Élet és Irodalom, 1975. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-23 / 34. szám - Várkonyi Margit: Gyerekek „gondozásban” • riport (16. oldal)
A szobában surrogó, locsogó nesz, a fehér mosdókagylóba folyik a víz. A nyomozó néha feláll, a csap alá tartja poharát. Iszik, Asztalán üres a második Symphonias doboz is, bontja a harmadik csomagot. Éjjel negyed tizenegy. A Budapesti Rendőrfőkapitányság fiatalkorú és gyermekvédelmi osztályán vagyunk. A folyosón három tizenéves lány ül, egyforma szabású divatos szoknya mindegyiken. Üvegfülkéjéből, ahol a belépők négyszögletes fémkártyáit tartják a szögre akasztva, egy-egy őrködő pillantást vet feléjük az alhadnagynő. A lányok tízpercenként kotornak cigarettáért a retiküljükben. Mozdulataikban még nincs összeszokottság, nézésük azonban egyforma. Bizalmatlan, kicsit sunyi, dühödt. — Évát hívjuk — mondja a nyomozó őrnagy. Fadobozban keresgél, kartonlapokat böngész, adatokat egyeztet. Éva bejön. Vagy inkább, belibben. Ledobja magát a székre, végigmér. Úgy dönt, hogy érdektelen vagyok számára; az őrnagyra összpontosítja figyelmét. ★ B. Éva született Budapesten, 1959-ben. Apja kovács, anyja adminisztrátor. Három testvére van. 11 éves korában került állami gondozásba, intézetbe. Az ok: csavargás. Azóta tizenhétszer szökött el. Két ízben egy-egy hétre. Csövezett. Azaz ott aludt, ahol éppen helyet kapott. Ismerősöknél és ismeretleneknél. — Fiú? Amúgy négy volt, vagy öt. A többi nem érdekelt. De különben is, ez magánügy. Az én dolgom. Szőke frufruját kacéran hátra rázza. A nyomozó kérdezgeti, merrefelé is csatangolt ma este? Miért nincs az intézetben? — Közös kimenőnk volt — mondja egy szuszra a lány. — Az Anninál volt a papír. Nem tudom, hová lett. Talán elveszítette. Szeme se rebben a hazugságra. — Elmeséljem az életrajzomat? — kérdi váratlanul, kihívó hangon. Választ sem várva sorolja: — Numero egy: utáltam az iskolát. Numero kettő: az intézetet még jobban utálom. Numero három: egyszer mégiscsak tizennyolc éves leszek, akkor elmehetek. Addig kibírom ott. Múltkor egy pofont kaptam a kerületin. Tehetek most panaszt? ★ Magyarországon mintegy 36 ezer gyermek él állami gondozásban. A formák és a helyek, amelyeket a „gondozás” szó fed, különbözőek. Szépen felszerelt épületekben, tiszta szobákban laknak, ellátást, ruhát, zsebpénzt kapnak, tanárok, nevelők ügyelnek rájuk. Az intézetből járnak ki iskolába, illetve szakmunkásképző intézetbe, vagy — a legidősebbek — már a munkahelyükre. A gondozás időhatára a betöltött 18. életév. Mintegy tízezer gyermek tartózkodik nevelőszülőknél. Falusi portákon, városi lakásokban, ide havonta hozza a postás a nevelőszülőknek az állami járandóságot. És az „édesszülő” is, jobbára. Az apa, vagy az anya. De a beteg. Esetleg gyógyíthatatlanul. Vagy öt gyereke van otthon, a szoba-konyhában, s kettőt, mondjuk a két legkisebbet, állami gondozásba adott. Némelyiknek a szülője börtönbüntetését tölti, jó néhányat a veszélyeztetettség, az ártalmas családi környezet elöl kellett a gyámhatóságnak intézetbe beutalnia, A.-né a kilencéves Gizit fogadta a családba. A gyereknek kis hallászavara van, másfél éves korában részegen megütötte az apja, s a fülében megsérült a hallójárat. Giziért 750 forintot kap havonta a nevelő család. — Kell a pénz — mondja a termetes, határozott fellépésű A.-né. — Elvem, hogy a gyerek egyen eleget, kapjon bőviben gyümölcsöt, édességet is. A hétszázötven forint elmegy, ruha kell Gizinek, cipő is kéthavonta. Egyébként jó természetű segítőkész gyerek.Megszoktuk, hogy velünk van. Két gyereket szültem, több gyerekem nem lehetett, harmadik testvért pótol. Mi faluról vagyunk, nagy családból. Nem zavar bennünket a nyüzsgés. ★ A gyermekvédelem, az állami gondozás egyik legjobb szakemberével beszélgetek. A nevelőszülők díjazását kevésnek, és nem eléggé differenciáltnak tartja. — Mondok egy példát — fejtegeti. :— A cél az lenne, hogy a gyerekek a lehető legkedvezőbb környezetbe kerüljenek. Olyan családokba, ahol a taníttatásuk, az intelligenciaszintjük emelése biztosított. Viszont: a legtöbb nevelőszülőnk idősödő parasztházaspár. Derék, becsületes emberek, tisztelem az odaadásukat, a segítő szándékukat. Gyermeknevelésre azonban már csaknem alkalmatlanok. Ha viszont nem tudunk annyit fizetni a gyerek ellátásáért, hogy például egy pedagógusházaspárnak is megérje befogadni a családjába, a felemelkedés lehetőségét vettük el. Akkor már jobb az intézet. Az idős házaspárok gyakran azért vállalnak gyermekgondozást, mert maguk is gondozóra, kispesztjára vágynak. Van mellé a másik véglet is. Amikor a nevelőszülő kevéske munkát sem mer adni a rábízott gyereknek, nehogy úgy látsszék, kihasználja a munkaerejét. Pest környéki családban jártam. Derék, rendes emberek. Tizenhárom éves kislány él náluk, több mint öt éve. Segít is, tanul, szórakozik, úgy él, ahogyan általában a családokban nevelődő gyerekek. De ... megfeddte őket a nevelőszülői felügyelettől érkezett ellenőrasszony. Merthogy kinnjártakor a kislány éppen takarított, kötényben, hátrakötött hajjal mosta a konyhát, meg az üvegezett előszobát. Azóta a kislányt minden munkától megkímélik. Inkább a 76 éves, asztmás nagymama hajolgat. „Nehogy elvigyék Edithét.” — Túlkapás? — kérdem a szakembert. — Az is — feleli. — Meg a „nehogy kihasználják a gondozottat” szemlélet eltúlzott értelmezése. Magunk sem mindig értjük az indokot, a felügyelet néhol merev szigorát. Semmiféle rendelkezés nem írja elő, hogy a nevelőszülőknél élő leány vagy fiú egész nap a karosszékben üljön s a család áhítattal körülcsodálja. A magunk részéről szorgalmazzuk a munkát, a gyerek mértéktartó foglalkoztatását. — Bács megyei osztatlan kisiskolában voltam látogatóban — folytatja. — Az egyik nyolcéves kisfiú, édesgyermek persze, otthon naponta eteti a jószágot, udvart söpör. Elkél a segítsége, és a munka egyáltalán nincs ártalmára. Tevékeny életre neveljük az új nemzedékeket. Miért kellene kivételt tenni az állalmi gondozottakkal? Más kérdés persze, hogy pesztjának, kiszolgálónak nem adható egyetlen állami gondozott gyerek sem. Ezért végzünk környezetvizsgálatot és ezért látogatják munkatársaink a nevelőszülőket. ★ Z. Eszter másfél éve lakója a budai intézetnek. Gondozásba vételének oka: veszélyeztetettség. A kifejezés az értelmező szótár szerint „kárral, romlással fenyegetés, körülmény, amely káros következményekkel járhat”, a veszélyeztetett pedig „veszélynek kitett személy”. Megszámlálhatatlan körülmény okozhat veszélyeztetettséget. Az otthon, a környezet, a rossz felügyelet, vagy éppen a felügyelet hiánya. Az anya életvitele. Az apáé... Eszter mondja: — Könyörögtem apának, vigyen haza. Elfogadom az új mamámat, az ember nem mehet örökké fejjel a falnak. A rajzasztalnál ült az apám, orrán a kétféle szemüvege, alul a lencse más, azzal rajzol, a felső részével a távolba néz. Folyton azt hajtogatta: „Eszterke, ott szakmát tanulsz, Eszterke, nem nevelhetek csavargót belőled, egyedülálló férfi vagyok, kevés az időm is. Téged pedig irányítani kell”. — Nem, nincs testvérem. A szabó szakmát kezdtem el az intézetben. Utálom a szabászatot. Kozmetikus akartam lenni. — Egy fiúm volt, a Lala. Túlzottan nem akartam, de akkor öten lógtunk, lányok. A fiúk a sarkon túl vártak, néhány intézetis. Nem mindegyiket ismertem. A Dugót akarták felavatni, mert neki még nem volt dolga lánnyal. Felmentünk a kéglibe, a hegy másik oldalán. Azt mesélik, az előző háborúban valami katonai építmény volt ott, a betonfalak megmaradtak. Van ágy, pokróc, téglák. Nekem a Dagadtat osztották, gusztustalan, hájas alak. És izzadós. Cirkuszt nem lehetett csinálni, a többiek kinn cigiztek. Különösebben nem tiltakoztam. Őszintén szólva, kíváncsi voltam, milyen is az egész... — Igen, februáriban leszek tizennégy éves. ★ Másfél-két év: ennyi az intézetekben eltöltött átlagos idő. A „veszélyeztetettségi állag”. A gyámhatóságok ugyanis nagyjából számon tartják a gyerekek otthoni körülményeit, iparkodnak tudomást szerezni a változásokról. Ha ezek kedvezőek — például lakást kap a család, abbahagyja vagy mérsékli az ivást az alkoholista apa, kenyérkeresővé lesz a beteges anyag, előbb-utóbb megszüntetik vagy felfüggesztik az állami gondozást. A szülők egy része mindent elkövet ezért. Nem mindig önzetlenül. Az állami gondozásért az esetek java részében fizetni kell. Egy gyerekért a családi jövedelem 20 százaléka, több gyerekért, bizonyos progreszszivitással akár a jövedelem 50 százaléka is behajtható. ★ Gyurival beszélgetek. Anyja gyermekintézményben gondozónő. Apja vízszerelő lenne, de csak alkalmi munkákat vállal. Gyuri két kisebb testvérkéje még állami gondozásban van, az apa a tartásdíjak fizetése elől bujkál az alkalmi munkákkal. Gyurit az anya „hazahozatta”. Addig járt a tanácsiak nyakára, amíg hazaengedték. Egyelőre ideiglenesen. — Szeretsz itthon? — Anyával jól megvagyok. Apa a munkába visz magával. Azt mondja, kell a segítségem, már felnőtt vagyok. — Mit segítesz? — Betonozok, hordom a vizet, mert apa legtöbbször alapozásokat vállal. Közben biciklizek a közértbe. Borért. Elissza, amit feketén, zsebből fizetnek neki. A borravalómat pedig, amit az építtetőktől kapok, elszedi. Pedig gyűjtenék. Motorra. Anyámnak néha sikerül eldugnia egy húszast a pénzemből, így legalább a cigarettára valót megmenti nekem. — A festőszakmát abbahagytad? Az intézetben elkezdted ... — Apa azt mondta, inkább vízszerelőnek tanuljak. Aztán... ez a betonozás lett a tanulásból. Talán — majd jövőre ... Gyuri, ha csak teheti, meglóg otthonról. Keresi a hasonló korúak társaságát. ★ Nyári találkozásaimból, gondozott és megszökött gyerkekkel. Éget a nap, fénypászmák lebegnek a tó vizén. A gyerek barna lábán tornacipő, oldalán kis zsák, benne trikó, egy alsónadrág. Kis buksza, négy darab kétforintossal. — Hány éves vagy? — Tizenhárom. Volt pénzem. — Mennyi? — A Déliben negyven forint. Stoppal jöttünk, nem költöttünk vonatra. — Mit ettél ma? A két társ oldalt áll, figyelnek. — Joghurtot adott a néni. A konyhán. Ott. A kifőzdére mutat. — Bevittünk két láda barackot. — Hol aludtatok? A gyerekek a még kiirtatlan nádasra mutatnak. A parttól ötven méterre villák, víkendházak sora. Az őrsre ott nyaranta zúdul a bejelentésáradat. Lepedők, ételek, kések, villák, sátorlapok tűnnek el. — Dolgozni akartunk. Már sírós a fiú hangja. — Más is lejön. Én erős vagyok. Vékony, barna kabátját mutatja. A lábán nagy, véres horzsolás, belepi a piszok. ★ Másik történet, a Vidám Parkból. Ellenőrző rendőrökkel tartottam. Apró gyerekeket hívtunk félre a Játékterem automatái mellől. — Hány éves vagy? — Nyolc... — Apukád? — Otthon. Beteg. — Anyukád? — Otthon. Beteg. — Testvéreid? Csönd. Hazavittük a gyereket. A körfolyosós bérházban az anya nyitott ajtót. — Balogné, a gyereket hatodszor hozom haza — mondja a rendőr. Reggeltől estig a játékteremben cselleng, öt forintot adott neki, azt mondja. Elhiszem, hogy strandra. Maguktól két fiú ül a fiatalkorúak börtönében. Az ura beteg, maga nem vállal állást. Négy gyereke állami gondozásban... Hisztérikusan tör ki az asszony: — Lacikát nem adom, hagyjanak békén. Már az is baj, hogy egy kicsit játszik? Maguknak minden csak baj. Folyton jönnek az állami gondozással, aztán fizesse az ember azt a sok pénzt az államnak. Nem, ezt a gyereket nem adom. Értik? Nem adom. ★ A csavargással, lötyögéssel, az unalommal, a céltalan mászkálással sok minden kezdődik. Csalogat a Vidám Park, a terek, az utcáié, az aluljárók. Jönnek, mennek a fiatal fiúk, lányok. Némelyiknél még ott a kiskoffer. Vidéken elvégezte a nyolc osztályt, jön, munkát keres. Szállása még nincs, bizonytalanra indul el. Megszólítják az ismeretlenek, együtt mennek tovább. Az átlődörgött órák és a napok aztán vagányokat sodornak közéjük. A bűnözőknek jó szimatuk van, megtalálják a lehetséges cinkostársakat. Évente 700—800 gyerek és 1000 fiatalkorú — 14—18 éves — követ el bűncselekményt a fővárosban. Csatangoló sokkal több van. ★ Idézem az EMKE-aluljáró „akció” anyagának egy töredékét. A műveletet a fővárosi gyermekvédelmi és rendőri szakemberek irányították. „A csoportok tagjai hidegebb időszakokban és sötétedés után az EMKE-aluljáróban, máskor pedig a Blaha Lujza téri szökőkút körül találkoztak. Számos panasz érkezett a lakosságtól, hogy a csoportok molesztálják a magányosan várakozó, vagy a téren, az aluljáróban áthaladó nőket. Az is előfordult, hogy követtek valakit, s egy mellékutcában megverték, megrugdosták. Jobbára délutánonként, munkaidő után jelentek meg a fiatalok, s formálódtak a csoportok, kezdtek beszélgetni. Általában megvizsgálták munkavállalásukat, családi körülményeiket. 107 közül 46 igazolt tartós, legalább egyéves munkaviszonyt. 59 fő volt büntetlen előéletű, a többieket korábban már megbüntették, vagy szabálysértésért felelősségre vonták. Szakmai képzettséggel a fiatalok 20—22 százaléka rendelkezett, 60 százalékuk segédmunkás, vagy alkalmi munkás. Tizenketten mindössze 4 általános iskolai osztályt végeztek, 24 fiatal a nyolcadik osztály előtt abbahagyta a tanulást, 25 százalék befejezte a szakmunkásképzőt. Az igazoltatott fiúk és lányok több mint a fele albérletben, munkásszálláson lakik. Hatan még javító-nevelőintézetiek, 40 százalékuk csonka családból származik.” ★ G.-né nevelőtanár az egyik pesti nevelőotthonban. Csoportjában tizennyolc lány gondját viseli. — A mi intézetünkben négyszáz lány él — mondja. — Felügyelünk huszonketten. Huszonkét küszködő pedagógus. Tudod, mennyi a heti munkaidőm? Nem, mégsem mondom. Éjjel is többször végigjárom a szobákat. Nézem, nem lógott-e el valaki, ott van-e mind az ágyában. Nyáron még kisebb a nevelői létszám. Idős bácsi ül a portán. Jön a gyerek, „megyek a közértbe” — mondja. Jön a másik, „cigarettát veszek a tanár úrnak”... Estére nyolctíznek nyoma vész. Két-három napig csatangolnak, aztán visszajönnek. Vagy hozzák őket. Csöveztek. Fejmosás, tévéelvonás, kimenő elvonás a következménye. A gyerek kezdi utálni az intézetet. Rabnak érzi magát. — Nekem is van két ilyan — úgy mondjuk, „nehezen nevelhető” — gyerekem a csoportban. Amennyire tudom, lekötöm az energiájukat. Hurcolom őket, rájuk áldozom a szabad időmet. Tehetem, egyedülálló vagyok. De a tanárok java része családos, kötelezettségei vannak otthon is. A megszállottakon kívül inkább a gyengébbek, vagy a kezdők mentek nevelőtanárnak. Most már munkaidő-kedvezményt kapunk. De új, felkészült szakembert mellé aligha. Pedig a ránk bízott gyerekek nehezen kezelhető emberkék, akikhez ötszörös energia és felkészültség kellene. — Sokszor eltűnődöm: jó-e a mi túlzott állami humanitásunk? Hogy inkább kivesszük a családból a veszélyeztetett gyereket, mintsem jobban, keményebb eszközökkel megpróbálnánk rákényszeríteni együttesen a szülőket, vagy a töredékcsaládot, nevelje, küzdjön meg a nyakasságával, a rossz tulajdonságaival. Vagy elvitetnék dologra, köteleznénk elvonókúrára az alkoholista apát, s az anyát segítenénk több pénzzel, jobb napközivel, más kedvezményekkel. ★ — Harminchatezer gyerek sorsát szeretnénk a jövőben naprakészen, nyilvántartani. Most dolgozunk a gépesített adatfeldolgozás módszereinek kialakításán. A gyámhatóság figyelemmel kíséri a gyerek sorsát, jelzések érkeznek az iskolából, a környezet részéről. Kiemeljük a gyereket, intézetbe, esetleg nevelőszülőkhöz kerül. Korábban ez a folyamat eleve hosszú évekig tartott. Sokszor 18 éves koráig vándorolt a fiatal, intézetből intézetbe. Az új törvény előírása az állami gondoskodásról: csak ott, ahol kell — és csak annyi jogot vonjunk meg a szülőtől, amennyi múlthatatlanul szükséges. A körülmények egyazon családban is változóak. Az egyedülálló anya például férjhez megy, más és jobb családi környezetet teremt. Vagy jobb munkahelyet talál, több lesz a keresete. Esetleg az apánál járt sikerrel az elvonókúra. Sok hosszantartó betegség — például a tébécé — meggyógyítható. — Az alapelv: csak a szükséges mértékben beavatkozni a családi életbe. De a szükséges esetekben — mindig. S jöjjenek mind többen: jólelkű és szakmailag, felkészült dajkák, nevelők, gondozószülők — megkönnyíteni és megrövidíteni az átmenet idejét. VÁRKONYI MARGIT RIPORTJA: GYEREKEK GONDOZÁSBAN Is ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: JOVANOVICS MIKLÓS, helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS Szerkesztőség: loss Budapest, Széchényi utca L Telefon: 111-424, sio-920, sit-ret uws után: 113—251 KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT, Budapest VII., Lenin krt. 9—Kt Levélcím: 1906 Postaflók 323. Telefon: 321-288 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT beazentő. Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítőhivataloknál és kézbesítőknél. Külföldön terjeszti a „Kultúrat* Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi vállalat. H—1389 Budapest, Postank 149 Előfizetési díj: egy hónapra 10 forint, negyedévre 30 forint, fél évre 50 forint, egész évre 120 forint INDEX: 2£ 244 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON, 16 OLDALON ♦ FSmunkatars? NAGY LÁSZLÓ