Élet és Irodalom, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-04 / 49. szám - Károlyi András: Világlovas • kép (1. oldal) - Molnár Zoltán: Heti jegyzet • jegyzet (1. oldal)

ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Mód Aladár:­­ AZ IGAZSÁG KÖZÖS NYELVE (3. old­al) Juhász Ferenc: A RADNÓTI MIKLÓS­OM ÁTVÉTELEKOR (5. oldal) Nagy László: ÜLVE A PÁNCÉLKERÉKEN (5. oldal) 1971. december 4 XV. évfolyam 49. szám m m Károlyi András: Világlovas HETI JEGYZET Azt hiszem, az­­ ifjúságot minden nemzedék szigorúan és tévesen ítélte meg. Ezt mentségünkül is mondom, hi­szen most is túl sok ingerült, keserű véleményt hallani kor­társaim szájából a mai fiata­lokról. Rejtett törvény ez ta­lán, hogy akik még az imént voltak fiatalok, egyszeriben azok is elítélik a m­a­i fiata­lokat. Még Petőfi is ... Őrá gon­dolok, aki hiszen még maga is ifjan hördült így fel: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? Avvagy virág vagy te, hazám ifjúsága? ...” S erről a haragját, kétségbe­esését, sőt átkait kiváltó ifjú­ságról zengett alig másfél esz­tendő múlva elragadtatott sza­vakat; midőn Európa elcsen­desült, forradalmai elzúgtak, s ez az ifjúság „szétszórt hajá­val, véres homlokával” még mindig „állt a viharban”. ■Ugyanazok a „gyöngék”, „parányok” — bizony nem mások, hanem ugyanazok — voltak a „hős fiúk”, kik „az emberiség koszorúját” addig­ra kiérdemelték. Mert talán csak alkalom, és sorsnyitotta tér mutatja meg, hogy mit is ér egy ifjúság, mire képes egy nemzedék. S bal­ítéletünk visszahull fejünkre. Milyen sokan hiszik, hogy a türelmetlen és elégedetlen fia­talok mindjárt az igazgatói borszékbe kívánnak ülni, s már-már sokszor maguk a fia­talok is azt hiszik. Pedig csak a cselekvést kí­vánják, a küzdelem éles, met­sző levegőjét. Hiszen nem más a most kongresszusra összeülő­­ifjúság gondja, mint az egész társadalomé, csak talán szo­rongatóbban éli át. Megtalálni a forradalmi cselekvés módját, formáit, lehetőségeit ma, úgy­nevezett békés hétköznap­jainkban. S nem könnyű, persze. Hi­szen annak a módját keressük, hogyan változtassuk vágyain­kat a haladás energiáivá az osztályelnyomástól megszaba­dult társadalomban. S ugyan­csak rá vagyunk szorulva azoknak a fiataloknak a lele­ményére, kik már nem szen­vedtek az osztálytársadalom poklaiban. Mert a levegő már valójában szabadabb, de még a lelkünk, reflexeink, életünk nyűgökkel kötött. S vajon mi hiányzik? Talán csak a fia­talok bátorsága, tisztasága, he­­nyeségei, igazságtalanságot nem tűrése, fantáziája, ötletei a cselekvésre. És tettei, az együtt, a közö­sen nyitott tereken. Molnár Zoltán ÁRA 2,50 FT Tóth Eszter VERSEI Cseres Tibor: A „RETTENETES” RETTEGI? (10. oldal) Kunszabó Ferenc: „NEM A GYÁRAT UNTAM MEG” (16. oldal)

Next