Élet és Irodalom, 2002. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

2002-02-15 / 7. szám - Csernus Sándor: Magyarok Párizsban avagy mindenből lehet tanulni • reflexió | Agora • Cserba Júlia: Magyarok Párizsban (ÉS, 2002. január 11.) (12. oldal)

„Magyar az, aki annak vallja magát. ” - Illyés Gyula Modern Magyarok Mozgalma 2002. február 6-án Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt kormányfő-jelöltje a Modern Magyarok Mozgalmának tiszteletbeli tagja lett. A kiemelkedő pénzügyi szakembert, volt pénz­ügyminisztert­­ közéleti pályafutásának elismeréseként - Pál Tibor, a Modern Magyarok Moz­galmának vezetője tüntette ki a szervezet tiszteletbeli tagságáról szóló elismerő oklevéllel, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének Andrássy úti székházában. Medgyessy Péter a szerve­zet tagjai előtt mondott beszédében kifejtette nézeteit a korszerű nemzetfelfogásról, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, különösen a roma lakosság szociális és oktatási problémáinak megoldásáról, valamint Magyarország európai integrációjának előmozdításáról. A találkozón je­len volt a szervezet korábban elismert tiszteletbeli tagjai közül Kolláth György alkotmányjogász és Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke. A február 6-i találkozón az el­sők között csatlakozott a szervezethez dr. Kökény Mihály, az országgyűlés egészségügyi és szo­ciális bizottságának szocialista elnöke. A Modern Magyarok Mozgalmának nyilvános ülése után Medgyessy Péter és Kuncze Gá­bor a MÚOSZ Premier éttermében találkozott a magyar sajtó, a tévé- és rádióállomások főszer­kesztőivel, vezető újságíróival. A Modern Magyarok Mozgalma olyan nyitott civil szervezet, amelynek tagja lehet bárki, vi­lágnézetre, politikai meggyőződésre, vallásra, származásra, bőrszínre való tekintet nélkül. Meg­győződésünk, hogy senkinek sincs joga bárkit is kizárni a magyar nemzet fogalmából! Sem kormány, sem egyház, sem párt, sem hivatal nem zárhat ki senkit a magyarok sorából! A Modern Magyarok Mozgalmában helye van mindenkinek, akár konzervatív, akár baloldali vagy éppen liberális magyarnak tekinti magát, aki elfogadja mások jogát is arra, hogy a nemzet egészéhez tartozzanak. Felfogásunk szerint nem értelmezhető a „nemzeti oldal" kifejezés, hiszen valamennyien a nemzeti oldalhoz tartozunk! Olyan országot szeretnénk mindnyájunknak, amely egyszerre és nem egymást kizárva modern és magyar! Modern Magyarok Mozgalma (X) Most kiderülhet: ki milyen miniszter volt? Mit végzett jól, mit rosszul? Hogyan vélekedik róla a szakma? Holnaptól a Magyar Hírlapban terítékre kerül az elmúlt négy év munkája. A miniszterek értékelését február végén osztályozás zárja. A kormány is megkapja bizonyítványát a Magyar Hírlaptól 1 12 ÉLET És­z IRODALOM AGORA Magyarok Párizsban avagy mindenből lehet tanulni Az ÉS 2002 január 11-i számában Cserba Júlia tollából elemző cikk jelent meg (Magyarok Párizsban) a magyar kultúra franciaországi évé­nek (mely MAGYart néven vonult be a két ország kulturális kapcsola­tainak történetébe) hatásáról és né­hány fontosabb eseményéről. A szerző Párizsban élő kitűnő képző­­művészeti szakember és szakíró, aki sokat tett, tesz és (s minden okunk megvan azt feltételezni, hogy tenni fog) a magyar művészet franciaországi megismertetéséért. Cserba Júlia cikke ezúttal megle­hetősen elmarasztaló. (Néhány - sommásan valóban elismerő - sor­ban „elintézi” a rendezvénysorozat legmarkánsabb és legsikeresebb te­rületeit, a zenét, a fotót, a konfe­renciákat, a színházat, de még ilyen formában sem említi meg a nagy si­kerű történeti kiállításokat, a kiadói tevékenységet, a folklórprogramo­kat és az ország jobb megismerteté­sében rendkívüli szerepet játszó re­gionális programokat, vagy a két ország történetében az első hivata­los államfői látogatás és a megnyitó rendezvénysorozat Párizst magyar nemzeti színekbe öltöztető kivételes hatású eseményeit sem.) Az elmarasztalás mindenekelőtt a hazai sajtó magyar évvel kapcsola­tos írásait illeti (csak a pontosság kedvéért: szinte valamennyit), mondván, hogy a „valóságosnál sok­kal sikeresebb színben” tüntetik fel az eseményeket (a rendezvénysorozat­tal foglalkozó otthoni tudósítások 97,1 százaléka volt pozitív), kiemeli a franciák érdektelenségét bizonyos események iránt, hosszasabban elemzi a szerinte nem elég sikeres Czóbel-kiállítást, szemrehányóan jegyzi meg, hogy „ha a szervezők nem voltak tisztában a francia közönség igé­nyeivel (...) miért nem bíztak meg erre szakosodott sajtóügynökséget”, s elma­rasztalja­­ többek között „a párizsi magyar kulturális intézményt”, hogy miért nem tett meg mindent a programok sikere érdekében, és azt állítja, hogy az eseményeknek nagyon szerény franciaországi saj­tóvisszhangja volt. Sajnos a hivatkozások egy része nem felel meg a valóságnak, a cikk pontatlanságokat tartalmaz, időn­ként torzít, néhány esetben pedig információhiányt tükröz. Nem kí­vánok valamennyi részletre kitérni, csupán azokra az elemekre utalok, amelyeknél ez a leginkább szembe­szökő. Szó van téves magyar önér­tékelésről, rossz (nem, túl jó...) menedzselésről, tájékozatlanságról. A programon dolgozó francia és magyar csapat erőfeszítéseinek ob­­jektívebb értékelése érdekében is a következő pontosításokat tartom fontosnak: 1. Az (ön)értékelésről az alábbiak olvashatók: „Vajon miért kell a rendezvényszervező társaság veze­tőjének úgy nyilatkoznia, hogy a magyar kulturális szezon »minden eddigi nemzeti bemutatónál színesebb, gazdagabb és sikeresebb volt« [kieme­lés az eredetiben], ha ez a megálla­pítás nem is helytálló. (1999-ben pl. Marokkó legalább ilyen színes programmal jelentkezett, mint mi.)” Nos, azért kell így nyilatkoz­nia, mert a megállapítás helytálló... Ez a kifogásolt (és túlzónak ítélt) értékelő megfogalmazás pedig va­lójában idézet: először a francia kül­ügyminisztériumban, a magyar év tapasztalatait összegző munkameg­beszélésen hangzott el, méghozzá francia oldalról. Csak ott még (ne növeljük fölöslegesen önbizalmun­kat, ezért mondjuk azt, hogy töb­bek között) hozzátették azt is, hogy a „továbbiakban a franciaországi kul­turális évadok szervezésében a magyar évet referenciának tekintik” [kiemelés tőlem - Cs. S.]. Ez az oka annak is, hogy a francia fél a magyar év 2002. január 28-ra szervezett hiva­talos zárását az Európai Unió keleti bővítése és a közép-európai orszá­gok kultúrájának minél jobb meg­ismerése jegyében (valamennyi tagjelölt ország képviselőinek meg­hívásával) rendezte meg: házigazda Pierre Moscovici volt, a francia kormány európaügyi minisztere. Egyébként a szervezők, termé­szetesen, haszonnal tanulmányoz­ták a korábbi kulturális évadokat, így a marokkóit is. A marokkói „szezon” egy teljes évig tartott (kivé­telesen, mert általában ezek a kul­turális évadok 3 hónaposak) és ez alatt 168 rendezvény volt (a kiadott műsorfüzet szerint) Franciaország­ban. (A valóságban ennél lehetett valamivel több is, kevesebb is.) A magyar évben - az összesítés még folyamatban van - a rendez­vények száma Párizsban és szerte az országban (június és december között) meghaladta a hétszázat, a magyar vonatkozású sajtóanyag pedig már (az első felmérésünket követően, augusztus közepén) elér­te a teljes marokkói év sajtódosszié­ját. (Ezek az adatok a francia part­nereinktől származnak.) A mennyi­ség önmagában természetesen nem minőség. A rendelkezésre álló anyag alapján azonban bizton állít­ható, hogy az összehasonlítás a mi­nőség próbáját is kiállja. 2. Cserba Júlia cikkében feltűnik a francia érdektelenség motívuma is. A régi klisé azonban ezúttal csap­dát rejt. A rossz szervezés és a fran­ciák érdektelenségének illusztrálá­sára ugyanis szemtanút sejtető mó­don az alábbiak hangzanak el: ha valaki otthon „azt olvasta az újságban, hogy a francia a parlament épületének homlokzatán esténként Budapesttel kap­csolatos képek jelentek meg, büszkén ki­húzhatta magát, a valóság azonban az volt, hogy a rosszul tervezett és kivitele­zett látványt értetlenül nézték a járókelők és (szerencsére) fogalmuk sem volt róla, hogy itt most Magyarországról volt szó. ” ... Értetlenségüket, s hogy tudatla­­nok maradtak, ezúttal teljes mérték­ben megértjük: ugyanis nem volt vetí­tés a parlament épületére... Ez a vetítés elmaradt a toulouse-i súlyos ipari szerencsétlenség okozta gyász miatt. (A műsorfüzetben persze szere­pelt...) Egyébként, más alkalommal, az egyszerű párizsi járókelő (és a szer­ző) szemtanúja lehetett volna olyan helyzetnek is, amikor a „Paris by night” turistabuszok körútjukon rendre útba ejtik a párizsi városhá­zánál szervezett vetítést, mely ese­ménnyé vált, s része lett a párizsi lát­ványosságoknak. Volt, akinek tet­szett, volt akinek nem. De ez így természetes. 3. Van újabb panel is: mi magya­rok, nem értjük a franciákat, ezért rossz a „PR munkánk”. A cikk a ma­gyar év egyik nagy hiányosságának tekinti, hogy a „MAGYart szervezői nem gondoltak arra, hogy (...) a sajtó mozgósítása komoly szakmai felkészültsé­get igénylő feladat (...) Ha szervezők nem voltak tisztában a francia közönség igényeivel, nem volt megfelelő helyisme­retük, ha nem ismerték kellőképpen a francia szokásokat, miért nem bíztak meg egy erre szakosodott sajtóügynöksé­­get...” Ha az ember ismeri a franciaor­szági kulturális évadok szervezeti struktúráját, ilyen kérdést nem tesz föl. A franciaországi szervezőmun­kát ezúttal is egy kulturális mene­dzserekből és egyéb szakemberek­ből álló, nagy helyi tapasztalatokkal rendelkező „team” végezte. A szer­vezésben az Association Francaise d’Action Artistique és a Festival d’Avignon stábja játszott különösen nagy szerepet. Magyar oldalról a szervezés franciaországi központja 1999 tavaszától a Párizsi Magyar Intézet volt, mely 2001 márciusá­tól, átmeneti időre egy, a Hunga­­rofest-tel szorosan együttműködő operatív irodát is befogadott. A Hungarofest megjelenése a rend­szerben garancia volt a koncepció megvalósítására. Természetesen a szervezők nem elégedtek meg a sa­ját kapcsolatrendszerükkel és ta­pasztalataikkal, hanem megbíztak egy erre a célra szakosodott sajtó­­ügynökséget, amelyik - most folyik az összesítés, de már állítható - ki­tűnő munkát végzett (Claudine Colin Communication). A kialakí­tott rendszer bizonyította működő- 2002. FEBRUÁR 15.

Next