Élet és Irodalom, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1983-04-01 / 13. szám - Dr. Tímár Sándor: Új matriarchátus felé? • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Simándi Júlia: Nemek harca • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Kovács László: Tényleg feleslegesek? • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Benkő H. Ágnes: Paragrafuskritika, tűzoltás • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Gállos Orsolya: Salamoni ítélet • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Dr. Bagi István: Kinek születik a gyermek? • vita | Felesleges apák • Hernádi Miklós: Felesleges apák (ÉS 1983. február 25.) (6. oldal) - Ács Jenő: Mint a bölényt s ily nagyvadat • vers (6. oldal) - Lacza Márta: rajza • kép (6. oldal)

Hernádi Miklós Felesleges apák című írása (Élet és Iroda­­lom, február 25.) sokféle véle­mény megfogalmazására késztet­te olvasóinkat. A kibontakozó vi­tában először H. Sas Judit szo­ciológus kért szót (Senki sem fe­lesleges, ÉS, március 13.), majd Beke Kata író fejtette kis állás­pontját (A madonna elment szüf­razsettnek, ÉS, március 25.). Most a szerkesztőségünkbe érkezett igen sok hozzászólásból gyűjtöt­tünk össze néhányat, amelyek - úgy gondoljuk - tendenciájuk­ban kifejezik az olvasói vélemé­nyek sokrétűségét. A magunk ré­széről ezzel az eszmecserét befe­jezettnek tekintjük. Felesleges apák Új A mai­imirátus felé? Hernádi Miklós Felesleges apák című cikkének (Élet és Irodalom, február 25.) azon részéhez szeretnék hozzászólni, amely a gyermekelhe­lyezés jogi részét érinti, mert a fel­vázolt képet részben elnagyoltnak, pontatlannak ítélem meg. Mint gya­korló jogász, évente száz felbomló házasság belső képét ismerem meg, elsősorban a Budapest környéki agglomerációs övezetben, így nem­csak irodalmi, statisztikai, szocioló­giai elemzésekből ismerem a prob­lémát. Hernádi axiómiaként hivatko­zik több olyan jogi tételre, amely­ben a család felbomlása ese­tében a jogi szabályozás a nőt pre­ferálja, mint aki a gyermek neve­lésére eredendően alkalmasabb­ a férfinál. Természetesen ilyen axió­ma sem a magyar, sem másfajta szocialista jogban nincsen. A csa­ládjogi törvény 6. paragrafusa, amely 1952 óta van hatályban, egy­értelműen leszögezi, hogy a „gyer­meket annál a szülőnél kell elhe­lyezni, akinél a kedvezőbb testi, ér­telmi, erkölcsi fejlődése biztosítva van”. Ennek a szabálynak az érvé­nyesülését szolgálja a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelve, és ez az elvi döntés természetesen szintén nem tartalmaz semmit, ami a jog­szabállyal szemben állna. A jogsza­bály tehát egyetlen személyt prefe­rál az ilyen ügyekben, az pedig a gyermek. A dolog mégsem ilyen egyszerű. A szerző­ által, taglalt probléma egy nagyobb konfliktustömeg része, nem is a legfontosabb része. A cikk­ben leírt női magatartás egyelőre főleg nagyvárosi, értelmiségi kö­röket jellemzi, és nem a munkás­paraszti, valamint a középrétegeket. Az a véleményem, hogy a házas­ságból emancipálódó nő, aki ennek során a gyermek feletti uralmat is megszerzi — mindezt céltudatos el­határozások alapján —, igen ritka, de létező eset a válóperi gyakorlat­ban. Az sem­ lehet vitás, hogy ennek a női magatartásnak elterjedésével számolni kell. Sokkal gyakoribb vi­szont a gyermekelhelyezés kérdésé­ben, hogy eleve nem jöhet szóba a gyermek elhelyezése az apánál. Ide tartozik a gyermekét, családját bru­tálisan bántalmazó, italozó, munka­kerülő férfiak esete. Nem vitás, hogy hasonló magatartás a női há­zasfeleknél is egyre emelkedő ten­denciát mutat, de még mindig el­enyésző a férfiakéhoz képest. En­nél is gyakoribb az, amikor a há­zasfelek egyezsége folytán kerül a gyermek az anyjához. A közös meg­egyezéssel felbontott házasságok 80- 90 százalékában hozzá kerül a gye­rek, a férfi belegyezésével. (Itt már fel lehetne tenni a kérdést, hogy a férfiak milyen százaléka nyugszik bele már eleve abba, hogy a gyere­ket úgyis elveszti, mert ismerve a gyakorlatot — a bíróit is — kilátás­talannak­­tartja a küzdelmet.) A Hernádi Miklós által fölvetett probléma akkor válik valóságossá, mikor mindkét fél magának kíván­ja a gyermeket, és mindkét fél al­kalmas is arra, hogy nevelje. Ezek­nél a pereknél feltétlenül szólni kell a pszichológus-szakértő szerepéről. Az általam ismert több tucat ilyen szakvélemény szerint a gyermekek az anyához kötődnek jobban. Külö­nösen ez a helyzet a tíz éven aluli gyermekek esetében. A pszicholó­gusoknál axiómaszerű az az állás­­foglalás is, hogy a testvéreket egy­mástól elszakítani nem szabad. Ter­mészetesen nem akarom a pszicho­lógusok nyakába varrni az így ki­alakult (nőpárti) helyzetet, de ha egyéb körülmények nyomatékosan nem szólnak az apánál történő el­helyezés mellett, nemigen akad bí­ró, aki a szakvélemény ellen dönte­ne. Dr. Timár Sándor ÉLET ÉS I ©_1.. 10 Nemek harca Úgy érzem, elragadta az indulat Hernádi Miklóst, s így egy valóban létező társadalmi jelenség, a válto­zóban levő jogi gyakorlat tárgyila­gos vizsgálata helyett egyfajta szél­sőséget általánosított, látszólagos tárgyilagossággal. Higgadtan végig­gondolva belátható, hogy az a fajta női magatartás, mely a férfit „élve­zetszerző, gyermeknemző, gyermek­vállaló, gyermekgondozó” munká­jáért „tartja” (vajon a magyar fér­fiak hány százalékára érvényes ez a négy jelző, így, együttesen?), s pillanatnyi szeszélyeinek engedve bármikor lecserélheti és kisemmiz­­heti szülői jogaiból — szóval, hogy ez a női attitűd valószínűleg nem terjeszthető ki a népesség egészére. Szűken vett értelmiségi-alkalma­zotti rétegekre jellemző lehet a je­lenség előfordulása, de széles körű elterjedésének — mondjuk, a ha­zánk lakosságának többségét kitevő ipari és mezőgazdasági munkásság körében — nem látom jelét. Én egyenesen az ilyen és hasonló, „mi­nek rosszabb lenni, férfinak vagy nőnek” típusú cikkek szükségessé­gét, létjogosultságát vonom kétség­be, legalábbis jelenlegi gyakorisá­gukban, hangsúlyaik túlzásaival. Mert társadalmunk — ha mást nem is — azt a szintet talán már meg­haladta, hogy konfliktusait a „ne­mek harcára” kellene visszavezet­nie. És még valami: vajon tényleg megtaláltuk a­ rákfenét, azt az. .alap­vető bajt, amely, „ha hagyjuk ... végül egész társadalmi életünket aláássa”? Simándi Júlia Tényleg feleslegesek? A saját példám is igazolja, hogy Hernádi Miklósnak teljesen igaza van. Ma még bizony az a helyzet, hogy nevelje bár a férj örömmel és hozzáértéssel gyermekét, ez csak addig lehetséges, amíg a felesége hagyja. A legnagyobb problémát abban látom, hogy a Legfelsőbb Bí­róság új irányelve a gyermekelhe­lyezéssel kapcsolatban a gyakorlat­ rÁCS JENŐ: Mint a bölényt s ily nagyvadat Talán szívének udvarol a tenger s lélegzetének mestere a szél, s ha április színjátékán átnéz, csöndbe robban száján a beszéd. Milyen anyagból készülsz vereség, testre és lélekre ki szab téged? Ki napba indul, nem vesz más irányt, csak vére rajzol rettentő térképet. Mint a bölényt s ily nagyvadat, egyenként kerítik s ejtik el a férfit! jöhet hajnal vagy ritka délután, óceán­ szeme örökre kivérzik. Locza Márta rajza ban nem képes realizálódni. Ese­temben a bírónő be is vallotta tehe­tetlenségét, mondván: most mit csi­náljon? Nem kényszerítheti a fele­ségemet, hogy jöjjön vissza; a gyer­mek kicsi, így lássam be, nem kap­hatom meg a kislányomat. Sajnos a bíróság ilyen hozzáállása nem erő­síti a családvédelmet, hanem a fér­fiak teljes kiszolgáltatottságát lega­lizálja. Kovács László Érd Paragrafuskritika, tűzoltás Miért is „fölöslegesek az apák”? Mert a paragrafus ennek az útvo­nalnak jelez zöldet? Szerintem in­kább a családjog papírízű érvénye­sítéséről vagy körmönfont csűrés­­csavarásról lehet szó. Elmélkedésre késztető kellene hogy legyen: mind­két fél — bár az indíték többnyire különböző — szinte azonos jogsza­bályok markolatát szorongatva har­col a gyerekért, mégsem a „győzzön a jobbik” elve érvényesül, hanem győz a jobb ügyvéd. Az elmúlt és ma már történelminek számító időkben valóban szó sem eshetett a nőről mint partnerről. Nem lehetsé­ges, hogy a hirtelen jött „fölemelke­déstől” a nők egy kissé vérszemet kaptak, férfitársaink pedig kissé megijedve ettől, gyors tűzoltómun­kába kezdtek?! Ha józan, matema­tikai alapon vizsgáljuk a családok fölbomlásának valóban súlyos gondját, talán mégsem „az apák vesztesége” a katasztrofálisabb, ha­nem a gyerekeké. Nekik ugyanis a fél­ család hatásait, akaratukon kí­vül is magukba épített következmé­nyeit időben, években számítva to­vább kell cipelniük, mint bármelyik szülőnek. Tehát inkább valami más itt a megoldás, mint a férfi anti­­bébipirula vagy az előzetes, tervsze­rű válóper-forgatókönyv. Ne is menjünk bele abba, mégsem ter­vezhető előre, hogy a gyerek melyik szülőjéhez ragaszkodik jobban. Ne adj’ isten — mind a kettőhöz kötőd ,­dik együtt, egyszerre. Benkő H. Ágnes tanár Salamoni ítélet Nyomorúságos a családok nagy részének belső élete, ennek okát rendkívül egyszerű, teljesen kocká­zatmentes, divatos dolog a férfi-nő örök ellentétét hirdető ősközhely­ben keresni (némi fazonigazítással,­­persze, naprakésszé téve a képle­tet). Az is tény, hogy a gyermekel­helyezések hazai jogrendje, joggya­korlata elavult. Törvényekkel és bí­rói végzésekkel azonban még sehol a világon nem lehetett emberi kap­csolatokat fenntartni vagy orvosol­ni. A kapcsolat és a gyerekek sorsa bírói végzéstől függetlenül is min­dig a két szülő együttműködésétől függ, még akkor is, ha a kapcsolat megromlott, ha a házasság válással végződött. Hernádi Miklós remek példákat sorakoztat fel írásában, de nem szól azokról a szülőkről — sajátos vi­szonyainkból adódóan közéjük álta­lában az apák tartoznak —, akik társadalmi tekintélyüket, gazdasági vagy szellemi fölényüket nemegy­szer arra használják, hogy a ko­rántsem különleges státuszú szülő­től, általában a „csak” anyaként lé­tező asszonytól, a gyerekeket ma­gukhoz ragadják. Nem szól a m­ai, az áldozati oltárra kerülő Izsákról, és nem említi a salamoni ítélet pél­dázatát sem. Cikkében legkevesebb szó éppen a gyermekről esik, aki pedig tétje vagy eszköze az általa is felvázolt harcoknak. Fölveti viszont azt a lehetőséget, hogy a házasu­landó felek még meg sem született gyermekeik jövendő sorsáról — mármint a bekövetkező válás ese­tén — szerződésben döntsenek. Ezzel az írói módszerrel kitűnően el lehet terelni az olvasók figyelmét mindazokról a húsba vágó emberi és társadalmi problémákról, me­lyekkel pedig tele van a mai közép­generáció, a családosok és elváltak élete. A hévvel és hatásos eszközök­kel fellépő „elhagyott apák” még­sem együttérzést váltanak ki az em­berekből, hanem gyanakvást és éberséget. Valószínű, hogy az offen­­zíva célbavettjei, a gyámügyi és egyéb hatóságok ébersége is feléb­red a cikk olvastán, hogy aztán a drámában a vagdalkozásokat ér­tetlenül figyelő, megviselt idegzetű gyerekek érdekeit tekintsék elsőd­legesnek. Gállos Orsolya tábor képviselői is. Várható mél­tatlankodásaik csillapításául hadd jegyzem meg: eshetett volna a szer­ző témaválasztása a férjük által terrorizált, elhanyagolt, megcsalt, elhagyott anyákra is. Ezúttal azon­ban az apákat akarta az olvasó fi­gyelmének középpontjába állítani. Nyilván a nyomaték kedvéért te­szi, hogy helyenként tudatosan sar­kítja a tapasztalt jelenségeket, de mint egy helyütt maga is kijelenti, nem inszinuáló szándékkal. Az el­fogultság nem is volna helyénvaló, hiszen a „nemek harcának” új, ösz­­szetett problémáit egyik fél sem re­mélheti megoldani a másik elma­rasztalásával. Férfi és nő szexuális rivalizálása sohasem szűnhet meg teljesen. Kár is volna, ha meg­szűnne. A lényeg, nézetem szerint az, hogy ez a vetélkedés megfelelő ke­retek között maradjon, ne egymás ellen, hanem egymásért történjék. Értelme pedig csakis a periodiku­san elérhető közös örömszerzés le­het. Az, hogy korunkban mind több férfi lesz „anyaszívűvé” — mint ar­ra Hernádi Miklós sorai is követ­keztetni engednek —, korántsem káros motívum. Az apai és az anyai szigor alkalmasint éppúgy harmo­nizálhat, mint az apai és az anyai gyöngédség. Még elvált szülők ese­tében is. A válás­­ szükségszerű rossz, és nem üres közhely, hogy legrosszabb a gyermeknek. Úgy ér­zem, indokolt, hogy elsősorban az 5 szemszögéből közelítsük meg a „fö­lösleges apák” kérdéskomplexumát Ebben, úgy gondolom, csaknem minden apa egyetért. Fölöslegesek és nem fölöslegesek egyaránt. Hernádi Miklós nemcsak „a mai családi élet tragikomikus leírására" vállalkozott. Komoly megfontolásra késztető következtetéseivel igyek­szik kulcsot adni annak békés köz­játékká formálásához is. „A jog­rend megváltoztatása szükséges.” Valóban. ideje megfelelő rendelke­zésekkel elejét venni annak, hogy valaki (férfi vagy nő) tisztességte­len előnyökhöz juthasson, egy má­sik embert igazságtalanul megrö­vidíthessen a házasság intézményé­nek kijátszásával. Még inkább an­nak, hogy a gyermeket használhas­sa föl anyagi vagy erkölcsi zsaro­lásra. Ez egyértelmű, de az is köny­­nyen belátható, hogy a jogrend re­formja egymagában nem elég. Mi­óta valljuk, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért?! Amiből következne, hogy több, jobb munkáért maga­sabb bért. Kellőképpen érvényre jut-e ez a törvényben lefektetett elv a gyakorlatban? Világos, hogy vál­tozásra van szükség az egész társa­dalmat átható szemléletben is, és ezt elérni a nehezebb. Dr. Bagi István Kinek születik a gyermek? Hernádi Miklós a nemek (meg utódaik) együttélésének érzékeny kérdésével foglalkozik. Előre látom a sok ellenvéleményt, melynek han­­goztatói sorában bizonyára szép számmal szerepelnek majd a női IRODALOM1983. ÁPRILIS 1.

Next