Élet és Irodalom, 2007. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)

2007-07-06 / 27. szám - Váncsa István: Nicht vor dem Kind (1. oldal) - Csurka Eszter: Rajzok • Bemutató szám (1-32. oldal)

Rauschenberger Péter: Mi van veled, demokrácia? * „Az ingyenpénz sokat tud ártani” - interjú Bojár Gáborral, a Graphisoft SE Európai Rt. elnökével (Rádai Eszter) * Alkotmánybírósági döntések (Bajomi-Lázár Péter, Hanák András) * Ketten egy új könyvről - Földényi F. László: „Az irodalom gyanúba keveredett” - Kertész Imre-szótár (Gács Anna, Selyem Zsuzsa) * ÉS Irodalom: Balázs Imre József, Gát Anna, Sigmond István, Szilágyi Ákos, Szív Ernő ELET ELIT IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 396 FT 2007 JÚLIUS 6. VÁNCSA ISTVÁN: Nicht vor dem Kind Mint azt nyájas olvasóm már nyilván tudja, Gyurcsány saját kezűleg verte meg Kármán Irént egy olyan szadomazo partin, amelynek a meg­kötözés és a rakpartoldalon legurigázás is része volt. Portikkal szin­tén ő hozta össze, részint, hogy a saját olajügyeiről elterelje a figyel­met, részint meg kukkolni akart, mert perverz disznó amúgy. Ha nyájas olvasóm mindezt mégse tudja, akkor én most nagyon cso­dálkozom, hiszen „maga ez a tényállítás, ez nem új, hát ez egy közkeletű, mindenki által, azt hittem, hogy eddig tényként kezelt álláspont”, hogy egy élő klasszikust idézzek. Az a körülmény pedig, hogy fentieket most szoptam az uj­­jamból, meg amúgy is nyilvánvaló baromság az egész, mit se számít, a politikai közbeszéd manapság csupa ilyesmiből vagy ennél is jóval sö­­tétebb retorikai alakzatokból áll össze, és ehhez már mindenki rég hoz­zászokott. „Korrekt, értelmes, intelligens, tisztelettudó, nevelő hatású, felelős, felvilá­gosult, konstruktív beszéd ebben az országban manapság nem létezik”, mondja egy szakértő. „Napjaink hihetetlenül ki­sértő beszédstílusa arra utal, hogy hovatovább képtelenek vagyunk értelmes és eredményes módon tárgyalni bármiről, ami fontos az or­szágnak. Ezért aztán mind kevesebb esélyünk van arra, hogy akár csak a legnyomasz­tóbb problémák megoldásának komolyan nekilássunk”, mondja a másik. Viszont a fenti két idézet nem Magyarországról, hanem az Egyesült Államokról szól, szerzőik Jim Lehrer (PBS), illetve Arthur Sulzberger (New York Times), egyikük se egy macskajancsi. De nemcsak a sajtómun­kások vélekednek így, a politika hangneme az amerikai publikum sze­rint is mind alpáribb, a televíziós vitaműsorokban szereplő politiku­sok jobb esetben elbeszélnek egymás mellett, rosszabb esetben arról értekeznek, hogy valójában mit gondol a másik fél, és hogy mit kéne a másik félnek csinálnia, ideológiai frázisokat pufogtatnak, vagy szimp­lán csak egymást simselik. Mindez pedig egyre durvább, mondják a nézők, mert ebben az egy dologban, úgy látszik, mindenki egyetért. Igen, a stílus alantas, bár­­dolatlan, otromba, útszéli és egyre útszélibb, hangoztatják maguk a politikai aktorok is, majd repülőse után kiáltanak. Leginkább olyan­kor, amikor épp a túloldal beszél. Nézzünk valami mást. Itt van előttem az Európai Parlament egyik do­kumentuma. Jelentés a tagok viselkedéséről (Report on Standards of conduct of Members), azt mondja, hogy :Az Európai Parlamentben folyó viták olykor elriasztó irányt vesznek, közbekiabálásokkal, sértegetésekkel, kötekedéssel, sőt néhanap­ján verekedéssel”. Tehát elagyabugyálják egymást a képviselők, immár az Európai Par­lamentben is. Persze hallottuk, hogy Törökországban, Ukrajnában, Tajvanon, Nepálban, Grúziában, Dél-Koreában, Japánban és más eg­zotikus országokban így szokás, továbbá emlékszünk a feledhetetlen Zsirinovszkijra, aki rendszeresen és örömmel abziktálta képviselőtár­sait, köztük a hölgyeket is, evvel együtt azt gondoljuk, Európában másképp kéne lennie. Csakhogy, ha nem tudnánk, a két háború kö­zött még a brit parlamentben is verekedtek a honatyák. 1926-ban egy Roy Bird nevű tagbaszakadt konzervatív az ő J. P. Gardner nevű mun­káspárti képviselőtársából oly sikeresen csinált kávézaccot, hogy azon­nal meghívták egy londoni ökölvívó gálára, méghozzá csillagászati összegekért. Ami pedig a magyarországi helyzetet illeti, egy régi kari­katúrát nézegetek, Nyugtalan ülés a képviselőházban 1869-ben címmel, olyan, mintha a rakhmári Grand Hotelt ábrázolná, az úri közönség verek­szik, kitűnő széklábak, megbízható elsősegély. Ady is verekedő parla­mentről, továbbá az emberiséget emésztő, förtelmes kergedühről pa­naszkodott, noch dazu a békebeli békében, így aztán lehet, hogy a nyu­gati világ és benne Magyarország politikai diskurzusának hangneme mégse abban a tempóban durvul, ahogy mi hisszük. Lehet, hogy épp finomodik. Geoffrey Nunberg nyelvészprofesszor például azt állítja, hogy az amerikai politikai közbeszéd hangneme, a néphittel ellentétben, nem durvul, hanem napról napra gyengédebb, szubtilisabb, finomabb. Er­ről az igen örvendetes tényről viszont az állampolgár sajnálatos mó­don nem értesül, mégpedig azért nem, mert a médiafogyasztó egy hét leforgása alatt több politikai gyalázkodást lát és hall, mint a nagyap­ja az egész élete folyamán. Nagyapó a verekedő politikusokat nem láthatta, mert nem volt te­levízió. Hatalommániás, romlott lelkű, gátlástalan közszereplők bő­ven akadtak, de média híján egyikük se gondolhatta, hogy felépíthe­tő egy olyan sikeres üzleti modell, amely kizárólag politikai arcátlan­ságon alapul. 1864-ben a demokraták bandzsa ripacsnak titulálták Abraham Lincolnt, ezt hallotta pár száz vagy pár ezer ember, ennyi volt a botrány. Ezzel szemben a mai politikus, ha nem restell valami nagyon hülyét és aljasat mondani, másnap már az NBC reggeli mű­sorában trécsel Matt Lauerrel, harmadnap megjelenik Jay Lenónál, aztán körbejárja az összes televíziót, mindenütt újra és újra elmond­hatja a baromságait, issza a szavát az egész világ. Ezt nem én mon­dom, hanem Geoffrey Nunberg jellemzi ekként az amerikai közálla­potokat. Nálunk nincs NBC, se Jay Leno, a többi nagyjából stimmel. A po­litikus ötkor kel, hatkor már valamelyik tévéstúdióban sminkelik, éj­fél előtt az isten tudja, hányadik tévéstúdióból indul haza. Ő már mé­diapolitikus, más szóval ugyanolyan celeb, mint a többi. Ránézek a mai bulvárhírekre, és azt látom, hogy Fresh Andi végre megmutatja bugyiját, pár sorral lejjebb Szili Katalin vakon bízik fodrászában. A politikai ma már egyfajta előadóművészet, mondja Geoffrey Nunberg, a médiafogyasztó pedig az a személy, aki ebből álművészeiből a halálos dózis többszörösét abszorbeálja folyamatosan, és egyre szilárdabban hi­szi, hogy a politika eo ipso undort keltő, mocskos dolog. Pedig csak arról van szó, hogy literszám isszuk a ricinust. Álmom egy olyan világ, melyben az adult content kifejezés nem por­nót jelent, hanem médiapolitikát, ami éjszaka megy adásba, esetleg fi­zetős kábelcsatornán fogható, olyanon, amit a néző megrendelni is átall. Napközben pedig arról lehetne szó, hogy miről álmodnak a sztá­rok húgocskái, Nex Tomi még nincs jól, Lindsay Lohan már legálisan ihat alkoholt. Netán beszélgessünk a hüvelygombáról, feleim. Az Ünnepi Könyvhétre megjelenik Méhes Károly új novelláskötete: ff 1 Hollander Emőke meztelenül ||ifé&JPi |Wu a Pannónia Könyvek kiadásában. [ IhHtöP' IPií: 1 Ha jót akar, olvasson jót.L­­­g|3 www.meheskaroly.hu 977042488400507027

Next