Élet és Irodalom, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)

1972-10-07 / 41. szám - Frank János: Bemutatjuk Szabados Árpádot (2. oldal) - Gyurkovics Tibor: Társalgóban (2. oldal) - Bereményi B. András: Kőoszlop (2. oldal) - Alföldy Jenő: Hajnal Gábor hatvanéves • köszöntő (2. oldal)

elttes IRODALOM• Megjelenik minden szombaton 16 oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Alpári Gyula u. 22. Telefon: 310—920 314—164 111—087 113—221 111—424 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt. 9/11. Tel.: 221—285 Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta Hírlapüzletei­ben és a Posta Központi Hírlap Irodá­nál (Bp. V., József nádor tér 1.). Kül­földiek részére előfizethető: Kultúra Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, Budapest 62. P. O. B. 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forint, negyedévre: 30 forint, félévre: 60 fo­rint, egész évre: 120 forint. KÉZIRATOKAT És RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜL­DÜNK VISSZA! INDEX: 25.244 ____________________________ HAJNAL GÁBOR HATVAN ÉVES Személyesen csak a szerkesztő­ségből ismerem ritkán feltűnő, törékeny alakját, hol szomorú, hol komoly arcát; kis, fázós, egy ol­dalnyinál sosem terjedelmesebb, Hajnal Gáborosan csüggedt han­gulatú verseket hoz, átadja, kö­szön és elmegy. Csupán egyszer, évekkel ezelőtt beszélgettünk az írószövetség egyik ifi-összejövete­lén, melyen ő atyai megfigyelő­ként vett részt. Meggondolatlan fölszólalásomért tótt meg szelí­den. Könnyelműség, mondta, azt állítani, hogy egy fiatal költő nem talál manapság olyan példaképet külföldön, mint a fiatal Koszto­lányi Rilke vagy George szemé­lyében. S még vétkesebb köny­­nyelműség úgy vélekedni, hogy az idegen nyelvű líra legfontosabb költőit már „elfordította” a mai huszonévesek elöl a tegnapi és mai műfordító-nemzedék. Jegyez­ze meg ezt a nevet — intett na­gyon komolyan —: Gottfried Benn. S én nemcsak megjegyez­tem ezt a nevet, hanem föl is ku­tattam Hajnal Gábor műfordítás­kötetében, a lírai „Kalandozások" könyvében. S nemcsak Gottfried Benn költői nagyságáról alkot­hattam hozzávetőleges fogalmat, hanem másokról is tájékozódhat­tam: a csodálatos Paul Celanról, akiben meglepődve fedeztem föl a tehetséges fiatal költő, Oravecz Imre mesterét, aztán a Lator László és mások jóvoltából már ismert, számomra különösen ked­ves költőről, a parnasszien képek­ből építkező expresszionistáról, Georg Traklról, továbbá Günter Kunertról, akitől Hajnal Gábor, Kalász Mártonnal közösen, egy egész kötetnyi, karcosan kemény verset ültetett át magyarra... Bővíthettem eddigi ismereteimet e kalandozások jóvoltából a né­met nyelvterület lírájáról, Walter von der Vogelweidétől Johannes R. Becherig, Goethétől Brechtig, Hölderlintől és Nobilistól Nelly Sachsig és a magyar nevű Chris­tina Köve­siig. Mert Hajnal Gá­bor hangyaszorgalommal fárado­zik az anyanyelvi határok áttöré­sén költészet és költészet között: a németet, akárcsak a magyart, anyanyelvi színvonalon érti és tolmácsolja. S nemcsak a német nyelvű verset népszerűsíti Ma­gyarországon: ő szerkesztette a magyar költők Ausztriában ki­adott antológiáját — megtesz minden tőle telhetőt, hogy az or­szágon túlra juttassa a magyar vers hírét. Születésnapi köszöntőmet hadd tekintsem alkalomnak arra, hogy megköszönjem baráti útmutatá­sát; cserébe türelmes olvasója le­szek mindannak, ami „az értelem határaira csábítja”, verseinek és műfordításainak. Alföldy Jenő tunso Bemutatjuk SZABADOS ÁRPÁDOT Szegeden született 1944-ben. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1962—66-ig végezte Szentiványi Lajos és Ék Sándor tanítványaként. 1968 óta kiállító művész, részt vesz a nagyobb tárlatokon. Külföldön Moszkvában (1968), Bécs­ben, az Europahaus-ban (1970), majd ugyancsak Bécsben (1970), Stockholmban (1971), Barceloná­ban (1971) és Hamburgban (1972) szerepeltek lapjai. Egyéni kiállítást 1968-ban az Újpesti Mi­nigalériában, ugyanabban az évben a Fiatal Mű­vészek Klubjában és 1971-ben a Madách Szín­házban rendezett. Jövő áprilisra a — Bajcsy-Zsi­­linszky úti — Stúdió Galéria-beli tárlatára ké­szül. A művész az ELTE Apáczai Csere János gya­korló iskola vezető tanára. Képzőművész kört vezet Újpesten. 1968 óta Derkovits ösztöndíjas. A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának több díját nyerte 1968 és 1972 között, 1970-ben a Fővárosi Tanács díját. Nemrég kapott megbízást a Miskol­ci Megyei Könyvtár 16 négyzetméteres, kazettás, körtefa-dúcos faliképére. A sokszorosító grafi­kában a rézkarc és a linóleummetszet techni­káit kedveli, mostanában elsősorban az egyedi rajzzal foglalkozik. Mint nemzedéke, Kondor Béla „iskolájából" indult ő is, de csak indult. Már főiskolás kora­beli lapján is látszik, mit tud hozzátenni az örök­séghez Szabados. Gondolatrendszerének kifeje­zése egyre rejtettebb, követeli a néző együttmű­ködését. Elvont és nyomatékos, halk, finom vagy határozott, markáns, van amikor hajszálvonalak hálójából épít, máskor kontrasztosan harsány hangú. Olykor egy lapon is. Bemutatónk — úgy véljük — jobban jellemzi ezt a művészt, mint amikor egy kiállítás tenge­rében, sokféle dolog, jó és rossz között kell — vagy kellene — felfedezni grafikáit. Frank János GYURKOVICS TIBOR: —Jó, aki elfogadja. Látja, ő el­­fogadja.A szerepet, az életet — hogy eljátssza. Végig el fogja ját­szani. Tökéletesen. Nem lesz vele baj. A sima színészekkel nincs baj. — Dehogy is. Nem akarom én megváltani a színházat. Nem is kell, nem is lehet. Az egyik ösz­­szeférhetetlen, a másik összefér­hető. Hát férjen össze. Ne engem maceráljon... Az igazi színésznő irányítható. Meg vannak vele, elé­gedve. Bejön, kirúzsozza magát, kijön berúzsozza magát. Magát is berúzsozná. Az jobb lenne. Ne veszekedjünk. (Csönd.) — Persze, egyénisége van. Tu­dom. „Ide álljon az asztal mel­lé... lazán, drága Kinga, lazán...” És odaáll, lazán. Mert irányítha­tó. Igen, az egyénisége. Jó egyé­niség. — A rendezők szeretik az egyé­niségeket. Mert lehet őket irányí­tani. Aki valamit akar... Nem, nem akarok én olyat, ami... Ösz­­szeveszni sem akarok... „Bú­bá, viccelnék, napraforgót forgatnék a kezem között.. BEREMÉNYI B. ANDRÁS: KŐOSZLOP — Merre van a vár, tessék mondani? Az idős férfi hosszan rámnéz, aztán visszakérdez: — Maguk magyarok? — Magyarok vagyunk. — Aztán... a vesztőhelyet akarják megnézni? Meghökkent a szó. Megízlelem: — A vesztőhelyet. Útbaigazít. Megköszönöm. Még mondana valamit. Látom, a virá­got nézi a kezemben. Elbúcsú­zunk. A hídig még vagy négyszáz mé­ter. A túlsó főnél cigánygyerekek fürdőznek. Mikor meglátnak, a legkisebb leányka, olyan forma, mint a Váci utcaiak, csak tán még szutykosabb, odarohan. Bak­­sist kunyerál. Magyarul küldöm vissza fürdeni. Engedelmesen el­rohan, riasztja a bátyját, aki tud magyarul. — Adjon már egy kis pénzecs­két! — Nincs! — nevetek a gyönyö­rű szemű, tízéves forma fiúcská­ra, tudniillik valóban nincs. — Aggyon már egy kis pénzt! Szép gúnyája van, oszt kicsi pén­ze nincs? Végignézek a szép gúnyámon. Ing, farmer, leszakadófélben le­vő szandál. Ani nevet. Pénzt adok a gyereknek. — No látja! Könnyen mén, csak jó szív kell hozzá! Jobbra térünk, az országúttal. Mintha megszűnt volna a város. Szemben a várfal földbe süllyedt maradványai, épület sehol. Fény­képezni tilos. Katona császkál, puskával. Minket néz. Annak ide­jén a győztesek a vár 300 éles körzetében mindent földig rom­boltak. Tán azért e pusztaság? Régen volt. Az országút egy darabig a vár mellett húzódik. A szélén, a por­ban megyünk, nem engednek föl a teherautók. Aztán letérünk az erőd furcsa, hatágú csillagát kö­vetve. Sehol semmi, csak disznók és libák legelnek. Végre egy föld­út vezet be a csillag ágai közé. Tán erre? Bemegyünk. Cigány­­tanya, és talán valami palackrak­tár? Egy kutya vicsorítva ugat­. Emberszobrok rezzenéstelenül néznek. Megfordulunk. Odakint egy parasztasszony disznókat hajt. Megszólítom. Nem érti. Ani okosabb. — Monument? — Á, monument! — sereghajtó pálcájával útbaigazít, közben ha­dar, hadar és karját fölemelve, arcát fölfújva mutatja, hogy va­lami hatalmas dolog van ott. Amit ő mond, mi nem értjük, de in­tése nyomán visszamegyünk az országút szürke porába. Minden­esetre, hogy hatalmas, az jól esik. Még vagy fél kilométert cap­­latunk, szemünk-szánk tele, há­tunkon sárrá olvadt a por. Már attól tartok, becsaptak. De végre balra meglátjuk a libalegelőt. Igazán hatalmas füves térség, disznók,­­baromfik. Középen tán kétméteres kőhalom. A csúcsán kicsiny obeliszk. Elindulunk a márványoszlop felé. Előtte friss szekfűcsokor. A felvezető kis lép­cső alján megállunk. Tán nem nevetség szívből tiszteletet adni a hősöknek? Kis parasztgyerek disznón lo­vagol. Az eszét vesztett, visító ál­lat majd ledönt lábamról. Felmegyek a töredezett lépcsőn, a többi közé helyezem a magunk virágát is. Lejövet lerugdalom a cigarettacsikkeket. A márványoszlop három olda­lán 13 név. Némelyik bizony már nehezen olvasható. Megkerüljük és ismét szembefordulunk. A már­vány tükrében a vörös nap ég. Jelképnek érzem. „Az aradi tizenhárom vértanú kivégeztetési helyének megörökí­tésére emeltetett 1881. október 6-án.” Valaki minden nap élő virágot tesz a kőoszlop lábához. T­ársalgóban — A színész nem gép. A gép visszaköpi az adatokat... Amit beletápláltak. Meg van valósítva. Azt mondják. Tapsolnak, kijön. Tapsolnak, bemegy. És? — Ki adja oda a vérét a szín­háznak? Ha van vére... Na, ezt csak úgy mondom ... Persze, hogy van vére... Mindenkinek van vé­re. — Tudom, hogy szakma. Mo­zogni, beszédtechnika, lebegés. És akinek ólomsúlya van? Na, ne ijedjen meg, neki nincs. Föl se tudná emelni. — Én nem azt mondom, hogy nem jó színész. Maga félreért. És szeretem. De minek mosolyog­ni? — Á. Ne beszéljünk. (Csönd.) — Mondom. Beállj Mint egy próbababa. Nem vagyok én félté­keny. Fütyülök rá. De hol van a múltja? Van múltja? Mindenkid­nek van. De hova tette? Eltette a kofferba? Vagy az öltözőasztal­fiókjába? Igaz, maga is... Csak a produkciót nézi. A végered­ményt. A tapsot. Hogy utálom magát... is. (Csönd.) — Madarak röpülhetnének be a színpadra. (Csönd.) — Na, ezt csak úgy mondom... Nem gondolom komolyan. De, maga. .. (Csönd.) — Aki ki tud, állni meztelenül, az otthon is meg tudja csinálni. Hevenyészett. Jó, hogy itt rajta van a ruha. Dehogy féltékenyke­­dem. Csak látom, hogy magának is ez kell. Ez tetszik. (Csönd.) — Én úgy szeretnék játszani... Mint önmagam. Apámnak volt egy karórája. Mindig el akarta adni, vagy dobni... De nem dob­ta el. Mert aztán szerette. Mond­tam már? Azzal temettük el. (Csönd.) — Nincs mit mondanom. Na. (Csönd.) — Látja, a színpad... (Csönd.) — Halálnak halálával halsz meg... (Csönd.) — Aki... (Hosszú csönd.) —Na, viszlát. Be kell mennem a rádióba. A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek VERS BERTÓK LÁSZLÓ: FÁK FELVONU­LÁSA. (Magvető) PAKOLITZ ISTVÁN: PITYPANG. Gyermekversek. (Móra) SZÉPPRÓZA HUNY­ADY JÓZSEF: A VIHARMA­­DÁR. Mozaikok Petőfi Sándor éle­téből. (Kossuth) AMBRUS ZOLTÁN: SOLUS ERIS. (Szépirodalmi) SZEBERÉNYI LEHEL: TÖRHETINK MEG A TÖBBIEK. — SZALMACS­­KA — JEROMOS, A KÖFEJŰ. Regé­nyek. (Szépirodalmi) LEXIKON, ALBUM, TANULMÁNYOK, ÚTIKÖNYVEK VILÁGIRODALMI LEXIKON, 2. kötet. (Akadémiai) KÉPZŐMŰVÉSZETI ALMANACH, 5. 1969—1970-ig. (Corvina) MACZA JÁNOS: LEGENDÁK ÉS TÉ­NYEK. Tanulmányok a XX. század művészettörténetéhez. (Corvina) BUDAPEST TÁRSADALMANAK ES GAZDASÁGÁNAK SZÁZ EVE. 1872/ 73—1972. (Közgazdasági és Jogi) Filmbemutatók HARMINCKÉT NEVEM VOLT. Ma­gyar film. Bemutató: október 12- én. HÓKIBÁLYNŐ. Színes szovjet film. Bemutató: október 12-én. BOHÓCOK. Színes olasz film. Bemu­tató: október 12-én. Színház BORNEMISSZA PÉTER—MÓRICZ ZSIGMOND: MAGYAR ELEKTRA. Bemutató: a békéscsabai Jókai Szín­házban, október 6-án. VILÉM MRSTIKOVÉ: MARYS­A. A prágai DÍVÁD LO NA VIN ORRA­­DECH Színház bemutatója a Ma­dách Színházban, október 6-án. TÖRÖK TAMÁS: LUDAS MATYI FANTÁZIA. Bemutató: a Déryné Színházban, október 7-én. MOLIÉRE: FÖSVÉNY. A DIVADLO NA VINOHRADECH Színház bemu­tatója a Madách Színházban, októ­ber 7-én. CSEHOV: HÁROM NŐVÉR. Bemuta­tó: a Vígszínházban, október 11-én. MARK TWAIN: KOLDUS ÉS KI­RÁLYFI. Bemutató: a Bartók Szín­házban, október 11-én. WILLIAM GIBSON: LIBIKÓKA. Be­mutató: a Madách Kamaraszínház­ban, október 13-án. TISZTA VIZET A FEJEKBE. Bemuta­tó: a Mikroszkóp Színpadon, októ­ber 13-án. CALDERON: AZ ÉLET ÁLOM. Bemm­u­­tató: a kecskeméti Katona József Színházban, október 13-án. Hangversenyek A BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKU­SOK hangversenye a Zeneakadé­mián, október 6-án. Közreműködik: a debreceni Kodály-kórus, vezényel: Lukács Miklós. ANDRE WATTS zongoraestje a Zene­­akadémián, október 8-án. Közremű­ködik: a Filharmónia Fúvósötös. KODÁLY KAMARAZENÉJE a Zene­­akadémián, október 8-án. Közremű­ködik: a Kodály Vonósnégyes, Zempléni Kornél és a Győri Leány­kar. A BUDAPESTI FILMHARMÓNIAI TÁRSASÁG ZENEKARÁNAK hang­versenye a Zeneakadémián, október 9-én. Közreműködik: Falvai Sándor, Palcsó Sándor, vezényel: Kórodi András. A MAGYAR ÁLLAMI HANGVER­SENYZENEKAR hangversenye az Erkel Színházban, október 10-én. Közreműködik: André Watts, vezé­nyel: Erdélyi Miklós. A SZÓFIAI FILMHARMONIKUSOK hangversenye az Erkel Színházban, október 11-én. Közreműködik: An­ton Dikov, vezényel: Konsztantin Iljev. A SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENE­KAR hangversenye a Zeneakadé­mián, október 12-én. Közreműködik: a Szegedi Zenebarátok Kórusa, ve­zényel : Vaszy Viktor. A MAGYAR ÁLLAMI HANGVER­SENYZENEKAR hangversenye a Zenekadémián, október 13-án. Vezé­nyel: Ferencsik János. Kiállítások FELEDY GYULA festőművész kiállí­tása Miskolcon, a Szőnyi Teremben. Megnyitó: október 5-én. TALLÓS ILONA festőművész kiállítá­sa Győrben. Megnyitó: október 5-én. TEXTIL- ÉS ÖTVÖSMUNKÁK bemu­tatója a Csontváry Teremben. Meg­nyitó: október 5-én. DEMJÉN ATTILA festőművész kiállí­tása a Mednyánszky Teremben. Megnyitó: október 6-án. PAPACHRISTOS ANDREAS szobrász­­művész kiállítása a Fiatalok Stúdió­jában. Megnyitó: október 11-én. KOSZTA ROZÁLIA festőművész kiál­lítása Békéscsabán. Megnyitó: ok­tóber 12-én. BÚZÁS ÁRPÁD iparművész kiállítása Nagykanizsán, az Egry Teremben. Megnyitó: október 12-én. HIBAIGAZÍTÁS Előző számunk zenekritikájában novelírás történt: Decsényi János Gondolatok — nappal, éjszaka cí­mű művének szoprán szólóját nem Sziklay Erika, hanem Csengery Adrienne énekelte. l­RODA­ DMI 1972. OKTÓBER 7.

Next