Élet és Irodalom, 2003. január-június (47. évfolyam, 1-26. szám)

2003-05-09 / 19. szám - Bárány István: Kovács Antal: Pár kérdés a borról | Dr. Rohály Gábor-Dr. Mészáros Gabriella: Borkalauz 2003 | Hugh Johnson-Jancis Robinson: A világ borasztala | Kovács András István-Gazda Albert: Boremberek | Alkonyi László: Tokaj - A szabadság bora • könyvkritika | Ex libris • Kovács Antal: Pár kérdés a borról (RTL-Könyvklub, Receptklub kézikönyvek, 2001.) | Dr. Rohály Gábor-Dr. Mészáros Gabriella: Borkalauz 2003 (Akó Kiadó, 2003.) | Hugh Johnson-Jancis Robinson: A világ borasztala (Park Könyvkiadó, 2002.) | Kovács András István-Gazda Albert: Boremberek (Litkey és Társa Kft, 2002.) | Alkonyi László: Tokaj - A szabadság bora (Spread Bt., 2000.) (23. oldal)

A borkönyv (és a borkultúra): borissza haj­lamok nevelőiskolája. Azaz nem agronó­miai szakkönyv, nem misztikus bevezetés bor, isten, élet rejtélyes kapcsolatába - még ak­kor sem, ha ez utóbbi különösen közel áll szí­vünkhöz a borfilozófia utánozhatatlan, egysze­mélyes, „sohasemvolt” és „soha nem lesz” műfa­ját megteremtő Hamvas okán. Az átlagos bor­könyv - az angol wine book magyarba törése - azonban más: elmés, okos, frappáns és szóra­koztató alap-, közép- és felsőfokú bevezetés a borok világába. Elmagyarázza, hogyan vegyük, tároljuk, töltsük és élvezzük a bort. Eligazít a bor történetében, megismertet a különböző szőlőfajtákkal, borkészítési eljárásokkal, a világ borvidékeivel, azok legkiemelkedőbb boraival. Bemutatja a termelőket, a termőtájakat, érté­keli a piacon kapható borokat, leírással, csillag­gal (osztályzattal) vagy pontokkal. Azaz határo­zottan hiányzik belőle a misztérium. Részben talán azért, mert a borkultúra is csak olyan, mint a kultúra általában: nagyobbrészt talmi csillogás, társadalmi presztízs és frivol repre­zentáció, hiúságok vására, s csak kisebbrészt valami más: több, jobb, szebb. A borkönyv természetesen osztozik a köny­vek általános sorsában. A könyvpiac polarizá­ciójával a könyvesboltokat - s még inkább az aluljárókat - ellepték az alibikönyvek. Az alibi­könyv úgy néz ki, mintha könyv lenne - kívül borító és cím, belül papír, azon betűk meg ké­pek. Ám ez csak az álca. Kovács Antal: Pár kérdés a borról című könyvecskéje­­ ugyanis könyvecskéről van szó, rövid kis bevezetésről - szerencsére kivétel az innen-onnan fordított fehér-, vörös- és egyéb borkalauzok tengerében, melyeknek az értéke a nullához konvergál — elvégre Ma­gyarországon mit kezdjünk a német, angol, stb. borpiac választékához szabott jó tanácsok­kal? Az eredeti, önálló teljesítmény lassan már önmagában is erény a fordításirodalom min­dent elöntő folyamában. A könyvecske­­ a „kor” követelményeihez túlzottan alkalmaz­kodni akaró, tolakodó külsőt, a reklámszagot, valamint a szerkesztőnek és korrektornak, de leginkább hiányuknak, betudható bosszantó ügyetlenségeket, nyelvtani, stiláris és nyomda­hibákat leszámítva - korrekt, sokszor kimerítő tájékoztatást nyújt az alapvető tudnivalókról. A szerző, szakmáját ismerve nem meglepő módon, a sommelier, a borpincér nézőpontjából közelít a borhoz. Az arányok így néhol megha­zudtolják a szerény címet, de ezt inkább a könyv javára írnám. Egy-két helyen apróbb hiányokra bukkantam, így a bor illatainál vala­miért kimaradtak az empirematikus - magya­rul talán pörkölési? — aromák. Ám ez csak ap­róbb malőr, s a könyv a borbarátok egyre né­pesebb táborának jó szívvel ajánlható. (RTL­ Könyvklub, Receptklub kézikönyvek, 2001. 144 oldal, 1999 Ft) Ha a borkóstolás elvi alapjait már elsajátítot­tuk, következhet a gyakorlat. De hol kezdjük? Hogyan fogjunk hozzá? Ha bemegyünk egy boltba, és találomra válogatunk, könnyen mellényúlhatunk. A magyar borok barátainak e válogatásban kíván segítséget nyújtani az is­kolateremtő, majd egy évtizede évente ki­adott borkalauz: Dr. Rohály Gábor- Dr. Mészáros Gabriella: Borkalauz 2003 A borkalauz évről évre végigjárja a huszonkét magyar borvidéket, röviden bemutatja a ter­melőket, boraikat szövegesen és pontokkal is értékeli: a vállalkozás úttörő szerepét, fontos­ságát, jelentőségét nehéz volna túlértékelni. A borkalauz amúgy nehéz, kényes és össze­tett műfaj: a természetes adottságok, a tapasz­talat, a képzelőerő, a fantázia, az íráskészség mellett a bátorság és a kritika sem hiányozhat. Nem mindegy, hogy egyedül vagy csapatban, hogy hány bort és milyen csoportosításban kóstolunk, hogy milyen rendszerben és mi­lyen kritériumok alapján értékelünk. A szer­zők minderről lakonikus tömörséggel csak annyit árulnak el, hogy a könyv a „Borkollégi­um 2002. évi kóstolási jegyzetei alapján” ké­szült. Pedig jó lenne tudni, hogy itt most a Borkollégium testületi vagy a szerzők magán­­véleményével van-e dolgunk. A borokat, gon­dolom, vakon kóstolták, de azért ezt érdemes lett volna valahol megemlíteni (a vakkóstolás persze nem igazi „vakkóstolás”, nem bekötött szemmel végzet művelet, csupán annyit jelent, hogy a borok termelőjét, esetleg évjáratát, ter­mőhelyét, fajtáját nem ismerjük - teszem hoz­zá rögtön, hogy komoly borkalauz természete­sen csakis vakkóstolásból születhet, ellenkező esetben tudatalatti énünk működésbe lép, és az általunk kedvelt és híres, valamint a nem szeretem és névtelen termelők borait óhatatla­nul is előítéleteinkhez igazítjuk. Ez a veszély még akkor is fennáll, ha vakon kóstolunk, de egy-egy bort felismerünk, vagy - még rosz­­szabb - felismerni velünk...). Nem tudjuk meg, hogy milyen borokat kóstoltak össze, hogy milyen szempontok szerint választották ki őket. Leginkább azt gondolhatnánk, hogy az adott év piaci kínálatát próbálja feltérképez­ni a kalauz, bár néhány fontos bor­termelő ki­maradt: miért? Másrészt, örvendetes módon, olyan tételekről is hírt kapunk, melyek még nem kerültek piacra. A kalauz az előző évekhez képest több tekin­tetben is pozitív változáson ment keresztül. El­maradtak az értelmezhetetlen általános borle­írások, a borok szöveges értékelése árnyaltabb és megbízhatóbb lett. A leírások néhol kifeje­zetten szellemesek és találóak. Néhol persze picit terjengősek és gépiesek - ami szinte elke­rülhetetlen, ellentétben a számos szerkesztet­­len és pongyola mondattal. Ráadásul, vélném, sok évtizedes tapasztalat híján merész dolog évtizedes potenciálokról beszélni. S mit érnek a pontszámok? Egyáltalán: egy ilyen kiforrat­lan, a stíluskeresés elején tartó piacon van-e értelme a pontoknak? S ha igen, akkor mi? Pusztán viszonylagosak, csak magyar helyi értékük van? Ez esetben a pontszámok tükröz­te relatív értékekkel jobbára egyet lehet érteni - azaz egy kilencven pontos bor általában töb­bet nyújt, mint egy nyolcvan pontos (Tokajt külön kategóriaként kezelném.) Vagy pedig valamifajta képzeletbeli nemzetközi mezőny­ben értelmezendők a pontszámok? Ha már pontozunk, akkor értelme, gondolom, ennek volna. Az azonban mégiscsak különös, hogy egyedül a villányi fejezetnél húsz ötcsillagos (kiemelkedő minősítésű) bort számoltam össze (90 pont felett). Viszonyításul: Robert Parker, a világ legbefolyásosabb borkritikusa az 1995- ös paulliac-i borok között mindösszesen nyol­cat érdemesített 90 vagy annál is több pontra. (Paulhiac Bordeaux talán legjelentősebb ere­detvédett borközsége, úgynevezett „appella­tion contrôlée”, a világ leghíresebb és legkere­settebb bortermőhelye, az 1995-ös évjárat jó­nak számít, a méretek és az ültetvényfajta ösz­­szehasonlítható, noha a termékszerkezetben jelentős különbségek vannak.) Az értékelések általában is mintha a kelleté­nél több jóindulatról árulkodnának, és ezért talán a kelleténél kevésbé differenciálnának a borok között. A szerzők - csak találgatni tu­dom, miért: borpatriotizmusból? - a kritikával rendkívül óvatosan bánnak. Persze, tudjuk, hogy egy-egy kritikus megjegyzés sokszor mi­lyen vihart támaszt. De a borbírálatnak - a bor­kalauz pedig ebbe a műfajba tartozik - vállalni kell a konfliktust, s megkockáztatnám, hogy egy borkalauz számára a fogyasztók jóindulata fontosabb kell legyen, mint a termelőké. (Akó Kiadó, 2003. 270 oldal, 2370 Ft) Tökéletes borkalauz persze nincs, nem is lehet - kutya nehéz műfaj ez. Személy szerint pedig Rohály Gábornál és borkalauzánál kevesen tet­tek többet Magyarországon a borkultúra szol­gálatában. És természetesen bátorításra is szük­ség van. Az elmúlt egy évtizedben több borvi­dékünk jelentős fejlődésen ment keresztül, s ma már sok helyen nemzetközi összehasonlí­tásban is mérhető, néhol mértékadó borok ké­szülnek. A nagy kérdés, ami sokunk fejében ott motoszkál, hogy hol helyezhető el ma Magyar­­ország a bor világtérképén. Ehhez elengedhe­tetlen a nemzetközi kitekintés: ebben segít magyar olvasók kezébe, mellesleg az öt kiadás­ból a világ bortörténelmének elmúlt harminc éve is kirajzolódik­. A könyv 350 oldalon le­nyűgöző térképekkel és irigylésre méltó felké­szültséggel (csorog a nyálam, ha arra a tömér­dek kóstolási tapasztalatra gondolok, mely e műben összegződik) a világ talán összes borvi­dékét ismerteti: a jelentősebbeket részletesen, a kevésbé jelentőseket futólag, s a szerzők ügyesen egyensúlyoznak azon a vékony mezs­gyén, mely az átfogó, enciklopédikus művek­ben megkövetelt általánosítást a lapos leegy­szerűsítéstől elválasztja. Néha persze még Ho­mérosz is elbóbiskol, így a szerzők is, például a tokaji aszú készítésénél olyan technológiát is­mertetnek, melyet a hatályos bortörvény tilt. Mentségükre legyen mondva, hogy a tökéletes naprakészség egy ilyen átfogó műben gyakor­latilag lehetetlen, de azért ezt az apró botlást legalább a fordítók-szerkesztők korrigálhatták volna. Annál is inkább, mert a magyar kiadás, örvendetes módon, szinte egyenértékű az ere­detivel, s még Hugh Johnson sziporkázó és utánozhatatlan stílusát is sikerült korrektül, s néhol kifejezetten szellemesen tolmácsolni. A könyv lapozgatásából aztán feketén-fehé­­ren kitűnik, hogy Magyarország nem bor­nagyhatalom (valahol még ilyen badarságot is olvastam). Bornagyhatalom ugyanis csak egyetlen van: Franciaország, vannak „közép­­hatalmak”: Olaszország, Kalifornia, Ausztrália, és vannak „kishatalmak”: Spanyolország, Por­tugália, Németország, Ausztria, Chile, Új-Zé­­land, Dél-Afrika. Magyarország, egyelőre, ez utóbbiakhoz próbál felzárkózni. Egy átlagos londoni borbolt kínálata - merthogy a világíz­lést ott szabják - meglehetősen elfogulatlan mérce, és ott magyar borra csak elvétve lelni. (Fordította: Bi­tsánszky Márton, Búsné Pap Ju­dit, Káldos Zsolt, Molnár Eszter, dr. Pók Tamás, Somogyi Péter. Park Könyvkiadó, 2002. 352 oldal, 14 900 Ft, The World Atlas of Wine, Mitchell Beazley, London, 2001.) De ez csak a dolgoknak a világi vetülete. A dolgoknak fontosabb, személyes vetülete is van, melyből egyéni részrehajlásaink, elfogult­ságaink, magyarázhatatlan szerelmeink táplál­koznak. EX LIBRIS BÁRÁNY ISTVÁN Baksai József munkája A Libri Könyvpalota (Budapest VII., Rákóczi út 12.) sikerlistája az elmúlt hetek könyveiből 1. Papp Lajos: Jöjjön el a Te országod (Kairosz) 2. Árpa Attila: Ha én ezt a klubról egyszer elme­sélem (Alexandra) 3. Kertész Imre: Sorstalanság (Magvető) 4. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (Helikon) 5. Mario Vargas Llosa: Edénkért a sarkon túl (Európa) 6. Stahljudit: Enni jó! (Park) 7. Hoffmanné Kövér Ildikó—P. Török Margit An­na: Hofi Géza élete és pályafutása (Hungaroton) 8. Umberto Eco: Baudolino (Európa) 9. Michael Cunningham: Az órák (Ulpius-ház) 10. Wladyslaw Szpilman: A zongorista (Európa) 2003. MÁJUS 9. Kovács András István- Gazda Albert: Boremberek című művének a boremberei a világnak ezt a személyes, szebbik felét sugározzák felénk. Kik ők? Általában, de nem kizárólag: borászok. Ko­vács András és Gazda Albert velük beszélget, pontosabban őket beszélteti. E beszélgetések, irányított monológok szerkesztett változata élet- és borszagú, mint egy jó szociográfia, izgalmas, mint egy krimi, mámoros, akár a hajnali ré­szegség. Tanulságos, pazar és a maga nemében hibátlan e könyv - még akkor is, ha egy vi­szonylag kockázatmentes műfajról van szó. S valahol megerősíti azt, amit egy kiváló borkollé­gistától olvastam, hogy elmúlt bő évtizedünk igazi sikertörténete a bor, s e mégoly viszonyla­gos siker, hátterében mérhetellen verejtékkel, daccal és elszánással, önbizalmat adhat. S elfo­gulttá tehet, hiszen barátságtalan és cudar hely volna egy teljességgel elfogulatlan világ. (Litkey és Társa Kft., 2002. 229 oldal, 6980 Ft) Szerencsénk van, hiszen bizonyos értelemben még­ Hugh Johnson is elfogult irántunk és To­kaj iránt. Önös érdekek mellett ennek végső forrása, hogy őt is megrészegítette e páratlan vidék sűrű és koncentrált levegője, legendás és misztikus bora. 23 Hugh Johnson-Jancis Robinson: A világ boratlasza című műve. Hugh Johnson, a világ legolvasot­tabb - és talán legjobb tollú - borkritikusa, és Jancis Robinson, többek között az Oxford Companion to Wine szerkesztője, a világ legis­mertebb és legelismertebb szakírói közé tar­toznak, náluk nagyobb befolyása csak a már említett Parkernek van. A boratlasz a világ­­színvonalat képviseli. Az első kiadás 1971-ben jelent meg, jelen kiadása az ötödik (ez kerül a Alkonyi László: Tokaj - A szabadság bora című könyve ezt a misztériumot próbálja szá­munkra átmenteni. A könyv olvasható úgy is, mint bort szerető ismerősnek ajándékba szánt szép album, az 1868-as előkép méltó utóda: gyönyörű képek, geológia, flóra és fauna, törté­nelem, szőlő, bor és birtokok, minden a helyén van. Ám ennél határozottan több: lelkesedés, hit és tűz van benne. Mondhatnánk, hogy To­kaj és bora legnagyobb természeti kincsünk (pi­cit ugyan elcsépelt, de jobb, mint a bauxit), olyan kincs, melyet helyettünk senki fel nem fe­dezhet. Tokaj valóban a szabadság bora. Ha a bor elmúlt bő évtizedünk sikertörténete, akkor e sikertörténetben külön kategória Tokaj, ahol a szabadságért a szó szoros értelmében meg kell(ett) harcolni. Az igazi szabadságot persze ingyen nem adják, de azért mégiscsak közbot­rány, hogy e páratlan tisztességgel és szívvel ké­szült borokat, melyekre mindenhol büszkék lennének, a hivatalos, impotens és szklerotikus Magyarország milyen jeges hallgatással és ellen­séges elutasítással fogadta. Nem szószólóin múlt, hogy ma ismét Tokajban készül a világ egyik legjobb bora, ahogy talán az sem véletlen, hogy borításunk legszebb darabja éppen To­kajról, erről a régi, új és szabad Tokajról szól. (Spread Bt., 2000. 239 oldal, 11 700 Ft. A könyv a kiemelt könyvesboltokban és főleg borboltok­ban kapható. A Bortársaság Batthyány utcai üzletét ajánlanám - ahol a könyv mellé egy palack jó toka­jit is vehetünk.) ÉLET ÉS|· IRODALOM

Next