Élet és Irodalom, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-02 / 1. szám - Garami László: Paraszt klub (1. oldal)
SZÉCSI MARGIT: köszöntő íi P A P a . / Áldott új esztendőben, új harcok idejében add meg, hatalmas élet, hogy lehessünk kedvedben. S kit csillagzó sebekkel kegyességed kitüntet: dicsőséggel beborítsd — már megadd mindenünket. Kenyérrel, költészettel cicomázzál bennünket. Te üveg-vas méhedben legyen örökös ünnep. A citerák remegnek, a dobok mind peregnek, a Gyerek színe előtt gyönyörűket rebegnek. Áldott új esztendőben, új harcok idejében add meg, hatalmas élet, hogy lehessünk kedvedben. MSHHhhíV. r I IX. ÍVF. 1. Sí. IRODAIM! IS POLITIKAI HETILAP 1965. M. I. \ \ iabó György: Vihar a Pop-Artól (7. oldal) Devecseri Gábor: Az ötvenéves Karinthy Gáborról (9. oldal) Lapokban olvastuk (11. oldal) Kármentő András: Női fej t t-hat esztendeje talán, a hosszúra nyúló vitába . /olódtam az egyik Pestyei község, Dunabogdány íny vezetőjével és népeié tévein lehet ményesebben művelniami a falu ' 'gát.űködött is ....koriban íny a, kisipari szövetkezéesz meg kettő is; és va, innyi vezetősége azon , hogy külön-külön kultúrérmet építsen vagy jenen be saját dolgozod szá-'-.ára. „ kistulajdonosi szemlélet” vallottuk akkoriban a elődési ház igazgatójává. (hozzá kell hogy bár igazgatója volt, ...aga a művelődési ház egyelőre csak „eszmeileg” létezett), és e megállapításunkat megtoldottuk nyomós érvekkel: nem szabad elaprózni, szétforgácsolni az amúgy is gyér anyagi erőket, a bánya, a szövetkezetek, az iskola stb. kulturális alapját, hanem össze kell adni a pénzt, és korszerű művelődési ház építésére, felszerelésére kell fordítani minden felhasználható forintot. Minek példá"te tíz köztulajdonban lev tévé," egyenként 10—20 nézővel, amikor elegendő lenne egy, nagy képernyős. Hiszen, az egész falu minden lakosa — végeredményben ugyanannak a nagy közösségnek, ugyanannak a szocialista egységnek a tagja. De akármennyire igaz volt is ez az érvelés, sokféle ellenérv és sokféle érzület szegült szembe a „közös asztal” elvével. Többek között: a két termelőszövetkezet tagsága nemigen szívlelte egymást; vagy az adminisztrációs rendelkezések tiltották (és tiltják ma is) a kisipari szövetkezet kulturális keretének „elajándékozását”, azaz beolvasztását a közös alapba. Mégis, végül győzött a jobb, mármint a jobb ügy a jobb megoldás, a jobb módszer. Mi a jobb? Akkor, öt-hat eszendeje, szent meggyőződésen , hogy valóban a jobb is győzött. Ma azonba már nem vagyok ebben olyan nagyon bizonyos. Különösen azóta nem, amióta a Heves megyei Tarnaméra községben bekukkantottam egy sereg falusi klubba. Amikor először hírét vettem, hogy ebben a kicsiny községben kilencféle klub talált otthonra és főleg tagságra, nevettem és kételkedtem. Gondoltam, olyan klubok ezek, mint amilyen klub volt még néhány esztendeje egyik barátom lakása: nyugodtan nevezhetem azt a tévé köré gyűlt társaságot „maszeki” klubnak, mert adás előtt, szünetben, adás után parázs viták, tartalmas beszélgetések folytak, hol az éppen látott labdarúgó-mérkőzésről, hol az éppen hallott Richter-hangversenyről, a műsor, illetve a „közönség” minősége szerint. Hát ilyen klubokra számítottam én, vagy még ilyenekre sem, azért nevettem és kételkedtem. Amikor azonban körülnéztem Tamamérán, már nem nevettem, hanem örültem, mert ha nem is mind a kilenc, de közülük legalább négy igazi klub volt, klubabb klubot még a klubok hazájában, Angliában se lehet elképzelni. Tehát: kilenc klub működik Tarnamérán. Gyermekklub, KISZ-klub, téesz-klub, nők klubja, pártklub, irodalombarátok klubja... És ki ne felejtsem: tűzoltóklub — ez éppen ott tartózkodásom napján nyitotta meg kapuit. Ünnepélyes a kifejezés, mert ünnepélyes volt a megnyitó is. Műsor, majd közös vacsora után vagy negyven önkéntes tűzoltó — köztük hat önkéntes tűzoltólány — kerekedett föl az asztalok mellől, és indul a tűzoltóság és a község reprezentánsaival a tűzoltószertár mellé épült klubhelyiség elébe. A vb-titkár röviden, de szépen vólt, aztán az egyik tűzoltólány ollót nyújtott neki, amiz elvágta az ajtónyíláson tesztbehúzott nemzetiszín atrikát, a társaság betört, letelepedett a rádióval, lemezjátszóval felszerelt otthonos szobában és ... . A többi már nem fontos. Rádióztak, beszélgettek, táncoltak a tűzoltók saját klubjukban, a kezdet kezdetén többet igazán nem várhat senki. És mégis: éppen ez cáfolta meg nekem a „közös asztal” elv mindenkori és mindenkori érvényét. Homogén-e a szocialista falu ? Tarnáméra, akárcsak Dunabogdány, szocialista község A 2188 lakos közül mindössze 16 a „maszek”. Ám ez a szocialista község mégsem mindenben egységes. A két téeszben a 14 és 50 év közötti lakosság 27 százaléka dolgozik, 17 százalék a munkás, 37 százalék a háztartásbeli (tehát a téeszben is és otthon is dolgozó nő), sok az alkalmazott, a tanuló ... És ahány foglalkozás, annyi érdeklődési kör. Tűzoltóklub... Vajon miért vállalják az emberek önként-örömmel a tűzoltói tisztet, egy olyan faluban, ahol már vagy három esztendeje nem volt tűz? Prevenció? öntudat? Agitáció? Igen, mindez, de talán még inkább az, hogy az önkéntes tűzoltók egyenruhát kapnak, hogy géppel foglalkozhatnak (ha ez a gép csak szivattyú is), hogy ilyen-olyan ügyességi versenyeket rendeznek nekik, és legfőképp, hogy így, önkéntes tűzoltóként aktívan részt vehetnek a társadalmi és a társasági életben. És most itt ez a klub! Most már nemcsak a foglalkozások idején, hanem szabad idejükben is meglelik egymást. Erre nem gondoltam öt-hat esztendeje ott, Dunabogdányban. Hogy a tulajdonviszonyok szerint egységes falu közel sem egységes — elfoglaltság, szabad idő, életkor, iskolázottság, műveltség, érdeklődés szerint. És arra sem gondoltam, hogy a nagyobb, az egész falut magába záró közösségnek feltétele: ezek a rétegek egymás között megleljék a kollektív élet, a társaság örömeit. És végül arra se gondoltam, hogy nem a forma a lényeges, nem az, hogy egy tető alatt vagy elszórtan, hanem hogy saját jó érzésük szerint művelődjenek az emberek. A KISZ-klub központja kezdetben a televíziós készülék volt. Akkoriban csak adásnapokon telt meg a szoba, ma már akkor is megtelik, ha nincs tévéadás. Mert a fiatalok ideszoktak, a művelődési ház színháztermének öltözőjébe! Pedig ma már minden tizedik tamamérai ház tetején van tévéantenna, és a tévénézők között szép számmal akad olyan fiatal is, aki odahaza ugyanígy lecövekelhetné magát a készülék elébe. Igen ám, de itt nem egyszerűen szürke képernyő-bámuló, hanem társasági lény, társadalmi tényező, a magához való korú intellektusú, vérmérsékletű emberek közösségének tagja —klubtag! KISZ-oktatás „klub-módra" Ez a „minden” olykor csak a friss szemnek nagy ügy. A tarnamérai fiatalok például a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy náluk a péntek esti KISZ- oktatás „klubosítva” van. Sőt, mi több: dramatizálva is. Itt volt például az egyik téma: az igaz barátság. Szabó Béla képesítés nélküli nevelő, az oktatás vezetője azt javasolta: ne előadásos vagy felolvasásos formában tartsák meg a foglalkozást, hanem osszák ki egymás között a „szerepeket”. Az egyik fiú képviselje az igazi, a másik a hamis barátságot. Aztán a többiek vitassák meg, melyiknek van igaza. Gyerekes játék, ha ímmel-ámmal .Játsszák”, de nem az, ha szinte megjelenítik a faluban ismert néhány fiatal ugyancsak közismert magatartását, esetét. Az ilyen játékhoz már akad hozzászóló. Kezdik a közvetlenül érintettek, folytatják a többiek, de olyan hévvel, hogy az esti foglalkozás az éjszakába nyúlik. A klub tehát aktivizál. Nemcsak aKISZ-klub, a többi is. A gyermekklub kisiskolásai például maguk kezelik a rádiót, a lemezjátszót, a tévét, a felvetítőgépet. Maguk állítják össze kérdés-felelet játékaikat. Maguk tanulmányozzák a község körüli felszabadító harcok eseményeit, hogy számháborújukban élethűen lejátszhassák. Maguk ismerkednek új társadalmi szokásainkkal, és a februári babanévadókon gyerek az „anyakönyvvezető”, gyerek az „édesanya”, „édesapa” és gyerek természetesen a „névadószülő”. És milyen fesztelenek, bátrak, ötletgazdagok ezek a klubon nevelt gyermekek! Igen, a társasélet aktivizál. De a klub „passzivizál” is. Említettem már, hogy itt, ahol tűzoltóklub létesült, esztendők óta nem volt tűz. Erdélyi István, az iskola és a művelődési ház igazgatója úgy is, mint egykori tűzoltóparancsnok tanúsítja: azóta, amióta a gyermekklub működik. Nincs ebben semmi hihetetlen. Kedves játéka volt egykor a tengő-lengő tarnamérai gyerekseregnek a disznópörzsölés-játék, a kukoricasütés-játék, a cigarettásdi-játék. De most, hogy a klubban érdekesebb játékok járják, hűtlenek lettek a gyufához. Egyébként a gyermekek a leghűségesebb, legöntudatosabb, leggyakorlottabb klubtagok. A KISZ-klub élete már nem ilyen jól szervezett, a téesz-Máthé pedig még annyira sem, látszatra nem más, mint pihenőhely, néhány asztallal-székkel és tévével bebútorozva. Látszatra mondom, mert amióta a klub létezik, a téeszvezetőség tapasztalja: a tagság már nem csip-csup ügyekkel hozakodik elő a közgyűlésen, nem személyes vitákkal, apró bosszúságaikkal töltik és töltetik az időt, hanem az egész tagságot érdeklő és érintő ügyekkel. A többit, az apróbbakat, a jó(Folytatás a 2. oldalon) PARASZTKLÜB I A TERVNEK, az 1965-ös évinek ezúttal nem a számai a legérdekesebbek a számunkra. Hanem a szemlélete. Vagy inkább a párt politikájában eddig is uralkodó szemlélet minden eddiginél következetesebb érvényesítése. Előbbre léptünk a még reálisabb, célszerűbb, szigorúbb gazdasági politika megvalósításában. Ezt a tervet csak olyan intézkedések végrehajtásával teljesíthetjük, melyeket a lakosság többsége ugyan szívesen üdvözöl majd, de kétségtelenül akadnak, akik fanyalogva fogadják. Nagyobb termelékenység, jobb minőség, takarékosság — mindez együtt jár a lazaságok elleni harccal, azzal, hogy véget kell vetni a pénz-, anyag- és időpazarlásnak. Együtt jár azokkal az erőfeszítésekkel, melyek célja, hogy érvényesüljön az elv, mindenki munkája szerint! Lehet-e népszerű az ilyen gazdaságpolitika? Aki helyesen becsüli fel népünk erkölcsi-politikai állapotát, tudja, hogy csak] az ilye»* politika tehet «ésnár nem kell küzdenünél a jobb közmorálért, hanem jg«z, hogy a jobb közmorált»! Küzdve bízhatunk a tömegek növekvő támogatásában. Figyelmet érdemel, hogy a párt központi lapjának ugyanabban a számában, mely az 1965-ös népgazdasági tervet ismerteti, pártunk és kormányunk egyik vezetője a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének a szükségességéről ír. Ez az út a dolgozók millióinak tevékeny és még tevékenyebb részvétele a hatalom gyakorlásában. Az országgyűlési és tanácsválasztásokon a szavazók közvetlenebb beleszólása, a tömegszervezetek fórumainak tágítása, az üzemek, termelőszövetkezetek kollektíváinak belső demokráciája, a társadalmi önigazgatás kialakulása biztosítja, hogy a milliók, akik egyre inkább a termelőeszközök birtokosainak érzik magukat, mind odaadóbban, fegyelmezettebben hajtják majd végre a tervet, megfogadják a költő hozzánk is sugárzó intelmét — „dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes” —, s ők maguk követelik meg a lazításra hajlamosaktól is a lelkiismeretesebb munkát. Az 1965-ös népgazdasági terv végrehajtása nemcsak gazdasági munkánknak, hanem politikai fejlődésünknek is megbízható mércéje lesz. AZ ÉLET ÉS IRODALOM SZERKESZTŐSÉGE BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN MINDEN OLVASÓJÁNAK — ÁRA: 1.50 H —