Élet és Irodalom, 2007. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)
2007-11-09 / 45. szám - Váncsa István: A bor politikája (1. oldal) - Művészet 1970 után • Bécsi Albertina kiállítási anyagából (1-32. oldal)
Litván György: Párizsból nézve Fleck Zoltán: Helyreállítható-e az igazságszolgáltatás iránti bizalom? * f .■ f Vásárhelyi Mária: Kinek fontos az ügynökmúlt? * Gervai András: „Spicli csak a múltban volt...” * Cs. Gyimesi Éva: A mi magyarjaink * Ketten egy új könyvről - Frank McCourt: A tanárember (Károlyi Csaba, Tönkő Vera) * ÉS Irodalom: Benedek Szabolcs, Marno János, Petőcz András, Poós Zoltán, Varró Dániel ELET□ IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LI. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM ÁRA: 396 FT 2007. NOVEMBER 9. VÁNCSA ISTVÁN: A bor politikája Mi a baj?Hieratikus maszk■ Valaki van mögötte, írta Hamvas Béla. A bor szerinte kegyelmi aktus, visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot, és megmutatja, hová fogunk érkezni a végső világünnepen. Paradicsomról és világünnepről most nem lesz szó, ilyesmikben amúgy se hiszek, a bor kegyelmi aktus voltában már inkább. Viszont a bor mögött csakugyan van valaki, sőt sokan vannak mögötte, ennélfogva a bor szükségképpen politikai probléma (Hamvas szerint metafizikai, ám ezt kétlem), ahol pedig van politika, ott reformnak is muszáj lennie, amint ezt már igen jól megtanultuk. Most csakugyan ez lesz, borreform, nemcsak nálunk, egész Európában. Fel vagyunk háborodva, pedig a reform, bár még el se kezdődött, máris el van nyesve, és ráadásul a mi javunkra, de akkor is. Felháborodásunk természetesen nem új keletű, hanem folyamatosan fennálló, továbbá jogos, mély, őszinte és indokolt, bár az oka speciel változik. Korábban a borászati melléktermékek (törköly, seprő) kötelező lepárlása miatt háborogtunk, most pedig azért, mert a lepárlás nem lesz kötelező, vagyis ha van a fején sapka, azért, ha nincs, akkor meg azért. Továbbá a cukrozás tilalma miatt is fel vagyunk háborodva, persze ha kötelezővé tennék, még jobban fel volnánk, de menjünk csak szépen sorjában. Az EU országaiban a nyolcvanas évek folyamán vezették be a kötelező lepárlást, ami a bortermelő szempontjából sem nem kötelező, sem nem lepárlás, hanem csupán azt jelenti, hogy a gazda eladja a törkölyt meg a cefrét a pálinkafőzdének, majd ennek jutalmaképp az Uniótól további pénzt kap csak úgy. A leadott törkölyből nyilván törkölypálinka lesz, a seprőből pedig seprőpálinka, merthogy ez utóbbit nem cirokseprűből főzik, mint gondolnák, hanem borseprőből, ami nem más, mint a letisztult újbor üledéke. (Csak a teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy cirokból is készül pálinka, a népi Kína nemzeti kincsei közé tartozik, annak ellenére, hogy alapanyagát némelyek szerint használt partvisok maradványaival hamisítják, és így már nem annyira finom.) Meglepő, de a kötelező lepárlásnak van értelme, a törköly és a seprő ugyanis veszélyes anyag, borász kezébe nem való, az a biztos, ha leadja. Először is nem mindegy, mennyire préseli ki a törkölyt, mert ha nagyon, akkor a must nyilván több lesz, a bor viszont silányabb. Mármost Európában eleve több kegyelmi aktus készül, mint amennyi eladható, az EU tehát nem akar még több bort, hanem kevesebbet akar, épp ezért leadni csak nem túlpréselt törkölyt lehet. Másodszor pedig a törkölyből és a seprőből víz hozzáadása és további erjesztés útján borra emlékeztető italféleség, az úgynevezett lőre vagy csiger nyerhető, nevezik cselédbornak, kapásbornak, de sajnos egyszerűen csak bornak is, mármost az EU ezt se akarja, tehát úgy látja jónak, ha a törköly és a seprő megy a pálinkafőzdébe egyenest. Fentieket annak idején az EU világosan elmagyarázta, megértettük, hogy a kötelező lepárlás a gyenge minőségű, alacsony természetes alkoholtartalmú borok forgalomba hozatalának megakadályozását, vagyis a minőség javítását célozza, majd Magyarországon valamennyi érintett fölháborodott. Most viszont, mint írtam föntebb, borreform jön, ennek keretében az Európai Bizottság a kötelező lepárlást megszüntetni javasolja. Hogy milyen indokkal, azt nyájas olvasóm valószínűleg elképzelni se tudná. A minőség javítása érdekében, mi másért. Megérteni ezt már nem fontos, talán nem is lehet, a lényeg úgyis az, hogy Magyarország mindeddig a kötelező lepárlás ellen lobbizott, és nem is teljesen eredménytelenül, most viszont a fennmaradásáért indul harcba. Korábban az volt a probléma, hogy nálunk nincs elegendő lepárlókapacitás, illetve ami van, az Kunfehértón működik, tehát a soproni, az egri, a tokaji borvidékeknek mondhatni a tőszomszédságában, ergo a leadandó melléktermékeket az egész országon keresztül kell hurcolni, meg hogy a termelőknek ez sokba kerül. Most viszont az a baj, hogy lepárlókapacitások szűnnének meg (amelyekről eddig úgy tudtuk, nincsenek is), és hogy a melléktermékekkel mindenképp kezdeni kell valamit, és ez, bár el se hinnénk, a termelőknek ugyancsak sokba kerül. Passz, mondhatnánk, nehéz nekünk az Unióval, ám nekik se könnyű mivelünk. Sajnos van valami, ami a termelőknek végképp baromi sokba kerülne, jelesül az, ha betiltanák az alkoholtartalomnak répacukor hozzáadásával való növelését, tolvajnyelven a szárazcukrozást, vagyis ha a bort szőlőből kéne készíteni. Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában ilyen probléma nincs, ott süt a nap, a must cukorfoka megfelelő, nem kell bele zsákos napfény, északabbra viszont igen. Már ha literes üvegben árult kegyelmi aktust állítunk elő, azt a fajtát, ami az áruházak alsó polcain pompálkodik, és általában söröskupakja van. Parafadugós bort szőlőből is lehet csinálni, sőt egy túlhaladott felfogás szerint minden bornak abból kéne származnia. Legyen szabad idéznem az 1924. évi IX. törvénycikkből: „7. § A jelen törvény 2., 3., 5. és 6. §-a értelmében megengedett anyagokon kívül bármely más anyagot a musthoz vagy borhoz hozzáadni vagy kezelésükhöz felhasználni tilos. Különösen tiltott anyagok: [...] 5. mindenemű cukor (répacukor, nádcukor, vegytiszta vagy technikai szőlőmkor, burgonya-, keményítő-, gyümölcs-, maláta- és tejcukor stb.), méz vagy mesterséges édesítő szer.” (Kiemelés tőlem - V. I.) Mindez, persze, régen íródott, több mint nyolcvan éve, azóta a világ sokat változott, kevesebbet süt a nap, hűvösebbre fordult az idő, így aztán a fönti törvényt, legalábbis a hozzáértők egységes véleménye szerint, ma már nem lehetne betartani. Magyarországon egyébként a borszakma az egyetlen dolog, ami aránylag normálisan működik, találomra vegyünk tíz üveg hieratikus maszkot Olaszországban, mondjuk négy és nyolc euró közötti áron, igyuk meg, majd ugyanezt ismételjük meg idehaza, csodálkozni fogunk. A különbség nem nagy, sőt ha itthon nem annyira találomra vásárolunk, akkor nincs is egyáltalán, tehát a magyar borpiac kínálata, már ha ezt a borkedvelő laikus fráter képes megítélni, egyáltalán nem rossz, sőt messze jobb, mint bármi egyéb, ami kies tájainkon folyik. Ehhez képest a magyar borszakma évek óta és erős politikai támogatást élvezve próbálja megértetni Európával, hogy Magyarország, éghajlati adottságai folytán, bortermelésre voltaképpen alkalmatlan, nagy kiterjedésű répaföldek híján az egész hóbelevanc összeomlana, és tízezrek halnának éhen, vagyis a bor cukrozása minálunk népjóléti kérdés. Európa mostanra megtört, a legfrissebb hírek szerint az Európai Bizottság hajlik a kompromisszumra, úgyhogy a jelek szerint továbbra is kedvünk szerint cukrozhatunk, viszont a boraink külföldi népszerűsége továbbra mérsékeltnek mondható. Senki se érti, miért. m&M Franz Gertsch: Rüschegg (1988/89) © Franz Gertsch ■ ■ FIZESSEN ELŐ AZ ÉLET ÉS IRODALOMRA, s lapunkat minden pénteken házhoz viszi Önnek a Magyar Posta munkatársa! Kedvezményes kiadói előfizetés egy évre 15 500 Ft Megrendelhető a szerkesztőségben. Telefon: 210-5149, 210-5159 Fax: 303-9241, e-mail: lapterjesztes@es.hu 977042488400507045 9 770424 8840058