Élet és Irodalom, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-05 / 27. szám - Kis András: Bővített rehabilitáció • reflexió | Visszhang • (zöldi): Szűkített rehabilitáció. ÉS, 26. szám (2. oldal) - Oláh András: Első-e a második? • reflexió | Visszhang • H. G.: Ki győzött Mohácsnál. ÉS, 26. szám (2. oldal) - Varjas Endre: Pucér, de nem tanonc • reflexió | Visszhang • Varjas Endre, ÉS, 26. szám (2. oldal) - Szekér Ernő: Balatonfelvidéki körjárat • reflexió | Visszhang • Bisztray Ádám, ÉS, június 7. páratlan oldal (2. oldal) - Kulcsár István: Szerelem + ? = ? • reflexió | Visszhang • Mellső feliratok, ÉS, június 28. (2. oldal) - Gergely Ágnes: Alapján • reflexió | Visszhang • Linka Ágnes, ÉS, június 28. (2. oldal) - Beke Csilla: Művésztisztelet • reflexió | Visszhang • Vadas József: Bútorok lámpafényben. ÉS, május 24. (2. oldal) - V. J.: • reflexió | Visszhang • Beke Csilla (2. oldal) - Toma Gyula: rajza • kép (2. oldal)

iff Első-e a második? 1 s* — Ki győzött Mohácsnál? —. . pérdézi H. G. (ÉS, 1985 .26. szám). Ifi Nem is olyan­ egyszerű a válasz. Hadd szolgáljanak adalékul a kö­vetkezők : ' — Az általános iskolákban hasz­nált történelemtankönyv (6. osz­tály, írta: Balla Árpád) első Szu­­lejmánt emleget, ám a gimnáziumi tankönyv (2. osztály, dr. Eperjessy Géza) másodikat. — A négykötetes Magyarország történelmi kronológiája I. Szulej­­mánként ismeri a mohácsi győzőt. Az Egyetemes történelmi kronoló­gia­­ellenben — csakúgy, mint a Világtörténelmi enciklopédia (né­metből készült fordítás) — II. Szu­­lejmánnak nevezi. — Az utóbbi, években megjelent — a korszakkal foglalkozó — tör­ténelmi munkák szerzői sem tud­nak megegyezni abban, hogy mi­lyen számot írjanak a szultán ne­ve elé. I. Szulejmánról beszél pél­dául Barta Gábor (Az erdélyi fe­jedelemség születése), Hegyi Klá­ra (Egy világbirodalom végvidé­kén), Újváry Zsuzsanna („Nagy két császár birodalmi között”) — a felsorolt, munkák, a (méltán) nagy sikernek örvendő MAGYAR HIS­TÓRIA sorozat darabjai. Szakály Ferencnek a mohácsi csatáról írott könyvében viszont II. Szulejmán szerepel. Megint mások (Kosáry Domokos: Magyar külpolitika Mo­hács előtt, Kulcsár Péter: A Ja­­gelló-kor) kerülik a számok hasz­nálatát. Mi hát a valóság? Amikor 1402-ben Timur Lenk legyőzi és foglyul ejti I. Bajazi­­dot, a szultánfiak közt testvérharc tör ki. A hadsereg a népsezerűbb I. Mohamedet támogatja, míg az udvar Szulejmánt kiáltja ki szul­tánnak. Szulejmán 1411-ben meg­hal, anélkül, hogy a hatalmat ténylegesen a kezébe kaparinthat­ta volna. Ámn Mohamed is csupán 1413-tól tekinthető a hatalmas bi­rodalom kizárólagos uralkodójá­nak, hiszen ekkor győzi le utolsó ellenlábasát, és állítja vissza a birodalom egységét. A vita tehát azon van, hogy ki a törvényes uralkodó a belharcok éveiben. Mohamed, aki az őt tá­mogató hadsereg révén a biroda­lom jelentős területén ténylegesen Bővített rehabilitáció Az ÉS ez évi 26. számában (zöl­di) Szűkített rehabilitáció című glosszá­jában bírálja az Új haza, új hadsereg kötet egyik visszaem­lékezését, amely Almásy Pál altá­­­­bornagy — az 1946-os Honvédelmi Minisztérium anyagi csoportfőnö­ke — „reakciós üzelmeit”, „gaz­dasági­ szabotázsait” emlegeti. A glosszaíró közli, hogy Almásy Pál értékelését illetően inkább hisz Simonff­y András nekrológjának. Szeretném a hitét dokumentu­mokkal is megtámogatni. Arról a kérdésről, hogy milyen legyen a jövő­ magyar honvédsége, a kisgazdapárti Almásy Pálnak 1946-ban vitái voltak a kommunis­tákkal. Mint a nekem adott visz­­szaemlékezésében írja: „Megmond­tam nekik (ti. Illy Gusztávnak és Major Bélának — K. A.), hogy el­vileg helytelenítem a hadseregnek az aktív politikában való részvé­telét. Szerintem a nyugati minta a helyes, a honvédségnek a pártok felett kell állnia ...” — Nos, a tá­madás ezért indult meg ellene. A sajtóban — amint az akkoriban szokás volt — nem politikai íté­­­­zeteit támadták, hanem korrupció­val vádolták. Ez ügyben — Almá­sy kérésére — lefolytatták az ügyészi eljárást és semmi alapot nem találtak a bűnvádi eljárás megindítására. Ez után a Magyar Kúria Bk. 2105/1946—49 számú ha­tározatában az ügyészség döntését helyben hagyta, „nem látott ele­gendő alapot a büntetőbírósági ül­dözésre”. Így tehát a korabeli sajtóban közzétett vádak — amelyeket az Új haza, új hadsereg egyik szer­zője most (1970-ben és 1985-ben) felemlegetett — már 1946-ban megdőltek. Kis András­­'&f. ezredes, hadtörténész gyakorolta a hatalmat, vagy Szu­lejmán, aki azt szintén magának követelte, s persze hívei is akad­tak, akik rögtön szultánnak is ki­áltották ki? Minthogy a tényleges hatalmat — 11 évi belső harc után — végül I. Mohamed szerzi meg, a történetírás őt tartja Bajazid utódjának. Ebből következik, hogy a mohácsi győző Szulejmán „első” az e néven ténylegesen trónra lé­pők között. (Róla egyébként el kell mondani, hogy — talán e korábbi példákból okulva — vigyázott ar­­­ra, csupán egyetlen örököse ma­radjon: ezt kívánta a birodalom érdeke. Fiai közül csak a legki­sebb halt meg természetes halállal, kettőt közülük megfojtottak, s mi­kor a szultán Szigetvár ostroma közben meghalt, már csak egy fia volt életben, a későbbi II. Szelim.) Mellesleg jegyzem meg, hogy emlékezetem szerint a jeles turko­­lógus, fordító, Thury József egy „r’-rel írta a nevét, s nem kettő­vel — ahogy az az ÉS említett cikkében szerepelt. Oláh András IRODALOM VISSZHANG ÉLET ÉS|­. Pucér, de nem tanonc „A néma, de pucér nőszereplők­ben a Gór Nagy Mária gmk szí­­nész-tanonclányaira véltem ismer­ni” — írtam múlt heti kritikám­ban a Magyar Színkör zenés-tán­­cos-sztriptízes Lysistrate-produk­­ciójával kapcsolatban. Most a GNM-színitanoda (és nem gmk, mint egy téves sajtóinformáció alapján tituláltam) jeles direkt ri­­szének közlésére támaszkodva készséggel helyesbítek: a vetkőző hölgyek nem az ő növendékei, ha­­­­nem' profi sztriptíztáncosnők. Az ő növendékei játszanak ugyan a produkcióban, de nem vetkőznek. Örülök ennek a helyreigazítási kötelezettségnek, mert leszögezhe­tem: kritikusként semmi kifogá­som a színpadi a mertelenség ellen, sőt, ahol ennek dramaturgiai funkciója,­­ mondanivalója van, dérm­csak megengedhető, hanem kötelezően alkalmazandó színészi eszköznek tartom. Kifogást a­kkor emelek, ha a pucérság a mondan­dót nem szolgálni, hanem pótolni hivatott. A másik megjegyzés, melyet a helyesbítés alkalmából még fonto­­s­ at­tanalk találok: őszinte híve va­gyok a színészképzés nem hivata­los lehetőségeinek, mint a színhá­zi stúdiók, amatőregyüttesek és legújabban a Gór Nagy Mária vezette magánképezde. Ezek a kerülőutak, melyek azoknak is megnyílhatnak, akik a szabályos, főiskolai nagykapun önhibájukon kívül, és tehetségük ellenére nem­­ jutnak a pályára, százszor tisztes­ségesebbek, mint a protekció nyi­­togatta kiskapuk áttekinthetetlen labirintusai. Ha az értelmetlen pu­cérkodástól óvtam a GNM-tanodás lányokat,­ az értelmes szereplés érdekében tettem. Aggályoskodá­­som elhamarkodottnak bizonyult, fölöslegesnek. Ennek örülök. Varjas Endre Balatonfelvidéki körjárat Jogos Bisztray Ádám háborgása az Élet és Irodalom június 7-i számának páratlan oldalán: a ba­dacsonyi Szegedy Róza-ház jelen­kori állapotát teszi szóvá, füstölög kultúrtörténeti emlékeink sorsa felett. Az csaknem természetesnek te­kinthető, hogy az idén Egry Jó­zsef fügefája szintúgy áldozatul esett a nagyon kemény télnek, mint sok más cserje, növény; igaz, hogy a védelem sem megoldhatat­lan, előfordul, hogy alkalmas anyagokat felhasználva a védeni kívánt (éppenséggel értékes!) nö­vényeket befedik. Egyszerűen azért, hogy az megmaradjon, mert értékes és emlék! (Itt jegyzem meg: az évtizedekig őrzött és te­lenként takart-védett füredi „Kis­­­erdő” utolsó hírnökét — nyilván nem szakmai analfabétizmus miatt — két éve szintén „eltávolították” 1 a Kisfalud­y-szobor közeléből, mint említettéül:" nyilván nem" szakmai okok miatt, de ma már aligha tudni, hogy ki és miért?) Bisztray­ Ádám őrjáratát — en­gedélyével — körjárattá változtat­nám. Felkereste-e őrjárata során Egry József volt első lakóházát? Szegényes, szinte már lealacsonyí­tó állapota — igaz, én már jó egy éve nem láttam, de nem valószínű, hogy helyzete változott —, lehet, hogy nagy festőnk életútját hiva­tott jelképezni, de az semmikép­pen sem lehet méltó a ma már országhatárainkon túl is értékelt művészhez! Ami pedig a Szegedy Róza-­házat illeti, Veszprém megye Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága nemrég foglalkozott a megye műemléki helyzetével. Megállapították, hogy a Szegedy Róza-ház műszaki álla­ga aggodalomra ad okot, továbbá jelezték, hogy hasznosítására és megvédésére megfelelő megoldás született. Végezetül hadd szóljak a Bala­­tonfelvidék egyik legszebb copf stílusú, XVIII. századi kastélyáról, a füredi Gombás-kúriáról. Ez a tizenhét helyiségből álló, majd 300 négyzetméteres épületegyüttes csaknem négy éve üres,­ holott a városnak még mindig nincs elfo­gadható művelődési háza, állandó téli-nyári kiállítóhelyisége, nincs helytörténeti múzeum, és nincs népművészeti-néprajzi emlékház. Szekér Ernő Balatonfüred Szerelem -*-?­? Mellső feliratok című glosszám­­ban (ÉS, június 28.) azon dohog­tam, hogy amíg csak angol felira­tokat viselő T-shirt-eket hordtak a magyar lányok, asszonyok, még csak-csak értettem a keblükön fe­szülő üzeneteket (kérdés, hogy ők maguk is mindig értik-e?). Ám amióta az utóbbi időben keleti írásjelek is virítanak trikóikon, le­passzolok, mivel ugyanúgy nem­ tu­dom őket­ elolvasni, akárcsak vi­selőik. Nos, P. Sz. J. barátom, aki nem konyhaszinten bírja a kínai és a japán nyelvet, tudtomra adta, hogy egyes trikókon mintha a sze­relem szó írásjelét vélné felfedez­ni, a legtöbb ilyen orientális ruha­hirdetményt azonban feltehetőleg elírták, pontosabban: elrajzolták. E felvilágosítás fényében tűnik csak ki igazán naivságom: jegyze­temben ugyanis annak a feltétele­zésnek adtam hangot, hogy a tri­kókat bizonyára egy távol-keleti országból importáljuk. Márpedig ott kellene ismerniök a saját írás­jeleiket. Csakhogy azóta megtud­tam, hogy a trikók nem a mosoly országában, hanem a butikok bi­rodalmában készülnek, made in Hungary. Így már érthető. Ennek ellenére, vagy talán annál is inkább, nem ártana tudni, hogy mi áll a cégéren, bár továbbra sem valószínű, hogy a Mao vörös köny­vecskéjének idézetei. Nem kelle­mes ám úgy járni, mint egyik de­mokratikus pártunk vezetői, akik 1945 egyik legjelesebb rendezvé­nyén — akaratukon és tudtukon kívül — fölöttébb elszórakoztatták a nagyközönséget: egy olyan autó­buszon érkeztek a színhelyre, amelynek oldalán ez a felirat állt: Pusztuljanak a belső bitangok! Kulcsár István Alapján Az Élet és Irodalom 1985. június 7-i számában szóvá tettem, hogy az aheti rádióújságban William But­ler Yeatsről megjelent cikk né­hány mondata feltűnően hasonlít az ír költőről 1970-ben publikált tanulmányom egynémely kitételé­hez. A cikk és a tanulmány kér­déses mondatait egymás mellett idéztem; a cikk szerzőjét nem ne­veztem meg. A szerző az ÉS jú­nius 28-i számában válaszolt ne­kem; nevét, pozícióját megnevez­te: Linka Ágnes, a Magyar Rádió szerkesztője. Ezúton köszönöm a szerkesztőnő válaszát. Rövidebbre számítottam. Azt hittem, mindösz­­sze elnézésemet kéri. Linka Ágnes ehelyett öntudattal vállalja tettét, s kijelenti, hogy cikkét „a szak­­irodalom alapján” írta. A „szakirodalom” ez esetben , az­én" szövegemet jelenti. Az * „alap­ján” pedig szó szerinti átvételt, helyenként csekély átigazítással. A másik ember szövegének ilyes­fajta átvétele: nyilvánvaló útté­­vesztés. „A vándor, aki a hegyen átkelőben egy csillagot követ, ha megengedi, hogy a hegymászás problémái túlságosan lekössék a figyelmét, kockáztatja, hogy el­felejti, melyik csillag vezeti.” Ezt üzenem Linka­ Ágnesnak. Antoine­­de Saint-Exupéry alapján. Gergely Ágnes Művésztisztelet Az ÉS tisztelt olvasói közül nyil­ván többen nem látták Fekete György belsőépítész kiállítását a Fényes Adolf teremben, amelyről Vadas József késnek is beillő, éles­re fent tollal írt kritikát. (Bútorok lámpafényben, május 24.) Építész­­mérnök lévén, nem vagyok kriti­kus, így csak morális alapon vél­hetem, hogy a kritikáknak általá­ban megvan az írott-íratlan szabá­lya. Elsősorban az, hogy a kritika alá vont kiállítás, könyv stb. az olvasók által is ismertté válhas­son. Vadas József — jól időzített — írása a kiállítás bezárása nap­ján jelent meg, így az olvasók, kik­nek íródott e mű, nem győződhet­tek meg a kritikus igazáról, illetve tévedéséről. Másik alapvető elv Szerintem, hogy a kritika a kiállí­tásról, könyvről, stb. szóljon és ne másról, például életműről egy ki­állítás kapcsán. Érthetetlen tehát előttem, hogy a kritikában szó sem esett Fekete György néhány — a Fényes Adolf teremben is bemu­tatott — világkiállításon szereplő, Magyarország hírnevét öregbítő terveiről, pedagógiai munkájáról, építészeti plasztikáiról, vagy a té­vé ízlésfejlesztő sorozatairól, ami­ben Fekete György a szó legneme­sebb értelmében népművelő szere­pet töltött be. Minden ember joga a véleménynyilvánítás akkor, ha azt meggyőződésből és teljességgel teszi, alaposan megvizsgálva, ami­ről ír, nem elhallgatva a kiemelke­dőt. Vadas József kritikájában min­denesetre nyomát sem lehetett ol­vasni az első bekezdésben írt — nyilván szellemes szófordulatnak szánt — művésztiszteletnek. Feke­te Györgynek inkább hiszek, aki — mint írja — becsüli ellenfeleit és tiszteli kritikusait. Lehet, hogy nem mindenki méltó erre a becsületre vagy tiszteletre. Beke Csilla építészmérnök ★ Még inszinuációnak is vehetném Beke Csilla sugalmazását, hogy nem véletlenül jelent meg írásom éppen a kiállítás utolsó (valójában utolsóelőtti) napján. Ha nem vol­nék tisztában azzal, illő a szerény­ség. Nálam jelentősebb egyénisé­gek sem vették maguknak a bátor­ságot, hogy azt higgyék, az olvasó kezébe veszi az újságot, és olyany­­nyira lázba jön, hogy felkerekedik s felkeresi a tárlatot. Ezért — meg más, most nem részletezendő okok miatt — törekszem arra, hogy jelenségekről írjak; olyan kérdésekről, amelyek azok számá­ra i­s tanulságosak, akik csak rit­kán jutnak el kiállításra. Olykor tehát­ csak egy-két művet említek, máskor éppen a teljes oeuvre-t elemzem; megint máskor olyan dolgokkal is érvelek, amelyeket csak a szakmabeliek ismernek. Egy valamire azonban mindig vigyá­zok: egy íráson belül nem váltoga­tom a szempontjaimat. Hogy az ol­vasó tisztában legyen a vélemé­nyemmel. Hogy ne járjon úgy, mint én most Beke Csillával, aki egyszer azért hibáztat, mert a ki­állításról az életműre tekintek, máskor meg éppen az ellenkező­jét olvassa a fejemre, amikor szá­mon kéri tőlem a művész egyéb tevékenységének értékelését. Hol­ott, fenntartom, Fekete György megérdemli a tiszteletet. Az egye­nes beszédet.­ ­ V.J. Szerkesztői üzenetek i­s. BUDAPEST. „Gergely Ágnes cikke,-­ mely Vihar Béla emlék­tábláj­attak felavatása al­kalmából jelent meg június 1-i számukban, többször idézi a hét éve meghalt költő naplóját, melyet mindmáig nem adtak ki. L­ehetséges,,hogy valamikor hozzájussunk mi, az olvasók is?” — Reméljük, kívánságát előbb-utóbb teljesíti a könyv­kiadás. HUBERT ZOLTÁN, BUDA­PEST. Olvasónk helyesen kö­vetkeztetett: Avar János Két háború című írásának (június 21.) utolsó előtti bekezdésébe valóban sajtóhiba csúszott, pontosabban kimaradt a nem szócska. A bekezdés negyedik mondata helyesen: „De , értékét nem szabadna méricskélni, mert nem a tomnák iseárdítanak, ha­nem a tett.” A hibáért a szerző és olvasóink elnézését kérjük. SZABÓ TAMÁSNÉ, BÖLCSKE. Könyvtáros olvasónk javasolja, hogy a hozzá nem férhető as­­számokat az érdeklődök kérés­­­sék a könyvtárakban. Csatlako­zunk, bár a könyvtár bizonyos esetekben nem megoldás. DR. FAZEKAS ÁRPÁD, NYÍR­EGYHÁZA. Benedek István Gá­bor írásához (Gaja deli­go, ÉS, május 24.) fűz kiegészítéseket. Adatai szerint nemcsak sugar népzenei kutatások jelzik a ma­gyarság ázsiai gyökereit, hanem hazai régészeti bizonyítékok is, így a Jósa András által Sza­bolcsban feltárt honfoglalás kori kardok és ezüstérmek. Utób­biak perzsa eredetűek, és Jósa András megállapítása szerint „értékes okmányok annak bizo­nyítására, hogy őseink a hon­foglalás u­tán hatvan évvel is érintkezésben voltak az Ázsiá­ban, a perzsa határ közelében élő magyar testvéreikkel”. A tá­jékoztatást köszönjük. KOVÁCS ARANKA, BUDA­PEST: „Érdeklődéssel várom, mikor találkozom kedvenc la­pomban is azzal az immár ki­­irthatatlan, bár homályos értel­mű kifejezéssel, amelyet nyilvá­nos vitákon oly gyakran halla­ni, így szól: »letesz az asztalra­«« (»mit tett le X. Y. az asztalra­«, »N. N. nem tett le eleget az asz­talra­ stb.).. Nem akarom meg­botránkoztatni önöket, de ne­kem erről a Száz év magány cí­mű Nobel-díjas regény egyik szereplője, jut eszembe, aki egy bizonyos tetovált testrészét le­teszi az asztalra (pénzért). Ha netán az Önök szerkesztőségé­nek is eszébe jutna e szörnyű kifejezést alkalmazni, kérem, gondoljanak a közszeméremre.” Igyekszünk. Óvakodunk az olyan divatos nyelvi fordulatok­tól, artaellták mögött nincs gon­dolat. Bár éisem mindig sikerül. . . DR. P. MISKOLC: „Tiszte­lettel kémem­: meddig mehet el a műfordítói szabadság (szaba­dosság)? ".feleslegesen erőlte­tett és génszerűtlen a magyar cím­ F. Sagan: Kushadó ku­tya cattli regényének ere­deti címe: Le chien couchant. Szó szerinti fordítás: Le chien couchant (A vizsla). Úgy tudom, hogy a fordító küzdött a cím­mel, mire fordítsa, elég lett vol­na egy iskolai szótárban meg­néznie.” Talán mégse lett volna elég, legalábbis úgy hisszük, hogy a Kushadó kutya, bár nem szó szerinti fordítás, jobban hangzik A vizslánál. Műfordítás­ról lévén Szó, ez is fontos. SIMONYI DÉNES, BUDAPEST. Pontos mérései szerint a Vissz­hang-oldalunkon folytatott széf vagy szél?-vita öss­zesen 1 mé­ter 11 centi­m­éter 6­0 milliméter hosszú hasábot foglalt el. „Aránytévesztés?” — kérdi ol­vasónk. Lehet,­ de az efféle aránytévesztést kedvelik olva­sóink. Torna Gyula rajza fVvV-wm ______ fVVV*­ 1985. JÚLIUS 5.

Next