Élet és Irodalom, 2007. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)

2007-11-09 / 45. szám - Váncsa István: A bor politikája (1. oldal) - Művészet 1970 után • Bécsi Albertina kiállítási anyagából (1-32. oldal)

Litván György: Párizsból nézve Fleck Zoltán: Helyreállítható-e az igazságszolgáltatás iránti bizalom? * f .■ f Vásárhelyi Mária: Kinek fontos az ügynökmúlt? * Gervai András: „Spicli csak a múltban volt...” * Cs. Gyimesi Éva: A mi magyarjaink * Ketten egy új könyvről - Frank McCourt: A tanárember (Károlyi Csaba, Tönkő Vera) * ÉS Irodalom: Benedek Szabolcs, Marno János, Petőcz András, Poós Zoltán, Varró Dániel ELET□ IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LI. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM ÁRA: 396 FT 2007. NOVEMBER 9. VÁNCSA ISTVÁN: A bor politikája Mi a baj?Hieratikus maszk■ Valaki van mögötte, írta Hamvas Béla. A bor szerinte kegyelmi aktus, visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot, és megmu­tatja, hová fogunk érkezni a végső világünnepen. Paradicsomról és világünnepről most nem lesz szó, ilyesmikben amúgy se hiszek, a bor kegyelmi aktus voltában már inkább. Viszont a bor mögött csakugyan van valaki, sőt sokan vannak mögötte, ennélfogva a bor szük­ségképpen politikai probléma (Hamvas szerint metafizikai, ám ezt kétlem), ahol pedig van politika, ott reformnak is muszáj lennie, amint ezt már igen jól megtanultuk. Most csakugyan ez lesz, borreform, nemcsak nálunk, egész Európában. Fel vagyunk háborodva, pedig a reform, bár még el se kezdődött, máris el van nyesve, és ráadásul a mi javunkra, de akkor is. Felháborodásunk természetesen nem új keletű, hanem folyamatosan fennálló, továbbá jogos, mély, őszinte és indokolt, bár az oka speciel válto­zik. Korábban a borászati melléktermékek (törköly, seprő) kötelező lepár­lása miatt háborogtunk, most pedig azért, mert a lepárlás nem lesz kötele­ző, vagyis ha van a fején sapka, azért, ha nincs, akkor meg azért. Továbbá a cukrozás tilalma miatt is fel vagyunk háborodva, persze ha kötelezővé tennék, még jobban fel volnánk, de menjünk csak szépen sorjában. Az EU országaiban a nyolcvanas évek folyamán vezették be a kötelező lepárlást, ami a bortermelő szempontjából sem nem kötelező, sem nem le­párlás, hanem csupán azt jelenti, hogy a gazda eladja a törkölyt meg a cef­rét a pálinkafőzdének, majd ennek jutalmaképp az Uniótól további pénzt kap csak úgy. A leadott törkölyből nyilván törkölypálinka lesz, a seprőből pedig seprőpálinka, merthogy ez utóbbit nem cirokseprűből főzik, mint gondolnák, hanem borseprőből, ami nem más, mint a letisztult újbor üle­déke. (Csak a teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy cirokból is készül pá­linka, a népi Kína nemzeti kincsei közé tartozik, annak ellenére, hogy alap­anyagát némelyek szerint használt partvisok maradványaival hamisítják, és így már nem annyira finom.) Meglepő, de a kötelező lepárlásnak van értelme, a törköly és a seprő ugyan­is veszélyes anyag, borász kezébe nem való, az a biztos, ha leadja. Először is nem mindegy, mennyire préseli ki a törkölyt, mert ha nagyon, akkor a must nyilván több lesz, a bor viszont silányabb. Mármost Európában ele­ve több kegyelmi aktus készül, mint amennyi eladható, az EU tehát nem akar még több bort, hanem kevesebbet akar, épp ezért leadni csak nem túl­préselt törkölyt lehet. Másodszor pedig a törkölyből és a seprőből víz hoz­záadása és további erjesztés útján borra emlékeztető italféleség, az úgyne­vezett lőre vagy csiger nyerhető, nevezik cselédbornak, kapásbornak, de saj­nos egyszerűen csak bornak is, mármost az EU ezt se akarja, tehát úgy lát­ja jónak, ha a törköly és a seprő megy a pálinkafőzdébe egyenest. Fentieket annak idején az EU világosan elmagyarázta, megértettük, hogy a kötelező lepárlás a gyenge minőségű, alacsony természetes alko­holtartalmú borok forgalomba hozatalának megakadályozását, vagyis a minőség javítását célozza, majd Magyarországon valamennyi érintett föl­háborodott. Most viszont, mint írtam föntebb, borreform jön, ennek keretében az Európai Bizottság a kötelező lepárlást megszüntetni javasolja. Hogy mi­lyen indokkal, azt nyájas olvasóm valószínűleg elképzelni se tudná. A minőség javítása érdekében, mi másért. Megérteni ezt már nem fontos, talán nem is lehet, a lényeg úgyis az, hogy Magyarország mindeddig a kötelező lepárlás ellen lobbizott, és nem is tel­jesen eredménytelenül, most viszont a fennmaradásáért indul harcba. Ko­rábban az volt a probléma, hogy nálunk nincs elegendő lepárlókapacitás, illetve ami van, az Kunfehértón működik, tehát a soproni, az egri, a tokaji borvidékeknek mondhatni a tőszomszédságában, ergo a leadandó mellék­­termékeket az egész országon keresztül kell hurcolni, meg hogy a terme­lőknek ez sokba kerül. Most viszont az a baj, hogy lepárlókapacitások szűn­nének meg (amelyekről eddig úgy tudtuk, nincsenek is), és hogy a mellék­­termékekkel mindenképp kezdeni kell valamit, és ez, bár el se hinnénk, a termelőknek ugyancsak sokba kerül. Passz, mondhatnánk, nehéz nekünk az Unióval, ám nekik se könnyű mi­­velünk. Sajnos van valami, ami a termelőknek végképp baromi sokba kerülne, je­lesül az, ha betiltanák az alkoholtartalomnak répacukor hozzáadásával való növelését, tolvajnyelven a szárazcukrozást, vagyis ha a bort szőlőből kéne készíteni. Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában ilyen problé­ma nincs, ott süt a nap, a must cukorfoka megfelelő, nem kell bele zsákos napfény, északabbra viszont igen. Már ha literes üvegben árult kegyelmi ak­tust állítunk elő, azt a fajtát, ami az áruházak alsó polcain pompálkodik, és általában söröskupakja van. Parafadugós bort szőlőből is lehet csinálni, sőt egy túlhaladott felfogás szerint minden bornak abból kéne származnia. Le­gyen szabad idéznem az 1924. évi IX. törvénycikkből: „7. § A jelen törvény 2., 3., 5. és 6. §-a értelmében megengedett anyagokon kívül bármely más anyagot a musthoz vagy borhoz hozzáadni vagy kezelésükhöz felhasznál­ni tilos. Különösen tiltott anyagok: [...] 5. mindenemű cukor (répacukor, nádcu­kor, vegytiszta vagy technikai szőlőmkor, burgonya-, keményítő-, gyümölcs-, maláta- és tejcukor stb.), méz vagy mesterséges édesítő szer.” (Kiemelés tőlem - V. I.) Mindez, persze, régen íródott, több mint nyolcvan éve, azóta a világ so­kat változott, kevesebbet süt a nap, hűvösebbre fordult az idő, így aztán a fönti törvényt, legalábbis a hozzáértők egységes véleménye szerint, ma már nem lehetne betartani. Magyarországon egyébként a borszakma az egyetlen dolog, ami arány­lag normálisan működik, találomra vegyünk tíz üveg hieratikus maszkot Olaszországban, mondjuk négy és nyolc euró közötti áron, igyuk meg, majd ugyanezt ismételjük meg idehaza, csodálkozni fogunk. A különb­ség nem nagy, sőt ha itthon nem annyira találomra vásárolunk, akkor nincs is egyáltalán, tehát a magyar borpiac kínálata, már ha ezt a borked­velő laikus fráter képes megítélni, egyáltalán nem rossz, sőt messze jobb, mint bármi egyéb, ami kies tájainkon folyik. Ehhez képest a magyar bor­szakma évek óta és erős politikai támogatást élvezve próbálja megértetni Európával, hogy Magyarország, éghajlati adottságai folytán, borterme­lésre voltaképpen alkalmatlan, nagy kiterjedésű répaföldek híján az egész hóbelevanc összeomlana, és tízezrek halnának éhen, vagyis a bor cukro­­zása minálunk népjóléti kérdés. Európa mostanra megtört, a legfrissebb hírek szerint az Európai Bizott­ság hajlik a kompromisszumra, úgyhogy a jelek szerint továbbra is ked­vünk szerint cukrozhatunk, viszont a boraink külföldi népszerűsége to­vábbra mérsékeltnek mondható. Senki se érti, miért. m&M Franz Gertsch: Rüschegg (1988/89) © Franz Gertsch ■ ■ FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu 977042488400507045 9 770424 8840058

Next