Élet és Irodalom, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-24 / 4. szám - Bor Ambrus: Szocionovella • széppróza (16. oldal)

★ Lestyán jön az utcán, a gyár fe­lől, műszakból. Június, délután. Ha hazulról jönne, az utca túlsó vége felől jönne: lenn lakik a faluban, a templomnál. Gyalog jó huszonöt perc. Az egy rossz parasztház. Les­­tyán özvegy Matuz Andrásnéhoz megy. Új utca 22. Ebben az utcá­ban pontosan húsz meg húsz ház áll egymással szemközt. Lestyán tíz éve csak nagyjából tudta megmondani, mi egy festmé­rő, mire használják, milyen lehet a belseje. Ma továbbképző-vizsgás szakmunkás a Mérőműszergyárban (vagy más üzemben, más szakmá­ban: gumi, cipő, hajtómű, konté­ner), ötvenhárom éves, kisparaszti, a földet megutálta. — No, nem úgy értve, hogy le­nézném őket. Csak én végképp nem láttam a téeszben, földben semmi fantáziát. Mind megvannak nekik a gépek, jó. De ha keresni akartam, cűgölhettem pirkadattól sötétig. ★ Az utca neve Új utca, a párhu­zamosé, egy telelkhosszal közelebb a műúthoz, Régi utca. A párhuzam,­mosban már az 50-es évek elején megépültek a házak, a felszabadu­lás előtt vásárolt telkeden. Az utol­só Berger báró (Iván) parcellázott. Elvitte a vagyont az alagi verseny­­istálló. Ezt az újabb utcát már a község parcellázta. A két utcanév ragadványnév, s a községi tanács meghagyta. Mellékutcák ezek, ha újak is, és Felszabadulás útja meg Marx utca, ezek már megvannak (a volt Árpád utca meg a volt Templom utca). A két ragadvány­név a fejlődés időrendjét rögzíti, mást nem jelöl: a Régi utca meg az Új utca egyformák, házsor ház­sorra hasonlít, tető tetőre, sárga sárgára, málnaszín málnaszínre, s ami az Új utcában elsőre mutató­­sabb, az a Régiben apránként pót­lódik. ★ Lestyán egy masszív vaskeríté­sen bepillantva meglátja Berzét, aki a kút körül foglalatoskodik. Beköszön. — Jó napot. Betonozza, betonoz­za? Berze a kút körül sím­ntgatja a friss, négy-öt négyzetméter betont. Dolgos, szerző ember. Húsz éve dolgozik az ércbányában (a lignit­ben, a földgázfúrásnál). A munka­helye messze van ugyan (hét kilo­méterre, s kerékpáron jár), de a kereset jó, főleg mióta a flotálót (az NDK-s ej­tőgépet, a gázpalack­töltőt) is üzembe helyezték. Bri­gádvezető. „Iparkodjunk, emberek, nálam ez a mottó.” Hogy honnan a szókincsében ez a „mottó”, vagy olyasmi, mint „löki a rizsát”, az más novella tárgya. Évente egyszer hűségjutalom: szép summa. A há­za kifelé olyan, mint a többi, a lécredőnyök leeresztve, hunyott szemű ház. Benn két szoba, mel­lékhelyiségek. A pallér Berze ház­tervére is azt mondta, jó, csak a fürdőszoba szélességéből ki lehetne spórolni negyven centit. (Ötszáz­­hatszor az előírt műszaki rajz meg a kőművesmester-gumipecsét ára. Jó pénzt vágnak zsebre ezek egy nagy semmiért.­ Költözze ki a dif­ferenciát, mondta a pallér: 0,98 köbméter salakbeton falat megta­karíthat. A ház az udvar felé mó­dosabb az átlagos házaknál. A jó­lét hátrafelé nő, elöl és kifelé vég­leges. Hátul jó nagy nyári konyha, télen is lakható, az egész család el­fér benne, a kredenc, a komfort, a dívány (szundítani), a járóka (az unokának), a vendégszék (vendég­nek). Hátrább a nagyobb kamra, alacsonyabb tetővel, mögötte a ki­sebb kamra, még alacsonyabb te­tővel, aztán az ólak, a nyúlós, még alacsonyabbak. A hátrafelé növő szárny végén kicsit magasabbra emelkedik a meszelt budi. WC a fürdőszobában, mint mindenütt. A budi nem fogyaszt vizet. A kútban automata szivattyú, a padláson víz­tartály, a motor áramot fogyaszt. A konyhaajtó félfájában szög, a szögön rossz bekecs, aki télen bu­dira megy, fölveszi. — Van dolog elég. Hova igyek­szik? — Matuznéhoz. — Megállapodnak tán? — Tán csak rááll végre. — Reméljük. Legenda, hogy micsoda repedt­­sarkú szegények voltak Berze szü­lei Farkasmajorban (báró kápolnai Berger Farkas főrendiházi tag ne­véről elnevezve.) Két bátyjával, két húgával együtt, mind az öten felemelkedtek, bosszút álltak a szegénységen. Most folytatják, foly­tatják. ★ Lestyán özvegy Matuzné ingat­lanára alkuszik. Kétszáz négyszö­göl, igen kicsi ház, az egyetlen az Új utcában. Még az első parcellá­zás előtt építette Matuz András. Az Éritanya (Hejőtanya, Sajótanya, Kapostanya stb.) amolyan mara­dék­ háza volt, még az öreg báró (Berger, Brandenstein, Kruchyna, Eössy stb.) engedélyével kipofozta az uradalmi géplakatos, aztán föld­osztáskor telket szabtak köré, s megkapta az özvegy. Matuzt él­ben büntetőszázaddal kivitték a frontra („Nagyon meglepett”, mondta a kasznár). 43-ban eltűnt a hóban. A házacska vályog, rendben van tartva, de kirí az Új utca házegyütteséből. ★ Lestyán Berzétől Matuznéig négy házon is látja a házszám alatt a „Tiszta udvar — rendes ház” meg­tisztelő kis bádogtáblát. S ahová be-benéz a kerítések kőoszlopai közt, ott igaz a bádogtábla. Az em­berek általában célszerűen lebe­tonozzák a placcot. Ami a kétszáz négyszögölekből még megmarad, azt gazdaságosa­n kihasználják. Jó­szág, konyhakert, szőlő, tárolóhely, jó-lesz-még-az-valamire. rózsape­­túnia bársonyka árvácskadáb­a. Sze­reti az utca a fenyőt. Mutatós, park­fa, főleg alkalmatosabb a diófánál, mert nem vet akkora árnyékot. Az árnyék nem jó. Egy-két háznál igen megnőttek a régebben még ültetgetett diófák, kivágták őket. (Régi utca.) Berze háza sarkán. Bugyi borbély háza előtt már de­rék törzsű fenyők magasodnak, akár a Berger-parkban (a főjegyző kertjében, a doktor kertjében, a Csereszlőy-Sinánál stb.) valamikor. ★ özvegy Matuzné kertjében nincs fenyő. Az özvegy magányosan él, van, aki egy kicsit furcsállja, van, aki nem, baja senkinek se volt, nincs vele az utcában. — Maga van öregségére Veron néni. Hetvennégy? — Kitaníttatta a lányát, jól tet­te. Gimnáziumi tanárnő lett a Ma­rikából. — Tán igazgató is. — Nem ő, a férje. Az is tanár. — Csinos asszonyka. Divatolni divatos ugyan, de hát városi. A megyeszékhelyen laknak, (Eger, Békéscsaba, Szekszárd, Za­laegerszeg stb.), minden hónapban eljönnek látogatóba, Zsigulin. Az özvegy harmadnaponként el­jár a Népboltba. Köszönget, egy­két szóra megáll, olyan ház előtt, ahol idősebb asszony áll a kapu­ban, nézelődik tekinget. — Megvagyok, Juliska, megva­gyok, öregesen. Talán bolondos egy kicsit. Ta­vasztól őszig kitárva a két kis ut­cai ablak, benn meg napestig szól a rádió, hírek, tánczene, minden. Aztán nyugágyat tesz ki a fa alá, a gyepre, szundikál, néha olvas, látja, alá a léckerítés előtt elmegy. — Akinek semmi gondja, megte­heti. — Eltartják a lányáék. — Gyarapítani az ilyen már nem gyarapít. — Miért is nem veszik maguk­hoz a fiatalok. A Marika városi ta­nácstag, párttag, nőtanácstag, min­den. — Nagy lábon élnek azok. Meg elutazzák a pénzüket. Görögország­ban­ jártak tavaly, vagy hol a jó­istenben. — Ott. Dicsekedett vele az öreg­asszony. (Gulnyik Győző technikus, Új utca 33.: „A boszorka.”) — A telekért is kár: parlagon van, ötven kiló kajszija, ha meg­terem Matuanénak, húsz kiló Kál­­mán-körtéje, slussz. Egy ágyas sár­garépa, egy ágyas zöldség. Kértem felesbe, de neki inkább csak a fű meg a fű, a gyom, s hogy az ő jázminbokra. Pazarlás, az az igaz­ság. — Szóval, az volna tisztességes dolog, ha odavennék magukhoz, a tanárék. Ahogy Lestyán lassan elsétál az utca feléig, megint érzi, hogy ez az Új utca, ez kell neki. Ha ezt a negyven házat kiszámolná valaki forintban, aztán kiszámolna negy­venet a falu közepén: barátom, micsoda differencia. ★ Kocsi sem újság. Itt kilenc ház­nál van Trabant. Berze befizetett Zsigulira. Akinek kocsija van, an­nak garázsa is, többnyire vasajtós. Lestyán jó érzéssel szemléli az új, aszfaltos úttestet. Szombat-vasár­nap már nem sárban vergődnek a kocsik. Az ember meg a fiúgyere­kek elmennek meccsre (NB II., NB III., járási székhelyen, néha a me­gyein.) Asszony nem vezet. — Figyelte, hogy a Marika ve­zette a Zsigulit, mikor megjöttek? — S hogy bevágta a kocsiajtót, mikor kiszállt! — Az ő dolguk. Engem nem ér­dekel. Berze azt mondja, ha meglesz a Zsiguli, munkába járni nem paza­rolja majd. Harmadik műszakos héten reggelre amúgyis fáradt az ember, könnyen fának mehet, és akkor megvan az óriási kár. S még azt mondanák, megjátssza a gróf Csekonicsot. Ami a kocsit illeti, Matuz Mari­ka férje szíves ember. Egyszer ép­pen akkor indultak haza, alkonyat­­kor, amikor az öreg Jámborék is a szomszédból (szegény Julis néninek mindig az a víz a lábában), és a vő kéretlenül ajánlkozott, hogy ha­zaviszik őket. ★ — Hát, nem mondom, szívesen, Bata úr. — Egy az útunk. — És lóg a lába az esőnek. — Gondolja? Eloszlik ez a felhő. — Ülsz, Julis? Ülsz már? Ha­nem akkor, Bata úr, a házig! Di­rekt a kapuig!­­ • Centire a kiskapu elé a felvégi földes utcában, májusi vasárnap délután öt és hat között . Ma­tűzné szívesen fogadja Les­tyán­t. Egy üveg kadarkát tesz az asztalra, poharakat. Lestyán szíve­sebben inna sört: nyár van, délu­tán három óra, nagy meleg. S át­villan az agyán, hogy az asszony nem tessékeli beljebb, a bazsali­komszagú vagy milyen szagú szo­bába, pedig ez úgy szokott tenni. Kelletlen volna a vendég? Szíves, de csak a konyhában? Persze, ne­vetséges, hogy a konyha ennél a kicsit bolondos vénasszonynál amo­lyan csak­ konyha: Lestyán elle­­gyinti magából a gondolatot. De mire ellegyinti, az asszony rukkol ki a dologgal, egyenest ő, nem vár. — A vétel miatt, igaz? De sürgős. Lestyán a kis tűzhely mellett álló gázpalackra mered, aztán fölfedez a falon egy nagy, tarka naptárt, kedve volna azt kér­dezni, hogy miféle naptár az, mi­féle tó a nagy színes képen, mert nem a Balaton, havas hegyek lát­szanak egy kék öblön túl. Talán éppenséggel Görögország, mi ? Ext­ra egy naptár, a kép alatt MALÉV, repülőgéppel. Lestyán nem szeret ajtóstól a házba rohanni, és az ügy módját is megadta volna, ő, az ő dolga lett volna, de mindegy: be­levág, elmondja az ajánlatát, ma harmadszor. Kétezerrel többet ígér, mint leg­utóbb. Változatlanul állja, hogy amíg ő majd idekinn építkezik, Matuzné ingyen ellakhatik náluk a faluban, szorítanak neki helyet. Ha ugye, el nem megy esetleg a lá­ny­áékhoz. Aztán meg majd csak alakul valahogy. Tudniillik az ő odabenti házára szintén van vevő, már megállapodtak. Vagyis ennek a vételárát akkor fogja végleg ki­egyenlíteni, amikor amaz beköltö­zik, mert az beköltözéskor fizet, egy összegben. No, az jó két esztendő még, addig mindent el lehet rendezni. Matuzné meghallgatja, közben sóhajt is néhányat, de aztán se­­meddig se gondolkodik. — Nem szándékom. ★ Amellett jogerősen lebontandó a kis ház. Kilóg a többi közül. A községi rendezési terv itt azt írja elő, hogy a homlokzatok négy mé­terre legyenek az úttest szélétől, és egyenesbe igazodjanak. Ez meg majdnem két méterrel kijjebb áll. Mikor a járda készült (80 centi szé­les betonjárda, ezen a páros olda­lon, a páratlan oldalon nincs ter­vezve járda), kicövekeléskor véges­tesen végig fél méterrel kijjebb kellett vinni, mint a rajzon volt, és még így is közvetlenül a 22-es meszelt fala tövénél halad el. A ta­nácstól kiszállt az építési előadó. S akkor derült ki még, hogy Matuz­né a tatarozást se jelentette be a tanácsnál, illetőleg nem kért en­gedélyt a terméskő-lábazatra, vagy­is a homlokzat módosítására, ami szabálysértés. (Más kérdés, hogy vályogfalba terméskövet beépíteni értelmetlen pazarlás.) Lestyán ezt mind megtudakolta a tanácsnál. Az építési osztály ötszáz forint pénz­bírságot vetett ki. Igaz, nem haj­totta be azóta sem. Hetvennégy esztendős Matuzné, mondta az épí­tési előadó, és a házat aztán úgyis le kell rontani, ki van jelölve sza­nálásra. — Meggondolnám a maga helyé­ben — mondja Lestyán az özvegy­nek. — Ekkora összeget csak olyan jó bolond ajánl ezért a házért, mint én. Hiszen megvan rá a ren­delet, hogy le kell bontani. Szanál­­tatja a tanács.★ A második pohárka borhoz nem nyúl. Mehetne. Az öregasszony ta­lán látja rajta, hogy forr benne a méreg, mert kedvesre fordítja a szót: — Hát Jancsika? Nagy lehet már. — Fejlődik. Lestyán, ha nem feszengne, szí­vesen beszélne az unokájáról. In­dulatos ember, de mint nagyapa, valósággal érzelmes. — Annuskát se láttam, az idejét se tudom, mióta. Marika mindig kérdi, hogy van. Lestyán Annuska meg Matuz Marika együtt jártak gimnázium­ba. — Leköti a gyerek. Jó két esz­tendeje. Akkor mozdulhat el a ház­ból, ha sétálni viszi Jancsikát vagy a Ligába, a rendelőbe. Akinek gye­reke van, dolga van. Mindnyájunk­nak megvan a dolgunk, épp elég. A röm is, mire hazaér, este van. — Túlóra? — Minden. Kell a kereset. — Dolgos ember. — Megvan a dolog. Nekem, neki, mindenkinek. Hajtani kell. De hogy ennek mi a fenének ma­gyaráz?! — Szóval — kérdi —, nincs olyan számítása, hogy a fiatalok­hoz költözik? — Nincs.★ Lestyán hazamegy, tovább az ut­cán lefelé. Ismerőssel most is ta­lálkozik, Tuzával (szintén műszer­gyári, gumigyári, cipőgyári, konté­­nergyári stb.). Tuza is sajnálja, hogy Mat­uznéval most sem boldo­gult Lestyán. — Tán a harmadik utcában, mintha ott árulná valaki a telkét, úgy hallottam — mondja. — Ki bolond oda építeni, ko­mám? Se út, se villany még, s két méteren fölbuggyan a talajvíz. És azért rakom élbre azt a töményte­len pénzt, hogy a gátnak, a sem­minek fordítsam oda a házam? Az Új utca alatt ki van jelölve még egy utca, de csak egy sor ház­nak, mert ott már a folyó (Ér, Tama, Concó stb.) felé lejt a te­rep, és olyan elfuserált terv van az építkezésre, hogy a házaknak az utca fölött a folyóvölgy felé kell nézniük. Ki a világból. ★ Gyorsan körüljár az Új utcában a hír, hogy Matuzné megmakacsol­ta magát. — Bolondos már. — Tudja, azért igaz, hogy öreg­ember már csak akkor mozdul, ha nincs más választása. — A régi tévéjét is odakínálta Lestyán, ráadásnak. — Lát még az öregasszony? — Hogy a jóistenbe. Szemüveg nélkül olvassa a Nők Lapját a nyugágyban. — Elő van neki fizetve. — De hogy a vejében sincs jobb belátás, meg nem érthetem. — Hiszen az tataroztatta a vis­kót. Száz esztendeig jó kőzoknit ra­katott az elejére. — Hetvennégy Matuzné? — Megvan az már hetvenhat is, szerintem. — Zsebrádiót hozott neki a lá­nya húsvétkor. Kiül a kertbe, szó­laltatja. — Annak jó, akinek semmi dol­ga. — No, az én szegény édesanyám, mesélhetnék. De hiszen ismerték. — Isten nyugosztalja. — Megyek már, beáztattam egy katlan ruhát. — Ki nem fogy az ember a do­logból, ha valamire akar vergődni. — Van, aki föllát a jó dolgára. — Az én gyerekem is tanul majd annyit, mint az övé. Még többet is. — Nézze meg, hogy kinyomak­­szik a sorból az a putri. Nézze csak meg. — Megvan a tanácsnál a rende­let, hogy le kell bontani. — Hetvenhat is megvan az öreg­asszony szerintem. BOR AMBRUS: Szocionovella H ÉLET ÉS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Főszerkesztő: JOVANOVICS MIKLÓS, helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS Szerkesztőség: 1054 Budapest, Széchenyi utca 1. Telefon: 111-424, 310-920, 314-164, 14 óra után: 113-321 KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT. Budapest VIL. Lenin krt. 9—11. Levélcím: 1906. Postafiók 323. Telefon: 221-285 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT igazgató. Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítőhivataloknál és kézbesítőknél. Külföldön terjeszti a „Kultúra" Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi vállalat. T­—1309 Budapest, Postafiók 149. Előfizetési díj: egy hónapra 10 forint, negyedévre 30 forint, fél évre 60 forint, egész évre 120 forint INDEX: 25 244 ♦ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON, 16 OLDALON Főmunkatárs: NAGY LÁSZLÓ 1976. JANUÁR 24.

Next