Élet és Irodalom, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-01 / 1. szám - dr. Honffy Pál: Miért nincs a tankönyvekben? • reflexió | Visszhang • Albert Gábor: Kié a régi magyar irodalom? ÉS 1976. 47. szám (2. oldal) - Szépirodalmi Könyvkiadó: Régi művek új kiadásai • reflexió | Visszhang • Albert Gábor: Kié a régi magyar irodalom? ÉS 1976. 47. szám (2. oldal) - Rágyánszki Andrásné: Nem ünnep, hanem emlékezés • reflexió | Visszhang • E.: Évfordulósdi. ÉS 1976, 51. szám (2. oldal) - Balla Demeter: Lábujjhegyen • reflexió | Visszhang • Látni a láthatatlant. ÉS 1976. december 18. (2. oldal) - Püspöky István: rajza • kép (2. oldal)
Szerkesztői üzenetek 8. ENDRE, BUDAPEST. Lehetőleg válaszolunk valamilyen formában a beküldött írásokra — akár levelek azok, akár cikkek. De tekintettel arra, hogy a válaszoláshoz el is kell olvasni, végig is kell gondolni, meg kell ítélni, esetleg meg is kell beszélni a gyakran valóban több oldalas kéziratokat, s időközben — mellesleg — hetenkint elő kell állítania szerkesztőségünknek egy-egy Élet és Irodalom-számot is, minden beküldött Írás részletes, alapos írásbeli bírálatára nem jut időnk. Cseres Tibor Őstörténeti vita című cikkéhez szóló Írását, melynek „üzenetét” mi nem tudtuk kihámozni — továbbítottuk az írónak.18. I., PÉCS. Komoly gyanúsítással, plágium vádjával illeti egyik közelmúltban megjelent versünk költőjét. A feltételezett eredetit azonban nem jelöli meg, így még csak ellenőrizni sem tudjuk állítását. TIHANYI SÁNDOR, BUDAPEST. Ha az ön feltételezése arról, miképp „kezeljük” a beérkezett kéziratokat, helytálló volna, az Élet és Irodalom anyaghiány miatt sosem jelenhetne meg, ami mégiscsak furcsának tetszene egy hetilapnál. Egyébként figyelmébe ajánljuk az S. Endréhez írott üzenetet. K. ZSUZSANNA, KESZTÖLC. „Csak azt szeretném megkérdezni, hogy kezdő firkászok melyik lapban kapnak helyet, melyik szerkesztőség válaszol nekik levélben, és hol kapnak olyan kritikát, amit el is és meg is lehet fogadni!” — írja, és a kérdéshez mellékel egy Karácsony című rövid írást is. Ami az utóbbit illeti, aligha „kapna helyet” bármelyik lapban. Ami viszont a kezdő tollforgatókat illeti: a hivatás szakmai alapismereteit az iskolában, otthoni környezetükben, tehetségük erejével és lendületével kell elsajátítaniuk, a többit pedig írás közben. Az Írás az íróknak és közíróknak a legjobb iskolája. A kritikától sok mindent elvárhat a kezdő író, csak azt nem, hogy megtanítsa őt írni. ENDRE JUDIT, BUDAPEST. Idézzük levelét: „Szeretem olvasni üzeneteiket, melyek sokszor új megvilágításba helyeznek egy-egy irodalmi jelenséget. Ha egy kritikai megjegyzést is elfogadnak, olykor az az érzésem, hogy az üzenetben nagyobb mondanivaló lappang, s a szerzőnek (szerkesztőnek?) nincs tere kibontani gondolatát. Tévednék?” Saját munkánkat nehezen tudjuk megítélni. A szerkesztői üzeneteket általában többen is írják. LEDERER S.-N., BUDAPEST. Olvasónk gyakran jár a Rézkakas vendéglőbe, ahol az Élet és Irodalom minden hónap első hétfőjén baráti összejövetelt tart. „Vajon olyan gazdag a kiadóhivatal hogy mindenkinek fizetheti a cehhét?” — kérdi. Sajnos nem. Ki-ki maga fizet, de a mi vendégünk. Lélekben. NAGY JENŐNÉ, KAPOSVÁR. Galsai Pongrác még nem játszott magyar filmben. A Labirintus főszereplője: Avar István. VISSZHANG Miért nincs a tankönyvekben? Az Élet és Irodalom 47. számában Albert Gábor cikkében (Kié a régi magyar irodalom?) újra előbukkant egy mostanában gyakran ismétlődő tévedés. Többek között ezt írja a szerző: „A tankönyvek összeállítói azonban — pedagógiai meggondolásokból — nem vesznek tudomást erről (a régi magyar irodalom gazdagságáról), és ahelyett, hogy magyarázatokkal, jól megválogatott szemelvényekkel igyekeznének megértetni ennek az irodalomnak a lényegét, elválaszthatatlan művészi és társadalmi funkcióját—a könnyebb részt választják.” Tudniillik nem foglalkoznak a régi magyar irodalommal. A tévedés a mondat alanyában rejlik. Azt ugyanis, hogy mi kerüljön egy-egy osztály tananyagába, egyáltalán nem a tankönyvszerzők döntik el. Magyarországon az államilag jóváhagyott tanterv intézkedik arról, mit és milyen fokon kell egy bizonyos iskolatípusban megtanítaniuk a pedagógusoknak, elsajátítaniuk a tanulóknak. Magyar irodalomból például azt is a tanterv határozza meg, hogy évfolyamonként mely írónak milyen alkotásait ismertetjük meg a diákokkal. Igaz, a tantervet általában csak a tanítók, tanárok forgatják, a tankönyvekbe pedig bárki belelapozhat, ezért a laikust könnyen megtévesztheti a látszat, úgy tűnik számára, mintha a tankönyv (annak szerzője) szabályozná az oktatás menetét. Hogy ez nem így van, az ténykérdés. Ne tudna Albert Gábor a tanterv létezéséről? A múlt évben Örkény István terjesztett elő hiányjegyzéket a XX. századi magyar irodalomból. Ő is a tankönyvszerzőket hibáztatta a hiátusokért. Csak eljátszom a gondolattal: mi történnék, ha a tankönyvszerzőknek valóban módjukban állna megszívlelni valamenynyi kifogást. (Mert mindegyik irodalomtörténeti korszak benyújtotta már a maga követeléseit — a XIX. század éppúgy, mintmost a régeb .bbiek.) Ebben az esetben fölháborodott újságcikkek emlegetnék a tankönyvszerzők példátlan, maximalizmusát, és elrettentő adatokat közölnének arról, hány oldalt is kell egy szegény tanulónak egyetlen tanévben megtanulnia. Jelenlegi tankönyveink többsége a másfél évtizedes használat során elavult, sok jogos bírálat is elhangzott ezekről a könyvekről. Olyasmiért azonban ne a tankönyvszerzőket tegyük felelőssé, amiről nem ők tehetnek! Éppen most készülnek az új tankönyvsorozat első kéziratai. A Tankönyvkiadó szerkesztői a szerzőkkel együttműködve igen sok energiát, tudást és pedagógiai tapasztalatot fordítanak rá, hogy ezek az új tankönyvek szakmailag megbízhatóbbak és magasabb színvonalúak, feldolgozásmódjukban pedig jobban tanulhatók, pedagógiailag korszerűbbek legyenek az eddigieknél. Azt azonban ezután se a tankönyveken kérjük számon, amit — helyesen vagy helytelenül — de a tanterv nem tartalmaz. A tankönyvszerző feladata: a kijelölt irodalmi alkotások bemutatása, megszerettetése, föltárása, a tanulók vezetése, irányítása e művek elemzésében. S ha már a tankönyveket ért bírálatoknál tartunk... Egy-egy régi könyv tizenötödik kiadását gyakran glosszázzák meg újságban vagy a rádióban. Említettem már: a legtöbbször joggal. Azokról az új tankönyveinkről azonban, amelyek éppen az elmúlt egy-két évben jelentek meg, és amelyek már új csapást próbálnak vágni, amelyek az anyag feldolgozásában új módszerrel kísérleteznek, és szakmailag is alkalmazkodni igyekeznek a tudomány mai állásához, mondom: ezekről az új tankönyvekről sehol egy árva szó nem esett.Ilyen például a dolgozók szakközépiskoláinak IV. osztálya számára készült 4 új irodalomtankönyv, amelyről azt halljuk, hogy a nappali tagozaton is sok tanár használja országszerte.) De jó volna elmélyült, alapos, részletes, hozzáértő kritikát kapni egy-egy új tankönyvről képzett pedagógusok, tudósoktollából (akár a pedagógiai szaksajtóban, akár az irodalmi folyóiratokban, akár — irodalomkönyveinkről — az Élet és Irodalomban)! Hiszen csak így lehetnénk bizonyosak arról, helyes úton járunk-e vajon. A kritika azonban szinte figyelemre se méltatja az új tankönyveket. Bizonyára könnyebb a tizenöt évvel ezelőttiekben föllelhető hibákat kipécézni. A régi magyar irodalom dolgában pedig a Tankönyvkiadó megteszi azt, amit a saját eszközeivel megtehet. Már nyomdában van, és 1977-ben megjelenik a Régi magyar olvasókönyv V. Kovács Sándor szerkesztésében. Ez a szemelvénygyűjtemény elsősorban a középiskolás diákok számára készül, és arra hivatott, hogy az érdeklődőknek, köztük a szakköri tagoknak a tantervi anyagon túl ízelítőt adjon régi magyar irodalmunk kincseiből. Talán tesz majd valamit ez a kötet is azért, hogy a fiataloké is legyen a régi magyar irodalom. Dr. Honffy Pál főszerkesztő, Tankönyvkiadó * Készséggel foglalkoznánk tankönyvkritikával. Hogyha azonban gyermekünk, rokonunk, ismerősünk nem jár történetesen épp a dolgozók szakközépiskolájának IV. osztályába, vagy ha Honffy Pált nem készteti méltatlankodásra Albert Gábor írása — aligha szerzünk tudomást a jó példaként említett tankönyvről. Lehet, hogy munkája meg- és elismertetéséért a kiadó is többet tehetne. Pospöky István rajza Régi művek új kiadásai • Az Élet és Irodalom nov 20-i számában megjelent Régi magyar irodalom című írósán tájékoztatni szeretnénk olvasóit a Szépirodalmi Radónál megjelent és életben lévő régi magyar rrocketekről Kiadónknál az utolsó öt időben a következő köteteit, vagy régi magyar irodalmat is tartalmazó antológiák jelentek meg (többségük a Helikon Műhely gondozásában) : Janus Pannonius versei (1972); Hét évszázad magyar versei (1972); Apor Péter: Metamorphosis Transsylvaniáé (1972); Csokonai Vitéz Mihály minden munkája (1973); Balassi Bálint versei és Szép magyar komédiája (1974); Kármán József: Fanny hagyományai (1974); Gvadányi József: Egy falusi nótárius budai utazása — Rontó Pál (1975); Rákóczi kiáltványa (1976); Én angyalkám, szép madárkám (Régi magyar szerelmes versek, 1976); Fazekas Mihály összes költeményei (1976); Heltai Gáspár: Poncianus császár históriája (1976); Magyar Népballadák (1976 december). Előkészületben vannak a következő kötetek: Bornemissza Péter: Ördögi kísértetek (válogatás, 1977); Humanista történetírók (1977); Pázmány Péter és a XVII. századi vitairodalom I—II. (1978); Rákóczi Ferenc: Emlékiratai és vallomásai (1978); Mikes Kelemen válogatott művei (1978); Balassi Bálint művei és válogatás a XVI. század költőiből (1978); Margit legenda (1978); Szepsi Csombor Márton: Europica varietas (1978); Bornemissza Péter és Heltai Gáspár művei; Kemény János és Bethlen Miklós emlékiratai; Fazekas Mihály, Földi János, Verseghy Ferenc művei; Magyar humanizmus; A XVIII. század költői. Az utolsó öt kötet 1979—80-ban jelenik meg a kéziratok elkészültének sorrendjében. A Szépirodalmi Könyvkiadó mellett természetesen más kiadók is jelentettek és jelentetnek meg szép számmal régi magyar irodalmi műveket Szépirodalmi Könyvkiadó A fényképezés és nem az írás a mesterségem, de dr. Vajda Ernő képei, meg az ÉS december 18-i számában megjelent cikk (Látni a láthatatlant) írásra ösztökél. Nekem a Helikon Galériában megrendezett kiállítás dr. Vajda Ernő hozzáértéséről, olthatatlan szenvedélyéről szó. Nem tudom pontosan idézni a japán Hoksait, aki azt mondta, ha nyolcvan évig élek, tökéletesen érthető képeket fogok festeni, s amit mondott, meg is valósította. Ezt a gondolatot juttatta eszembe a kiállítás: íme, a maximális információ és esztétikum találkozása. Dr. Vajda Ernő a szó legnemesebb értelmében művész. Példa és példakép. A képek alatt feltüntetett évszámok arról tanúskodnak, hogy ma, túl a nyolcvanadik életévén is dolgozik — és hogyan! —, képei frissek, tiszták, egyszerűek, egységesek, nem akar izmusokat teremteni, teremt azonban olyan harmóniát, amit nehéz lesz túlszárnyalni Szavak nélkül figyelmeztetnek ezek a képek, hogy állítsuk meg környezetünk pusztítását, agitatív erővel kényszerítenek a természet számodvételére, szeretetére, arra, hogy lábujjhegyen járjunk a természet szépségei közt, mint ahogy szinte lábujjhegyen járunk az egyszerűen rendezett kiállítás halk tónusú képei között is. Dr. Vajda Ernő könyvei beszerezhetetlenek. Jó volna a régieket és egy új műveiből készült újat is látni a könyvesboltok polcain! Azon is el kellene gondolkodni, vajon megkapta-e a megérdemelt elismerést ez az egyedülálló életmű? Mindebbe nincs beleszólásom. Az élmény nyomán, melyet a korábbi, a Magyar Nemzeti Galériában és most, a Helikonban rendezett tárlat nyújtott, egyet teljes bizonyossággal állítok: dr. Vajda Ernőt szándéka és eredményei alapján mi fiatalabbak a legérdemesebb művészek közé soroljuk. Balla Demeter Nem ünnep, hanem emlékezés Az Élet és Irodalom 20. évfolyamának 51. számában a Páratlan oldalon E. aláírással Évfordulósát címmel néhány soros gloszsza jelent meg. Ebből „egy napilaptudósítás”-ra hivatkozva, úgy tűnhetik, mintha a Magyarok Világszövetsége 1977-ben, József Attila halála 40. évfordulójának megünneplésére készülne. Hadd idézzem ezért szó szerint a Magyarok Világszövetsége 1977. évi munkatervét, amelyet a Világszövetség Elnöksége jóváhagyott és amelynek III.§2. pontjában az alábbiak olvashatók: „1977-ben lesz Kossuth Lajos születésének 175. és József Attila halálának 40. évfordulója. Mindkét évfordulóval kapcsolatban javasoljuk az egyesületeknek, hogy tartsanak emlékestet.” Szeretném megjegyezni, hogy írásos kommünikét a Magyarok Világszövetsége az 1977. évi munkatervről egyik napilapnak sem adott. Mindebből, úgy vélem, világosan kitűnik, a Magyarok Világszövetsége nem „ünnepelni” akarja József Attila halálának 40. évfordulóját, hanem arra törekszik, hogy a tőkés országokban élő magyarok is méltóképpen emlékezzenek meg ez alkalommal nagy költőnkről. Nem a Magyarok Világszövetsége szándéka fonák, hanem az a fogalmazás, ahogyan erről a szándékról a glosszában hivatkozott napilaptudósítás adott számot A glossza írójának szívesen adtunk volna tájékoztatást arról, hogy megemlékezni, vagy „ünnepelni” készülünk-e József Attila halálának évfordulóján. Ismeri az Élet és Irodalom ve -' t .ne m* a nagyon tisz. › v...'u - hogy . ?if^Aydftsfluit6 felet Istc*i IRODALOM 1977. JANUÁR 1.