Élet és Irodalom, 1989. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-27 / 43. szám - Gyertyán Ervin, Hegyi Béla: Mindennapi félelmeink ma (2.) • beszélgetés (6. oldal) - Urbán György: rajza • kép (6. oldal)

GYERTYÁN ERVIN ÉS HEGYI BÉLA BESZÉLGETÉSE. MINDENNAPI FÉLELMEINK MA (2.) Hegyi: A kibontakozás útjában — bármennyit beszélünk is őszin­tén és nyíltan mindenről ugyanaz a modell áll, szépítve vagy fino­mítva, mint egy, öt vagy tíz évvel ezelőtt. Az alapvető szerkezetvál­tás adhat csak garanciát arra, hogy nem lesz visszarendeződés, még a diktatúrák árnyai sem ijesztget­hetnek — vagy bátoríthatnak — többé senkit. Fölmerül azért a kér­dés, vajon várható-e revans balról? Gyertyyán: — Az ország ma, ta­pasztalatai alapján, ettől fél leg­jobban. Azt hiszem azonban, hogy az ultrabal totalitáriánus és agresz­­szív törekvések, ha kellemetlen­kedhetnek, akadályokat gördíthet­nek is a demokratikus átrendező­dés elé, önerejükből már nem ké­pesek tartósan meggátolni azt. A történelem veszélyes „üzem”. A szélsőségek veszélyei fennállnak, de én azt hiszem, történelmi jelen­tőségük most csak marginális le­het. Nincs ugyanis külső, nagyha­talmi támaszuk. Amit viszont nyo­matékosan hangsúlyoznék: meg kell tanulnunk nem beugrani­a a provokációknak, bármely oldal­ról kísérelnék is meg, és meg kell tanulnunk, hogy a civil társadalom törvényességét semmilyen körül­mények között sem szabad aláren­delni a „szemet szemért” indulatá­nak. A magyar demokrácia számotte­vő erői — a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyar Demokrata Fórum, a Fidesz, a volt MSZMP re­formszárnya, a szociáldemokraták, a kisgazdák stb. — úgy látom, egy­ségesek mindenfajta ultra kilen­gés, minden terror és vérengzés határozott és undorral teli vissza­utasításában. Ha a visszarendező­dés mániákusai, a fundamentalis­ta megszállottak nem provokálnak, mint 1956-ban és 57-ben tették, si­kerülni fog a vértelen, a békés át­menet a független, demokratikus köztársaságba. Hegyi: — De hát provokál­nak ... Mi másnak tekinthetjük Vida Ferenc bíró dicsekvését, mely­­lyel magára vállalja a felelősséget Nagy Imre és társai halálos ítéle­téért. Szilágyi Józsefért, akit ő jól ismert a szegedi egyetemről, hiszen évfolyamtársak és barátok voltak. Vida az MSZMP négypontos okma­gyarázatára hivatkozik önmaga igazolásául, igaznak és meggyőző­nek találva azokat akkor is, most is. A demokrácia „ weimarizálódása " Gyertyán: — Hagyjuk most ezt az infantilis és tudománytalan négypontos „elemzést”, amely még arról is megfeledkezik, hogy a vi­lágpolitikai erők játékában a Szov­jetuniónak is volt szerepe. De még aki ezt a négy pontot elfogadja is, annak számára sem érthető, hogy miért nem az első és alapvető ok­ként említett Rákosi—Gerő-klikk került el­őször a vádlotttak padjá­ra. Hiszen a pártdokumentum le­szögezi, hogy „káros módszereik rendkívül súlyos hibákhoz és bű­nökhöz vezettek a párt- és állami életünkben egyaránt. Akadályozták a párt- és társadalmi élet demok­ratizmusának kiszélesítését, durván megsértették a szocialista törvé­nyességet”. Én nem az ultraveszélyekben lá­tom a fő problémát és a fő nehéz­séget, hanem abban, amit a demok­rácia „weimarizálódásának” nevez­tek: a politikai erőknek és csopor­tosulásoknak olyan szétaprózódásá­ban, atomizálódásában, ami az át­alakulást irányíthatatlanná, az or­szágot kormányozhatatlanná teszi. S ami később megteremtheti a hangulati alapot az erős kéz óhaja vagy elfogadása iránt, jöjjön az akár balról, akár jobbról. A köz­vetlen veszélyt ebben látom, hi­szen az új gazdasági és politikai struktúrák megteremtése akkor is bonyolult, súlyos áldozatokkal járó folyamat lenne, ha nem ilyen na­gyon nehéz gazdasági körülmények között kellene megvalósítani. Hegyi: — És hol van minderre garancia? Mik a békés átalakulás, a csöndes forradalom biztosítékai? Jelenleg a közelmúltat szolgáló és megerősítő testületek, szervezetek, intézmények továbbélésének, ka­méleonszerű átváltozásának va­­gy mint a tanúi. A posztsztálinizmus átöltözését, vedlését figyelhetjük meg. Hiába tartozik majd a belső államvédelem a budapesti rendőr­­főkapitánysághoz, hiába akarták a munkásőrséget esetleg nemzeti gár­dának nevezni, a Münnich Ferenc Társaságot pedig Baráti Körnek, hiába szűnt meg az Állami Egyház­ügyi Hivatal, ha közben újjáalakul mint országos egyházügyi tanács, hiába vegetál a Hazafias Népfront, jogutódlásra várva, ha nincsenek teljesíthető feladatai stb. — ez csu­pán a kerítés átfestése. Ezzel ter­mészetesen nem kívánom a testüle­tek minden tagját minősíteni, és főképp nem tagadni az emberi vál­tozások lehetőségét. Vajon ugyan­azok az emberek most is ugyanazt csinálják? De mindenképpen elgondolkod­tató, hogy a struktúra és struk­túrán belüli működési mechaniz­mus, tehát a lényeg még változat­lan. A népképviselet csak a prog­ramokban szerepel, a társadalmi kontroll, az állampolgár szabad részvétele és beleszólása helyi és országos ügyekbe, vagyis saját sor­sának fordulásába még mindig megvalósulásra vár. Hiányzik a reformerők szövetséges tömörülése éppen az állampolgári érdekek vé­delmében. Hiányzik az ellenzékből, a semleges szervezetekből és a kor­mányzó párt önmagát drákói szi­gorral megújító reformegységei­ből alakult nemzeti bajelhárító ta­nács — éppen a legrosszabbak el­kerülésére. Gyertyán: — Való igaz, hogy ma tulajdonképpen a masszív régi konstrukciókkal és pozíciókkal ta­lálják szemben magukat az embe­rek mindenütt. Persze, hogy úgy érzik, éppoly tehetetlenek, mint ed­dig voltak. De mindenhez idő kell. A demokráciához sok idő. Nem megy máról holnapra, ötven év után, demokráciában és szabadság­ban gondolkozni, dolgozni, élni. A hatalom természete, amely őr­zi eddigi jellegzetességeit, megrög­zött tulajdonságait, csak a demok­rácia érvényesülésével és kiterjesz­tésével fog lassan, de gyökeresen megváltozni. Jogsérelmek Hegyi: — Számos olyan jelenség­nek lehetünk tanúi ma is, amelyek a jogállam törvényességébe ütköz­nek: az öngyilkosságba hajszolt kamionsofőr, Kocsis László esete, vagy a börtönbüntetését letöltött Kós Hutás Gergely sikertelen igaz­ságkeresése, s róla szólván a leg­főbb ügyész helyettesének, Nyíri Sándornak elutasító magatartása, a „Nem moralizálunk!” kikötése. De ide sorolom Kutrucz Gizella rossz emlékű pártkonfliktusának következményeit is, amelyek — túlnőve a belső pártügyön, már hatóságok illetékességét érintve — alapvető személyi jogait és érde­keit sértették meg (nyugdíjának csökkentése, kitüntetéseinek visz­­szavonása, megfenyegetése stb.). Mindezek bennem újabb nyugta­lanságot és szorongást ébresztenek. Gyertyán: — Bennem is, hidd el. De azzal biztatgatom magam, hogy ilyen bonyolult folyamatban, mint amilyen a mi átalakulásunk, nem lehet garanciát adni arra, hogy résztvevői csak helyes lépé­seket tesznek, hiszen a múlt és a jövő erős birkózásának vagyunk szemtanúi. A majdan megvaló­suló teljes demokrácia éppen ab­ban különbözik a diktatórikus rendszertől, hogy rugalmas, önma­gát ellenőrzi és mindig lehetőséget ad a korrekciókra. A totalitáriánus rendszer — egyebek mellett — azért törékeny, mert görcsösen me­rev, nem képes hajlékonyan és ha­tékonyan működni. Hegyi: — Említhetem Antonie­­wicz Roland beszédeit, nyilatkoza­tait is: ellenforradalomnak minősí­ti azt, ami ma Magyarországon fo­lyik, az idei Világifjúsági Találko­zón védelembe veszi Ceausescut, a kelet-német dogmatikusokat, a pe­kingi vérengzést, és dicsérettel szól Észak-Korea orwelli államáról... Gyertyán: — Hogy Antoniewicz Roland nyíltan beszélhessen, az is demokráciához tartozik. Nem félek tőle. De hogy a VIT-küldött­­ség egyik vezetőjeként léphessen fel, az legalábbis különös. Hegyi: — Sorra fény derül az 56- ban és 57-ben megtervezett és vég­rehajtott tömeggyilkosságokra: az Országház előtti téren, Mosonma­gyaróváron, Győrött, Salgótarján­ban, Egerben, Miskolcon, Tisza­­kécskén. Elemi igazságérzetünk til­takozik az ellen, hogy a megtorlók, az ítéletvégrehajtók kivételezett helyzetben legyenek, míg az áldo­zatok és hozzátartozóik hátrányos­ban. Minden jóérzésünk azt diktálja, hogy a meghurcoltak, a halottak és családjaik legalább olyan elbánásban részesüljenek, mint a bűnelkövetők, az üldözők. Félek, hogy az újra sarjadzó igaz­ságtalanságok kiélezik ezt az amúgy is feszült belpolitikai életet. Szavatolt védelem Gyertyán:­­ az indulatok elsza­badulásától kiélezett helyzetekben mindig tartani kell. Mind a felkor­bácsolt tömegek, mind a sarokba szorított hatalom részéről. Nem­csak azt tekintem fontosnak, hogy leszámolás ne legyen, hanem azt is, hogy az elszámoltatásban is csak a fő bűnösök felelősségét kér­jük számon, és adjunk biztosítékot arra, hogy ez nem válik valamiféle fékevesztett boszorkány­üldözéssé. Senki se veszélyeztethesse azoknak az egzisztenciális biztonságát, akik életüket büntetlenül, a hatalmukat sem fitogtatva, tisztességes vezető­ként vagy pártfunkcionáriusként élték le. Hegyi: — Igazad van. A rossz lé­pések, a túlhajtások ismét csak ka­tasztrófába sodorhatják a nemze­tet. Elégszer tapasztalhattuk ed­dig... Vajon vereségre termett ez a nép? Belső viszályok, vezetőinek orientációi, idegen hatalmak nem­egyszer kormányozták rossz oldal­ra. A meghasonlások, a megtizede­lések, a kölcsönös leszámolások év­tizedekre, évszázadra vetették visz­­sza az országot történelme során. Gyertyán: — Nemzeti katasztró­fáink, szerensére, nem következtek mindig rossz lépéseinkből. 1956. ok­tóber 23-a éppúgy nem sajnálatos esemény, mint ahogy 1848. március 15-e sem az. Akkor sem, ha az egyiket november 4-e, a másikat a világosi fegyverletétel követte. A szabadságot, igaz, egyik se hozta meg, de kiegyenesítette a nemzet gerincét, és nemzedékeknek adott reményt, távlatot, öntudatot. Re­méljük, hogy a most megindult csöndes forradalmi folyamattal el­jutunk végre a polgári értékek, a civil társadalom, a demokrácia ki­harcolásáig. Hegyi: — Az értékeknek azon­ban védelem kell. Védenünk kell a szociális biztonságot, hogy ne le­gyen elviselhetetlen szegénység, sorvasztó elnyomorodás. Védenünk kell a kultúra minőségét, hogy a valódi kulturális értékek képezzék a mércét, a viszonyítást. És ter­mészetesen a morális igazságokat, az etikai normákat is, amelyek nél­kül nem létezhet egészséges társa­dalom és emberi tartás. Az ultra­bal revansa mindezeket az értéke­ket beláthatatlan időre szétrombol­ná. Ne feledjük, hogy a sztálinista marxizmus egyeduralma koptatta meg azt a görög—zsidó—keresztény erkölcsi talapzatot, melyre az egész európai kultúra épül. Gyertyán: — Ezért olyan fontos az alkotmány, amely nem politikai programot ad, hanem a szentség erejével rögzíti az emberi és társa­dalmi jogokat. Éppúgy kívánatos egy erős parlament és egy úgyne­vezett középerős köztársasági el­nök, hogy garantálni tudják min­den nemzeti és egyetemes érték és érdek védelmét. Állampolgári önvédelem Hegyi: — Alkotmányunk eddig is tartalmazott és szavatolni lát­szott emberi és szabadságjogo­kat. A hatalmi konstrukció azon­ban gátolta érvényesülésüket. Te­hát a hatalmi és közigazgatási szervezet határozott és megalkuvás nélküli átépítése lehet az egyetlen védelmi biztosíték. Olyan új intéz­mények és szervezetek kellenek, amelyek a nyilvánosság demokra­tikus ellenőrzése mellett, értékben és minőségben gondolkodó vezető­ket és munkatársakat foglalkoztat­nak. Gyertyán: — Hozzanak létre az állampolgárok maguk is új érdek­­védelmi szervezeteket, szövetkezé­seket, kezdeményezzenek intéz­ményváltást és javasoljanak konst­rukcióbeli megoldásokat. Hegyi: — Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy az állampolgárok többsége kiábrándultan, közömbö­sen vagy várakozással szemléli a beígért változások előzményeit. A többségnek súlyos megélhetési gondjai vannak, azon töpreng, ho­gyan tudja fenntartani családja életnívóját, a gyermekei és az uno­kái jövőjét firtatja, saját öregkorá­nak kilátásait latolgatja. Úgy tűnik, talán az értelmiség kivételével, nincs nagy kedve politizálni, párt­tevékenységet folytatni. Gyertyán: — Minden demokra­tikus rendszer és kormányzás leg­­fotosabb komponense a pártonkí­­vüli, aki nem hivatásszerűen poli­tizál, akit meg kell nyerni, aki ítél a pártok fölött. Az kétségtelen, hogy a friss demokratizálódások­ban, a választásokat megelőző idők­ben a párttagok mint a hatalomhoz és az esetleges húsosfazékhoz po­tenciálisan közelebb állók értéke­lődnek föl, és a különböző párttag­ság a karrierizmus fogódzója is le­het, a pártonkívüliség pedig átme­netileg hátránnyá válhat. Ez ellen maguknak a pártoknak is küzde­niük kell. Több párt esetében, sze­rencsére, ez jóval könnyebb, mint egypártrendszerben. Hegyi: — Az emberi biztonság mindig személyes. Állampolgári védelem egyszersmind. Ha majd anyagi, egzisztenciális és morális problémáinkkal — mint állampol­gárok — bátran és bizalommal for­dulhatunk fölötteseinkhez, az ál­lamigazgatási szervekhez és intéz­ményekhez, ahol nemcsak meghall­gatásra, hanem segítségre is talál­hatunk, akkor félelmeink is egysze­riben megcsappannak. Amíg azon­ban úgy bánnak velünk, mintha mi lennénk őérettük és nem ők mi éret­tünk, hogyan is bízhatunk bennük? Nekik érezniük kellene, hogy tő­lünk függenek, és ha érdemtelenné válnak megbízatásaikra, a leváltá­sukat is kérhetjük. Gyertyán: — De ma még fenye­gető telefonok is vannak. Névtelen levelek. A reformmozgalmak veze­tőitől kezdve a pesti újságírókon át az oroszlányi bányák dolgozóiig kapnak az emberek autóbalesettel, megvakítással, állásvesztéssel, akasztással fenyegető „figyelmezte­téseket”. Köztük azok is, akik már a legszörnyűbb jogtalanságok áldo­zatai voltak. Akik az igazság kide­rítésére törekszenek a félmúlttal és a jelennel kapcsolatban, bármilyen humánus szándék vezérelje is őket, a potenciális veszélyeztetettek közé tartoznak. Hegyi: — És ezt komolyan kell venni. Hiszen annyi fegyver van magánkézben és különféle alakula­toknál. Az eleddig titkosan szerve­ződő Munkások Marxista—Leninis­ta Pártja — mint egyik organizá­­tora állítja — katonai hatalomátvé­telre is képes. A hivatalos szervek kötelessége lenne, hogy fellépjen a fenyegetőzésekkel, a zsarolásokkal, az erőszakra bújtogatással szem­ben. Még azt is indokoltnak tarta­nám ebben a helyzetben, ha a kor­mányzó párt reformistái, az ellen­zék pártjai és a semleges szerveze­tek, a közös érdekeket és a kölcsö­nösséget mérlegelve, a lakosság szá­mára önkéntes önvédelmi és ta­nácsadó szolgálatot hoznának létre a kerületekben. Gyertyán. — Mondasz valamit. Miért ne előzzük meg, ami meg­előzhető. Miért mindig utólag éb­redjünk rá, mit mulasztottunk el? Én a magam részéről fontosabbnak találom, hogy a magánosoknál levő fegyvereket visszavonják, és min­den karhatalmon kívüli fegyveres alakulatot feloszlassanak. Ugyan­csak szükségesnek látom, hogy rendőrségünk személyvédelmi tevé­kenysége erősödjön, és az ilyen fe­nyegetések felbujtások, bármely irányból jöjjenek is, büntetendő cselekménynek számítsanak. Urbán György rajza r

Next