Élet és Irodalom, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1971-12-04 / 49. szám - Károlyi András: Világlovas • kép (1. oldal) - Molnár Zoltán: Heti jegyzet • jegyzet (1. oldal)
ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Mód Aladár: AZ IGAZSÁG KÖZÖS NYELVE (3. oldal) Juhász Ferenc: A RADNÓTI MIKLÓSOM ÁTVÉTELEKOR (5. oldal) Nagy László: ÜLVE A PÁNCÉLKERÉKEN (5. oldal) 1971. december 4 XV. évfolyam 49. szám m m Károlyi András: Világlovas HETI JEGYZET Azt hiszem, az ifjúságot minden nemzedék szigorúan és tévesen ítélte meg. Ezt mentségünkül is mondom, hiszen most is túl sok ingerült, keserű véleményt hallani kortársaim szájából a mai fiatalokról. Rejtett törvény ez talán, hogy akik még az imént voltak fiatalok, egyszeriben azok is elítélik a mai fiatalokat. Még Petőfi is ... Őrá gondolok, aki hiszen még maga is ifjan hördült így fel: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? Avvagy virág vagy te, hazám ifjúsága? ...” S erről a haragját, kétségbeesését, sőt átkait kiváltó ifjúságról zengett alig másfél esztendő múlva elragadtatott szavakat; midőn Európa elcsendesült, forradalmai elzúgtak, s ez az ifjúság „szétszórt hajával, véres homlokával” még mindig „állt a viharban”. ■Ugyanazok a „gyöngék”, „parányok” — bizony nem mások, hanem ugyanazok — voltak a „hős fiúk”, kik „az emberiség koszorúját” addigra kiérdemelték. Mert talán csak alkalom, és sorsnyitotta tér mutatja meg, hogy mit is ér egy ifjúság, mire képes egy nemzedék. S balítéletünk visszahull fejünkre. Milyen sokan hiszik, hogy a türelmetlen és elégedetlen fiatalok mindjárt az igazgatói borszékbe kívánnak ülni, s már-már sokszor maguk a fiatalok is azt hiszik. Pedig csak a cselekvést kívánják, a küzdelem éles, metsző levegőjét. Hiszen nem más a most kongresszusra összeülőifjúság gondja, mint az egész társadalomé, csak talán szorongatóbban éli át. Megtalálni a forradalmi cselekvés módját, formáit, lehetőségeit ma, úgynevezett békés hétköznapjainkban. S nem könnyű, persze. Hiszen annak a módját keressük, hogyan változtassuk vágyainkat a haladás energiáivá az osztályelnyomástól megszabadult társadalomban. S ugyancsak rá vagyunk szorulva azoknak a fiataloknak a leleményére, kik már nem szenvedtek az osztálytársadalom poklaiban. Mert a levegő már valójában szabadabb, de még a lelkünk, reflexeink, életünk nyűgökkel kötött. S vajon mi hiányzik? Talán csak a fiatalok bátorsága, tisztasága, henyeségei, igazságtalanságot nem tűrése, fantáziája, ötletei a cselekvésre. És tettei, az együtt, a közösen nyitott tereken. Molnár Zoltán ÁRA 2,50 FT Tóth Eszter VERSEI Cseres Tibor: A „RETTENETES” RETTEGI? (10. oldal) Kunszabó Ferenc: „NEM A GYÁRAT UNTAM MEG” (16. oldal)