Élet és Irodalom, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-04 / 14. szám - -megyesi-: Húsvéti Mikulás • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Nagy György: Döntési helyzet • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - sulyok: A sajtó törvénye • glossza | páratlan oldal (9. oldal) - Tettamanti Béla: rajza • kép (9. oldal) - Marosi Gyula: Játék (9. oldal) - Bolgár György: Eper és vér (9. oldal)

HÚSVÉTI MIKULÁS Nagyszombat délelőttjén, mikor a pesterzsébeti önkiszolgáló ABC- ben már elfogytak a csokoládé nyulak és tojások, két kerek ar­cú eladóasszony hatalmas karton­dobozból csokoládé Mikulásokat pakolt a pénztárgép melletti pol­cokra. Egyszerű, kommersz Miku­lás volt valamennyi, még téliről maradhattak az állami kereskede­lem nyakán, mert reklámáron kí­nálták őket, darabját huszonnégy forintért. Le kellene most írnom a pilla­nat mélységes csendjét, úgy száz­ötven, a böjtöléstől amúgy is meg­viselt ember arcának­ egyetlen s végső rándulását, amely a Miku­lások megjelenését követte, de képtelen vagyok rá. Magam is csak mozdulatlan álltam, az érte­lem minimális jele nélkül arco­mon, hogy ez a rengeteg Télapó itt és most, a Feltámadás szent napján, mi az úristent jelenthet. Az állami vállalkozó, készletki­­árusító és vevőfogó szellem tört be pont nagyszombaton e zsúfolt üzletbe? Vagy csak valami tök­fej gondolta úgy, hogy épp ma alakítja át a vásárlói szokásokat, s­em rövidesen egymást tapossuk majd húsvétidon Télapókért? Mint­ha a föld forgása is megállt vol­na alattam. Ily helyzetben már­­már kedvem is támadt a Mikulá­sokra mosolyogni, kipróbálandó, vajon visszamosolyognak-e, de in­kább kemény dac ült az arcom­ra, miként minden sorstársamé­ra, hogy bármi történhet, mi ak­kor sem veszünk Mikulást, mert nem igaz, hogy az emberrel min­dent, de mindent... Elszántan álltunk a pénztár előtti sorban, megdicsőülve kemény ellenállá­sunktól. oly szép percek voltak ezek, ám ekkor egy ötéves fiúcs­ka elkiáltotta magát: — Mama, nézd, Télapó! !Majd nyomban utána: — Ugye megveszed ? Innentől kezdve nem volt meg­állás. Már tízéves fiú is lépett a polchoz. Mikulás­ mondta ragyo­gó arccal, majd kislányok sora következett, hogy aztán egy tizen­éves pár zárja őket összeölelkez­­ve, angyali derűvel, ők mindjárt két Télapót is raktak a kosaruk­ba: utánunk következő generá­ciók, csupa romlatlan, szép arc. Akkor nekem, mint valami pró­fétának, ki kellett volna ugra­­nom a sorból, s kitárt karokkal, megfényesülő homlokkal eléjük állnom: — Szerencsétlenek! Hát nem látjátok? Minden mozdulat egy-egy Mikulásért, csak közelebb visz a bűnhöz. Egyszer majd eljő az idő, mikor nyáron állíttatják fel veletek a Nagy Fenyőfát, egy­szer még eljő ez idő, mikor Mik­lós- napon nyulak ugrálnak ki télapók puttonyaiból, és minden összezavarodik, Mikulások lesz­tek valamennyien, Mikulások ke­zében végképp! Da inkább maradtam helye­men. Talán mert az utánunk kö­vetkezőknek m­o­ ig tiszta arcuk van, talán mert legbelül hiszem és tu­dom, az utánunk következők már most okosabbak­­ nálunk. Míg mi , neurotikus rángatózással ,szán­nánk szembe minden húsvéti és nyári Mikulással, ők ártatlan, naiv arccal fogadnak el látszólag minden Télapót, úgy téve, mintha nem tudnák, honnan forog a vi­lág, s hova jut vissza. Hogy az­tán épp ezzel jelezzék a Feltáma­dás napját: ti vagytok itt Miku­lások körülöttünk valamennyien. -megyesi- DÖNTÉS! HELYZET Roppant erős összpontosításra van szükség. Egyébként bármilyen hétköznapi tevékenységet végez­hetek közben, megyek az utcán, ülök az íróasztalnál, mozgatom a kezem — de mindezt nem is én teszem, hanem valaki, akit én irá­nyítok: én, aki elhagytam a tes­tem. Főleg elkezdeni nehéz. Ami­kor keserves erőfeszítéssel meg­próbálok kilépni önmagamból. Nem mindig sikerül: talán pszichikai, talán fizikai állapottól függ, de az már az első pillanatban kiderül, hogy egyáltalán érdemes-e ma is kísérletet ternni. Ha az első próbál­kozás biztató, akkor folytatni kell. És lassan, újabb és újabb neki­buzdulások után érzem, ahogy a szellem áttöri a falat, és már nem is én ülök az íróasztalnál, emelve a karom, fogva a golyóstollat, ha­nem egy idegen, tudattalan gép, amelyet, én irányítok. Azt mon­dom: Inferíej, most fizemelem a kezem. És akarom, hogy az a va­laki, ott lent, ezt tegye. És látom, hogy felemeli, de nem érzem az izmok összehúzódását, amint a csontok gömbölyű végei elfordul­nak egymáson, csak a testtelen akarat diadalát érzem, hogy lám, végrehajtatott az utasításom: ott lent, az a közömbös, mindentől és mindenkitől idegen lény, akiről csak én tudom, hogy én vagyok, de mások előtt nem tartozom fe­lelősséggel a cselekedeteiért — odaírta egy néhány soros, gépelt Irat aljára a nevét. Megy György „Szeretettel köszönt­jük minden kedves hall­gatónkat az 55-dik heti lottóhúzás alkalmából. Ezen a héten (!) nagy­községből jelentkezünk, a nagyközség újonnan avatott, és mint hallot­tam, jelentős társadalmi munkával felépült iga­zán korszerű, reprezen­tatív, minden igényt ki­elégítő kultúrházából. Mielőtt a nyertes szá­mok húzását megkezde­nénk, engedjék meg, hogy bemutassam a Sorsolási Bizottság tag­jait: A. A. rokkantnyugdí­jas földműves, helyi la­kost, aki a Sorsolási Bi­zottság elnöke, özv. B. B.-né, három­­gyermekes családanya, konyhai segédmunkás, helyi lakost, C. C., a járási Kórház és Rendelőintézet ideg­gondozójának táppénze­sét, helyi lakost, D. D. állami gondozot­tat, sehol se lakost, É E. hetvennyolcéves­­egyedülálló, özvegyi já­rulékost, helyi lakost A nyerőszámok húzá­sa előtt bejelentem, a Sorsolási Bizottság el­lenőrizte, hogy minden szám az urnába került-e, sőt magát az urnát is, hogy nem keletkezett-e rajta valamilyen repe­dés, hasadás vagy effé­le, és mindent a legna­gyobb rendben talált, így semmiféle jogi és erkölcsi akadálya nincs a sorsolás megkezdésé­nek. Most pedig enged­jék meg, hogy nagy­­nagy szeretettel, tiszte­lettel és megbecsüléssel köszöntsem a nyerőszá­mok kihúzására az adás előtt kisorsoltakat, és rögtön meg is kérem az első nyerőszám kihúzá­sára: F. F.-t, az MSZMP Járási Bizottságának Film- és Televízió Mű­vészeti osztályának osz­tályvezetőjét. Csirr-csörr.'' Az első nyerőszám a .. -es. A második nyerőszám ki­húzására felkérem G. G.-t, a helyi »Ma­gyar—Palesztin Barát­ság« Termelőszövetkezet elnökét. Csirr-csörr. A máso­dik nyerőszám tehát a .. -es. A harmadik nye­rőszám kihúzására fel­kérem H. H.-t, a Nagyközsé­gi Tanács V. B. Gazda­sági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet harmadik főtitkár-hel­­yettesét, Csiri-csörr. A harma­dik nyerőszám a .. -es. A negyedik nyerőszám kihúzására felkérem dr. I. I.-t, a Nagybu­dapesti Nagyüzem Nagyközségi Bedolgozó üzemének Innováció- és Licenc Kutató Intézeté­nek igazgatóját. Csirr-csörr. A negye­dik nyerőszám a .. -as. Az ötödik nyerőszám ki­húzására felkérem J. J.-t, száraztészta- és cirokseprő-készítő kis­iparost, helyi lakost. Csirr-csörr. Az ötödik­­ nyerőszám tehát a .. -as. Az 55-dik hét nyerőszá­mai tehát emelkedő számsorrendben a kö­vetkezők :.............................. ... Ezzel 55-dik heti számsorsolásunkat be is fejeztük. Engedjék meg végül, hogy nagy-nagy szeretettel, tisztelettel és megbecsüléssel gratulál­jak a nyerteseknek, és minden kedves résztve­vő szerencsejátékosunk­nak sok sikert kívánjak. A jövő héten a követke­ző heti sorsszámok ki­húzásával jelentkezünk ismét, ugyanebben az időben, ugyanezen hul­lámhosszon, a viszont hallásra!” MAROSI GYULA: JÁTÉK 1386. ÁPRILIS 4. A SAJTÓ TÖRVÉNYE Március 23-án, vasárnap reggel kollégámmal úgy határoztunk, hogy megnézzük a Budapest Sport­­csarnokban az V. táncháztalálko­zót, amelyet a budapesti tavaszi fesztivál egyik záróakkordjaként szerveztek. (Az­ utóbbi években mindketten írtunk már erről.) Az idén elsősorban tájékozódni akar­tunk, ezért nem kértünk belépő­ket. Gondoltuk, elegendő, ha fel­mutatjuk újságíró-igazolványun­kat. Felmutattuk. Mire a kapuban levő jegyszedő határozottan eláll­ta utunkat: „Ide ez nem érvényes. Szigorúan ki van adva!” A mel­lette álló, idősebb jegyszedő kont­rázott: „Nem újságíró-találkozó van!” A pillanatokon belül ott ter­mett harmadik jegyszedő pedig mord arccal felelősségre vont: „Miért nem akkreditáltatták ma­gukat!” — és durván elküldték az ajtóból. Hát csak azért nem akkreditál­tattam­ magam (többek közt), mert a Parlamentben ültem. Ahol már­cius 20-án — három nappal ez­előtt — az országgyűlés megtár­gyalta és elfogadta első, szocialis­ta, saját törvényünket. Mely, töb­bek közt, azt is magában foglalja, hogy az újságírót tájékoztatni — kötelesség. A KB egyik titkára erről így beszélt: „Mindenütt fel kell ismerni, hogy­­a tájékoztatás politikai kérdés, a tájékoztatás elmulasztása pedig politikai hiba.” Az újságírónak tehát tájékozott­nak kell lennie. Ha egyetlen nap öt eseményen akar jelen lenni, ak­kor ebben kell segíteni­ . A Parlamenttől a Budapest Sportcsarnok körülbelül öt kilo­méterre van. Három nap alatt ezt a távolságot nem tudta megtenni a törvény híre és szelleme. / BOLGÁR GYÖRGY: EPER ÉS VÉR Március vége van, eperért állok sorba. Meg vagyok lepve. Eper? Itt és most? Negyedkilós dobozokban? Két hónappal le­sze­­m oxi előtt? Spanyolországból importálva, fényes pirosra lakkozva? Ami­kor az országnak annyi baja van? És amikor nekünk­ is? — Kettőt kérek — mondom, mert még mindig azt hiszem, hogy káprázik a szemem, de ha mégsem, akkor mostantól május közepéig úgysem látok újra epret, úgyhogy ez a félkilónyi eper egy százasért megér nekem két kiló­ pult alá vagy tízszer ekkora sor mögé rejtett banánt. Elvben legalábbis, mert gyakorlati választási lehetőségem amúgy sincs.­­ —r Tessék parancsolni — mondja az eladó, és már adja is a t s. csomagot, ám abban a pillanatban előbújik mögüle egy másik asszony, vélhetőleg a főnöke, és ráripakodik. r­ Nem szabad két dobozzal adni, csak eggyel. Nem mondtam, hogy ma szóltak a központból? — Nem tudtam — mentegetőzik az eladó, és visszaveszi a kezem­ből a már kifizetett epret. Már nem is vagyok annyira meglepve. Hiszen ez ismerős. Magyar piac, működés közben. Van is meg nincs is. Annyi nincs, hogy min­denki vegyen belőle, amennyit akar, olyan drágán pedig nem árulhat­ják, hogy kialakuljon a kereslet és a kínálat egyensúlya. Ehelyett a van is meg nincs is egyensúlya tart már mióta. Van is mindenféle élelmi­szer bőségesen, de nincs is elég kenyér vagy tej nagyobb ünnepek tá­ján. Van is mindenféle színes tévé, Grundigtól ITT-ig, esetleg Orionig, még nincs­ is olyan olcsóbb fajta, amilyent többen is megengedhetné­nek maguknak, illetve van, de nem lehet kapni. Van is vagy másfél millió magánautó, de nincs is elég új kocsi, ha most szeretnék vá­­­­sárolni. Nem akarok igazságtalan lenni. A­­március végi eper — ha csak­­ egy dobozzal is —, az eddigi nincs helyett van. És van mellette spa­­­nyol meg marokkói paradicsom és paprika is, harmad-, negyedáron. Mi ez, ha nem hirtelen bőség? Úgyhogy mégis meg vagyok lepve, annál is inkább, mert mostanában semmivel nem vagyunk elkényeztetve. Meg vagyok lepve, hogy a Skálának, amely átvette a­ Zöldértet, van pénze, illetve pénz helyett exportálható áruja, de elsősorban persze, hogy változtasson az eddigi megszokáson és gyakorlaton. De meg len­nék lepve, ha ennyiben maradnánk, vagyis ha mostantól kezdve, a Skála varázsütésére télen olcsóbb lenne a paradicsom, a paprika, lenne eper, kiwi, éwés kiwi'tuwudjaWa méwég miwilyewen csuwudawa gyü­­wümövölcs. Ad abszurdum, banán. Meg lennék lepve, mert a van is meg nincs is, ez igen is meg nem is szabálya az olcsó paradicsom és a Földközi-tenger látta eper megjelenésére is érvényes. Mindenekelőtt háromszoros igen, mert az, hogy valami van, mérhetetlenül jobb annál, hogy valami nincs. .Ugyan­akkor óvatos nem, mert ez a valami pénzbe kerül, méghozzá szabadon átváltható, de nálunk nem olyan szabadon progszerez­hető pénzbe, még akkor­ is, ha formálisan, magyar árut szállít érte a Skála. Mert ki tudja, hogy vajon más cég nem exportálná-e ugyanazt az árut egyszerű, ke­mény készpénzért, amit a Skála most paradicsomért és eperért? S az sem mindegy, hogy milyen, magyar áruval fizetnek, mondjuk, hús­sal-e, amelyet manapság nehéz eladni, vagy esetleg spárgával és ha­sonló ritkább csemegével, amelyből talán itthon nem marad elég, ha nagyobb tételt külföldre visznek belőle? Igen, mert a­z az ötmillió dollár, amelyet a behozatalra szánnak az idén, jóval több, mint a semmi. Nem­, mert ez az ötmillió nem több a semminél ahhoz, hogy tartósan bővítsék vele a kínálatot Igen, mert lehet, hogy viszonylag kis import­­versennyel is lejjebb lehet szorítani az­ irreálisan magas ára­kat. Nem, mert lehet, hogy­­ az alacsonyabb árak elkedvetlenítik a termelőket. Igen, mert hátha kiderül, hogy a drága magyar energiával nem érde­mes melegházi paradicsomot termelni, hanem jobban megéri olyan országokból vásárolni, ahol a napnak is van elég energiája. Nem, mert valószínűleg nancs rá elég pénzünk, és a kieső itthoni­­paradicsom, pap­­rika és saláta­ helyéig nemitesz semmilyen. Igen, Mert Vélgíl­é feketén­­fehéren, a piaci vásárló számára is bebizonyosodott, hogy milyen meg­lepő haszonnal járna, ha nemcsak a Lehel-, hanem a magyar piac is nyitottabb volna. Nem, mert még a legfejlettebb országok is szigorú korlátozásokkal védik saját mezőgazdaságukat a külföldi versenytől. Igen, mert a paratílis­onverseny drámaian jelzi: sok, rendben lévőnek hitt területen sem vagyunk mindig (például télen) versenyképesek. Nem, mert ha túl sok termékről, termelőről, téeszről, gyárról, iparág­ra­ derülne ki a piacon ugyanez, akkor abba nemcsak a paradicsom­­termelő, hanem az ország is belerokkanna. A Skála tehát kétségtelenül jókora követ dobott az állóvízbe, ás ettől még a víz nem indult meg. Még akkor sem, ha a sajtóban végig­hömpölyög a Skála-akcióról szóló híráradat, a vásárlók elégedett­ségéről, illetve a magán­kereskedőik elégedetlenségéről, majd a kis- , termelők aggodalmáról beszámoló tudósításokkal, valamint az illetéke­seik magyarázataival­­együtt, lassanként felfedve a kezdeményezés mé­reteit, céljait, az ellene szóló érveket és a remélt eredményeket. Pél­dátlan ügy lett néhány tonna paradicsomból, paprikából és eperből, amelynek az ország nagyobb része még a színét sem látta, hiszen a sápadtpiros paradicsomot és a vérvörös epret csak Budapesten árul­ták. Felbolydul­tak a kedélyek. Mintha mindenki megérezte volna, hogy itt többről van szó, mint az eperről. Itt eperről és vérről van szó. Arról, hogy miközben a nemzetközi verseny beengedése haszonnal jár a vá­sárló számára, ennek a versenynek vesztesei is lehetnek. Arról, hogy vér nélkül talán nem lehet márciusi eperhez és olcsóbb paradicsomhoz jutni. Arról, hogy vér, vagyis áldozat nélkül nem leszünk képesek előbb­re jutni. Mert a vér itt a­ kérdés. Azzal ugyanis mindenki tisztában van, hogy a magyar gazdaság egy része nem élne meg, ha valóban ki volna téve a nemzetközi versenynek. Csakhogy a gazdaság egy részével együtt az ott dolgozók sem­­élnének meg, azaz új munkahely után kellene idézniük, ami óhatatlanul nagy — és az elmúlt négy évtizedben szokat­lan — feszültségeket keltene. És vajon ki tudná garantálni, hogy lesz annyi munkahely a dinamikusan fejlődő vállalatoknál és iparágaknál, mint amennyi az elavultakban és a lemaradottakban megszűnik? Rá­adásul a fejlett országokban sem csupán a mezőgazdaságot védik, ha­nem az ipart is. Tessék megnézni például a hatalmas és dicsőséges amerikai autóipart, amelyet évek óta drasztikus eszközökkel óvnak a japán versenytől, korlátozva a bevihető japán kocsik számát. A Chryslert sem hagyták tönkremenni, hanem állami, igen, állami támo­gatással talpra állították. És akkor csak a világ vezető tőkés hatalmá­nak egyik vezető iparágát említettem. Vagyis egyáltalán nem könnyű olyan döntést hozni, még inkább: olyan helyzetet teremteni itthon, hogy a jól működő vállalatok működhessenek valóban jól, nyereségü­ket ne vonják el, ugyanakkor a rosszakat ne támogassák a jóktól el­vont pénzzel, és engedjék őket végre megbukni. Ilyen helyzetbe hozni a magyar gazdaságot nemcsak nehéz, hanem ésszerűtlen és lehetetlen is volna, hiszen — mint az amerikai példából is kitűnik —, sehol sem engedik ennyire szabadjára a piaci erőket. Mégis, mégis és harmadszor is mégis, új helyzetet kell teremteni. Azért, mert a világgazdaságban egy évtizede folyamatosan romlik a helyzetünk, és­ ezt már nem engedhetjük meg magunknak. Nem va­gyunk már olyan helyzetben, hogy életben tartsuk az életképteleneket, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ne adjunk nagyobb életle­hetőséget az életképeseknek. A Chryslereket természetesen nálunk is meg kell menteni, ám úgy, hogy megmentésük feltétele és következ­ménye az eddigitől gyökeresen­ eltérő gazdálkodás legyen. Ahhoz, hogy márciusban olcsó, marokkói paradicsomot, spanyol epret ehessünk, hogy májusban megfizethető legyen magyar eper, hogy ez üzletekben legyen áru, a zsebünkben pedig elegendő fizetés, vérnek is kell folynia. Csak így lehetünk mindannyian egészségesebbek. elet ésT B IRODALOM !

Next