Élet és Irodalom, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-13 / 11. szám - Ferenczy Béni: Petőfi • kép (1. oldal) - Bata Imre: Az a három évtized (1. oldal) - Bella István: Köznapi öröklét • köszöntő • Petőfi Sándor (1. oldal)
XXXI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM 1987. MÁRCIUS 13. Harmincéves az Élet és Irodalom Tények, számok, adatok Vélemények az ÉS-ről LET IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP BELLA ISTVÁN: Köznapi öröklét Hogy Petőfi Sándor 1823. január elsején született Kiskőrösön, és 1849. július 31-én esett el a segesvári csatában — minden magyar tudja. Ez azonban, bár tény, csak félig igaz. Petőfi sohasem halt meg és még ma is, minden nap újra születik bennünk. Amíg csak lesz magyar nyelv, magyar szó. A feledékeny emberről azt mondjuk: „csapot-papot, mindent felejtett". A szerelmes így játszódhat szerelmesével: „válasszunk magunknak csillagot!” Sürgős teendőnk elhalasztásakor így sóhajtunk: „Ejh, ráérünk arra még’’. Ha tovább nem halogathatjuk, így nógatjuk magunkat: „most vagy soha”. „Kedved majd követendi gyász” — óvjuk szeleburdi barátunkat. Még a két bugyuta mondóka is, a hivatalnok ízű „Petőfi Antal! Le a lanttal!” és az a csúfondáros „gatyában táncolás" is őt szüli újra meg újra. Fura halhatatlanság hát az övé. Én köznapinak mondanám, mindennapi öröklétnek, ahová „belépni — ahogy ő maga mondta —, bocskorban és mezítláb is szabad”. Nemrégiben a fél ország annyira magáénak élhette a szomorú sorsú szép rabszolgalány érzelmes történetét, hogy sokan igazi, húsvér alaknak hitték a főhőst. Pedig mennyivel elevenebbek, mennyire köztünk élők az örök alakjai: Kukorica Jancsi és Iluska, Pató Pál úr, a juhász bojtár, Szilaj Pista, vagy az első szerelem, a Tündérálom ábrándozó fiúja. És nemcsak ők élnek köztünk, hanem azok a dolgok és tárgyak, amelyeknek először ő adott lelket és nevet a magyar irodalomban: a faluvégi kocsma, ami már örökre a Szamosra rúg ki, a düledező csárda, a kutyakaparó, a háztetőn kelepelő gólya, az ő kedves madara, a gémeskút, és a kokárda, amit Szendrey Júlia maga varrt neki, maga virágozta föl vele az ő Sándorát ama nagy napon. Ha néha arra a perre gondolok, ami születése körül dúl „szülőhelyei” között, szelíden elmosolyodom, mert tudom a titkot: nem Kiskőrösön, nem Kiskunfélegyházán, nem Fülöpszálláson , Pesten született Március Örökködikén. Én azzal ünneplem születését, hogy előveszem a könyvét, és újra olvasom verseit. Köztük azt is, aminek végén ily gyönyörűen fénylik a feketeség: Esik a hó, mégis fekete az utca, Nagy vastag sötétség egészen behúzta. Járókelő ember nem is igen akad, Egy-egy látogató megy csak hazafelé, Lámpája megvillan az ablakok alatt, S fényét a sötétség hirtelen elnyelé. Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt? Fölfogjuk-e valaha, ki ment el közülünk 1849. július 31-én? BATA IMRE: AZ A HÁROM ÉVTIZED Harminc esztendővel ezelőtt nem volt ilyen hideg, havas a március, ami az időjárást illeti, de zord idő járta amúgy képletesen. Ez a lap az időtt indult, ötvenhét március idusán jelent meg első száma, első lapján Petőfi-szobor fényképe, és a Petőfi-rajongó Hatvany Lajos írása a kép egyik oldalán, a másikon pedig a Bölöni Györgyé, ő Ady szellemét már puszta jelenlétével a lapba invitálta. És sosem volt időszerűbb Ady intését hallani: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek.” Harminc esztendővel utóbb, ebben a zord, márciusi télben ismét időszerű Adyra hivatkozni: „Az élet él és élni akar...” Az Élet és Irodalom harminc esztendeje előtt csak egyetlen pillanatra állhatunk meg, hiszen menni kell tovább, s egyáltalán nem könnyű, csak olyan heves hittel lehet, aminek forrását ismét Ady Endre szavával jelölöm meg: „Mindig volt titkos, valamis / Názárethje az emberi tónak, / Honnan elindult könnyesen, / Dagadón, szánva bús milliókat / És soha nem ölt meg iszap / Bátor, nagy vizű tiszta folyóirat.” Ennek a magyarországi szocializmusnak is volt egy álma a szent irodalom egységéről. Nem jelentett ez az egység valami Isten békéjét, jelentette az ellentétek dinamikus egységét. Ilyen jegyben indult el békítő útjára harminc esztendővel ezelőtt az Élet és Irodalom, s az út egyáltalán nem volt könnyű. Már azt is nehéz volt eltalálni, hogy a szellemi bénultságban először moccanók miként férhetnek össze a lap hasábjain. S lett a lap az újjászervezett írószövetséggé. Az egy lett így az eggyé, miközben már létezett a Kortárs, ismét megeredtek a vidéki folyóiratok. De az Élet és Irodalom hetilapként mégse lehetett más, mint az irodalmi hétköznapok tüköre. A hétköznapok valósága az irodalom egységét pedig csak célként tételezhette: ötvenkilencben meghalt az alapító szerkesztő, Bölöni; a szerkesztésben Szabolcsi Miklós majd Dobozy Imre követte. Az irodalmi egységért folyó csöndes és szívós szervezőmunka a lap belső dinamizmusát inkább fékezte, semmint gerjesztette volna. Az irodalmi belterjességet azzal oldották föl a lapért felelősek, hogy — és ekkor már Nemes György a szerkesztőség irányítója — „irodalmi és politikai” hetilappá alakították, az írószövetségtől is függetlenítették. Története során érte olyan bírálat is az Élet és Irodalmat, hogy monopolhelyzetben van. Irodalmi és politikai hetilapként ezt a helyzetet indokolta a kulturális politika. Amit pusztán irodalmi szempontok kérdésessé tehettek, azt a politikai elképzelés és akarat meg tudta állítani. A konszolidáció éveiben az Élet és Irodalomban megfért az irodalmi élet valamennyi ellentmondása, s az is nyilvánvaló, hogy az így kialakult dinamizmus vonzalmas volt az olvasónak is. Akik az irodalmi periodikákat úgy képzelik el, mint keletkező irányok, új kezdemények lenyomaait, azok jobbára fiatalok gründolta lapokra, folyóiratokra gondolnak. Úgy alakult, hogy az Élet és Irodalom olyan hetilappá lett, amiben az irodalom a közgondolkodás formája, s a közgondolkodást jobbára, de nem kizárólagosan szépírók gyakorolják. Az irodalmi élet mindennapi gyakorlata teremtette meg ezt a helyzetet, a közönség pedig visszaigazolta. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, midőn a szépirodalom veszíteni látszik közönségét, a folyóiratok olvasottsága apad, az Élet és Irodalom olvasótábora megkétszereződik. Hogyha tehát az irodalmi élet benső körén az a kérdés merül föl — és ez viharos időben élesen fölmerül —,kié az Élet és Irodalom, akkor ma, a harmincéves jubileumon minden pátosz nélkül jelenthetjük ki, az Élet és Irodalom azoké, akik olvassák. S az olvasók számát akár másfél százezerre is becsülhetjük, ha abból indulunk ki, hogy minden egyes számot legalább három ember böngész át. ötvennyolc-hatvanezer közt ingadozik évek óta a lap példányszáma. Közönségét szolgálja az Élet és Irodalom, de ez a szolgálat nem behódolás. Lapunk azzal tiszteli meg olvasóját, hogy mindenekelőtt igényességének akar megfelelni. Akik a lapot rendszeresen írják, azok írók, írástudók. A közönséget írásainak kvalitásaival szolgálja a lap. Ebből következik az is, hogy nem riadunk vissza az exkluzív szépirodalom rendszeres közlésétől sem. A papír, amire a lapot nyomtatjuk, rotációs, de amit a rotációs papírra nyomtatunk, az a legmagasabb irodalmi igénynek is megfelelhet. Mégis hetilap maradtunk, praktikus életünk szolgálata előtt sem torpanunk meg fintorogva. , De az irodalom szolgálata is szívesen vállalt dolgunk, hogyha egyoldalúságot nem parancsol ránk. Az irodalom megosztottsága tényével bármikor számolunk, de egyik részt sem választhatjuk kizárólagosan. Ebből az évtizedek során viszály is, visszavonás is keletkezhetett. A meghasonlásra mindig kész magyar irodalmi szellem polarizálásában részt akarattal soha nem vállaltunk. Lapunk az ilyen kihívás elől kitért, s tette ezt akkor is, ha ebből írói sértődés támadt. Reménykedünk. Az idő sebet gyógyít, igazságot szolgáltat, s azt, aki mégis hibázott, félreállítja. Kötelezettségünk van a politikával szemben. Ez vállalt kötelezettség. Voltak évek, amikor ezt senki kétségbe nem vonta; vannak periódusok, amikor e kötelezettséget teljesíteni könnyebb, más időben nagyon nehéz. Ma sem könnyű megfelelni neki. Mégis azt akarjuk, s ebben segítségünkre van annak a három évtizednek a nehézkedése. Előtte most csak pillanatra állottunk meg, amúgy azonban hetenként szembesülünk vele, vagy kapaszkodunk meg benne. ARA: 7,50 FT