel: lóbetegség. 34. A Nap igéje. 36. Hagyd csak, egyedül is kiállok a rágalmazóim ellen! 37. Alakzat. 39. Tőle. 40. A figyelmeztetés. 42. UPN. 44. Nézete. 47. Tanulás része. 48. Jókora. 50. Az állam, franciául. 51. Kézben fog.53. Miért könnyezik? 54. Keresgél. 56. Kisfiú megszólítása. 58. Musa ... negyven napja. (Werfel.) 59. Falu Sopron közelében. 61. Főtemplom. 63. ... Negra, Jókai-alak. 64. 12. sz. függőleges (!) 65. Ilona, Magdolna, német becézése. 68. Két szolmizációs hang. 70. NOL. 71. Továbbtaszító. 73. Egy Baranya megyei falu lakója. 76. Dísz. 77. Nem kell belőle több. FÜGGŐLEGES. (Kétbetűsek: EL, SÉ.) _2. , 64. sz. vízszintes (!) 3. Ahogy hívják. 4. Francia regényíró. 5. A Vörös-tenger egyik kikötőjéből való. 6. Esztendeje. 7. Súlyegység, röviden. 8. A földig lóg. 9. Mi célból? 10. A 6-os sor ide is jó. 11. Cserjék. 14. A levélrészlet második része. 15. Az angol valuta törvényes szabványa. 16. A levélrészlet harmadik része. 18. Fazolázik. 20. Szerencséje van a lottón. 23. Névelővel: földtörténeti korszak. 26. Schubert dal. 28. Nem jön le. 30. Indiai hercegi cím. 32. Esti állapot (tájszó). 35. A lóverseny kezdete. 38. A levélrészlet negyedik része. 39. A saskő, csörgőkő tudományos neve. 41. A levélrészlet ötödik része. 42. Vízzel játszik. 45. A „lesz” ige egyik régies alakja. 46. Egyesült Arab Köztársaság. 49. Tengeri óriás a skandináv mitológiában. 52. ... bánya (Borsod). 55. Értéktöbblet. 57. Gyepmester. 60. Mind, németül. 62. Három személyes névmás. 63. Tölgy. 66. A hajnal istennője a görögöknél. 67. Gyümölcs (ék.felesleg). 69. Talált. 72. Amerikai helyeslés (kimondva). 74. Mennyboltja. 75. Skálahangok. (Fenyősy Antal) Megfejtés a 45. számból: ... fényével és szennyével, megaláztatással és nagysággal _ talán megtalálja az új hangzatot. JUTALMAZOTTAK: Wolfgang Koeppen: „Halál Rómában” című regényét nyerték: Olajos Imre, Derecske; Patonai Elek, Nagykőrös; Dr. Klein József, Makó; Németh István, Egyházasfalu; Parcsetich Béla, Miskolc. _ Dr. Györgyei Béla, Szalay László, Zágon Frigyesné, Molnár Éva és Bálint Mária, budapestiek. _ A jutalomkönyveket postán elküldjük.