Élet és Irodalom, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-13 / 2. szám - Berkovits György: Ötletes mozgalom • riport (8. oldal)

BERKOVITS GYÖRGY RIPORTJA: ÖTLETES MOZGALOM A köszörűműhelyben beszélge­tünk. A művezető, Stefkó Sándor egy szép, modern gépre mutat, ma­gyaráz: — Angol licenc alapján gyártot­ták, megrendeltük, ideszállították, de megfeledkeztek az egyik fontos alkatrészről, amelyet a licenced együtt kellett volna megvásárolni. A gépet nem tudtuk munkába ál­lítani, vártuk, majd csak megve­szik a szükséges tárcsát. A régi kö­szörűvel bajlódtunk, lassan ment a munka, túlórázni kellett. Bosszan­tott a dolog, egyik kollégámmal el­határoztuk, hogy megcsináljuk azt a tárcsát magunk. Sikerült. Fájt volna a szívünk, ha nem dolgozha­tunk ezzel a modern köszörűvel. Úgy érzem, mintha én terveztem és csináltam volna a gépet. — Hallottam, hogy kifogyhatat­lan a javaslatokból. Mi készteti az apróbb, vagy nagyobb műszaki vál­toztatásokra? — kérdezem Ivacska Sándor technológustól. — Az, hogy eredményesebb le­gyen a munka. Ha egy elgondolá­som beválik, madarat lehetne ve­lem fogatni. Szerintem az ember alapvető tulajdonsága, hogy nem­csak a kitaposott úton jár, hanem a saját fejét is használja. — Mondják, hogy mindig új öt­letekkel áll elő. Miért? — faggatom Borbácsi Sándor művezetőt. — Szeretem tudni, hogy mit, ho­gyan és miért csinálok. Ha nem ér­dekelne a munkám, akkor mecha­nikusan, elfásultan végezném. Ha aktívan dolgozom, óhatatlanul eszembe jut valami. Ötszázszor jegyezték már fel, hogy Potóczky Alfréd TMK-üzem­­vezetőnek az a gondolata támadt, hogy... — ... könnyítsék, ésszerűsítsék a munkán. Miért ne indítványoznék valamit, ha abból az embereknek is, az üzemnek is haszna lehet? Szeredi János villamosmérnök, technológiai osztályvezető meséli: — Észrevettük, hogy az egyik se­gédmunkás, amikor a bejáratóasz­talról leveszi a motorokat, megre­meg, mintha egész teste összeráz­kódna. Gondoltuk, hogy nem bírja a terhet, megkérdeztük. Azt vála­szolta, hogy erős ő, az áram rázza meg. Akkor jöttünk rá, hogy nem kapcsolta ki a bejáratóasztal ma­gasfeszültségű áramát, úgy nyúlt a motorokhoz. Azért említem ezt a példát, mert ez a munkás nemcsak tudatlanul, hanem közönyösen is dolgozott, azt a fáradtságot sem vette, hogy megkérdezze, vajon miért rázza meg az áram, így kell-e ennek lenni?... Vagyis kiszolgál­tatta magát a munkájának. Az em­bereket arra kellene megtanítani, hogy ne úgy dolgozzanak, mint a gépek. Mindenkit arra kellene ösz­tönözni, hogy a munkájáról véle­ménye, elgondolása legyen, s ezt meg is mondja. Szerintem az újí­tómozgalomnak éppen az lenne a lényege, hogy beleszólásra, öntevé­kenységre nevelje az embereket. — Az utóbbi időben kevesebb az újítás, ezt mindenki tudja. Meg­csappant az emberek kedve, nem kezdeményeznek? — érdeklődöm az egyik nagyüzem szb-titkárától, a főmérnöktől, és az újítási előadó­tól. Az eszbé-titkár: — Talán nem építünk eléggé az öntevékenységre, inkább az újítómozgalom szerveze­tére alapozunk. A fő gondunk a szervezés, s ez sem megy simán. A főmérnök: — Az üzemben rendkívül bonyolult a technológia. Nagy tudással, képzettséggel kell rendelkeznie annak, akinek vala­milyen javaslatát figyelembe ve­hetjük. Az aktivitás, a jószándék kevés. Az újítási előadó: — Inkább ar­ról van szó, hogy az embereknek elveszi a kedvét a hosszadalmas ügyintézés. Ha valaki azt akarja, hogy ötle­tét, javaslatát elfogadják, az újí­tási előadóhoz kell fordulnia. Az előadó részletes magyarázatot, le­írást kér, hogy ennek alapján a „témafüzetben” ellenőrizhesse, nem született-e már hasonló ötlet. Ha nem, akkor a javaslatot bejegyez­heti az újítási naplóba. Erről má­solatot készít és átküldi a titkár­ságra. Aztán iratrendezőt csinál az „ügyről”, gondosan elteszi. Ezután a javaslatot eljuttatja a téma szak­értőjének: bírálja el. A szakértő ál­talában kollégáit is bevonja, mert egyedül senki sem vállalja szívesen a felelősséget, hogy elutasításra, vagy elfogadásra javasoljon vala­mit. Kalkulációt is készítenek: megéri-e, hogy foglalkoznak a té­mával? Végül az újítás az „egy­személyi elbírálóhoz” kerül, aki vagy figyelembe veszi a szakértők és a kalkulátorok véleményét, vagy nem. Dönt. Ha a javaslat gazdája elégedetlen a döntéssel a vállalati szakszervezeti bizottsághoz fordul­hat. Az egyik gépgyár újítási irodájá­ban egy lakatos kifakad: „öt hó­napja beadtam a javaslatomat, mi van vele?...” Az iroda vezetője belelapoz a vastag dossziékba és azt mondja, hogy a szakértő addig nem nyilatkozik, amíg a gazdasá­gossági számításokat nem végezték el. A lakatos dühös: „Szóval tolo­gatják a papírokat! Hát tudja mit, engem már nem érdekel az egész”, legyint és bevágja az ajtót. A nagy járműgyár újítási elő­adójával vitatkozik egy fiatal mű­szerész: „Nevetséges azt állítani, hogy nekem munkaköri kötelessé­gem, csak az a kötelességem, hogy a kiadott feladatot elvégezzem, de nem az, hogy amit az üzemvezető nem vett észre, én észrevegyem, nem vagyok én se technikus, se mérnök, melós vagyok.” Vidéki műszergyárban hallom, amint egy beosztott technikus ma­gyarázza az újítási irodán: Kér­tem, hogy ne N.-nek adják oda bí­rálatra, mert egészen más területen dolgozik, persze hogy nem vállal érte felelősséget, mert nem tudja, hogy mi az, amiért ki kellene áll­nia, gőze sincs a dologról...” Az újítási előadó ismételgeti: „Nem tőlem függ, nem tőlem függ”. Széttárja a karját és amikor be­szélgetni kezdünk azt mondja: „Ne higgye, hogy minden újítással probléma van”. De minden előadó elsorolja a nehézségeket. Bonyolultak a gépek és a gyár­tási folyamatok. Állandóan emel­kedik a termelékenység. Mi újat lehet ma már kitalálni? A technológiai fegyelem nagyon szigorú, még a legapróbb változta­tás is megbonthatja ezt a fegyel­met. Minek változtatni? Az újítások kikísérletezésére nincs alkalom, mert az a termelés rovására megy. Kísérletezgetünk, vagy dolgozunk? A vállalati szakszervezeti titká­rok szerint az üzemek újítási sza­bályzatai megfelelőek, ezek meg­szabják a mozgalom útját, „és ál­talában nincs is probléma”. De azért panaszkodnak. Akinek magasabb a képzettsége és a beosztása, annak könnyebben elhiszik, hogy a javaslata hasznos. A munkásoknak nehezebben. Ha a beosztottnak ötlete támad, a főnök féltékenykedik, gáncsos­­kodik. Esetleg félti a presztízsét. A vezetők attól is tartanak, hogy az újítási díjak elviszik a nyeresé­get. Sajnálják a pénzt az újítóktól. Az újítómozgalom szervezete, irányítása megfelelő? Mi erről a véleményük? — kérdezem a nagy­üzem szakszervezeti irodáján az eszké-titkártól, a főmérnöktől az újítási előadótól. Az eszbé-titkár: — A kollektív szerződésekben megfelelő hang­súlyt kap a mozgalom. De a munka szervezettsége az üzemekben ma már annyira magasfokú, hogy megy minden a maga útján, egyé­ni kezdeményezésekre kevésbé van szükség. Ez látszik a gyakorlatban. A főmérnök: — Szerintem a pénz ösztönzi a kezdeményezést, tehát nem valamifajta belső szük­séglet szüli az újításokat. Pénzt pe­dig egyszerűbben, könnyebben, gyorsabban látnak az emberek, ha fusiznak, vagy másodállást vállal­nak. Az újítási előadó. — Sokszor gyanakodnak az újítókra. Több eset bizonyítja. S. Z. és Sz. M. kidolgozta a bu­szok ajtaját nyitó-záró szerkezetek egyes alkatrészeinek hazai gyártá­sát, ezt bevezették, de nem kötöt­tek szerződést az újítókkal, mond­ván, hogy az üzem fejlesztési ter­vei között is szerepel ennek a problémának a megoldása. K. J. fúrómester kikísérletezte, hogy bizonyos nagy teljesítményű fúrógépet agyagos, kötött talajban is gazdaságosan használhassanak. A szerződést megkötötte a vállala­tával, de munkájának valódi érté­két nem tudta meg, mert hiába kért pontos számításokat, csak fel­becsülték az eredményt. G. F. javasolta, hogy az uszályok hajtóművében a régi „csukló” he­lyett kardán csuklót építsenek be, mert ez olcsóbb. Nem gondolta, hogy a vállalat hasznát a tengely­­kapcsolók ára nem befolyásolja, mert az közömbös a nyereség szempontjából. Mit fogadnak szívesen újításnak? Azt, ami a vállalatnak hasznot hoz. Pillanatnyi nyereséget. Ha csak az országnak hoz hasznot, megtakarí­tást? Akkor szívesen eltekintenek az újítás bevezetésétől. Egy közgazdász-kalkulátor azt mondja, hogy „akad újítás, amely nem gazdaságos, mégis elfogadjuk, mert megéri, ha a dolgozó, aki az ötletet adta, jól érzi magát a mun­kahelyén, nem megy el máshová, s ez végeredményben gazdaságos, mert nem kell helyette új embert betanítani”. Elmagyarázza: „Meg­történhet, hogy korszerűsítenek egy gyártmányt, mégsem hoz na­gyobb hasznot, mint a korszerűtle­nebb, mert az árát nem lehet fel­emelni.” Sokszor elfogadnak olyan ötletet is, amely veszteséggel jár, „ha a technológia biztonságosabb lesz”. De elvetik az ötletet, „ha iga­za van is az újítónak, előfordulhat, hogy a javasolt gyártási eljárás ve­szélyes munkavédelmi szempont­ból”. Egy utókalkulátor magyarázza: „nem az újítások hasznából fizetik az újítási díjakat, mert mondjuk, ha egy ésszerűsítés miatt öszázezer­­rel nő a nyereség, a vállalati pénz­tár csak hatvanháromezerrel gya­rapodik, a többi pénzt elvonja az adó”. Még megjegyzi, hogy „az újí­tásokból származó nyereség gazda­sági értelemben nem más, mint ha áremelésből származna több pénz”. — Úgy tűnik, mintha a vállala­tok érdeke nem mindig volna azo­nos az országéval, az újítók érdeke a vállalatéval — mondom a nagy­üzem szakszervezeti irodáján az eszbé-titkárnak, a főmérnöknek, és az újítási előadónak. Az eszbé-titkár: — Az újítások ma már műszaki és gazdasági té­nyezőktől függnek. A mozgalom pedig spontán. Ha ismét újítómoz­galomról beszélhetnénk, talán nem lenne még látszólagos érdekellen­tét sem az egyéni, a csoport-, a tár­sadalmi érdek között. A főmérnök: — Szerintem nem lehet, nincs is más érdek, mint a hasznosság. Az újítási előadó: — Mindenki­nek más a véleménye. Nehéz össze­egyeztetni. — Mi a véleménye az újítások­ról — kérdezem a középkorú mér­nöktől, aki szakbíráló is. — Apró ötletek ezek. Ha aka­rom, van jelentőségük, ha akarom nincs. — Tehát az újítás sorsát pusztán a személyes vélemény dönti el? — Természetesen nem. A gazda­sági feltételek. A technika. — Kifelejtette az embert. — Igaz, hogy az újításoknak az a legnagyobb szerepük, hogy min­den ember úgy végezze a saját munkáját, ahogyan neki a legjob­ban megfelel. — A rendeletek pontosan meg­határozzák, mit nevezhetünk újí­tásnak — mondja egy nagyvállalat „egyszemélyi elbírálója” —, olva­som: „Újítás az olyan műszaki, il­letve üzemszervezéssel kapcsolatos megoldás lehet, amely viszonylag új, megvalósítása a vállalat részére hasznos eredménnyel jár és nem tartozik előterjesztőjének munka­köri kötelességei közé, vagy mun­kaköri feladatán belül jelentős al­kotói teljesítménynek minősül”. — Ismerek másfajta megfogal­mazást is — szólok közbe —, szin­tén rendeletből:­ „...célja a dolgo­zók alkotó tevékenységének előse­gítése és eredményeinek hasznosí­tása a termelőerők fejlődése érde­kében”. — Ez az újítómozgalomra, s nem az újításokra vonatkozik. — A kettő nem ugyanaz? — Az újítás műszaki és gazdasá­gi fogalom. A mozgalom társadal­mi. Jó szervezéssel összekapcsolha­tók. — Miért, most külön vannak vá­lasztva? Úgy tudom, például, hogy a brigádok tagjai a munkaverseny­ben újításokat is felajánlanak. — Más a munkaverseny és más a brigádmozgalom. Ezek az öntevé­kenység és az aktivitás igazi terü­letei. Igazi? Mire jó ez a parcellázás? műveinek motívumaiból készült kétrészes, színes, szinkronizált szovjet film­­ . Rendezte^ ALEKSZANDR ALOV - ■ M .­VLAGYIMIR NAUMOV * . **­­• « . • A-L.aL-'vT.-T J - ‘-' -H * A1-/' * -J • • v ' v* '■ • V ' /-•... Ludmilla Szaveljeva Mihail Uljanov Lapvélemények a filmről: „Egyike azoknak a nagyszabású, látványos, gazdagon kiállított fil­meknek, melyek erősségei a szovjet filmgyártásnak. Sodró, képileg nagyon izgalmas, néhány kitűnő színészi alakítás és kiváló technikai megvalósítás jellemzi..." (Variety 1971. május 26.) „Új témát feldolgozó, érdekes film ... A szovjet filmekben már hagyo­mányos, jó színészi játék mellett az alkotók jól idézik fel a húszas évek Konstantinápolyának és Párizsának légkörét...” (l’Humanité 1971. nov. 2.). Bemutató: január 18. — EZ A VALÓ VILÁG pályázat filmje. 1973. JANUÁR 13.

Next