Élet és Irodalom, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-05 / 27. szám - Szepesi Attila: Kazbek • vers (1. oldal) - Katkó István: A hallgatás fokozatai • vezércikk (1. oldal) - Decsi Ilona: Fák között • kép (1. oldal)
SZEPESI ATTILA: Kazbek hegyoldal fekete fenyőkkel zuhatag porlik érre és a hóhatárig út vezet azon túl a szél járt magasban országot keselyűmadár ember előtti és ember utáni kősivatag egy-egy tüskebokorral kívül az idő körén a hullámló bércek a völgyek az elmerült romtemetők az ösvényt hol cserkesz lovas járta az éjszakát és hiénák ugatták messziről belepte kőlavina belepte évszázadok csöndje de fönn a fenyők magasában hol tél a téllel összeér hol nem jár senki sem elporladt vándorok rovásírása világít a barlangfalon Dinasztiák (riport) IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP V ___________________________________________ 1980. JÚLIUS 5. XXIV. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM Koltai Tamás, Páskándi Géza és Sárándi József vitacikke A láthatatlan közkincs (interjú) RATKÓ ISTVÁN: A HALLGATÁS FOKOZATAI A tanácskozás mindössze félóráig tartott, holott egész naposra tervezték. A harminc percből húszat az előadó szóbeli kiegészítése vett el, egy percet néma felállással töltöttek (néhány örökre eltávozott kolléga emlékére), majd a maradék idő kínos várakozással telt el. Miután senki sem jelentkezett szólásra, az elnök váratlanul berekesztette az értekezletet. Mindenki szétszéledt. (A régi) Én akartam szólni, de nem elsőnek. Már többször megmentettem a közösséget a részvétlenségtől. A múltkor valaki gúnyosan megjegyezte, hogy ez a pasas akkor is dumál, ha nincs is mondanivalója. Hát belefáradtam abba, hogy előénekes legyek egy botfülű gyülekezetben. Most aztán kendőzetlenül láthatja a vezetőség, mit jelent, ha a régi tagok a taccsvonalra állnak. (A zárkózott) Volna mondanivalóm. Nem gyávaságból hallgattam. Otthon van egy kockás füzetem, abba szoktam beleírni a gondolataimat. Kicsit nehezen fogalmazok, a kézírásom is elég henye, de nem ártok vele senkinek, mert ezt a füzetet bezárva tartom a fiókomban. Előfordult már, hogy az intézetben olyan ötletet valósítottak meg, amit én már öt évvel ezelőtt tételesen bejegyeztem. Ezt senki sem sejti rólam, mert el vagyok könyvelve örökké hallgatónak. (A tárgyilagos) Megszámoltam, tízszer is elismételték. Csak bátran elvtársak, mondják el a véleményüket! Minél jobban könyörögtek, annál makacsabbá vált a csönd. Ez volt a legnagyobb kritika. A hallgatás. Ezt a kudarcot már nem lehet eltussolni. Pedig néhány látszatfelszólalás megmenthette volna a helyzetet. De valami megváltozott nálunk. Felborult a régi menetrend. Kifelé menet az egyik főnök azt mondotta, hogy micsoda szégyen! Kinek? Az egyszerű dolgozónak semmi esetre sem. (A bizonytalan) Én feltettem a kezem, de addigra már lefújták a tanácskozást. Kissé lassú természetű vagyok, százszor is nekikészülök, amíg valamit cselekszem. Elismerem, hogy az elmúlt nyolc évben mindössze egyetlen egyszer kértem szót, de akkor is elálltam, hiszen addigra mások már elmondták, amit szerettem volna. Minek ismételjek, amikor mindenki az óráját lesi. (A sértődött) Azt mondják, hogy a sértődöttek közé tartozom. Nem tagadom. Minek nyissam ki a számat, amikor tudom, hogy senki sem kíváncsi a vélményemre. Egyszer valami fejest hordoztak végig a műhelyben. Kérdezett tőlem néhány dolgot, de amikor feleltem volna, az igazgató mindig félbeszakított, helyesbítette a válaszaimat. Akkor vállat vontam. Minek kérdeznek, ha ők mindent jobban tudnak. (A taktikus) Értekezletünk elnöke az oka, hogy így befürödtünk ezzel a tanácskozással. Nincs tapasztalata a türelemjátékban. Tíz perc alatt elvesztette a fejét, holott csak a szokásos hezitálás kezdődött. Miért bízzák ilyen pánikra hajlamos alakokra egy fontos tanácskozás levezetését? Nem értem! (A kiábrándult) Szerintem a dolgok sohasem a tanácskozásokon dőlnek el, hanem a kulisszák mögött. Valamikor engem is megválasztottak tisztségviselőnek. Akkor még hittem, hogy nyílt sisakkal, egyenes bírálattal lehet jó közhangulatot teremteni. Tessék összeszámolni, hány határozatunk valósult meg? Egy sem! Hát én ezért tettem lakatot a számra. (Az illetékes) Nálunk senki sem félemlíti meg a dolgozókat. Egyszerűen nem tudnak élni a szólásszabadság jogával. Nemrégen egy pszichológus próbálkozott, hogy csokorba gyűjtse az emberek véleményét az üzemi demokráciáról. Ezek még attól is tartózkodtak, hogy névtelenül töltsék ki a kérdőíveket. Én csupán a funkcióm miatt nem szólaltam fel. Az értekezletet nekik szántuk. A beosztottaknak! (A népszerű) Igen. Félrefordítottam a fejemet, amikor észrevettem, hogy többen várakozóan pillantanak felém. Nekem ahhoz trambulin kell, hogy képes legyek parádés szaltót csinálni. Mihez szóljak hozzá? Az írásos anyaghoz? A kiegészítéshez? Ez modor kérdése. Nekem a kötelező gyakorlatok mindig szárnyaszegedten sikerülnek. Javíthatatlan rögtönző vagyok. Mindig kiszúrok magamnak egy képzavart, egy rossz mondatot, aztán ízekre szedem. Hogy a sporthasonlatnál maradjak: egy hátvéd nem kezdi rögtön azzal, hogy egymaga próbálja elcipelni a labdát az ellenfél kapujáig, összjáték nélkül én is hallgatásra kényszerültem. (Az emlékező) Ne túlozzuk el a dolgot. Többen azt mondották, hogy ez a balul sikerült tanácskozás felér egy csatavesztéssel. Vajon feljegyzik-e a háborúk történetében, amikor lefújnak egy rohamot? Mert ez történt. Kiosztották a pálinkaporciót, kaptunk fejenként tíz-tíz darab élest, majd amikor az árok szélén felsorakoztunk, akkor pihenőt vezényeltek. Hogy miről beszélek? Voronyezsi emlékeimről, természetesen. (A bóbiskoló) Bevallom, sohasem szoktam figyelni, talán azért, mert az értekezleteken mindig elszenderedem. Most is a szomszédom lökött meg, hogy mehetünk, vége, passz! Hirtelen azt hittem, hogy órák óta szundítottam, csak amikor az ajtóhoz érve az órámra pillantottam, akkor fogtam fel, hogy valami érthetetlen okból alig töltöttünk félórát a teremben. Faggattam a mellettem haladókat, de ők sem tudtak választ adni. (A megtűrt) Nincs bennem semmi káröröm. Sőt! Azok a fafejek azt képzelik, hogy amiért évek óta nem léptetnek elő, önálló feladatot nem bíznak rám, mindössze annyi levegőt kapok, hogy meg ne fulladjak, amiért megtűrt, kifejezetten háttérbe szorított ember vagyok — én tapsolok az ilyen epizódoknak. Tévedés! Mindig a magamszerű fizet rá, ha a helyzet így kiéleződik. Hirtelen időmilliomosok lettek. ■Valaki kitalálta, hogy üljenek be a közeli kerthelyiségbe egy pofa sörre. Az első korty után mindenki egyszerre kezdett beszélni. Jól kibeszélték magukat. Természetesen a benti dolgokról. Valaki megjegyezte: kár, hogy jegyzőkönyv nem készül. Izgalmas olvasmány lehetne a górék számára, akik még ottmaradtak egy ideig az igazgatóságon, latolgatni e szokatlan, néma értekezlet tanulságait. Decsi Ilona: Fák között ÁRA: 4,-FT