Élet és Irodalom, 2004. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)
2004-10-29 / 44. szám - Megyesi Gusztáv: A tornatanárokról • Élet (4. oldal)
Árkádia-perek BORBÉLY SZILÁRD (Folytatás a 3. oldalról) A debreceniség lényegét, amelyet ő vezetett be a köztudatba, akképpen foglalta össze, hogy a debreceniek szerint az a jó debreceni, aki köztünk lett, köztünk nőtt és köztünk meg is maradt. Csokonait renegátnak tartották, és annak számít ma is, hiába telt el kétszáz év halála óta. A múlt év december 2-i, a Csokonai-év megtervezésével foglalkozó első és - akkor még nem tudtuk - utolsó kuratóriumi ülésen arra tettek ígéretet a város képviseletében jelenlévők, hogy a Csokonai-emlékévet a Közgyűlés felveszi a nagyrendezvények sorába, és ennek a státusnak megfelelően az új költségvetés tervezése során a programoknak kijáró költségvetési forrást szán az esemény méltó megünneplésére. Ekképpen lehetett volna biztosított a megemlékezésnek a költő jelentőségéhez méltó lebonyolítása.15 Ám a Közgyűlés nem szavazta meg a nagyrendezvény címmel járó költségvetési támogatást. A Csokonai-emlékév meghirdetésekor elhangzó, a 2003-as év valamilyen pénzmaradványából a 2003-as eseményekhez rendelt 2,5-3 millió forintnyi öszszeg 2004-ben sem növekedett. Az alpolgármester ennek a keretnek a felhasználásáról ekképpen nyilatkozott: „Hárommillió forintot szántunk a programokra, amiből - hogy a megemlékezés országos is legyen - egymillióval támogatjuk a Duna Televízió Csokonai-filmjét, ötszázezerrel pedig a helyi televízió alkotását.”16 Miközben az alpolgármester által a Csokonai-év eseményei között megmosolyogtató módon mindig első helyen emlegetett virágkocsi, melyből kettő is volt, darabja hatmillió forintba került, a városi költségvetés ennek az összegnek a negyedét rendelte az egész, nagy csinnadrattával beharangozott emlékévhez. * Visszagondolva, ha ártottam valaha Csokonainak, az egy alkalommal történt. 2001 nyarán részt vettem a városházán egy szűk körű megbeszélésen, amelynek a célja nem derült ki. Valamiképpen az igazából nem létező városi kulturális életéhez kapcsolódott, és feledhető is volt, mert minden eredmény nélkül zárult. Az utána következő levezető beszélgetésekben jeleztem, hogy hamarosan Csokonai-évfordulók következnek, és jó lenne erre időben gondolni. Készítettem is erre az alkalomra egy írásbeli emlékeztetőt, amelyet átadtam a polgármesteri hivatal kultúrájának. Ekkor a város egyik, nevét elhallgatni kívánó kulturális csúcsvezetője nevetgélve megjegyezte, hogy ha ma élne, Csokonai is bizonyosan fideszes lenne. Bár ilyen összefüggésben addig sosem jutott eszembe Csokonairól gondolkodni, de túl a felvetés nyilvánvaló szűklátókörűségén és tájékozatlanságán, mégis szöget ütött a fejemben. És meggondolatlanul azt találtam mondani, hogy nem, amennyire megismertem, már ha egy halott embert a szövegeiből meg lehet ismerni, sokkal inkább liberális volna az, aki kozmopolitának tekintette magát, és barátai, példaképei, mecénásai pedig szinte kivétel nélkül szabadkőművesek voltak. Megjegyzésem nem aratott sikert. A mosoly eltűnt. A levegő kicsit megfagyott. Olyan volt ez, ahogy mondani szokták, mint amikor akasztott ember házában kötelet emlegetnek. De erre csak később jöttem rá. Több szó nem is esett szegény Csokonairól. Azt hiszem, akaratom és szándékom ellenére, a Csokonaival szembeni alapvető bizalmatlanságnak ekkor adtam irodalomtörténeti alapot. A Csokonai-emlékév sorsa, meglehet, ekkor pecsételődött meg. Bizonyára vannak, akik azt gondolják, hogy elhamarkodott már mérleget vonni a Csokonai-emlékév teljesítményéről. Magam ezt nem így látom. Immár minden eldőlt. Bár 2003. december 2-a óta a kuratóriumot hivatalosan nem oszlatták fel, de nem is hívták öszsze. És noha már a Polgármesteri Hivatal lapjában is napvilágot látott a Csokonai-emlékév nyomorúságos voltát kritikusan bemutató jegyzet,17 amelynek a megállapításaival maradéktalanul egyetértettem, de felháborított, hogy mindeközben a felelősség kérdése nem vetődik fel. Ekkor, az emlékév Csokonaihoz méltatlan eljelentéktelenülése és a városi vezetés cinikus nemtörődömsége láttán döntöttem úgy, hogy lemondok kuratóriumi tagságomról, ha még létezik, mert immár reménytelen másként használnom és tennem bármit Csokonai „érdeke” védelmében.18 Már csak a szánalmas végjáték van hátra: a méltatlanul jelentéktelen történések feltupírozása. Az alpolgármester hiperbolikus, ám a tényekkel több mint laza kapcsolatot tartó nyilatkozatai. Mint például az, hogy „tudományos emlékülések sora”19 követte volna az emlékév megünneplését. Valamint az elszánt ártatlanság bizonygatása és a felelősség elhessegetése várható. És mindez anélkül fog történni, hogy önvizsgálatra késztetne bárkit is a város vezetésében. A Csokonai iránti kegyeletsértő tiszteletlenséget nehezményező észrevételeimet kellemetlenkedésnek, egy gyerekes, felnőni képtelen ember fanatizmusának, gyűlölködésből származó személyes támadásnak és hasonlóknak kívánják beállítani, azok, akik nem ismerik sem a város, sem az irodalom történetét. A sértettségre történő hivatkozás forrása a város kulturális életét és a város vezetését súlyos szavakkal illető, a Debreceni Disputa körkérdésére adott válaszaimban lelhető fel.21 Az ott megfogalmazott kritika Debrecen kulturális érzéketlenségét irodalomtörténeti távlatba állítva, és tovább élő, rossz hagyományként mutatta fel. Kazinczy akként fogalmazott Csokonaival kapcsolatban annak idején, hogy Debrecen szinte élvezte, hogy megalázhatja a szellem világában legmagasabbra jutott szülöttét. Az Árkádia-per ki nem mondott tétje ugyanis az volt, hogy Kazinczy azt szerette volna kikényszeríteni: a város, amely életében megnyomorította Csokonait, halála után kénytelen legyen belátni tévedését, és állítson maga emléket, vagy tűrje el, hogy mások állítanak méltó oszlopot a költőnek. Debrecen tudta, ahhoz, hogy a Kazinczy által tervezett emlékmű - és ehhez képest a síremlék anyaga, formája, a rá vésendő szöveg valójában mind mellékes - megvalósulhasson, felül kellene bírálni a Csokonairól alkotott, megvető és lekezelő ítéletét. De Csokonainak a várost illető súlyos kijelentései és szellemének szervilizmustól, elfogultságtól mentes, Debrecen mentalitásával azonban homlokegyenest ellenkező mivolta a város narcizmusán mély, mind a mai napig be nem gyógyult sebet ejtett. Úgy látszik, Csokonait jó szívvel és hátsó szándékok nélkül, felemelkedett lélekkel és nem lesunyt szemmel, a nagyságnak kijáró szeretetteljes alázattal és nem pökhendi gőggel ünnepelni - kétszáz évvel halála után - még mindig nem lehet Debrecenben. Az obeliszknek a Kollégium előtti parkba történő áthelyezését bejelentő hír indoklása ekképp hangzott: „A gesztus szimbolikus lehetne, hiszen annak az iskolának a parkjában helyeznék végső nyugalomra, amely megvált tőle. Ott lenne méltó helye a költőnek, nem a jelenlegi parkban, ahol elhagyatva, elfelejtve áll - mondta Túri Gábor alpolgármester...” (Cs. E., F. Gy.). A város elköltöztetné Csokonai síremlékét, Hajdú-bihari Napló, 2003. október 24. Az átgondolatlan indoklás nem érvelt, csupán kinyilatkoztatott: homályban maradt, hogy vajon miért volna mindez jó, ha a Kollégium nem „rehabilitálta” azóta, hogy „megvált” a poétától? Bár nem tűnik túl diplomatikusnak, hogy ezt a szándékot az alpolgármester oktrojálja rá az érintett intézményre, amelynek vezetői ezt követően sem vállalták sem az ötlet praktikus részét, sem a benne mindenképp megbúvó „szimbolikus” cselekvést, hanem épphogy határozottan tovább passzolták a kiváló építésznek, Csete Györgynek. 2 Fábián György: Ami a sírt is megrázkódtatja, Hajdú-bihari Napló, 2003. október 27. 3 A Csokonai-emlékév történetével kapcsolatban nyomon követhetőek az események az alábbi internetes újság honlapján: www.vagy.hu A Kulturkraft rovaton belül lelhetők fel a vonatkozó anyagok. 4 Tar Sándor: Kölcsey, ÉS, 2003/40. Erre szükségét érzete Debrecen város fideszes polgármestere, hogy olvasói levélben válaszoljon: Kósa Lajos: Tar Sándor Kölcsey-siralmához, ÉS, 2003/42. A következő számban, ugyanabban, amelyben Tar Sándor Csokonai című írása is napvilágot lát, még fontos megjegyzéseket fűz Lukovics András: Városkép a Kölcsey, ÉS, 2003/46. 3 Tar Sándor: Csokonai, ÉS, 2003/46. 6 Túri Gábor: Csokonai, Tar és Debrecen, ÉS, 2003/47. 2 M. László Ferenc: Még Csokonai, ÉS, 2003/48. Megtalálható még: www.vagy.hu-n) - de erre a levélre már nem érkezett a megszólíttatott alpolgármestertől válasz. ^ A Gulyás Gábor által készített interjú 2003 novemberében jelent meg, és a www.deol.hu internetes városi újság oldalán lelhető fel. Az Árkádia-per néven ismert vita anyaga megtalálható újraközölve. Csokonai emlékek, szerk.: Vargha Balázs, [Bp.] MTA, 1960, 281-299. és 596-598. 10 A síremlék történetével kapcsolatban és az exhumáció folklórjával kapcsolatban lásd a következő összefoglalót: http://utcanev.atw.hu * * Hihetőbb, hogy ez a Csokonai-legendák közül való. Azonban az igaz, hogy az emlékmű alapjainak elhelyezkedéséből ítélve, ami a sír feltárásakor került napvilágra, mégiscsak volt valami alapvető bizonytalanság Csokonai földi maradványainak valóságos helyét illetően. Malán Mihály: Csokonai Vitéz Mihály exhumációjának eredményei, Annales Biologicae Universitatum Hungáriáe, 1954, 251-261. 13 Szerény javaslat. Kézirat. A szöveg megtalálható a Debrecen MJV Polgármesteri Hivatalában. 14 Kácsor Zsolt: Botrányba fullad a Csokonaiemlékév?, Népszabadság 2004. szeptember 30. 13 A kuratórium ajánlását a tagok javaslatait és megfontolásait a kuratórium elnöke összegezte A „ Csokonai-kuratórium ” javaslata az emlékév lebonyolítására című dokumentumban. A szöveg, amely megtalálható a Debrecen MJV Polgármesteri Hivatalában, formálisan is alig néhány pontjában teljesült, szellemében pedig egyáltalán nem. 161/0. 17 Gulyás Gábor: Honjában legbujdosóbb magyar, Debrecen, 2004. szeptember 15. 18 Borbély Szilárd: Jelentéktelen Csokonai, Hajdú-bihari Napló, 2004. szeptember 17. 19 Dombi Margit: Támadás sértettségből, Magyar Nemzet, 2004. október 1. 20 Uo. 21 S. Varga Pál: Van vagy nincs? Ha van, miért nincs? Debreceni Disputa, 2004/7-8., 0-19. Kádár Katalin munkája Biedermeier étterem családias hangulat korhű környezet eredeti receptek alapján készült ételek romantikus háttérzene 1066 Bp., Mozsár u. 12. Tel.: 331-8942 www.biedermeier-restaurant.hu ÉLET ÉS!· Sűrű és sötét fellegek tornyosulnak a tornatanárok feje fölött. A tervek szerint ugyanis januártól elveszik a testnevelő tanároktól azt az ősi jogot, hogy tanév végén leosztályozzák a gyerekek tornaórán tanúsított produkcióját, ezután csak szöveges értékelésre lesz módjuk. Az elképzelés, hol másutt is, mint a kormány által benyújtott költségvetési törvénytervezetben szerepel, amelyről szilveszterig tartó kilátástalan vita várható a parlamentben, ám a probléma már most tovább mélyítette a két Magyarország közti árkot. Az egyik tábor kitörő lelkesedéssel fogadta a tervet, szerintük egy-egy rossz érdemjegy után frusztrált gyerekek sora lép ki az iskolakapun, sőt, az volna helyes, ha minden tantárgyban megszüntetnék az osztályzást, mert irreverzibilis károsodást okoz a gyerekek lelkében. Ebben lehet valami, mert egy kettes, de főleg elégtelen osztályzatnál nyilván sokkal célravezetőbb, ha a diploma átvétele óta permanens idegfeszültségben élő tanár szövegesen értékel, és egyes helyett azt írja az értesítőbe, hogy a gyerek menthetetlenül hülye, ami nyilván a vízfejéből következik; a szülő is minden bizonnyal azonnal helyrejön mentálisan. A másik tábor viszont egyenesen népegészségügyi katasztrófáról, sőt, nemzethalálról beszél azon az alapon, hogy ha nincs érdemjegy, akkor a gyerek nincs motiválva, és ahelyett, hogy helyes testtartással fészket képezne a gyűrűhintán, egyszerűen le se vetkőzik az órára, vagy ha mégis, gyakorlat közben rágyújt, és ha szól neki a tanár, leköpi. Rosszabb következmény úgyse érheti, mint a gyűrűn. A kérdéshez nem tudok hozzászólni, ám azt kétségkívül észre kell venni, hogy lám, egy költségvetési törvénytervezet egészen új értékrendet képes az égre festeni, hiszen ki hitte volna akár még a múlt héten ,is, hogy a világ gyémánttengelyét tulajdonképpen tornatanárok élőlánca alkotja. Kérdés, jó-e ez nekünk. Nem tudom, hogy a nyájas olvasó hogy van vele, de én még soha nem találkoztam olyan földi lénnyel, aki megbukott volna tornából, sőt, én úgy emlékszem, hogy a legbénább osztálytársaim is ötöst kaptak, főleg akkor, ha más tárgyakból jelesre álltak. E sorok írója, példának okáért, az általános iskola hatodik osztályában több fatális tévedésnek köszönhetően minden tárgyból ötösre állt, kivéve a tornát. Ám, hogy a tornatanár ne rontsa el a kitűnő bizonyítványt, s a tanítvány szülei még inkább örömüket leljék kiváló fiúkban, megadta a jelest. Az most más kérdés, hogy később aztán ugyancsak e sorok írója, szintén a fatális véletlenek sorozatából kifolyólag öt tárgyból is bukásra állt a középiskolában, s ezt év végére realizálta is. De nem ez fájt neki igazán, hanem, hogy tornából is csak hármast kapott, holott az iskolaválogatott jobbösszekötőjeként öregbítette az iskola jó hírnevét. Azért kaptál csak hármast, magyarázta aztán e sorok írójának a tornatanár, mert amúgy is annyiból buktál, hogy neked már mindegy, másrészt engem állandóan komolytalansággal vádolnak, hogy mindenkinek ötöst adok. Hát most láthatják, hogy én nem tréfálok. Nem hiszem, hogy a helyzet azóta sokat változott, és bárki ebben az országban komolyan veszi a testnevelés-osztályzatokat, legelőbb is maguk a tornatanárok, akiket nem kevernek össze azokkal, akik elméleti szinten élnek a testnevelésből, ennélfogva igen erősen kifejlett a fontosságtudatuk, s most azt követelik, hogy ha tornából nincs osztályzás, akkor ne legyen magyarból sem. Mindenesetre az a tény, hogy az új kormány jóvoltából a tornatanárok bekerültek a büdzsébe, mégpedig nem is nagyon messze az autópálya-építési és szociális fejezetektől, több mint gesztus. Mert ugyebár nem arról van szó, hogy az oktatási tárca, félve a vitáktól, az 589 oldalas költségvetés többi és súlyosabb tételei között akarja suttyomban átpasszírozni a törvénymódosítást, hanem arról a reveláció erejével ható közgazdasági felismerésről, hogy ha egy tornatanár nem osztályoz, akkor az komoly bevételt hoz a büdzsének. Sok tornatanár, sok bevétel; gondolom, Brüsszel már most lázban ég. El tudom képzelni, hogy eljő az idő, amikor minden szinten megszűnik minden rendű és rangú osztályzás, feleltetés és vizsgáztatás, mi több, mindenki alanyi jogon kap mindenből jelest, akkor lennénk végre minden téren eminens ország. Megyesi Gusztáv a tornatanárokról ELET IRODALOM2004. OKTÓBER 29.