Élet és Irodalom, 1974. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-06 / 27. szám - Varjas Endre: Szorít még a lábbeli? • Heti jegyzet (1. oldal) - Barczi Pál: rézkarca • kép (1. oldal)

KRITIKUSOK MŰHELYÉBEN Rényi Péternél (7. old.) Keresztury Dezső: AZ ÖTSZÁZÉVES MAGYAR KÖNYVMŰVÉSZET (10. old.) Abody Béla: CZIBOR JÁNOS, REQUIESCAT (14. old.) Szász Imre: ORISSZAI PÁLMAFÁK (15. old.) Ónody Éva riportja: ÁTMENETI SZÁLLÁS (16. old.) heti jegyzet SZORÍT MÉG A LÁBBELI? „Magyarország egy lakosa évenként átlag fél pár, helye­sebben 0,48 pár cipőt vásárol, a magyar cipőkereskedők hiva­talos kimutatása szerint” — je­gyezte fel Bálint György, csak­nem négy évtizede, 1936 má­jusában. S glosszáját, amely ezzel a szomorú statisztikai adattal kezdődött, így fejezte be: „az a lábbeli szorít a legke­gyetlenebbül, amelyik nincs. Égetően, elkeserítően szorít, nem enyhíti semmi” ... Tavaly Magyarország egy la­kosa átlag 2,6 pár lábbelit vá­sárolt, öt és félszer annyit, mint 1936-ban. A cipő­kérdés tehát — úgy látszik — rende­ződött, akárcsak a ruha­problé­ma, legalábbis mennyiségileg. A parlament nyári ülésszakán a könnyűipari miniszter tervszá­mokat, a teljesítés százalékará­nyait, többmilliárdos beruházá­si összegeket és exportadatokat elősorolva, ágazata rekonstruk­ciós programját ismertetve mégis arról beszélt, hogy egyre többen lépnek föl a jobb minő­ség és a bővebb választék igé­nyével. Hogy a fogyasztók kí­vánságai új anyagok, tech­nológiák, modellek, formák al­kalmazására ösztönzik a terme­lőket. És, hogy azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem a legújabb divat szerint öltözködnek, hiszen a lakosság egyötöde hatvan éven felüli, csaknem fele falun, jó része ta­nyán él. A jövőben jobban kell figyelni e rétegek igényeire­­– mondta Keserű Jánosné. Néhány éve a közvélemény és a sajtó még a modern fazo­nú ruházati cikkeket, a divat­tal való lépéstartást kérte szá­mon a könnyűipartól. A kor­szerűség követelménye termé­szetesen tartósan időszerű. Ám az akkori felbuzdulás és a mostani miniszteri beszámoló mást is bizonyít: mind a fo­gyasztók, mind a gyártók túl­jutottak az „eszi, nem eszi — nem kap mást”-szemléleten. Ez pedig azért is örvendetes, mert ha ennek a szemléleti változásnak eredményeképpen mindenki olyan ruhát, cipőt vásárolhat, amilyen ízlésének, kényelmének, életkörülményei­nek megfelel, ha mindenki jár­hat fiatalosan vagy öregesen, divatosan vagy ómódian, váro­siason vagy falusiason, ahogy kedve tartja, ha vehet drágább holmit, de olcsót is, akkor az öltözködés, lábbelitől fejfedőig, talán lekerül végre a becsület­be vágó, világnézeti kérdések listájáról — ahol időnként még mostanában is szerepel —, s a maga szerényebb helyét foglal­ja el,­ a többi magánügy kö­zött. Mert ez így logikus, így ter­mészetes. Hiszen az alapvető szükségletek kielégítetlensége, a szegénység, a szűkölködés gondja már nem szorongat, „a lábbeli, amelyik nincs” — már nem szorít. Varjas Endre Szabó Magda: POSTÁMBÓL Faragó Vilmos: •..... » . . . .. y.» • •■'■ •'. •' 1 } ■, ■ '4. (5. old.) EGY KORTY BELTENGER (11. old.) WI­V/£ 41.­­ Barczi Pál rézkarca: Asszonyok ARA: 2,50 Ft

Next