Élet és Irodalom, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-04 / 40. szám - Sz-s: Dylannek már kérdései sincsenek (7. oldal) - Halina Eysymont (Lengyelország): rajza • kép (7. oldal) - Eszéki Erzsébet: Mikroelemek - makrogondok. Beszélgetés az elektronika ellentmondásairól • interjú • dr. Vajda Ferenc, a KFKI tudományos munkatársa (7. oldal)
Dylannek már kérdései sincsen. Bob Dylan: rejtély. A rockműfaj legnagyobb élő alakja csak a következetlenségben következetes. Az újságírókat zavarba hozza többértelmű, esetleg dadaista nyilatkozataival. A kritikusok nem tudják hová sorolni: dalaiban a legjobb „komoly” költészethez méltó, hipnotikus erejű strófák váltakoznak slágerszövegnek is rossz sekélyességekkel. A rajongók úgy érzik, helyettük beszél, de gyakran nem értik, mit mond. Másodszor tartották meg nemrég Manchesterben a Bob Dylan-konferenciát. A rendezvény nem volt kevésbé ellentmondásos, mint maga a költő. Megszólaltak egyetemi tanárok és versenyeztek Bob Dylan-parodisták, filológiai előadások hangzottak el és népszerű vetélkedő folyt Bob Dylan magánéletéről. A legnagyobb zavart Dylan váratlan „megtérése” okozta a nagyközönség és a szakértők körében. A hetvenes évek vége felé meglepő gyorsasággal terjedt Amerikában az „újjászületett kereszténység” mozgalma, több ismert személyiség csatlakozott hozzá, Eldridge Cleaver például, a Fekete párducok egykori vezetője. Az „újjászületett” Bob Dylan legutóbbi két albumából hiányzik legjobb régi produkcióinak gondolati összetettsége — és különösen az utolsóból (Saved) hiányzik az indulat, mely eladdig hitelesíteni látszott minden ellentmondást, homályt és zűrzavart. A New Society cikkírója, Gary Herman manchesteri tudósításában a megtérés, illetve a zavarodottság társadalmi-ideológiai hátterét is elemzi. Bob Dylanről másfél évtizeden át úgy tartották, hogy egy generáció szóvivője. Mikor 1964—65-ben ez a nemzedék — pontosabban: radikálisabb, politikusabb része —, rájött, hogy a nagypolitika cserbenhagyta, Bob Dylan testesítette meg az érzelmi változást, hallgatóinak legbelső kétségeit illusztrálta dalaiban, azt a meggyőződésüket, hogy a világban csak egy valami biztos: a bizonytalanság. Gary Herman szerint fordítva igaz: nem a politika hagyta cserben a fiatalok egy részét, hanem ők a politikát. Dylan nem képviselte őket, hanem megelőzte egy lépéssel. Dalaival felkínált egy lehetőséget a szökésre. A valóságból egyfajta — indulatossággal álcázott — pártatlanságba és közömbösségbe mutatta meg az utat. A Dylan-rajongók számára tehát az énekes újabb és újabb eszmei, művészi pálfordulásainak követése, már nem egyéb, mint állandó erkölcsi önvédelem, önigazolás. Dylan megint csak megtette a következő lépést: a kuszaság és változékonyság — melyben egy volt hallgatóival — most egyszerű és megváltoztathatatlan keresztény rendbe szilárdult. A fordulatot sokan már nem tudták követni. „Dylan soha nem tett úgy, mintha tudná a válaszokat — írja Herman —, most, hogy láthatóan már kérdései sincsenek, végül is talán elfoglalja helyét a bukott istenek sorában. Szás 1980. OKTÓBER 4. Halina Eysymont (Lengyelország) rajza ekként találgat, a történész, én azonban úgy vélem, hogy Hitler azért nem kedvelte a magyarokat (a cseheket, a franciákat, az angolokat, az oroszokat, az olaszokat, s egyáltalán bármely népet), mert fasiszta volt. Eszembe jut az a jelenet, amely 1941 augusztusában zajlott le Hitler és a román fasiszta vezér, Antonescu között. Hitler a háborús erőfeszítések fokozását követelve, jutalmat ígért, Aradot, Brassót és Temesvárt. Antonescu megdöbbenve jegyezte meg, hogy e városok Románia részei maradtak a második bécsi döntés után is. Hitler mímelt felháborodással dobta félre a kezében tartott feljegyzést, és dühödten szidta irodáját, mondván: a Horthyval folytatandó tárgyalások tervezetét adták oda neki a tévedésből. Ez volt Hitler véleménye a románokról, a magyarokról, mindenkiről. Játékszernek tekintett mindannyiunkat. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐN „Nálunk az irodalmi harcok, az írói nézetek s esztétikai szempontok ütköztetése gyakran vérremenően zajlik, a vallásháborúk vagy a trónöröklési vérontások hevével. A törekvés itt nem az, hogy az ellenfél álláspontjával szemben ki-ki a maga jobb, helyesebb, magasabb rendű álláspontját fejtse ki a viták során, hanem az, hogy lehetetlenné tegyék és kigolyózzák az ellenfelet, és ily módon váljék tárgytalanná az érvekkel való meggyőzés szükséglete.” Dehogyis ma és a magyar vitákról írták ezt! Ivo Andric hagyatékában találták ezt a jegyzetet, és nemrég tették közzé. A jugoszláviai irodalmi vitákról. SZEPTEMBER 30., KEDD: Szabadon bocsátották a müncheni merénylet gyanúsítottjait. A közvetlen tettes, az egyik szélsőjobboldali szervezet tagja a helyszínen meghalt. A szervezet vezetőjét az osztrák határon, közvetlenül a péntek esti robbanás után elfogták. Most arról olvasok és hallok magyarázkodásokat, hogy a baloldali terrorizmus mennyivel veszélyesebb, mint a jobboldali. Nem vagyok hajlandó erre a különbségtételre! Mindegy, hogy milyen elvek nevében gyilkolnak meg ártatlan embereket. Münchenben azonban — az ördög tudja, miért — az ilyesfajta distinkció fölöttébb gyanúsan hangzik. Kivált, ha a gyanúsítottak szabadon engedésével párosul. OKTÓBER 1., SZERDA: Bethlen Gábor emlékezete. Benkő Samu nagyszerű megállapítását idézem az Utunkból. „Vállalta korát, úgy ahogy volt, minden nyomorúságával. A valót nem tévesztette össze a megálmodottal, de a hatalomért vívott küzdelemben és a fejedelmi jogai birtokában úgy cselekedett, hogy a való a megálmodotthoz közelítsen. A politikában következetes »anti-esztéta«; jól tudja, hogy nem szépen, hanem eredményesen kell politizálni. S miközben a hatalom gyakorlásának mindennapjaiból száműzi a szép kategóriáját, számtalan jelét adja, hogy igenis van szépérzéke, hogy tudja értékelni a szépet, de mindig a mágia helyén, a művészetekben.” Realista uralkodó volt Realista híveket kívánt magának. Alattvalóit gyakran így szólította meg: „eszes és körültekintő, őszintén kedvelt hívünk ..Eszes és körültekintő állampolgárokra akarta építeni országát. Mikroelemek - makrogondok Beszélgetés az elektronika ellentmondásairól Az elektronikának — mint a többi iparágnak is — önmagában nincsenek ellentmondásai. Annál inkább adódnak gondok abból, hogy a társadalom miként alkalmazkodik az elektronizáláshoz, a kihívásra hogyan válaszolnak az országok — gazdasági fejlettségüknek, politikai berendezésüknek megfelelően. Ezekről az ellentmondásokról beszél dr. Vajda Ferenc, a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, a Budapesti Műszaki Egyetem műszer- és méréstechnikai tanszékének docense, az európai mikroelektronikai társaság (Euromicro) alelnöke. — Az elmúlt hónapokban feltűnően gyakran szerepelt a magyar sajtóban az elektronika. A Népszabadság júliusi cikksorozatából megtudhattuk, mennyire elmaradtunk e kulcsfontosságú iparág fejlesztésében. — Valóban, a mikroelektronika ma, hatását nézve, olyan nagy jelentőségű, mint valaha a könyvnyomtatás megjelenése volt, mi mégis inkább csak kódexmásolók vagyunk. Nem az a baj, hogy „elfelejtettük” idejében elkezdeni a legkorszerűbb elektronikai termékek gyártását, hanem az, hogy az előző fokozatokat is kihagytuk. A rúdugróhoz hasonlítunk, aki nincs edzésben, nem próbálja átugrani a három métert sem, egyből nekifut az ötnek. Természetesen leveri a lécet. Mi is leverjük. Utólag pedig azt mondjuk, hogy nem volt hozzá rúd. — A lemaradásnak azért előnye is van: magunk előtt látjuk, hogy milyen lesz az elektronikus társadalom képe. Hogyan változik meg például a termelés? — Nemcsak a termelésbe, hanem a szolgáltatásokba is egyre inkább betör az elektronika. Az orvosi ellátás színvonala például erősen függ a mikroelektronikától. Ma már kaphatók intelligens diagnosztizáló berendezések, amelyek egyre nagyobb biztonsággal állapítják meg a betegséget. De más területről szólva, a kereskedelem is átalakul. Mondjuk, a jövő cipőüzletében a vevő beteszi a lábát egy gépbe, amely hajszálpontosan felveszi a méreteket, s az előre gyártott, de csak félig kész cipőből a helyszínen elkészíti a lábára illőt. Egy másik példa, már a jelenből. Az NSZK-beli Saarbrückenben van egy áruház, amelyben a számítógép veszi fel a rendelést, utánanéz, van-e raktáron a kívánt áru, ha nincs, visszajelzi, milyen hasonló termékük van, mikorra tudnak szállítani. — S hogyan alakítja át az elektronika az ipari termékeket? — Egy szemléletes példa: az autóba beépített mikroelektronika több problémát is megoldhat. A sokat emlegetett környezetszennyezés nagy mértékben csökken, mert mikroprocesszor szabályozza a motor működését, az égető energiagondokat is enyhíti a benzinfelhasználás jelentős csökkentésével. Persze, az sem elhanyagolható, hogy javul a közlekedés biztonsága, mert a megbízható elektronika sok funkciót átvesz a vezetőtől, így az ember kényelme is nő. Ilyen sokrétű hatást vált ki, csak egy termékben, a mikroprocesszor. — Hallottam, hogy a japán kohászatot elektronikus irányítással látták el. Ember alig nyúl a gépekhez, s így hatezer kohász — könnyebb munkával — ugyanannyit termel, mint nálunk nyolcvanezer. Ez a példa arról tanúskodik, hogy az elektronizálás tömeges munkanélküliséghez vezethet. Az biztos, hogy átalakítja a munkaerő-struktúrát. A távolabbi jövőben felszabadítja majd az embereket a fizikai s a mechanikus irodai munka alól. A termelés minden résztvevőjének alkotó jellegű munkát kell végeznie, új szemlélettel, új és sokrétű ismeretanyaggal. A specialista helyett valamelyest a reneszánsz polihisztorához kell majd visszatérni. — Mi lesz azokkal, akik nem képesek a magasabb szellemi munka elvégzésére? — Sajnálatos módon, éppen az emberi tényező miatt, csak több generáción át valósítható meg az automatizálás. Egy emberöltő alatt nehéz nagyot ugrani, mert az adott társadalomban élő emberek — koruk, képességük, képzettségük okán — nem képesek nagyokat lépni. Több nemzedéken át az a tendencia érvényesül, hogy megszűnik a mechanikus munka, marad a szellemi tevékenység. S aki erre nem képes, ingyenélővé válik. Kiváltság lesz a munka. De az emberek alkalmazkodni fognak a magasabb követelményekhez, főként, ha körülményeik lehetővé teszik a szellemi képességek kibontását. — Milyen szakmákat fenyeget már napjainkban a kihalás veszélye? — A világhírű svájci óraipar majdnem tönkrement, amikor betörtek a piacra a digitális órák. S mert ezek gyártása sokkal kevesebb és más képzettségű munkaerőt igényel, mint a korábbi finommechanikai terméké, minden ilyen átállásnál sok embert elbocsátanak. Már most látható, hogy megszűnik majd a gépírás mint foglalkozás, mert a gép diktálásra fog írni. Az adminisztrációt, a könyvelést is a számítógéprendszerek veszik át. Bizonyos mértékig még a főnököt is kiiktatják, mert a gép az adatok segítségével dönteni tud, majd utasítást ad a végrehajtásra. De a sajtó sem kivétel: számos nyomdai, szerkesztési résztevékenység már most is gépesíthető. Nem sorolom tovább a konkrét példákat. A lényeg úgy is az, hogy minden híradástechnikai, méréstechnikai, műszeripari termék teljes egészében megváltozik, túlnyomórészt mikroelektronikai elemből épül fel. Így az új termékek tervezése, a gyártás minden fázisa átalakul, bekerül a mikroelektronikai láncba. Tehát a régi iparágak helyett megszületik egy új elektronikus ipar, amely ráadásul a gazdaság minden részébe beépül. Így új munkahelyek jönnek létre. Akkor az elektronikus forradalom munkahelyet srt vagy szaporít? — Jelenleg, a kapitalizmus körülményei között, inkább munkanélküliséghez vezet. Újabb és újabb termékekkel ott lehet betörni a piacra, ahol az új termékek olcsóbbak, azaz ahol a hagyományoshoz képest kevesebb munkaerővel állíthatók elő. Ma a legfejlettebb tőkés országokban erősen csökken a munkaidő: nem az a jellemző, hogy heti hatvanórás foglalkoztatással kizsákmányolják a munkást, hanem hogy egyre kevesebbet foglalkoztatják őket. A vendégmunkást és a gépet zsákmányolják ki. — A munkaidő csökkenésével nő a szabad idő. Az ember életformája, magánélete hogyan változik az elektronizálás hatására? — Az elektronika felvillantja az emberek előtt azt az óriási lehetőséget, hogy otthon dolgozhassanak. Ez, a kényelmen kívül más előnnyel is jár: olcsóbb lesz a közlekedés, a vállalatok fenntartása. Lehet, hogy ez futurológiának vagy „imperialista trükknek” látszik, de erről a lehetőségről ma az Egyesült Államokban nem vicclapok írnak. Az ottani szakemberek a konkrét részleteken dolgoznak, sőt, némely terminálok (az adatforgalmat lebonyolító berendezések) már kaphatók is. De a mikroszámítógép segítségével egyre változatosabban, kényelmesebben tölthető el a szabadidő is. Itthon szintén ismerős már egy-két példa: a teletext, a tévéjátékok, a sakkozó automata. De a pénz nélküli társadalom sem utópia már: a kiterjedt bankszámlarendszer, a hitelkártyák, illetve a kis üzletekben is megtalálható számítógépes terminálok kiküszöbölhetik a készpénzt, hiszen vásárláskor a fizetendő összeget automatikusan lehívják a bankszámláról. — Akkor mindent kényelmesen el lehet majd intézni, anélkül, hogy ki kellene mozdulni a lakásból? Az ilyen ember törvényszerűen bezárkózik. — Vannak, akik az elektronika nélkül is bezárkóznak. A házi számítógép segítségével viszont széles körű kommunikáció alakítható ki, így az otthonmaradók is kapcsolatot teremthetnek egymással. A bezárkózás tehát nem jelent izolációt. *— De elkényelmesedést igen. Ha minden házhoz jön, az ember ellustul. A kényelmes ember pedig politikailag is passzívabb, nem háborúzik, nem tüntet. Lehet, hogy békésebb lesz az emberiség jövője? — Ha végigtekintjük a történelmet, az élet egyre kényelmesebbé vált. Baj ez? Szerintem inkább természetes folyamat. De ez még nem jelenti azt, hogy békés jövőnek nézünk elébe, mert a mikroelektronika legfontosabb felhasználási területe éppen a hadiipar. A legfejlettebb technika mindig ebből az iparágból kerül át az élet egyéb területeire. Ha nem volna túl cinikus, azt mondanám, áldás a hadiipar, mert a technikai fejlődés mozgatórugója. Ma is a hadászatban vannak a legbonyolultabb elektronikai rendszerek. — E bonyolultság miatt nem nő-e a technikai hibák esélye-veszélye? Az Egyesült Államokbeli vakriadók után nem jogos a kérdés, hogy az elektronika hibája esetleg véletlen háborút okoz? — Én nem a gép hibájától félek, hanem az emberétől. Az automatikus rendszerek úgynevezett szavazó, többségi rendszerek: ha egy rész hibás, azaz egy nem dönthet, legalább két-három részadat kell a döntéshez. A többségi elv alapján tehát nehezen képzelhető el, hogy egyszerre több rész egyformán hibásodjék meg, így ebből nem lesz véletlen háború. A technikától mindig fél az ember, mert kiszolgáltatottnak érzi magát, pedig a történelemben sokkal kevesebb gondot okoztak az őrült gépek, mint némely őrült politikusok. Egyébként paradox ellentmondás, hogy a technika a hadiiparban a legfejlettebb, de az emberállomány, amely a gépeket kiszolgálja, már nem. Az ember minden területen sokkal inkább más embereknek van kiszolgáltatva, nem a gépeknek. — Azért a megszokott késéssel hozzánk is eljutnak az újdonságok. Érezhetünk-e itthon már valamit az elektronika társadalmi hatásaiból? Felkészülünk-e ezekre? — A digitális órák elterjedésével a hagyományos órajavítók fenyegetettsége már elért bennünket. Egyébként a maszek órások jól mutatják a rugalmas változás szükségességét: ők rendkívül hamar átálltak a digitális órák kezelésére, persze, nekik ez létérdekük. De például a gépírónőket hazánkban még nem fenyegeti a munkanélküliség. S hogy mikor fogja őket is? Magyarországon a mikroelektronika helyzete annyira bizonytalan, hogy képtelenség előre megtervezni, mikortól ne képezzünk ki ilyen és ilyen dolgozókat. Egyébként a kapun belüli munkanélküliség már ma is rendkívül elterjedt. Sajnos, a mikroelektronikával foglalkozó mérnökök között is sok a „részmunkanélküli”. Ezt főként az okozza, hogy a korszerű alkatrészeket importálni kell, így a szellemi munka jórészét az ország határain kívül végzik. Állandóan oda lyukadunk ki, hogy mennyire lemaradtunk. A legfejlettebb tőkés országok pedig közel állnak ahhoz, hogy a teljes termelési folyamat automatizált legyen, a tőkés tehát a gépet zsákmányolja ki. Nem fogalmazható ez úgy meg, hogy a fejlett tőkés országok esetleg közelebb állnak a Marx megjövendölte kommunizmushoz, mint mi? — Szabatos matematikai-logikai fogalmazással azt kell mondanom, hogy az automatizált termelés a kommunista társadalomnak szükséges, de nem elégséges feltétele. A bőség kosarának tartalmát kétségkívül az automatizált gyárak fogják megtermelni, és ehhez a mostani legfejlettebb tőkés országok valóban közelebb állnak. Van tehát behoznivalónk. A kommunizmushoz azonban az is szükséges, hogy ebből a kosárból mindenki egyformán vehessen. A szükségletek szerinti elosztás eszméje viszont tőkés viszonyok között megvalósíthatatlan. A kérdésben rejlő állításra tehát nemmel kell válaszolnom. Eszéki Erzsébet