Élet és Irodalom, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-07 / 1. szám - Juhász Ferenc: Újév után • vers (1. oldal) - Kemény György: Részlet a 12 apostolból - János, Máté, Mátyás, Simon • kép (1. oldal)

XXVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM JUHÁSZ FERENC: Újév után Neked is boldog Új Esztendőt Nagy Lajos. Neked is. Járom a temetőt. Friss hó esett az éjjel. Friss puha hó. Sírnak a sír szobrok, a kő-szemgolyók, kő-szemgödrök, bronz-péniszek, bronz-kardok, márvány-feleségfejek, márvány-Szűzanya-lángredők, márványcsecsek, márvány-töviskoronák a Krisztusfejeken. Jégcsipke menzeszkendő a kő-Vénusz combjai között és a katonák, szüzek, huszárok, istenek, istenanyák, kő-ágyban fekvő kőcsalogányok fején hó-kalap, vállain hó-liliomok, bronz és kő-ujjú emlék-kezeiken elrothadt hó-kesztyű! Neked is boldog Új Esztendőt Nagy Lajos! Neked is! Szilveszter elmúlt, a részegségek, berúgások, csókok, kurválkodások, táncok, sírások, nyávogó, nyerítő, röfögő meztelen szerelmeskedések éjszakája, az évzáró utolsó téli éjszaka! Mint az ítélet. Mint a végítélet éjszakája. És hol vagy te már, hol vagy öreg Csontváz, hol vagy Lajos? És lesz-e holnapunk még, és lesz-e Új Szilveszterünk, nekünk, akik még megmaradtunk Jövendő Emberiségnek? Lesz-e? Lesz-e? Lesz-e? Mert nem lehettél ezeréves, tízezeréves, százezeréves, mint a mondabeliek, az istenek, titánok, félistenek, vagy ak­ár a meseszörnyek, a Tündérkirályok, Griff-Anyák, Béka-hercegnők, az Alvilág és Túlvilág emberevő, dögálmot sugárzó Madárember-Parancsolói. És a többiek is itt körülötted: Babits Mihály és Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc és Hunyady Sándor és Ferenczy Béni és Csontváry Kosztka Tivadar és Vajda János és Móricz Zsigmond és Veres Péter és Petőfi Sándor, akinek csontja sincs sehol és nem tudja senki merre van szegény, hol volt, hol nem volt, volt-e valaha, egyszer, mindörökké? És a Pére-Lachaise-i temetőben Proust és Apollinaire, és Balzac és Nerval és Moliére és Oscar Wilde iszonyú kő-ólban a gesztenyefák alatt, a kő-ól oldalán kő-ikarusz, kő-szárnyas, kőesernyőbordás denevérszárnyak, csipkesziromvégű nehéz kő-hártya feszül a nyitott szárnyvázak között, háromszögletű kőlepedők. És a Montmartre-i temetőben Stendhal és Heine és Zola, piros márvány-diadalablakkeretben zöld bronzpenész-merengő, dacos hit és hatalmas kő-baldachin ágy sírtetején a Dumas-testvérek, ott feküsznek párban, páros márványkézfogásban, sárga márványruhájuk, márványcipőjük redősen, gyűrten, hegyesen, márványgombosan, márványfodorgallérosan és sárga márvány arcukon sárga márványbajusz és márványorruk fényesre­ simogatott, mint szerelmesek emlékpénze és sárga felső-márványszemhéjuk az alsó márványszemhéjakra ragad ráncosan, alatta a sötét márványszemgolyó és fölágaskodó márványhernyó-gyűrűsujjukat a sárga márvány-pecsétgyűrűvel­ nem törték le, mint Oscar Wilde denevérszárnyú kő­ ikaruszának nagy kő­zacskós kőpöcsét a szerelmes, gyáva homoszekszuálisok. És az orrok sárga márványszúrása mellett fekete halál-könny folyás és a márvány or­rlikák sötét trombitáiból rozsdás takonyfolyás és a szájak márványvagináiból, a vastag ajkak közül az állon áthínározva a nyakig, a márványgégecsontig fekete nyálfolyás. És mert nem lehetett százezeréves Baudelaire, aki nem ott nyugszik, ahol fekszik a Montparnasse-i temetőben, mert ahol látható, nem ott van Baudelaire, kő-Baudelaire kő­köpenybe csavartan, a Romlatlanság Kőzászlaja,­ fölötte kétszárnyú kősátán lebeg, a Romlás Kőangyala, Ihlet-Rontás, mint a Költészet-Sárkány gyíkmadár, Ramphorhynchus gemmingi, P­terodactylus, Pteranodon longiceps, Keresztrefeszített Kődenevér. Arca sátánemberi sötét kővicsorgás. És a megfeszített Sátán-Sárkány­­angyal szárnyaira tűzve fehér porcellánliliomok és a fekvő kő-Baudelaire kőszívén rózsaszín porcellánrózsák. És nézem az egyik rózsát itt az íróasztalomon, Újév második napján Lajos és cigarettázom a hóesésben a temetőben. Temetők! Temetők! Temetők! Világ temetői! És gőzölgő, lángoló, fényragyás és emberragyás üvegtemető lesz ez a gyöngéd­­gyönyörű Emberiség-Égitest Csontváz-Lajos? Mit törődsz te már ezzel Keserű-Öreg, hisz a csontjaiddal se tudsz már törődni Lajos, csontjaiddal, csontjaiddal, lehetetlen csontjaiddal! „Dante, mondtam, Dante, Dante, Dante!” Te megy „Szétkenem a falon, mint egy poloskát!” Nagyot nevettem. Te meg: „Nézd meg a muszklim!” És a díványra dobtad a kiskabátod és az inged gyorsan lehúztad és azt is a díványra dobtad és ott álltál meztelen felsőtesttel, mint 1919 Május Jankovich Bésán Endre úrfi, a földbirtokos legénycsődör úr előtt, jobb karod behajtottad, mint a collstokot, jobb karod felső izmai egymáson, mint párzó vízilovak! „No, mondtad, no, odakenem? És vedd tudomásul Költő-fiú, hogy csak Petőfi, csak Petőfi Sándor!” És álltál ott szőrös Hermész-mellkasoddal, mint egy ős-villámcsapásra váró fehér rinocérosz. Újszülött Tűz, Fehér Csillag, aki most született! Hát hol vagy Nagy Lajos és hol vagy Petőfi Sándor és hol vagy Alighieri Dante? Nélkületek én már, mint őszi tarlón árva őzlak, nagy szemekkel állok magamban s fogaimmal a köd fehér rongyait tépem, a csillagokról lehömpölygő gyászom. Állsz fekete szemgolyómban fehér rinocérosz, csüngő, nagy kőlemez-páncélos testbőröd ráncaiban, reményeiben százezer piros, kék, sárga, zöld bóbitás madár csipegeti az élősködőket. Te meg sírsz, mint egy vulkán. 1983 JANUÁR 7. Szabó György: Autóval a f­egy­házba E. Fehér Pál: Hetedhét Európa Hubay Miklós: A taps meg a cső kérdÉS­­ a lengyel kulturális miniszterhez IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Kemény György: Részlet a 12 apostolból - János, Máté, Mátyás, Simon ÁRA: FT­ wammmmmmmmmammmmm

Next