Élet és Irodalom, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-17 / 11. szám - Sz-y: Az Europe különszáma • Az élő Petőfi (6. oldal) - Domokos Sámuel: Román nyelvű válogatás • Az élő Petőfi (6. oldal) - Ó. L.: Külföldi magyar folyóiratokban • Az élő Petőfi (6. oldal) - Michael Burn: Petőfi Sándor • vers • Balabán Péter fordítása. Megjelent a Times Literary Supplement 1972. december 29-i számában. (6. oldal)
híreink MINDENKI IRODALMA A Ruhr-vidéken megalakult a Gelsenkircheni Népfőiskola Irodalmi Műhelye. Vállalt feladata, hogy közli háziasszonyok, rendőrök, tanárok, munkások, akadémikusok, hivatalnokok, diákok írásait. A feltétel, hogy a szöveg érdekes, eredeti legyen. Amatőr szerzők műveit publikálják — dilettáns munkákat nem. „A szöveg előállítása és fogyasztása nem elit előjog” — ezt akarják bizonyítani az immár második, amatőrök írásait tartalmazó könyvvel. Bevezetőjében ezt írják: „Ha az ember politikán a társadalmi állapotok megváltoztatásának lehetőségét érti, akkor a versírás is politikai folyamat, hiszen a nyelvi kifejezés változás elindítója lehet”. Szót ejtenek a politika és az irodalom viszonyáról: „Milyenek azok az «új valóságok»? Mindenható politikusok szólamokká beszélték szét a jog, a demokrácia és a szabadság fogalmait, szorongunk, ha demokráciáról halljuk beszélni a politikusokat. Fogalmakat, mint jog, demokrácia és szabadság, ma már lehetetlen nyelvileg emelkedett, ideális megnyilatkozásokban alkalmazni.” Beszélnek a túlpolitizált irodalomról: „A nyelvet, mint a változtatás eszközét, a személyi tudat képzőjét, az irodalmat, mint politikai akciót ma errefelé mindig olcsó «agitpronként» értik félre”. Végül elsáncolták magukat az irodalmi piac jelenségeitől. A maguk elé állított feladat: „az irodalom válságát társadalomkritikaként írni meg”. A mindennapok, a társadalom, a saját környezetük s a jövő kérdéseibe akarnak beleszólni — azok, akiket érint, akiknek feje fölött mások terveznek és kiviteleznek. A kötet gyűjtőcímei: Emberek és házak, Utcák és városok, Iskola és képzés, Gyárak és munka, Társadalom és beleszólás, Fogyasztás és szabad idő. Alapelvük: „Ez az irodalom mindenkié”. sik ötven kiadó 30 százalékot, míg a többi 294 kiadó mindössze 17,6 százalékot „teljesít”. Az ádáz versenyben a legnagyobbak eleve megtiltják maguknak az új utak kalandját, és beérik a sikerkönyvek minél többszöri kiadásával. A divat útja a könnyebbik út: amikor a Flammarion szakácsenciklopédiát bocsátott ki, csakhamar ötven hasonló kiadvány követte! A Párizsi Kommün centenáriumára nem kevesebb mint ötszáz könyv jelent meg. (De vajon mennyi maradt raktáron? Három tendencia mutatkozik jelenleg a könyvkiadásban — írja a Le Monde: 1. A zsebkönyvek elterjedésével a könyvkiadás „demokratizálódott”. 2. A külső, audiovizuális hatás a közízlést és a kiadást a rossz zsurnalizmus szintjén tartja. 3. Mind népszerűbbek a „praktikus” könyvek, az enciklopédiák és a dokumentumkiadványok. A kiadóknak csak öt százaléka kutat rendületlenül tovább igazi tehetségek, jó könyvek után. QUENEAU-KIÁLLÍTÁS A kommunista vezetésű Le Havre város könyvtárában kiállítást rendeztek Raymond Queneau 70. születésnapja alkalmából. Az író a nagy francia kikötővárosban született, s ott járt iskolába. A katalógusban Armand Salacrou, a világhírű, haladó drámaíró köszönti Queneau-t: „Mindig elsőrendű s nagy jelentőségű írónak tartottam” — vallja. A kiállítás bemutatja Queneau Le Havre-i gyermek- és kamaszkorát, szürrealista korszakát, az író kéziratait, műveinek különféle kiadásait, a dalaiból készült lemezeket (Kozma zenéjére), lektori és szerkesztői munkáját, fordításait, előszavait, valamint írásainak idegen nyelvű kiadásait. Külön részleg tárja fel Queneau tudományos, elsősorban matematikusi tevékenységét. A Queneau és a film címet viselő dokumentációanyag az író regényeinek filmfeldolgozásaival ismertet meg. A kiállításon láthatók még Queneau műkritikusi munkájára vonatkozó dokumentumok, a saját maga festette képek, illetve az őt ábrázoló festmények. “TOGLIATTI ÉLETE A közeljövőben jelenik meg Olaszországban Giorgio Bocca Palmiro Togliatti című műve. A könyv az olasz és a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő alakjának első teljes életrajza. Ebből közöl két fejezetet a L’Espresso egyik legutóbbi száma. A könyv szerzője Togliatti élményeinek leírásával bepillantást nyújt az európai baloldali mozgalmak drámai történetébe. Azokat az eseményeket elemzi, amelyek hatottak Togliatti eszmei-politikai fejlődésére, mint például Gramsci és a parlamenti harc jelentőségét tagadó A. Bordiga vitája, a fasizmus elleni küzdelem tapasztalatai; a dogmatizmus buktatói és ahogyan Togliatti túljutott rajtuk. Az elvi, politikai harcok és a konkrét történelmi tények hátterében rajzolódik ki egy nagy forradalmár arcképe. Togliatti élete — mondja Bocca a könyv végén — egy világosan látó olasz ember élete, aki „arra rendeltetett, hogy olyan tömeg mozgalmát vezesse, amelyben a remény, az igazságvágy és az emberek közötti szolidaritás érzése élt.” KÖNYVIPAR FRANCIAORSZÁGBAN „A boldog (értsd: jóllakott) népek léleknélküliek. Nincs is túl nagy szükségük a lelkükre.” Egyenesen következik-e Paul Valéry megállapításából, hogy a mi fogyasztói társadalmaink csak annyit kapnak a lelki mannából, amennyit megérdemelnek? — aggódik a Le Monde, szigorú számvetést készítvén a francia könyvkiadásról. Az Unesco-könyvév francia adata: soha nem olvas könyvet a franciák ötven százaléka. Mindig ugyanazok lépnek a könyvesboltba. S mit olvasnak ők? A könyvipar erősen koncentrálódik. 361 kiadó egy évben csaknem kétmilliárd frank bevételen osztozik, ebből 17 kiadó 52 százalékot, ma AFRIKAI KÖNYVKIADÁS Igazi rekord a könyv nemzetközi évében, 1972-ben: 7,5 milliárd könyv jelent meg. (1950-ben még csupán 2,5 milliárd!) A könyv forradalma eddig jobbára csak a fejlett országokat érte el. Afrika eddig a könyvkiadásból csak 1,7 százalékos arányban vette ki részét. Az Unesco 1972-ben könyv mindenkinek jelszava bátorította az írókat és a fordítókat, felhívta a figyelmet a könyvterjesztés jobb megszervezésének módjaira a fejlődő országokban is. Az 1972-es könyvévben a maghreb piac a francia könyvkivitel 6,1 százalékát „vette fel”, a francia nyelvterületen levő afrikai államok a francia könyvkivitel 12,3 százalékát vásárolták meg. Az importált könyvek túlnyomó része tankönyv. Ma már a legtöbb afrikai ország fejleszteni próbálja saját könyvkiadását, igyekszik megteremteni a nemzeti könyvkiadást. Tunéziában például létrehozták a Tunéziai Könyvterjesztő Társaságot (51 százalékos állami részvétellel) és az állami támogatással működő Tunéziai Könyvkiadót. A cél a tunéziai kultúra terjesztése, a hazai irodalom fellendítése. Algériában hasonlóképpen megalakult az Országos Könyvkiadó és Könyvterjesztő Társaság, amely 1972. január 1. és augusztus 31. között 23 könyvet adott ki — ebből nyolcat arab nyelven —, öszszesen 98 000 példányban. A könyvnek a fejlődésben levő afrikai államok gazdasági, társadalmi és kulturális emancipációja egyik , fontos eszközévé kell válnia. TÁJÉKOZÓDÁS AZ ÉLŐ PETŐF Az Europe különszáma Amint arról már múlt heti számunkban is hírt adtunk, az Europe különszámban emlékezett meg a Petőfi-évfordulóról. Az összeállítás címe: Költészet és forradalom. Nemcsak Petőfi költészetének elemzésére vállalkozott a francia folyóirat, hanem a mai Magyarország életéről is tájékoztatja olvasóit. A különszám szerzői: francia és magyar írók, irodalomtörténészek, irodalmunk franciaországi népszerűsítői. Petőfi nyolc — franciául eddig még ki nem adott — versét olvashatjuk Jacques Gaucheron fordításában. Azokat a Petőfi-verseket, amelyeket Szabó Ferenc zenésített meg Föltámadott a tenger című művében. Jacques Gaucheron ugyanebben a számban tanulmányt közöl Az apostolról. Az új francia Petőfi-verseken kívül néhány, már másutt is megjelent költeményt is közöl a folyóirat, Guillevic, Paul Chaulot és Jean Rousselot fordításában. Örvendetes, hogy Petőfi prózai írásaiból, leveleiből, cikkeiből és naplójából is ad némi ízelítőt az Europe. Lírai vallomásokat és tüzetes tanulmányokat egyaránt tartalmaz az összeállítás. Illyés Gyula francia irodalmi és történelmi párhuzamok segítségével viszi közelebb a francia olvasóhoz Petőfi alakját. Rimbaud-t említi, cikke végén pedig Baudelaire-t, akinél Petőfi két évvel volt fiatalabb, és akivel találkozhatott volna, ha eljut Párizsba, álmainak városába. Változatos és részletes Petőfi-kép bontakozik a francia és a magyar tanulmányírók tolla nyomán. Aurélien Sauvageot a költő nyelvéről és stílusáról ír, Fekete Sándor Kossuth és Petőfi viszonyáról, Sőtér István A költészet forradalmától a forradalom költészetéig címmel elemzi az életművet, Lukácsy Sándor, a forradalmár költő fejlődését vizsgálja, Király István Ady Endre Petőfi-képével foglalkozik, Jean Rousselot pedig egészen napjainkig követi Petőfi örökségét, líránk fejlődését. A költészet természeténél fogva forradalmi — írja Pierre Abraham. Az Europe ezért is választotta a Költészet és forradalom címet, amely méltóképpen idézi Petőfi alakját, és alkalmat ad arra is, hogy az elkötelezettség, a mai forradalmiság, a hatalom és a művészet, valamint a forradalom győzelmének néhány kérdésére is választ kapjon az íróktól és a művészektől. Pierre Abraham szerint e téma nagyon időszerű ma Franciaországban. Erről tanúskodik az a nagy érdeklődés is, amelyet a kérdések korábban is kiváltottak. A Petőfi-különszám Örkény István, Weöres Sándor, Szabolcsi Miklós, Kovács András, Simon István és Garai Gábor egy-egy írását közli Petőfiről, illetve a modern művész gondjairól, vágyairól és céljairól. A párt és a költő címmel Lukács Györgynek egy 1946-ból származó szövegét találjuk a folyóiratban; Egy író-képviselő vallomása címmel pedig Váci Mihály írását. A Petőfi-különszámot Louise Mamiacnak, a Francia—Magyar Társaság elnökének a mai Magyarországról szóló lelkes beszámolója egészíti ki. Az Europe nagyszabású vállalkozásáról az Humanitéban André Wurmser írt elismerő kritikát. Szy rai vers és A helység kalapácsa, a János vitéz és Az apostol fordítását tartalmazza. A költő egész életművét átfogó, értékes bevezető tanulmányt Aurel Martin kritikus, a kiadó igazgatója írta, a részletes életrajzi adattárat Reinhart Erzsébet állította össze. Jebeleanu eddig főként Petőfi politikai költészetét mutatta be a román közönségnek, elődeinél sokkal teljesebben, az eredetihez méltó művészi formában. Tehetsége, modern műfordítói fölfogása révén azonban hivatott rá, hogy költőnk politikai líráján kívül megismertesse a román olvasókkal a teljesebb Petőfit. Annál nagyobb szükség van erre, mert a román közönség előtt jobbára ismeretlenek Petőfi szerelmes és tájleíró versei, holott költői termésének körülbelül egyharmadát fordították le 1865-től kezdve románra. Ezúttal a kiadót nyilvánvalóan az a cél vezette, hogy Jebeleanu legsikerültebb Petőfi-fordításai a román olvasók szélesebb körében váljanak népszerűvé. Jól szolgálja ezt a célt, hogy a gyűjteményben helyet adtak Petőfi elbeszélő költeményeinek, amelyeknek tolmácsolásával remekelt Jebeleanu. A János vitéz fordításához sikeresen használta fel a román népmesék fordulatait, formai eszközeit. A kötet bevezető tanulmánya átfogóbb, mint a Petőfit értékelő eddigi romániai tanulmányok. Áttekintést nyújt a Petőfi-fordítások történetéről, összehasonlítja a régebbi fordítók, Iosif és Goga, s a maiak, Jebeleanu és Beniuc munkásságát. „Petőfi Sándor művei a világ összes égtáján odaadó meghallgatásra találnak. Költészete egyetemességről és irodalmi életképességről tanúskodik. Életműve időtlenül sugározza az alapjaiban romantikus szenvedélyt... Az anartreoni és az erotikus-mélabús dalok, a magányosság és az összetartozás, a dörgő ige és a suttogás, a társadalmi lázadás és az elmélkedés, a Utáni és a megfontolt tett, a természet és a balladák, a hazafias lelkesedés és a forradalomra buzdítás költője” — olvashatjuk atanulmányban. A kritikus egy tévedésére fel kell hívnunk a figyelmet. Tényként fogadja el azt az osztrák körözvényekben szereplő állítást, (egyiket közölte 1849-ben a Gazeta Transilvanie című lap is), miszerint Petőfi „tudott románul”. Nem tudott. A bevezetőből egyébként jobban kiderül Petőfi művészetének sokszínűsége, mint a kötet különben értékes anyagából. Ez figyelmeztet a költőnk román fordítás-irodalmában még meglevő fehér foltokra. A válogatás különben a rendelkezésre álló anyagból a legjobbat nyújtja, méltó az ünnepi alkalomhoz. Domokos Sámuel Román nyelvű válogatás Mint az ES hírrovatában már jelezte, Bukarestben megjelent Petőfi politikai tárgyú verseinek és elbeszélő költeményeinek válogatott gyűjteménye Poezii ?i poeme (Versek és elbeszélő költemények) címmel. A kötet, amely a Minerva kiadó zsebkönyvtár sorozatában, tizennégyezer példányban látott napvilágot. Eugen Jebeleanu régebbi antológiáiból válogatott hatvan sí MICHAEL BURN: Petőfi Sándor Sas, magyar sas Szállt föl a síkról, Aranylón az Alföld Por délibábján. Lovakat tört be, Pegazust Szelídített, csavargó Tudós volt, vándorszínész. Szerette a nőket, aztán csak egyet szeretett, végül a Szabadság lett a szeretője. Rongyos Byron, 48-as forradalmár. Ledöfték a dzsidások. Hullj le, aranytollú nap, a segesvári végső harcmezőre, Petőfi Sándor véres köpenyére, huszonhat évére. Szépnek látta a világot, énekelt. Imádta az életet, odaadta. Balabán Péter fordítása Megjelent a Times Literary Supplement 1972. december 29-i számában. Külföldi magyar folyóiratokban A romániai magyar irodalmi folyóiratok idei első számukat Petőfi Sándor emlékének szentelték. A bukaresti A Hét irodalmi rovatában, Domokos Géza „Örök nyugtalanítónk — Petőfi” című cikkében elmondja, hogy a négy évvel ezelőtt megjelent magyar-román kétnyelvű versesgyűjtemény után a Kriterion kiadja Illyés Gyula Petőfi-monográfiáját, s kiadta Dávid Gyula és Mikó Imre „Petőfi Erdélyben” című dokumentumkönyvét. Cikkét ezekkel a szavakkal fejezi be: „Szép terhet rótt ránk a sors, őrizni Petőfi Sándor emlékét... Ne legyünk nyugodtak, sok a tennivalónk. Évfordulókor, de főleg azután.” A kolozsvári Utunkban Bözödi György azt kutatja, mivel töltötte Petőfi a márciusi forradalom első évfordulója napját, 1849. március 15-ét. Dokumentumok alapján kideríti, hogy az ünneplő országban a forradalom egykori vezére nem ünnepelt: „Biasini gyorskocsiján” — Csányi László futárjaként — utazott Kolozsvárról Debrecen felé. Petőfi akkor is „szolgálatban volt” — állapítja meg befejezésként Bözödi. Kiss Jenő és Szemlér Ferenc költői vallomásai az örökké ujjal meglepő, örök szolgálattevő Petőfit idézik. Emléke előtt két teljes oldalon tizenkilenc költő verse tiszteleg. A hazai élő magyar lírából Illyés Gyula szerepel az összeállításban. Az Utunk hátlapjára Kallós Zoltán elnépiesedett Petőfi-dalokat gyűjtött össze és tömör bevezetővel tájékoztat arról, hogyan vált népdallá számos Petőfi-vers. Az ugyancsak kolozsvári Korunk esszékkel állít emléket Petőfinek. Nagyon érdekes szellemi kalandra visz Balogh Edgár tanulmánya, amely — Az apostol kapcsán — azt kutatja, „miképpen juthatott el a nép történelmi szerepét valló, milliókat harcba hívó költő az egyéni terror gondolatához, s mennyiben vált ez meggyőződésévé”. Illyés Gyula utalása érvényesül benne: Az apostolban már erjed a múlt század levert szabadságmozgalmának a törkölye: a nihilizmus, a társadalmi tett kudarca után a kétségbeesett egyéni tett gondolata. Kozma Dezső tanulmánya a húszas években feltámadó erdélyi Petőfikultuszt elemzi. Alekszandr Gerskovics a neves szovjet irodalomtörténész, a magyar irodalom szovjetunióbeli ismerője és ismertetője, „Petőfi és Oroszország” című készülő monográfiájából közöl egy fejezetet. Szilágyi Domokos „Forradalom után” című írása azt a kérdést veti fel, hogy mi történt volna Petőfivel egy esetleg győztes forradalom után. A pozsonyi Irodalmi Szemle is Petőfi emlékét idézi. Duba Gyula bevezetőjét szlovákiai magyar költők versei követik. Forbáth Imre „Petőfihez” című verse mellett Győrfi Dezső „Új márciust” című költeménye szerepel. Győry verse a harmincas évek derekán született, abban a korban, amelyről Turczel Lajos tanulmánya is szól: „Petőfi forradalmi örökségének ápolása a haladó sajtóban 1918—38 között”. Vércse Miklós Petőfi Pató Pál úr című versének modelljét keresve a magyarszölgyéni (Svodin, érsekújvári járás) temetőbe vezet el, ahol vörösmárvány sírkőbe vésve ez áll: „Itt nyugszik Istenben boldogult T. Pathó Páll úr meghalt April 28.dik napján életének 62-ik évében 1855.” A szerző dokumentumok alapján rekonstruálja Pató Pál életrajzát, akiről — nem kis meghökkenésünkre — megtudjuk, hogy 1848 májusában a szölgyéni nemzetőrsereg élére került, de a szabadságharcban való részvételtől később visszariadt. Vércse megemlíti, hogy ugyanabban az időben élt egy másik Pató Pál is a szatmári Patóházán. Hogy kettejük közül ki ihlette Petőfit a Pató Pál úr megírására, azt csak további bizonyítékok segítségével lehetne eldönteni. D. L.