Élet és Irodalom, 2006. janár-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
2006-03-10 / 10. szám - Kondor Ferenc: Mellément | televíziókritika Kedd 21 (M1) (30. oldal) - Tóth Ágnes Veronika: Pörgésben | tánckritika Frenák Pál: I-M-P-R-O. Frenák Pál Társulat, Ludwig Múzeum | Frenák Pál: MILÁN – Újvári Milán, Trafó (30. oldal) - Cserna-Szabó András: Jókai Nemzeti Park | rádiókritika Versben, dalban – az énekmondók. Születésnapi köszöntő: Jókai Mór (Petőfi) (30. oldal)
KONDOR FERENC: Televízió Mellément Ferenc?! - szólt szigorúan a szivartól és konyaktól mart hang a telefonban, az én kilencvenéves tantikámé. - Igen, Pali néni - válaszoltam, és rosszat sejtettem. Pali nénihez képest ugyanis egy SZDSZ-aktivista szédelgő, helyét nem találó szélsőjobboldalinak számít. - Ferenc! - mondta a basszusba hajló drága hang. - Térjen már észhez! Maga mindig csak buzerázni fog?! - No de Pali néni, hát a Wass Albert... meg a... Miért... Zrínyi Miklós... - Megőrült, Ferenc, tudja maga, mire gondolok! - Hát így konkrétan, Pali néni..., de én politikával... - Ferenc, tudja maga egyáltalán, hogy itt választások lesznek?! És mi lesz a hazával, ebek harmincadjára jut?! Nézzen már valami rendes műsort! - és lecsapta a kagylót. Lázasan keresgélni kezdtem, mire gondolhatott Pali néni, és arra jutottam, csak a Kedd 21-re. Könnyeden a politikáról, Baló György új műsora. Hát jó. A két hete indult élő műsor valójában nem műsor, nyilván április 9-e vagy legfeljebb 23-a után megszűnik. S nyilván kötelező is a magyar közszolgálati televíziónak, hiszen épeszű embernek amúgy nem jutna eszébe ilyen típusút létrehozni. A probléma a műsor címével és adásidejével kezdődik. A Kedd 21 cím arra utal, hogy kedden este kilenc órakor kezdődik, ám már a műsorújságok is egyöntetűen 21.05-re jelzik. Ehhez képest az első adás úgy 21.07-kor, a második 21.06-kor kezdődött. Nem volnék eg szőrösszívű, de nem kellene megváltoztatni a főcímet, mondjuk arra, hogy Kedd 21.08? Igazán csak mellékes motívum, de nem tudom megállni: vajon miért van az, hogy - a kereskedelmi tévéket is ideértve - a magyar televíziózás a pontosság erényével ily kevéssé büszkélkedhet. Trehány tévé, következésképp trehány ország, vagy fordítva — de ezt csak zárójelben. Mindazonáltal a trehányság nem csak ebben mutatkozott meg, s nem is csak ilyen közvetlenül. A Kedd 21 struktúrája arra alapozódik, hogy a szerkesztők behívnak két politikust, eg kormánypártit meg egy’ ellenzékit, s egymásnak eresztik őket, de nem ám vadul, hanem igenis barátságosan, jelezvén, hogy ezek itten emberek, például, szóba állnak egymással, ahogy az első adásban láttuk-hallottuk, nem Lendvai elvtársnő meg Rogán kisvezér úr volt, hanem Ildikó és Antal (plusz virág Antaltól Ildikónak). A másodikban Veres János és Varga Mihály jelenlegi és volt pénzügyminiszterek már kissé visszafogottabb „aurában” léptek fel. Mindegyikőjükről volt egy kis klip, mely azt bizonyította, hogy hát ezek emberek ám, volt gyerekkoruk és a többi. Mondjuk megkíméltek Lendvai Ildikó hat hónapos korában felvett, hason fekvő, s így kis popóját is kidomborító mosolygós fényképétől, de a pénzügyminisztereknél már nem tártak fel semmilyen múltbéli „forrást”. Azt azért nem tisztük meg, hogy Veres János és Varga Mihály időnként focizik, s néha a parlament csapatában, és akkor bizony nincs konfliktus, noha egyébként más sincs. Amúgy meg persze mindenki, Ildikó, Antal és János meg Mihály mondja, amit már ezerszer hallottunk tőlük, igaz, korábban talán kicsit kulturálatlanabb formában. A politikus mint ember nincs is ennél szebb. Baló felkészült moderátorként irányítgatja őket, lazának látszik ő is, különösen amikor Varga Mihály gyermekei hogylétéről érdeklődik: „ugye két fiú és egy lány?”, mire a volt pénzügyminiszter fájdalmas mosollyal mondja, hogy minden rendben, csak két lány és négy fiú, mire Baló megjegyzi, hogyhát „ez mellément”. Mivel a műsor élő adás, Baló leggyakoribb szava a „gyorsan”; „ha gyorsan beszélnek, van még egy percük a válaszra”; „gyorsan kérem a választ”, mondja Varga Mihálynak, aki ekkor tényleg emberként nyilvánul meg: „inkább lassan, de talán így értik". Baló György küzdelme az idővel - megértjük, mi is csak így vagyunk ezzel, legnagyobb ellenfelünk a szárnyas idő, s oly közel a halál. A stúdió díszlete tucatnyi plazmatévé (előttük kering Baló György felvezetésként), mivel pénzügyminiszterek a szereplők, főleg pénzjegyeket mutatnak, a verbuvált közönség tapsol (az első adás elején láthattuk is a tapsrend „beintőjét”), aztán meg időnként szunyókál, érthetően. Mily szép is, amikor kedvenceink elbeszélnek egymás mellett! Amúgy meg rég döntöttünk. Egy műsornak álcázott semmi, drága Pali néni, kézcsókkal, Ferenc. (Kedd 21 - mi, 21 óra, kis rátartással) TÓTH ÁGNES VERONIKA: Tánc Pörgésben A Ludwig Múzeum minden hónap utolsó szombatján meghosszabbított nyitva tartással, késő esti táncelőadásokkal várja a látogatókat. A Frenák Pál Társulat a Mennonóxia, egy korábbi Frenák-szólóval és az I-M-P-R-0 című, kifejezetten a Ludwig Múzeum terére komponált, friss darabbal érkezett. Az előadásoknak az Üvegterem adott otthont, mely egyrészt hangsúlyosan színházi tér, hatalmas belmagasságával, átlátszó falaival és plafonjával - mely lehetővé teszi, hogy akár egy emeletről feljebb, egészen szokatlan szögből is nézhessük a produkciót, másrészt viszont persze egyértelműen nem színházi tér, hiszen a világítás megoldatlan, a márványon (műmárványon?) pedig feltehetőleg embertelen feladat táncolni. A trükk az 1-M-P-R-O esetében az, hogy a koreográfus, Frenák Pál gördeszkához hasonló, fémgörgős szerkezetekkel látta el táncosait, melyekre teljes testsúlyukkal rátámaszkodva, villámgyors cikázásokkal, pörgésekkel vehetik uralmukba a teret. A színpadi tér és a nézőtér elválasztását éppen ezek a gyors, kiszámíthatatlan fékezések és pördülések húzzák meg, át- meg átrajzolva ennek a meglepően közeli együttlétnek a határait. A táncosok öltönyök és fehérneműk rafinált kombinálásából létrejött, extravagáns, kihívó, fekete-fehér szettekben feszítenek, melyekben randomszerűen keserednek a férfi és női ruhadarabok, a lányokon lötyögnek a zakók, egyikükön még nyakkendő is akad, de nadrág helyett csupán tűsarkú egészíti ki az összeállítást, a fiúk némelyikéről viszont az ing maradt le. Az I-M-P-R-O felfokozott hangulatú és tempójú, szenvedélyes játék, mely úgy improvizatív, hogy a másodperc törtrészéig pontosnak, kiszámítottnak és megkomponáltnak kell lennie, hiszen kulcseleme a koncentráció, az egymásra figyelés és a fegyelem. A társulat ragyogó táncosai - Gergye Krisztián, Juhász Kata, Kolozsi Viktória, Nemes Zsófia, Újvári Milán, Várnagy Kristóf, Zambrziczky Ádám - ezzel az eredeti, görgős eszközzel szokatlan mozdulattárat skiccelnek fel, melyben a lendület, a pörgés, a fékezés, az esés, az ütközés új jelentést kap, és mindig magában hordoz egy mákszemnyi véletlent. Ezeknek a véletleneknek a megfegyelmezése és szabadon engedése teszi, hogy Frenák koreográfiája a maga játékosságával, egyszeriségével, könnyedségével az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb táncélménye. Frenák Pál másik friss darabja, az Újvári Milán előadásában, a Trafóban bemutatott MILAN c. koreográfia egy ponton találkozik az előbb említett I-M-P-R-O-val, az eszközhasználatnál: a szólista a nyitó- és záróképben görkorcsolyával szeli a köröket a színpadon. A görkorcsolya, éppúgy, mint az előző darab esetében a görgők, felgyorsítja a mozgást, az egyes mozdulatokat egymásba simítja, és az irányváltásokat folytonossá teszi, kibővítve ezzel a test képességeit. Alapesetben a görkorcsolya sportszerként színpadidegen lehetne, de tökéletesen beépül a koncepcióba, csak azt találgathatjuk, miért nem használták eddig mások? Szokatlan, de mindeközben mégis pofonegyszerű Frenák megoldása, mint a legjobb ötletek általában. Óriás méretű fehér léggömbök lebegnek a térben, hosszan lelógó zsinegeik erdejében suhan egy alak, hátán furcsa teherrel. Egy fiú és egy életnagyságú emberbábu a darab hőse, egy élőlény és egy feltehetőleg képzeletbeli figura, akik menthetetlenül egymáshoz vannak nőve. A bábu egyedüli társból rövidesen nyomasztó árnnyá válik, kettősük egy 5 méter magasban játszódó hinta-jelenetben fordul át igazán élethalálharccá. Emlékezetesen szép a díszlet, melyben az óriásléggömbök imbolygása mellett a lélekvesztőszerű hinta lengése is fokozza a bizonytalanság, a meghatározhatatlanság érzését. Nem kell feltétlenül dekódolunk, hogy a bábu, amit látunk, egy másik személy-e, esetleg egy rég halott ikerpár emléke vagy csupán egy képzeletbeli társ: számtalan variáció érvényes, és csupán magunkról tudunk meg többet azáltal, hogy milyen értelmezést keresünk. Úgy tűnik, e furcsa párharcból végül a fiú kerül ki győztesen: a darab zárásaként visszatér a kezdőkép görkorcsolyás száguldása, de a fiú megint cipel valamit, mely első pillantásra csontváznak tűnik, később bontakozik csak szárnyakká. Ebben a megkettőzött szólóban a táncos, Újvári Milán nincs könnyű feladat elé állítva, hiszen a bábu minden rezdülését, mozdulatát, gesztusát ő hozza létre, miközben folyamatos dialógusban van az általa mozgatott lénnyel. Viszont legalább rögtön kiderül róla, hogy pontos, elegáns, fegyelmezett táncos, aki érzékenyen oldja meg ezt az összetett feladatot, számot adva kivételes tehetségéről. (Frenák Pál: I-M-P-R-O - Frenák Pál Társulat, Ludwig Múzeum; Frenák Pál: MILAN - Újvári Milán, Trafó) Baksai József munkája CSERNA-SZABÓ ANDRÁS: Jókai Nemzeti Park Mikor kipattant a rendszerváltás, ifjonti felindulásunkban első dolgunk volt, hogy felragasszuk a szentesi szovjet-obeliszkre a plakátot, melyen Lenin pofájába egy narancs csapódik. Csöpe nagyanyám másképpen képzelte a változások menetét. Hirtelenjében két rögeszme kerítette hatalmába: az egyik, hogy kárpótlási jegyein visszavásárolja famíliánk államosított földjét, a másik, hogy ingyen vasúti jegyeit kihasználva pesti antikváriumokból pótolja a százkötetes Jókai-összesünk sérült avagy ellopott példányait. Gondolta, ha már így alakult, alkalmasint lemossa a gyalázatot, s a magyar név megint szép lesz. Bár Jókai regényeiben éppen anynyi lekvármagyar és gecihuszár működik, amennyi fényesen csillogó magyar jellem, mégis, valahogy úgy alakult, Jókai lett a par excellence magyar író, nélküle nincs se Isten, se haza, se család. Császár István egyik mániákus rétora például kifejti: „Laborfalvy Róza azt mondja: »fiam, most írsz egy regényt« / Jókai bekocog a szobájába, és három nap múlva kijön, és ott van a regény, érted?... ő a mesemondó, aki egyszerűen kitalál / egy egész országot megmagyarosított / hát itten... itt svábok voltak meg minden fene / de aztán elolvasták Jókai regényeit, hogy milyen szépek azok a magyarok, milyen derekak, milyen fasza legények... bocsánat a kifejezésért... és akkor azt mondták: ej, az istenit! Akkor mi is magyarok vagyunk!” Aztán hozzáteszi: „ekkorát hazudni! azért isten-bocsánat, én ismerem a magyarjaimat”. Persze Jókai is ismerte magyarjait, de hát ez ma már senkit nem érdekel. Az író ne mozogjon, haljon meg, aztán maradjon nyugton a neki kijelölt skatulyában! Néha persze elődugja fejét a sírból Móric, és fájdalmasan lamentál: És az arany emberem blake-i léttörténete!? Az abban kavargó mítoszi erők? A magyar nábobom romantikus rajza alól felsejlő pszichológia, realizmus, történelem és fatalizmus? És a nyelvem? A hangulataim? A rossz magyarjaim? Mér mindég csak nyalka huszárjaim, mézes csókjaim, papírmasé szörnyeim? És szegény mondaná tovább, de már vissza is gyömöszölték a fiókba, drága Móric bátyánk, hogyan lehet így viselkedni, a legnagyobb magyar regényírónak, ejnye! így aztán Jókai folyton segítségre szorul, nagyjából Gyulai és Péterfy tevékenysége óta. Nemes Nagy Ágnes már egyenesen úgy fogalmaz: „meg kell védeni Jókait, mint egy nemzeti parkot...”. Kegyelmezzetek neki, mondja, hiszen butus romantikus, gyermeki szívdobogás, de hát ez jutott nekünk, s azért vegyétek észre, van neki hangja például, meg tájat is tud festeni, ráadásul „múltunk, magyar világunk hatalmas, elsüllyedt földrésze”. Kalandjai filmre valók, de lélektanát ott is tanácsos elkenni, „elfedni, mint Noé fiainak apjuk meztelenségét”, így szokta simogatni a szelíd, öreg szülő kis testi és szellemi hibával született gyermekét... Mária régóta úgy, és csakis úgy illik gondolni, mint kék szemű nagy gyerekre, kinek mániája, hogy kistestvéreinek meséljen az ágyuk szélére ülve (így gondol rá Szerb Antal is, akitől azért nagyobb fantáziát várnánk, ha valaki, ő tudja, mi minden rejtezhet a séma alatt). Ha mindenáron lojálisak akarunk lenni Jókaival, még elismerhetjük, hogy egy elsüllyedt magyar múlt lexikona. Kultúrtörténeti tárháznak használni még szabad. Használják is, így például Váncsa István nem tagadja, ő Krúdy helyett Jókait ültetné a magyar irodalom főínyencének trónjára: „Krúdy főtt marhahúsokról, sárgaborsó-főzelékekről és füstölt oldalasokról álmodott, Jókainál egy rendesebb ebéd teknősbékalevessel indul, arra sherryt isznak, aztán osztriga jön, majd tengeri rák...”, s így tovább a szarvasgombától a gyömbérkompóton át a szalonkáig. De azt kimondani, hogy Jókai magasabb pillanataiban zseniális, hogy a romantikus mese alatt mennyi különleges portéka rejtőzik, hogy a tündérszédület mögött ott az éleslátás, hogy a csipkés nyelv alatt valami földöntúli, bölcs együgyűségre lelhetünk, hogy Jókai legendái jó esetben nem eltakarják, csak megemelik a valóságot, hogy a mitizált magyarságkép mellett nagyon is benne van, hogy nem mindig vagyunk mi olyan „fasza legények", hogy a túl színes díszletek mögött olykor micsoda mitikus logika működik, hogy vázlatos szituációi közben mennyi pompás morzsát hullajt elénk (mint például a Kőszívűben azt a hátborzongató történetfilozófiai képet a Pontoppidan norvég tudós krákjáról), hogy keleti képzeletének hatásai Krúdyig és tovább érnek - szóval ilyeneket kimondani én csak zárt ajtók mögött, szemináriumi szobákban hallottam, azóta sem leszámítva mondjuk anyámat, aki nyugdíjba vonulásának szinte első napján nekiesett a Jókaiösszesnek, úgy látszik, a százkötetes ügyének ápolása nálunk nőágon öröklődik). Nincs erre most se idő, se tér, de tényleg nem esne nehezemre leírni, miért nem igaz például Az arany emberre Szerb általános vádja, hogy Jókaiból hiányzik az istenkeresés, a világnézeti nyugtalanság meg a lélektani kíváncsiság. Jókait kárhoztatjuk legendagyártási dühe miatt, pedig mi is ragaszkodunk a legendákhoz: jó így nekünk a Mór, nem kell őtet kaparászni, már ilyennek szoktuk meg. Csak egyetlen példa: még az Új Magyar Irodalmi Lexikon is (ami ugye hangsúlyozottan tényeket kíván felsorakoztatni) ragaszkodik ahhoz a vérromantikus hülyeséghez, hogy Jókai 48-ban megy a susnyásba Rúzsa Sándorért... A rádió sem próbálja árnyalni a kérdést Móric születésnapján, egy Jókai-verset elszavalnak, egy másikat eldanolnak betyárstílben, aztán ki-ki indul a saját dolgára, így megy ez. (Versben, dalban az énekmondók. Születésnapi köszöntő: Jókai Mór. Petőfi rádió, február 18.) SEBESTYÉN ZOLTÁN RÉSZLETEK című kiállítása a Magyar Műhely Galériában. (1072 Bp , Akácfa u. 20 ) Rádió ÉLET ÉS FŐ IRODALOM 31 Ul 1 Megtekinthető: április 8-ig 2006. MÁRCIUS 10.