Élet és Irodalom, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-04 / 40. szám - Sz-s: Dylannek már kérdései sincsenek (7. oldal) - Halina Eysymont (Lengyelország): rajza • kép (7. oldal) - Eszéki Erzsébet: Mikroelemek - makrogondok. Beszélgetés az elektronika ellentmondásairól • interjú • dr. Vajda Ferenc, a KFKI tudományos munkatársa (7. oldal)

Dylannek már kérdései sincsen. Bob Dylan: rejtély. A rock­műfaj legnagyobb élő alakja csak a következetlenségben kö­vetkezetes. Az újságírókat za­varba hozza többértelmű,­ eset­leg dadaista nyilatkozataival. A kritikusok nem tudják hová sorolni: dalaiban a legjobb „komoly” költészethez méltó, hipnotikus erejű strófák válta­koznak slágerszövegnek is rossz sekélyességekkel. A ra­jongók úgy érzik, helyettük beszél, de gyakran nem értik, mit mond. Másodszor tartották meg nemrég Manchesterben a Bob Dylan-konferenciát. A rendez­­vény nem volt kevésbé ellent­mondásos, mint maga a költő. Megszólaltak egyetemi tanárok és versenyeztek Bob Dylan-pa­­rodisták, filológiai előadások hangzottak el és népszerű ve­télkedő folyt Bob Dylan ma­gánéletéről. A legnagyobb zavart Dylan váratlan „megtérése” okozta a nagyközönség és a szakértők körében. A hetvenes évek vége felé meglepő gyorsasággal ter­jedt Amerikában az „újjászü­letett kereszténység” mozgal­ma, több ismert személyiség csatlakozott hozzá, Eldridge Cleaver például, a Fekete pár­ducok egykori vezetője. Az „újjászületett” Bob Dylan leg­utóbbi két albumából hiányzik legjobb régi produkcióinak gondolati összetettsége — és különösen az utolsóból (Saved) hiányzik az indulat, mely el­addig hitelesíteni látszott min­den ellentmondást, homályt és zűrzavart. A New Society cikkírója, Gary Herman manchesteri tudósításában a megtérés, il­letve a zavarodottság társadal­mi-ideológiai hátterét is elem­zi. Bob Dylanről másfél évtize­den át úgy tartották, hogy egy generáció szóvivője. Mikor 1964—65-ben ez a nemzedék — pontosabban: radikálisabb, po­litikusabb része —, rájött, hogy a nagypolitika cserbenhagyta, Bob Dylan testesítette meg az érzelmi változást, hallgatóinak legbelső kétségeit illusztrálta dalaiban, azt a meggyőződésü­ket, hogy a világban csak egy valami biztos: a bizonytalan­ság. Gary Herman szerint fordít­va igaz: nem a politika hagyta cserben a fiatalok egy részét, hanem ők a politikát. Dylan nem képviselte őket, hanem megelőzte egy lépéssel. Dalai­val felkínált egy lehetőséget a szökésre. A valóságból egyfaj­ta — indulatossággal álcázott — pártatlanságba és közöm­bösségbe mutatta meg az utat. A Dylan-rajongók számára te­hát az énekes újabb és újabb eszmei, művészi pálfordulásai­­nak követése, már nem egyéb, mint állandó erkölcsi önvéde­lem, önigazolás. Dylan megint csak megtette a következő lé­pést: a kuszaság és változé­konyság — melyben egy volt hallgatóival — most egyszerű és megváltoztathatatlan ke­resztény rendbe szilárdult. A fordulatot sokan már nem tud­ták követni. „Dylan soha nem tett úgy, mintha tudná a vála­szokat — írja Herman —, most, hogy láthatóan már kérdései sincsenek, végül is talán el­foglalja helyét a bukott iste­nek sorában. Szás 1980. OKTÓBER 4. Halina Eysymont (Lengyelország) rajza ekként találgat, a történész, én azonban úgy vélem, hogy Hitler azért nem kedvelte a magyaro­kat (a cseheket, a franciákat, az angolokat, az oroszokat, az ola­szokat, s egyáltalán bármely né­pet), mert fasiszta volt. Eszembe jut az a jelenet, amely 1941 au­gusztusában zajlott le Hitler és a román fasiszta vezér, An­ton­es­­­cu között. Hitler a háborús erő­feszítések fokozását követelve, jutalmat ígért, Aradot, Brassót és Temesvárt. Antonescu meg­döbbenve jegyezte meg, hogy e városok Románia részei marad­tak a második bécsi döntés után is. Hitler mímelt felháborodás­sal dobta félre a kezében tar­tott feljegyzést, és dühödten szid­ta irodáját, mondván: a Horthy­­val folytatandó tárgyalások ter­vezetét adták oda neki a téve­désből. Ez volt Hitler vélemé­nye a románokról, a magyarok­ról, mindenkiről. Játékszernek tekintett mindannyiunkat. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐN „Nálunk az irodalmi harcok, az írói nézetek s esztétikai szem­pontok ütköztetése gyakran vér­­remenően zajlik, a vallásháborúk vagy a trónöröklési vérontások hevével. A törekvés itt nem az, hogy az ellenfél álláspontjával szemben ki-ki a maga jobb, he­lyesebb, magasabb rendű állás­pontját fejtse ki a viták során, hanem az, hogy lehetetlenné te­gyék és kigolyózzák az ellenfe­let, és ily módon váljék tárgy­talanná az érvekkel való meg­győzés szükséglete.” Dehogyis ma és a magyar vitákról írták ezt! Ivo Andric hagyatékában talál­ták ezt a jegyzetet, és nemrég tették közzé. A jugoszláviai iro­dalmi vitákról. SZEPTEMBER 30., KEDD: Szabadon bocsátották a mün­cheni merénylet gyanúsítottjait. A közvetlen tettes, az egyik szél­sőjobboldali szervezet tagja a helyszínen meghalt. A szervezet vezetőjét az osztrák határon, közvetlenül a péntek esti robba­nás után elfogták. Most arról ol­vasok és hallok magyarázkodá­sokat, hogy a baloldali terroriz­mus mennyivel veszélyesebb, mint a jobboldali. Nem vagyok hajlandó erre a különbségtétel­re! Mindegy, hogy milyen elvek nevében gyilkolnak meg ártat­lan embereket. Münchenben azonban — az ördög tudja, miért — az ilyesfajta distinkció fölöt­tébb gyanúsan hangzik. Kivált, ha a gyanúsítottak szabadon en­gedésével párosul. OKTÓBER 1., SZERDA: Bethlen Gábor emlékezete. Benkő Samu nagyszerű megál­lapítását idézem az Utunkból. „Vállalta korát, úgy ahogy volt, minden nyomorúságával. A va­lót nem tévesztette össze a meg­­álmodottal, de a hatalomért ví­vott küzdelemben és a fejedelmi jogai birtokában úgy cselekedett, hogy a való a megálmodotthoz közelítsen. A politikában követ­kezetes »anti-esztéta«; jól tud­ja, hogy nem szépen, hanem eredményesen kell politizálni. S miközben a hatalom gyakorlá­sának mindennapjaiból száműzi a szép kategóriáját, számtalan jelét adja, hogy igenis van szép­érzéke, hogy tudja értékelni a szépet, de mindig a mágia he­lyén, a művészetekben.” Realis­ta uralkodó volt Realista híve­ket kívánt magának. Alattvalóit gyakran így szólította meg: „eszes és körültekintő, őszintén kedvelt hívünk ..Eszes és kö­rültekintő állampolgárokra akar­ta építeni országát. Mikroelemek - makrogondok Beszélgetés az elektronika ellentmondásairól Az elektronikának — mint a többi iparágnak is — önmagában nin­csenek ellentmondásai. Annál inkább adódnak gondok abból, hogy a tár­sadalom miként alkalmazkodik az elektronizáláshoz, a kihívásra hogyan válaszolnak az országok — gazdasági fejlettségüknek, politikai berende­zésüknek megfelelően. Ezekről az ellentmondásokról beszél dr. Vajda Ferenc, a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, a Budapesti Műszaki Egyetem műszer- és méréstechnikai tanszékének docense, az európai mikroelektronikai társaság (Euromicro) alelnöke. — Az elmúlt hónapokban feltű­nően gyakran szerepelt a magyar sajtóban az elektronika. A Népsza­badság júliusi cikksorozatából meg­tudhattuk, mennyire elmaradtunk e kulcsfontosságú iparág fejlesztésé­ben. — Valóban, a mikroelektronika ma, hatását nézve, olyan nagy je­lentőségű, mint valaha a könyv­­nyomtatás megjelenése volt, mi mégis inkább csak kódexmásolók vagyunk. Nem az a baj, hogy „el­felejtettük” idejében elkezdeni a legkorszerűbb elektronikai termé­kek gyártását, hanem az, hogy az előző fokozatokat is kihagytuk. A rúdugróhoz hasonlítunk, aki nincs edzésben, nem próbálja átugrani a három métert sem, egyből nekifut az ötnek. Természetesen leveri a lécet. Mi is leverjük. Utólag pedig azt mondjuk, hogy nem volt hozzá rúd. — A lemaradásnak azért előnye is van: magunk előtt látjuk, hogy milyen lesz az elektronikus társada­lom képe. Hogyan változik meg pél­dául a termelés? — Nemcsak a termelésbe, ha­nem a szolgáltatásokba is egyre in­kább betör az elektronika. Az or­vosi ellátás színvonala például erő­sen függ a mikroelektronikától. Ma már kaphatók intelligens diagnosz­tizáló berendezések, amelyek egy­re nagyobb biztonsággal állapítják meg a betegséget. De más terület­ről szólva, a kereskedelem is átala­kul. Mondjuk, a jövő cipőüzletében a vevő beteszi a lábát egy gépbe, amely hajszálpontosan felveszi a méreteket, s az előre gyártott, de csak félig kész cipőből a helyszí­nen elkészíti a lábára illőt. Egy má­sik példa, már a jelenből. Az NSZK-beli Saarbrückenben van egy áruház, amelyben a számítógép veszi fel a rendelést, utánanéz, van-e raktáron a kívánt áru, ha nincs, visszajelzi, milyen hasonló termékük van, mikorra tudnak szállítani. — S hogyan alakítja át az elekt­ronika az ipari termékeket? — Egy szemléletes példa: az autóba beépített mikroelektronika több problémát is megoldhat. A so­kat emlegetett környezetszennyezés nagy mértékben csökken, mert mikroprocesszor szabályozza a mo­tor működését, az égető energia­gondokat is enyhíti­­ a benzinfel­használás jelentős csökkentésével. Persze, az sem elhanyagolható, hogy javul a közlekedés biztonsá­ga, mert a megbízható elektronika sok funkciót átvesz a vezetőtől, így az ember kényelme is nő. Ilyen sokrétű hatást vált ki, csak egy termékben, a mikroprocesszor. — Hallottam, hogy a japán kohá­szatot elektronikus irányítással lát­ták el. Ember alig nyúl a gépekhez, s így hatezer kohász — könnyebb munkával — ugyanannyit termel, mint nálunk nyolcvanezer. Ez a pél­da arról tanúskodik, hogy az elekt­ronizálás tömeges munkanélküliség­hez vezethet.­­ Az biztos, hogy átalakítja a munkaerő-struktúrát. A távolabbi jövőben felszabadítja majd az em­bereket a fizikai s a mechanikus irodai munka alól. A termelés min­den résztvevőjének alkotó jellegű munkát kell végeznie, új szemlé­lettel, új és sokrétű ismeretanyag­gal. A specialista helyett valame­lyest a reneszánsz polihisztorához kell majd visszatérni. — Mi lesz azokkal, akik nem ké­pesek a magasabb szellemi munka elvégzésére? — Sajnálatos módon, éppen az emberi tényező miatt, csak több generáción át valósítható meg az automatizálás. Egy emberöltő alatt nehéz nagyot ugrani, mert az adott társadalomban élő emberek — ko­ruk, képességük, képzettségük okán — nem képesek nagyokat lépni. Több nemzedéken át az a tenden­cia érvényesül, hogy megszűnik a mechanikus munka, marad a szel­lemi tevékenység. S aki erre nem képes, ingyenélővé válik. Kiváltság lesz a munka. De az emberek al­kalmazkodni fognak a magasabb követelményekhez, főként, ha kö­rülményeik lehetővé teszik a szel­lemi képességek kibontását. — Milyen szakmákat fenyeget már napjainkban a kihalás veszélye? — A világhírű svájci óraipar majdnem tönkrement, amikor be­törtek a piacra a digitális órák. S mert ezek gyártása sokkal keve­sebb és más képzettségű munka­erőt igényel, mint a korábbi finom­­mechanikai terméké, minden ilyen átállásnál sok embert elbocsáta­nak. Már most látható, hogy meg­szűnik majd a gépírás mint foglal­kozás, mert a gép diktálásra fog írni. Az adminisztrációt, a könyve­lést is a számítógéprendszerek ve­szik át. Bizonyos mértékig még a főnököt is kiiktatják, mert a gép az adatok segítségével dönteni tud, majd utasítást ad a végrehajtásra. De a sajtó sem kivétel: számos nyomdai, szerkesztési résztevé­kenység már most is gépesíthető. Nem sorolom tovább a konkrét példákat. A lényeg úgy is az, hogy minden híradástechnikai, mérés­­technikai, műszeripari termék tel­jes egészében megváltozik, túlnyo­mórészt mikroelektronikai elemből épül fel. Így az új termékek terve­zése, a gyártás minden fázisa át­alakul, bekerül a mikroelektroni­kai láncba.­­ Tehát a régi iparágak helyett megszületik egy új elektronikus ipar, amely ráadásul a gazdaság minden részébe beépül. Így új munkahelyek jönnek létre. Akkor az elektronikus forradalom munkahe­lyet srt vagy szaporít? — Jelenleg, a kapitalizmus kö­rülményei között, inkább munka­­nélküliséghez vezet. Újabb és újabb termékekkel ott lehet betör­ni a piacra, ahol az új termékek olcsóbbak, azaz ahol a hagyomá­nyoshoz képest kevesebb munka­erővel állíthatók elő. Ma a legfej­lettebb tőkés országokban erősen csökken a munkaidő: nem az a jel­lemző, hogy heti hatvanórás fog­lalkoztatással kizsákmányolják a munkást, hanem hogy egyre keve­sebbet foglalkoztatják őket. A ven­dégmunkást és a gépet zsákmá­nyolják ki. — A munkaidő csökkenésével nő a szabad idő. Az ember életformája, magánélete hogyan változik az elektronizálás hatására? — Az elektronika felvillantja az emberek előtt azt az óriási lehető­séget, hogy otthon dolgozhassanak. Ez, a kényelmen kívül más előnnyel is jár: olcsóbb lesz a köz­lekedés, a vállalatok fenntartása. Lehet, hogy ez futurológiának vagy „imperialista trükknek” látszik, de erről a lehetőségről ma az Egyesült Államokban nem vicclapok írnak. Az ottani szakemberek a konkrét részleteken dolgoznak, sőt, némely terminálok (az adatforgalmat lebo­nyolító berendezések) már kapha­tók is. De a mikroszámítógép segít­ségével egyre változatosabban, ké­nyelmesebben tölthető el a szabad­idő is. Itthon szintén ismerős már egy-két példa: a teletext, a tévé­játékok, a sakkozó automata. De a pénz nélküli társadalom sem utó­pia már: a kiterjedt bankszámla­rendszer, a hitelkártyák, illetve a kis üzletekben is megtalálható szá­mítógépes terminálok kiküszöböl­hetik a készpénzt, hiszen vásárlás­kor a fizetendő összeget automati­kusan lehívják a bankszámláról. — Akkor mindent kényelmesen el lehet majd intézni, anélkül, hogy ki kellene mozdulni a lakásból? Az ilyen ember törvényszerűen bezár­kózik. — Vannak, akik az elektronika nélkül is bezárkóznak. A házi szá­mítógép segítségével viszont széles körű kommunikáció alakítható ki, így az otthonmaradók is kapcsola­tot teremthetnek egymással. A be­zárkózás tehát nem jelent izolációt. *— De elkényelmesedést igen. Ha minden házhoz jön, az ember el­lustul. A kényelmes ember pedig politikailag is passzívabb, nem há­borúzik, nem tüntet. Lehet, hogy békésebb lesz az emberiség jövője? — Ha végigtekintjük a történel­met, az élet egyre kényelmesebbé vált. Baj ez? Szerintem inkább ter­mészetes folyamat. De ez még nem jelenti azt, hogy békés jövőnek né­zünk elébe, mert a mikroelektroni­ka legfontosabb felhasználási terü­lete éppen a hadiipar. A legfejlet­tebb technika mindig ebből az iparágból kerül át az élet egyéb te­rületeire. Ha nem volna túl cini­kus, azt mondanám, áldás a hadi­ipar, mert a technikai fejlődés moz­gatórugója. Ma is a hadászatban vannak a legbonyolultabb elektro­nikai rendszerek. — E bonyolultság miatt nem nő-e a technikai­ hibák esélye-veszélye? Az Egyesült Államokbeli vakriadók után nem jogos a kérdés, hogy az elektronika hibája esetleg véletlen háborút okoz? — Én nem a gép hibájától félek, hanem az emberétől. Az automa­tikus rendszerek úgynevezett sza­vazó, többségi rendszerek: ha egy rész hibás, az­az egy nem dönthet, legalább két-három részadat kell a döntéshez. A többségi elv alapján tehát nehezen képzelhető el, hogy egyszerre több rész egyformán hi­­básodjék meg, így ebből nem lesz véletlen háború. A technikától mindig fél az ember, mert kiszol­gáltatottnak érzi magát, pedig a történelemben sokkal kevesebb gondot okoztak az őrült gépek, mint némely őrült politikusok. Egyébként paradox ellentmondás, hogy a technika a hadiiparban a legfejlettebb, de az emberállo­mány, amely a gépeket kiszolgálja, már nem. Az ember minden terü­leten sokkal inkább más emberek­nek van kiszolgáltatva, nem a gé­peknek. — Azért a megszokott késéssel hozzánk is eljutnak az újdonságok. Érezhetünk-e itthon már valamit az elektronika társadalmi hatásaiból? Felkészülünk-e ezekre? — A digitális órák elterjedésével a hagyományos órajavítók fenye­getettsége már elért bennünket. Egyébként a maszek órások jól mutatják a rugalmas változás szük­ségességét: ők rendkívül hamar átálltak a digitális órák kezelésére, persze, nekik ez létérdekük. De például a gépírónőket hazánkban még nem fenyegeti a munkanélkü­liség. S hogy mikor fogja őket is? Magyarországon a mikroelektroni­ka helyzete annyira bizonytalan, hogy képtelenség előre megtervez­ni, mikortól ne képezzünk ki ilyen és ilyen dolgozókat. Egyébként a kapun belüli munkanélküliség már ma is rendkívül elterjedt. Sajnos, a mikroelektronikával foglalkozó mérnökök között is sok a „rész­­munkanélküli”. Ezt főként az okozza, hogy a korszerű alkatré­szeket importálni kell, így a szel­lemi munka jórészét az ország ha­tárain kívül végzik.­­ Állandóan oda lyukadunk ki, hogy mennyire lemaradtunk. A leg­fejlettebb tőkés országok pedig kö­zel állnak ahhoz, hogy a teljes ter­melési folyamat automatizált legyen, a tőkés tehát a gépet zsákmányolja ki. Nem fogalmazható ez úgy meg, hogy a fejlett tőkés országok eset­leg közelebb állnak a Marx megjö­vendölte kommunizmushoz, mint mi? — Szabatos matematikai-logikai fogalmazással azt kell mondanom, hogy az automatizált termelés a kommunista társadalomnak szük­séges, de nem elégséges feltétele. A bőség kosarának tartalmát kétség­kívül az automatizált gyárak fog­ják megtermelni, és ehhez a mos­tani legfejlettebb tőkés országok valóban közelebb állnak. Van te­hát behoznivalónk. A kommuniz­mushoz azonban az is szükséges, hogy ebből a kosárból mindenki egyformán vehessen. A szükségle­tek szerinti elosztás eszméje viszont tőkés viszonyok között megvalósít­hatatlan. A kérdésben rejlő állítás­ra tehát nemmel kell válaszolnom. Eszéki Erzsébet

Next