Élet és Irodalom, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-21 / 47. szám - Berde Béla: Megvalósul a kutatók álma: a házhoz szállított dokumentum? • Ember és tudomány (4. oldal) - Soltész Katalin: Illetlen szavak • Ember és tudomány (4. oldal) - Cs. T.: Emberi kultúránk növényekben elbeszélve • könyvkritika • Natter-Nád Miksa: Újabb virágoskönyv (Mezőgazdasági) (4. oldal) - Gyulai Líviusz: karikatúrája • kép (4. oldal)
Im ■P1 inii!1iklilliiIliikII mihi •‘him Megvalósul a kutatók álma, a házhoz szállított dokumentum? A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) ez év októberében tartotta szakmai ülését Budapesten. A nemzetközi szervezet a műszaki tájékoztatás, a technikai színvonal növelése terén jelentős munkát végez a hozzátartozó 50 tagországban. Magyarország az ISO-nak alapítása óta tagja és tevékenyen közreműködik különböző szakmai bizottságokban. A most sorra került ötnapos ülésen a műszaki dokumentáció szabványosításának kérdését, továbbá a műszaki tájékoztatásban a nemzetközi együttműködés fejlesztésére vonatkozó javaslatokat tárgyalták meg. Évi 300 kilométer polc Az emberiség körülbelül százmillió nyomtatott mű címét halmozta fel — ebből 30 millió a könyv és körülbelül 10 millió a szabadalom. A világon évente mintegy 3 millió cikket közölnek, hozzávetőleg 60 millió oldal műszaki irodalmat nyomtatnak , ami 100 000 kötet 600 oldalas könyvnek felel meg. Csupán ennek az irodalomnak a tárolásához összesen 300 kilométernyi polcra lenne szükség! Az egyes országokban mind több tájékoztató központot létesítenek, s egyedül Nyugat-Európában 340 tájékoztató szervezet működik. A Szovjetunióban Össz-szövetségi Tudományos és Műszaki Tájékoztató Intézetet állítottak fel, amely mintegy22 ezer fordítót és szakembert foglalkoztat. Megérett annak szükségessége, hogy egységes, nemzetközi központot létesítsenek a világ egész tudományos és műszaki irodalmának koordinálására. Ez egységes, központosított és gépesített tájékoztató rendszer lenne. Az adatfeldolgozó-logikai gépek önállóan különbözte■tik meg a betűket, számokat, jeleket, s mindezeket koordinálják. E gépek feladata, hogy megszabadítsák a tudósokat a munkának attól a részétől, amelyet az adatok felkutatása és rendszerezése igényel. Minden kéziratot — például tudományos beszámolókat — számrejtjelre fordítanak le. A tudósok most az adatkutatás sajátos rendszerén dolgoznak, amelynek alapja egy különleges adatszolgáltató nyelv alkalmazása lenne Ismeretes, hogy minél bonyolultabb egy gondolat, annál bonyolultabb és bővebb szóbeli kifejezése. Ez korlátozza a gép rögzítőképességét. Kulcsszavakat kell tehát keresni — olyanokat, amelyek bővebben jellemezhetik a tájékoztatás tartalmát. Ebben segíti a tudósokat a matematikai logika. A tájékozódás gépesítése Mintegy 17 éve folynak erőfeszítések az információkutatás gépesítésére. A probléma megoldására különböző kísérletek történtek többé-kevésbé bonyolult eljárásokkal, lyukkártya, mikrofilm, kódolt film, perforált tekercs, mágneses tekercs alkalmazásával. Néhány valóban eredményes kísérlet ellenére is megállapítható, hogy teljes egészében ezekkel az eljárásokkal, gépekkel nem sikerült olyan eredményt elérni, mint amilyenre számítottak. A dokumentációban mindenesetre távolról sem eredményezett idáig a gépesítés olyan fejlődést, amint a könyvelésben, a statisztikában, vagy az operatív kutatásban. Mégis mindenki gépekről álmodozik, olyan gépről, amely, ha felírják neki a problémát, azonnal megoldja. Ha beállítják például az „Antibiotikum”, a „Vese”, és a „Tuberkulózis” szavakra, a gép azonnal szolgáltatni fogja mindazokat a dokumentumokat amelyek ezt a három fogalmat tartalmazzák, vagyis amelyek ezt a kérdést vizsgálják: az antibiotikumok hatása a vesetuberkulózisra. A valóságban a kutatásnak ilyen leegyszerűsített értelmezése nemcsak, hogy nem célravezető, hanem éppenséggel veszélyes. A dokumentumok ugyanis tartalmilag sokkal bonyolultabbak, sokrétűbbek annál, semhogy a szavak puszta egymás mellé helyezése elegendő alapot adna felkutatásukhoz. Közismert annak az elek,tronikus gépnek a története, amelyről az a hír járta, hogy minden kérdésre felel. „Hol van az apám?” — kérdezte valaki tőle. „A papája már nincs ezen a világon” — válaszolta a gép néhány percnyi „gondolkodás’ után. Majd, miután a gép kezelője azt indítványozta az elámult érdeklődőknek, hogy tegye fel másképpen a kérdést, a „Bretagne-ban vadászik” választ kapta a tudományára büszke masinától. Ez csak vicc, de nagyon lényeges tényt illusztrál: azt, hogy ugyanazt a gondolatot sokféleképpen lehet kifejezni, nemcsak szinonimákkal, hanem körülírással, azon szavak csoportosításával is, amelyek csak sejtetik a gondolatot, de nem fejezik ki világosan. Éppen ezért a tuberkulózis elleni gyógymód kérdéséhez például fel kell kutatni mindazokat a dokumentumokat, amelyekben szó van a Koch-bacilus növekedését gátló anyagról, a tuberkulózis antibiotikumairól stb.: ezek mindegyike egy-egy, az „antituberkulotikum” fogalmát jelölő kifejezés. Egyébként minden fogalom magában is komplex valóságot képvisel. A gondolatainkat kifejező fogalmak között a bonyolult kapcsolatok kusza hálója jön létre, ahol minden egyes fogalom egy sereg osztályozás keresztmetszetében helyezkedik el. Gyakorlatilag tehát lehetetlen a fogalmakat egy hierarchizált rendszerben elrendezni (például a decimális szakrendszerben). A gép nyelvészek gondjai A problémát még bonyolultabbá teszi, hogy a fogalmak határvonalai elmosódnak. Hol kezdődik és hol végződik egy fogalom? A gyomorrák például felfogható tiszta fogalomként, és úgy is, mint két független fogalom kombinációja: a ráké és a gyomoré. A fogalmak nem mindig jutnak kifejezésre egy-egy világos szóval vagy képlettel (mint: penicillin), hanem gyakran szócsoportokkal, amelyek így sajátságos, az egyes szavak eredeti értelmétől eltérő értelmet nyernek. A nehézségek leküzdésére megkísérelték egy olyan mesterséges szótár összeállítását, amely jobban megfelel a dokumentáció követelményeinek, s amelyben ezért a fogalmak standardizált szavakkal, betű- vagy számkódokkal jutnak kifejezésre. Az így rögzített fogalmak kapcsolása több-kevesebb logikával hierarchikusan történik. Ez az ötlet egy csomó önkényes kifejezés, fogalomgyűjtemény és osztályozási terv (köztük az Egyetemes Tizedes Osztályozás) megalkotásához vezet. A valóságban ezek a mesterséges kifejezések csak bonyolítják a dolgot; alkalmazásuk nehézkes, állandóan tisztázni, azonosítani kell őket, nem hajlékonyak és olyan önkényes rendszert szabnak meg a szótár számára, ami egykettőre elavul. A rendszerezés alapja: a fogalom-család Képzeljünk el egy orvost, akinek súlyos vörhenyből kell meggyógyítani betegét. Fel lehet tételezni, hogy dokumentáció-szolgálathoz fog fordulni ilyen pontosan megformulázott kérdéssel. Milyen hatása van az aureomicinnek a vörhenyre? Bizonyosan nem, mert, ha már ilyen szabatosan teszi fel a kérdést, akkor azt is tudja, hogy az aureomicin, a vöhely gyógyszere, s ezzel féligmeg is oldotta a problémát. Éppen ellenkezőleg, amit az orvos a dokumentációtól kérni fog, az tulajdonképpen a vörheny valamenynyi új gyógymódjának panorámaszerű és szintetikus összképe. Csak miután ezt az egész panorámát alaposan tanulmányozta, jutnak eszébe azoka lehetőségek,amelyek ismeretében majd pontosan fel tudja tenni a kérdést. Ugyanez a helyzet a tudós vagy a vegyészmérnök esetében, aki egy készítmény előállítási módját, a vegyítési arányt vagy egy kész termék gyártóját szeretné megtudni. A dokumentáció-szolgálatnak rendezett és jól áttekinthető képet kell nyújtania a kérdéses témára vonatkozó adatokról, lehetővé téve azt, hogy a kutató maga válassza ki, amire szüksége van, s hogy végül rájöjjön a pontos információ körülhatárolására, amelynek kritériumait az elindulásnál még nem ismerte. Ugyanúgy, ahogy az egyes ember baráti kört, társaságot, kapcsolatokat létesít a véletlen találkozások, előre ■nem, látott körülményekkövetkezményeként, a fogalom is létrehozza a maga családját azokból a fogalmakból, amelyekkel a különböző kísérletek, megfigyelések, alkalmazások során kapcsolatba kerül. A vörheny fogalma számos olyan fogalommal találkozik, mint: antibiotikum, penicillin, aureomicin, streptococcus stb. Ezek a viszonylag korlátolt számban jelentkező fogalmak (100—200) alkotják a vörheny „fogalom szpektrumát”. Ennek a fogalom szpektrumnak elsőrendű fontossága van, mert tömör, panorámaszerű áttekintést nyújt a vörhenyről s mindarról, ami vele kapcsolatos, s rávezeti az orvost az adott helyzetben legcélszerűbb megoldásra. A tudomány és technika különféle , területeire szakosított tájékoztató logikai gépek hálózata — tervek szerint — világszerte kiépülne, s a szolgáltatásokat igénybe vehetné minden előfizető. Amint látjuk, a gépnyelvtant is kidolgozták már. Csupán a műszaki kivitelezés van még hátra ... Berde Béla /Imrk/Jhy 4 XFmt/u/7. Gyulai Líviusz karikatúrája Emberi kultúránk növényekben elbeszélve Natter-Nád Miksa: Újabb virágoskönyv (Mezőgazdasági). Természettudományunknak azt az ágazatát, melyet a szűkkeblű gazdaságszemlélet sokáig fölösleges és haszontalan ismeretnek, ' 'olykor tudákosságnak tartott — meg sem tudom nevezni hirtelenjében. Még nevet sem adtak ennek az ismeretágnak, amely a maga csendjében mégis fejlődött. Némi körülírással így közelíthetem meg tudományunkat, ha szólni akarok róla, vagy védelmében: növényvilágunk története az ember szolgálatában. ■ Natter-Nád Miksa, akinek ifjabb virágos könyve a „növénytörténet” legfrissebb hajtása, imponáló alapossággal és" tiszteletet ébresztő ,monomániával vizsgálja ember és növény kapcsolatát az évszázadok homályában. De egyetemesebb eszmék vezérlik amazoknál, a világ bármely táján kész végignyomozni a kiválasztott növényt s úgy tesz, mintha közömbös volna aziránt, hogy hazánkon keresztül vonult-e ama világ útja. De mégsem közömbös, mert miközben mintegy száz növényt fürkész, örömmel kiált fel, mikor Theophrasztosznál annak nyomára bukkan, hogy már a szkíták is éltek az édesgyökérrel. A medvetalp, a komló, a jázmin, a menta, a naspolya az egész mérsékelt égövé. A majoránnánál azonban megint felszisszen, hiszen ez a finn-ugor népekvarázsáldozatának, ősiségében is fellelhető — s később a mi középkori disznótorainkban is. Aztán sajnálkozva kideríti : már az egyiptomiak is ismerték a majd srakmát. Nem úgy azonban a Jósikáiét, az orgonát, Az orgona őshonosságát népünk szállásterületére bizonyítja szerzőnk. Míg a múltat bogozza, Natter-Nád kioktat , a szaporítás, nevelés, ápolás legfontosabb teendőire is. . . Megtudjuk aztán, hogy a nép tapasztalata, illetve hite szerint a ribizke, azaz tengeri szöllő, a gyújtovány hideglelésben igen használ a gyomornak; hévségét hűvösíti. A szamóca az egész világé, mert a madarak felcsipegetvén, Finnországtól Chi■ léig elhullatták. A bodzapálinka, naponta bedörzsölve a fájós részt, reuma és köszvény ellen használ. Ha bodzavirágot küldesz az imádódnak, ezt jelenti: „Bölcsességed megbűvölt.” Nem kevésbé változatos a tisztesfű, a magyar tarlók leggazdagabban mézelő virágának dolga: ruhába varrva szemverés ellen, küszöb alá ásva gonosz ellen’ véd. Csontot és sebet forraszt, különösen fejsérülésekre javall, de szel• ^IdrhbslrigyeTtdesdgen' If jffjrft. -fcefejayp; enyhít:- '-:póSárát ' még szifftét. *' VilágnyélVer *' meglepetést jelent, küldvén ez az ■ értelme. ..Félékóh, rám nézel, megigézel!” Natter-Nád tudományossága közérthető. Minden növénnyel elsőbb tudományos nevén foglalkozik, majd ismerteti származását, felfedezését, első leírását, történetét, a nép életében való minden említésre méltó felhasználását, élettani, alaktani jellegzetességeit, gyakorlati felhasználása minden lehetőségét, nemegyszer felsorolva a növényhez fűződő mondákat, kuruzsló és bűbájos hiedelmeket, vagy a régmúlt orvostudományok gyógyító hagyatékát. Emberi kultúránk növényekben elbeszélve. Cs. T. ILLETLEN SZAVAK EGYESEK MEGBOTRÁNKOZNAK, mások titokban vagy nyíltan csemcsegnek, ha könyvben, színpadon, rádióban úgynevezett illetlen szóval találkoznak. Mivel ez elég gyakran fordul elő, sokan felteszik a kérdést: megengedhető-e az ilyen szavak használata az irodalmi nyelvben? Nem azt mondtuk-e azelőtt rájuk, hogy nem tűrik a nyomdafestéket? Hogyan neveljük az ifjúságot tiszta, kulturált beszédre, ha az íróik járnak elöl rossz példával? Hogy melyik szó tűri a nyomdafestéket és melyik nem, az koronként meglehetősen változik. Petőfi verseiből a cenzor kihúzta a fene szót, ezért az a bizonyos legény, aki a faluban utcahosszat muzsikáltatta magát, kénytelen volt úgy táncolni, „mint veszett medve”. A vándorcigányokról szóló vers utolsó sora a legtöbb kiadásban így olvasható: „fumigálnak minden földi bajt”, pedig Petőfi így írta: „falba rúgnak minden földi bajt”. A XVII. század francia szalonjai kitiltották az irodalom és a finom társalgás nyelvéből az olyan közönséges szavakat, mint „mell” (poitrine), vagy „házasság” (manage). Az illedelmes viktoriánus korban a nadrág neve is „kimondhatatlan” (inexpressible) volt. Viszont az ókori klasszikusok, Catullus, Horatius sokszor olyan, szabadszájúak, hogy lefordításuk nem megy mindig orcapirulás nélkül. (Igaz, hogy abban a korban még nem volt nyomdafesték.) A stílus régi teoretikusai gondosan különbséget tettek a „fentebb stíl” és a közönséges, alantasabb stílusrétegek között, és' igyekezték megállapítani,' melyikbe milyen szavak valók. Kazinczy például helytelenítette a magasabb költői nyelvezetben a szerinte „konyhai” babér szónak a használatait. Mai felfogásunk szerint a szépirodalomban, amely az élet egészét ábrázolja, az élet minden területének szavai használhatók — a magaik helyén. Ha tehát egy regény, vagy elbeszélés szereplőjének durva lelkét, mosdatlan beszédét durva, mosdatlan szavakkal jellemzi az író, ez nem kifogásolható. (Legföljebb azt kérdezhetjük, szükség van ilyen sok durva lelkű, mosdatlan beszédű ember ábrázolására az irodalomban.) Gondolnunk kell arra is, hogy más-más hatása van a leírt és a kimondott szónak. A fülével hallott trágárságot az is nehezebben viseli el, aki olvasás közben talán nem akad fönn rajta. Színpadon, de főleg a millióknak szóló rádióban, televízióban tehát nagyobb kényesség ajánlatos, mint a közmondásosan türelmes papírom. LEHET ÍZLÉSTELENÜL beszélni és írni trágár szavak nélkül is. Hallottam egyszer,. egy, közismert trágár’ nótának an változatái, a Bmelyben’ .* minden, filétlen" ,szp‘1 1 . sőt orvostudomanyi. 'egyénértékese helyettesített. Összehasonlíthatatlanul ocsmányabb volt így, mint az eredeti, szöveggel. .Másrészt a kellő ízléssel — mondhatnám így is: művészettel — elhelyezett, illemsértő szavaktól sem kell félteni az olvasó harmatos lelkületét, ha a mű etikája félreérthetetlenül elhatárolja az írót az aljas beszédű alaktól. De ha az író azért használ ilyen szavakat, hogy „elképessze a polgárokat”, hogy megmutassa, milyen fenegyerek, aki mindent le mer írni, ha szemmel láthatólag kéjeleg az ocsmányságokban, mint a piszkos fantáziájú kamasz (mert, sajnos, erre is van példa) , az mindenképpen visszataszító, és méltatlan az irodalomhoz. SOLTÉSZ KATALIN — 4 — ill